Sokáig, főként az utóbbi bő évtized során és aztán főként a Trump kormányzat alatt, mely felmondta az atomszerződést és kiélezte a konfliktust Iránnal, egyfajta axiómának tűnt, hogy Irán folyamatosan a háború szélén táncol öbölbéli szomszédaival. A kapcsolatok az 1979-es iráni Iszlám Forradalom óta erősen terheltek, és mindkét félnek felróható, hogy megpróbálták megdönteni a másikat. Ez a konfliktus pedig mindig kiterjedt az egész térségre, ahogy mindkét oldalról folyamatosan új frontokat próbáltak nyitni, hogy ezzel politikailag és stratégiailag teret nyerjenek egymás ellen.
Néhány éve, amikor a kapcsolatok egyszerűen csak hűvösek voltak, a helyzetet nagyban rontotta a diplomáciai kapcsolatok teljesen megszakítása Rijád és Teherán között, a kölcsönös vádaskodás, hogy a másik fél kiterjedt fedett háborút folytat a másik ellen az egész térségben, majd következett az ún. normalizálási folyamat Izraellel. Ehhez Bahrein és az Emirátusok hivatalosan is csatlakozott, de mindig erős utalások voltak arra, hogy Szaúd-Arábiával az élen mások is hamarosan csatlakozhatnak. Jelezve, hogy egy izraeli-öböl szövetség formálódik Irán ellen, ami érthetően aggasztotta Teheránt.
Amióta Trump távozott a normalizálás mögötti óriási nyomás elhalt és több pozitív jelzés is volt, hogy a Biden kormányzat vissza akar térni az atommegállapodáshoz. De ettől még Irán kapcsolatai az Öbölben rosszak maradtak.
Az utóbbi pár hét során azonban Teherán a diplomáciai mozgás központja lett a térségben, nem egy meglepő fejleménnyel. A Katarral, Kuvaittal és Ománnal javuló kapcsolatok már jó ideje zajlanak, de nem a mostani szinten. Miközben a szaúdi-iráni tárgyalások is jól haladnak, más irányban is van előrelépés. Meglepő jelzések vannak szerte az Öbölből, amik mind azt mutatják, hogy Irán előnyére fordította a helyzetet és egy átfogó megegyezés küszöbén áll Szaúd-Arábiával.
Minden Szíriával kezdődött
Miközben a világ a ukrajnai háború fejleményeit követi, Irán az utóbbi hetek során lázas diplomáciai támadásba lendült. Ez főként regionális ügyekre összpontosított, amíg egyelőre a bécsi tárgyalások megakadtak.
A figyelemreméltó találkozások sorozata május 8-án kezdődött, amikor Baššār al-Asad szír elnök hirtelen Teheránba látogatott és találkozót mind Ebrāhīm Ra’īsī elnökkel, mind ‘Alī Hāmaneī legfelsőbb vezetővel.
Minthogy egyik országban sem történt semmi jelentős esemény és a jelen körülmények között a szír elnök ritkán hagyja el országát, felmerül a kérdés: Miért került sor erre a találkozóra, és miért pont most? Nyilván a szír-iráni kapcsolatok a köztük lévő stratégiai szövetség miatt kiválóak. Volt némi aggodalom Teheránban, hogy az emirátusi diplomácia megkörnyékezte Damaszkuszt, a háború befejezése érdekében egyezzen ki Izraellel. De ettől még a találkozó furcsa volt. Merthogy egyik fél sem osztott meg szinte semmit a találkozón történtekről a szokásos diplomáciai formaságokon túl.
A válasz alig négy nappal később érkezett, amikor Tamīm ibn Ḥamad katari emír érkezett Teheránba diplomáciai körutazása első állomásaként. Miközben a katari-iráni kapcsolatok folyamatosan fejlődnek és fontosak, a központi témát a Doha és Damaszkusz közti iráni közvetítés jelentette.
Mostanra a legtöbb arab ország egyetért a Szíria elleni diplomáciai háború befejezésében, hogy visszaengedjék az arabközi térbe az Arab Liga tagság visszaadásával és a diplomáciai és gazdasági csatornák újranyitásával. Mégpedig minden nyugati nyomás ellenére. Gyakorlatilag az utolsó komoly arab ellenzője ennek a felfogásnak Katar, ami sikerrel meggátolta, hogy a soron következő Arab Liga csúcs Algériában Szíria ceremoniális visszatérése legyen.
Az ellentét egyik fő oka, hogy Doha nagyban támogatta a Szíria elleni háborút 2011 óta. Olyannyira, hogy igen nehéz ebből visszakozni, mégha a körülmények azóta gyökeresen meg is változtak. Az ennél komolyabb ok azonban, hogy Törökország még inkább részese volt ennek a háborúnak szír területeket szállva meg törvénytelenül. Jelenleg Ankara újabb hadműveleteket tervez, valamint, hogy közel egymillió szír menekülttel árasztja el az általa megszállt területeket. Mindezt Damaszkusz szabályos etnikai átrendezésnek tartja és tiltakozik. Katar regionális politikája nagyban a Törökországgal fenntartott szövetségtől függött, főként a 2017 és 2021 közt Egyiptommal, Szaúd-Arábiával, az Emirátusokkal és Bahreinnel fennálló konfliktusában. Enélkül a török támogatás nélkül Doha jó eséllyel meg kellett volna, hogy hajoljon ellenfelei követelései előtt. Az utóbbi évek során a török-katari tandem a Közel-Kelet egyik igen erős ideológiai-gazdasági-katonai tömbje lett. Így tehát egy hirtelen fordulat a Szíriával fenntartott viszonyban kétségtelenül komoly gondokat szülne Ankarával, miközben semmit nem adna cserébe, hiszen mostanra Szíria aligha lesz ideális terep a katari befektetésekre, vagy anyagi haszonra.
Ez a képlet azonban az utóbbi pár hónap során változóban van, hiszen köszönhetően egyrészt a Törökország és az Emirátusok, másrészt a Törökország és Szaúd-Arábia közötti kiegyezésnek. Erdoğan elnök mostmár egyenesen kivételezett viszonyról beszél a két országgal ápolt kapcsolatokban. Ez pedig az eddig kikezdhetetlen török-katari kapcsolat puhulására mutat, vagyis Katar egyoldalú függése a török kapcsolattól talán már nem tart sokáig.
Mindezt megérezve Teherán meglátta a lehetőséget és megpróbál most békíteni Damaszkusz és Doha között. Ha ezt sikerül keresztülvinni, annak Szíria komoly haszonélvezője lesz, ahogy enyhül majd a rá nehezedő gazdasági nyomás és a háború időszaka végre valóban elkezd lezárulni. Elkezdődhet a valódi szíriai rendezés. Ebben persze Teheránt nem feltétlenül altruista szándék vezeti, hiszen ezzel legkomolyabb arab állami szövetségese helyzetét javítaná, miközben a ismét a térség befolyásos közbenjárója lehetne.
Az első találkozó a szír elnökkel tehát az iráni diplomáciai manőver felvázolásáról szólt, míg egyben felmérték azt is, hogy meddig mehetnek el. A második találkozó ennek a lépésnek a gyakorlatba ültetése volt. A hivatalos beszámolók ugyanis Hāmeneī üzenetével foglalkoztak, mely szerint Szíria válságát párbeszéd útján meg lehet oldani. Kifejezetten beszédes, hogy Teherán után Tamīm emír hivatalos úton még aznap Ankarába ment, ám ennek a találkozónak a lényegéről szinte semmit sem közöltek. Máskülönben tehát semmilyen információ nincs arról, hogy a katari uralkodó miért ment Ankarába rögtön Teherán után.
Egyszerre Katar lett “a legjobb barát”?
Az egyre szívélyesebb iráni-katari kapcsolat igazi értéke Tamīm emír körútja további részén mutatkozott meg, amikor a Davos Fórum felé tartva Németországba ment.
A németországi látogatás már nagy sajtónyilvánosságot kapott, mivel Katar és Németország energetikai partnerségi egyezményt kötött egymással. Ezzel Doha vállalta, hogy növeli földgáz eladását Németország felé. A legtöbben ezt a lépést úgy látták, hogy Katar elmozdult korábbi Moszkvát támogató álláspontjáról, amikor is nem volt hajlandó az Európába irányuló orosz energiaellátás hathatós alternatívája lenni. Elméletben mindez egy kölcsönösen előnyös megállapodás is lenne, amikor a német végre megválnának az orosz függőségtől és ezzel csökkenne a rájuk nehezedő nyomás, miközben Katar újabb biztos piacot nyerne megnövelt kitermelésének, mégpedig jóval magasabb áron. Azonban ahogy a Bloomberg szinte azonnal helyesen rámutatott, a megállapodás alapvetően nagy kudarc Németország számára, ugyanis a projekt maga 2024 elejéig igazán el sem kezdődhet, a valódi többlet pedig csak 2026-ra várható.
Ezzel együtt viszont ugyanazon a látogatáson Tamīm emír arra is rámutatott, hogy Katar kész közvetíteni Európa, Amerika és Irán közt az atommegállapodás kapcsán egy általános rendezés érdekében. Mármint ha erre igény mutatkozik. Pont akkor, amikor egész Európa, de legfőképpen Németország lázasan keresi az orosz ellátás alternatíváit az orosz, és ebben Katar kiemelt partner, egy ilyen ajánlatot nagyon nehéz visszautasítani. A katari uralkodó azzal is érvelt, hogy míg Európa alternatívák után kutat, nagyon is figyelembe kellene vennie Iránt, hiszen Teherán visszafogadása a nemzetközi vérkeringésbe és az iráni olaj újbóli megjelenése a piacokon stabilitást jelentene és óriási nyereség lenne. Amikor tehát Teherán épp Szíria érdekében tárgyal Katarral, Katar nagyon igen keményen alkudozik európai partnereivel Irán javára. Érdekes módon, talán épp a fogadtatás megvitatására a nyilatkozatok másnapján az iráni és a katari külügyminiszterek kiterjedt megbeszéléseket folytattak a kétoldalú kapcsolatokról. Nyilvánvalóan megbeszélve az európai visszhangot.
De vajon miért ilyen fontos Katarnak mindez pont akkor, amikor – látszólag – épp hatalmas üzletet készül kötni Európával? Az iráni-katari kapcsolatok sosem voltak kifejezetten ellenségesek. Legalábbis a legtöbb öbölországgal összehasonlítva mindig is jobbak voltak. Ezek a kapcsolatok aztán 2017 után kezdtek szárnyalni, amikor Egyiptom, Szaúd-Arábia, az Emirátusok és Bahrein blokádot indítottak Katar ellen. Akkoriban Irán megnyitotta kikötőit Katar számára, elárasztotta a katari piacokat saját alapvető cikkeivel, s ami sokkal fontosabb, megnyitotta légterét nemcsak a katari kereskedelmi forgalom, de az életbevágó török gazdasági és katonai ellátás számára is. Ez olyan szívesség, amit nehéz elfelejteni. S nyilván az iráni fél minden adandó alkalommal emlékeztet is rá.
A blokád óta várható volt, hogy a Doha és Teherán közti vonzalom csökken majd. Ehelyett egyre szembetűnőbb a mind a két fél részéről kezdeményezett magas rangú találkozók, valamint a megkötött biztonsági, gazdasági és energetikai együttműködésről szóló egyezmények sora. Figyelembe véve a katari uralkodó mostani megjegyzéseit, valóban úgy tűnik, hogy Katar lett az Öbölben Irán legjobb barátja.
Omán, a régi barát
Nem sokkal azután, hogy Tamīm emír elhagyta Teheránt, Ebrāhīm Ra’īsī iráni elnök is elutazott, mégpedig május 24-én Ománba. Abba az államba, amivel Iránnak szintén alapvetően jó és kiegyensúlyozott kapcsolata volt a múltban. Kifejezetten fontos megemlíteni, hogy Omán volt az az állam, ami megteremtette a tárgyalások alapját 2013-14 során a JCPOA felé vezető úton.
Ez a mostani látogatás szintén túlment a formalitásokon, mivel a két fél 8 egyetértési nyilatkozatot és 4 közös projektet írt alá, miközben mind a két részről igyekeztek serkenteni a magánszektor befektetéseit. Utalás történt arra is, hogy a gazdasági kapcsolatokat azért is erősítik, mert ennek akadályai “hamarosan elhárulnak”.
Omán a legrosszabb időkben is fontos kereskedelmi partner volt Irán számára az Öbölben, bár nem a legnagyobb. Ugyanakkor ez a gyorsan bővülő kapcsolat mutatja Irán növekvő súlyát a térségben.
Még az Emirátusok is
Ezek a tárgyalások persze fontosak, de nem jelentenek áttörést, hiszen Irán legnagyobb ellentétei mindig is az Emirátusokkal és Szaúd-Arábiával állnak fenn.
Május 17-én Amīr ‘Abdollahiyāh iráni külügyminiszter Abū Zabība érkezett, ahol személyesen az állam új elnöke, Muḥammad ibn Zāyid fogadta.
Tekintettel a Katar és az Emirátusok között még ma is mély feszültségre, az Irán és Katar közti javulás elvben problémákat kellene jelentsen Abū Zabī és Teherán között. Ehhez képest most mind a két fél arról beszélt, hogy “új fejezet” nyílt a két ország kapcsolataiban. Ez már csak annak fényében is jelentős, hogy míg Katar és Omán esetében az iráni tárgyalásokat a legfelsőbb szintű hatóságok vezették, ezt a delegációt pedig “csak” a külügyminiszter, azt mégis Muḥammad ibn Zāyid maga fogadta. Ugyanaz a személy, aki nemrég nem volt hajlandó tárgyalni Bidennel, Boris Johnson brit miniszterelnököt pedig igen hűvös fogadtatásban részesítette.
Ez mutatja, hogy az ellentétek dacára az iráni-emirátusi kapcsolatok gyorsan javulnak és most Abū Zabīnak is fontosak. Ez Iránnak nagyon fontos, hiszen Irán legnagyobb aggodalmát, a normalizálás épp az Emirátusok irányította.
Áttörés Rijáddal?
Mindezek a kapcsolatok fontosak, de a fő kérdés még mindig az, hogy mert haladnak az iráni-szaúdi tárgyalások. Eddig a jelentések arról szóltak, hogy a két fél között öt közvetlen tárgyalási forduló volt Irakban és arra is rámutattak, hogy van haladás. Eleddig Rijád pozitívan állt hozzá ehhez.
Aztán következett az idei davosi fórum, ahol Fayṣal ibn Farḥān szaúdi külügyminiszter kijelentette, hogy “karjaink ki vannak nyújtva Irán felé”. Odáig ment, hogy közölte, ha az atom szerződés újra életbe lép, akkor az pozitív fejlemény lenne.
Ugyanitt utalást tett a nemrég tartott libanoni parlamenti választásokra is, ami szerinte pozitív lépés volt, még ha nem is elégséges. Utalva ezzel Iránra.
Bár ez csak egyetlen lépés előre, ez már valóban áttörés Irán és Szaúd-Arábia között. Meglepő fordulat, hogy 2015-tel ellentétben Rijád most hivatalosan is támogatja a nukleáris megegyezést Iránnal.
A libanoni választások jelentik a legjobb fokmérőt
Valahányszor a Közel-Kelet viszonyait értékeli az ember, mindig fejben kell azt tartani, hogy kivétel nélkül ezek mind nagyon is hagyománykövető felfogású társadalmak. Így tehát politikai viselkedésük is az egykori bizánci udvari életet idézi. Ahol a konfliktusok és a sértések ritkán jelentenek csak háborút, ugyanakkor a közeledés, kiegyezés, vagy a megállapodás is legalább ennyire tartalmatlan lehet.
Két kiváló példát is lehet idézni a közelmúltból. Az első a Katar és négy arab “szövetségese’ közti küzdelem 2017 és 2021 közt, míg a második a Törökország és Szaúd-Arábia közti válság a 2018-ban Isztambulban történt Hāšuqğī gyilkosság után. Az első esetben Szaúd-Arábia, az Emirátusok, Bahrein és Egyiptom teljes blokádot és gazdasági háborút tartott fenn Katar ellen, a el kezdetén meg a katonai összecsapás sem állt távol. Az eredeti ultimátumban azt követeltek ezek az államok, hogy Katar változtassa meg kormányzatát, szakítsa meg kapcsolatait Iránnal, zárja be legnagyobb médiavállalatát, az al-Jazeera-t és rendelje alá magát az emirátusi-egyiptomi-szaúdi külpolitikának, az egész válság 2021 januárjában úgy ért véget, hogy ezekből nemcsak, hogy semmi nem valósult meg, hanem a rendezésnél még csak szóba sem kerültek. Mára pedig a hűvös viszony ellenére is minden visszaállt a normálisba. A másik esetben Törökország hatalmas média visszhangot keltett a hírhedt Hāšuqğī gyilkosság minden borzalmas részletének, a lehető legrosszabb fényben tűntesse fel a szaúdi koronaherceget és az elkövetők megbüntetését követelje, 2022 áprilisában Ankara minden valós eredmény nélkül egyszerűen átutalta az ügyet Szaúd-Arábiának a kiegyezés érdekében. Mind a két esetben Szaúd-Arábia központi szerepet játszott.
Amikor tehát Rijád megbékélésről beszél, nem teljesen világos, hogy ez pontosan milyen messze is ér. A legpontosabb visszajelzést mindig az olyan ügyek jelenti, ahol az érdekek élesen ütköznek. Jelenleg Szaúd-Arábia és Irán közt számos ilyen ügy van, de talán semmi nem olyan kiütköző, mint Libanon. Ez a kis ország mindig is az egymásnak feszülő politikai programok csatatere volt. Libanon a Ḥizb Allahnak az otthona, ami Irán legfontosabb és talán legsikeresebb ideológiai szövetségese az arab világban. Ugyanakkor a síi párt ellenfelei mindig is számíthattak Szaúd-Arábiára, hogy az ellensúlyozza ezt a befolyást.
Nemrég tartották Libanonban a szokásos négyévenkénti választásokat, amiken négy évnyi folyamatosan működésképtelen és összeomló kormányai, valamit története legnagyobb gazdasági válsága után most külön súlya volt. Pont az állítólag ígéretes megbékélés közepette Teherán és Rijád között ez a választás épp annyira lehetett pozitív jele is a javuló viszonynak, mint amennyire casus belli az újabb szembenálláshoz. Egyelőre még nincsenek hivatalos végleges eredmények, de az előzetes jelzések szerint a Ḥizb Allah és szövetségesei hatalmas győzelmet arattak, még ha veszítettek is mandátumaikból 2018-hoz képest. Figyelembe véve, hogy az utóbbi négy év legtöbb fejleményének célja a Ḥizb Allah kiszorítása volt minden kormányból, sőt a teljes politikai térből, majd ezek mind csődöt mondtak, mialatt a gazdaság példátlan lejtmenetbe fordult, mindez annyira nem is meglepő. Az sem meglepő, hogy a szaúdi-barát média felületek a Ḥizb Allah nagyarányú vereségéről számoltak be, holott ez csak nagyon relatív értelemben igaz. Ahogy az már csak szokásos, a helyzet még hosszú vitákhoz vezet majd a kormányalakításhoz vezető úton.
Miközben mindez nem meglepő, az már feltűnő, hogy milyen kevés zavart okoz ez a szaúdi-iráni viszonyban. Fayṣal ibn Farḥān szaúdi külügyminiszter nemrég Davosban azt jelezte, hogy mindez pozitív jel is lehet. Bár azt is jelezte, hogy mindez még nem elégséges. Ezek a kijelentések feltűnően pozitív visszhangot kaptak aztán a Ḥizb Allahhoz köthető médiában. Egyben az iráni reakciók is kifejezetten visszafogottak, főként Amerikát kritizálva a választások befolyásolása miatt és nem annyira Szaúd-Arábiát.
Ez pedig arra utal, hogy az általános kiegyezés közepette egyik fél sem akarja most ezt a helyzetet kihasználni, hogy a másikat provokálja. Holott az ügy mindkettőjük számára érzékeny. Következésképpen valami valóban formálódik Rijád és Teherán között.
Ez valóban jelentős fejlemény, és mutatja, hogy miközben Teherán a Közel-Kelet diplomáciai központja lett és komoly eredményeket ér el, még a “hagyományos ellenfél” szaúdi királyság sem ellenzi a folyamatot.
Kérdéses jelzések
Ha azt feltételezzük, hogy a libanoni választások pozitív jelét mutatják, hogy a két tábor közt az ellentétek áthidalhatóak, arra is rá kell mutatni, hogy számos jel utal az ellenkezőjére. Ahogy azzal nemrég foglalkoztunk, kiterjedt titkosszolgálati háború zajlik most Teherán és Tel-Aviv között. Ez a háború fokozódik a sűrűsödő izraeli támadásokkal Szíriában, miközben az izraeli média azzal foglalkozik, hogy mostanra Irán sikeresen épített ki stratégiai pozíciókat Szíriában. Vagyis egyre rosszabbak a kilátásai egy jövőbeli háborúnak, amire most az izraeli vezetés készülődik Szíria ellen. A híres 2021 januári izraeli bombázás óta Kelet-Szíriában, majd később a szíriai Palmyra elleni izraeli támadás után, amit az illegális amerikai at-Tanaf támaszpont fölül hajtottak végre és eredményeképpen bombatámadások is érték a törvénytelen amerikai bázist, feltételeztük, hogy a támadások fő oka valamilyen – jó eséllyel katonai – szállítmány Iránból Szíriába, vagy Libanonba. Amit Tel-Aviv lázasan meg akar állítani. A mostani viták az izraeli médiában arra mutatnak, hogy sűrű támadások ellenére ezt a célt végeredményben nem sikerült elérni. S minthogy azóta a Moszkva és Tel-Aviv közti viszony Ukrajna miatt egyre élesebb lett, Oroszország várhatóan növelni fogja Szíria védelmét, ami tovább szűkíti az izraeli lehetőségeket. Ezt jelzi, hogy amikor legutóbb Izrael Szíriát támadta és Damaszkusz környékét bombázta, az oroszok élesítették az S-300-as légvédelmi rendszert és rálőttek az izraeli vadászgépekre. Ez persze eddig csak egy jelzés Moszkva részéről, de ettől meg aggasztó Tel-Aviv számára.
Szintén nemrég egy másik merényletet is végrehajtottak Teheránban a Pāsdārān egyik tisztje, Ḥasan Ṣayyād Hodāī ezredes ellen. Hivatalosan nagyon kevés hírt közöltek Hodāī ezredes valódi jelentőségéről, vagy szerepéről a Pāsdārānon belül, a legtöbb értékelés szerint fontos tagja volt Irán Szíriának nyújtott támogatásának, főként a rakétatechnológia terén. Ha ez igaz, akkor az eset nagy veszteség Irán számára, de utal arra is, hogy az izraeli vezetést valóban aggasztja a tőle északra felhalmozott rakéta arzenál, a titkos háború pedig gőzerővel zajlik.
Irán azonnal Izraelt vádolta a gyilkossággal, de ezúttal még a nyugati sajtó is erre jutott. Május 27-én a New York Times azt jelentette, hogy az izraeliek elismerték a merényletet az amerikaiaknak, ami Tel-Avivban nagy dühöt váltott ki, hogy mindez nyilvánosan kiszivárgott.
Mindezzel egyidőben az izraeli sajtó azt taglalta, hogy “valami nagy dolog készül éppen Szaúd-Arábia, Amerika és Izrael között”. A jelentések szerint Jared Kushner, Trump veje és az ún. normalizálás fő tervezője épp hatalmas szaúdi befektetéseket közvetít Izraelbe, majd május 27-én egy magasrangú izraeli vezető látogatott ezért a rijádi királyi palotába, korábban pedig izraeli üzletemberek tucatjai látogattak a királyságba. Ez a történet, ami eddig semmilyen hivatalos szaúdi reakciót nem kapott, akár igaz is lehet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy mindezt az izraeliek hirdetik lázasan. Épp itt van a lényeg.
Bár nem lenne meglepő, ha főként befolyásos amerikai közvetítők útján nagy üzletek köttetnének egyes öbölállamok és Izrael között, hiszen a múltban több ilyen példa is volt, ez messze nem jelent nyílt kapcsolatot Rijád és Tel-Aviv közt. Így tehát ez az eset, ennek nagy sajtónyilvánossága pont most, mikor a normalizálási folyamat lendületet veszített, könnyen lehet az izraeli lelki hadviselés része is, hogy kétségeket és ellentéteket keltsen Teherán és Rijád között. Ez a lelki háború amúgy is zajlik, hiszen Izrael nemrég nagyarányú hadgyakorlatot tartott az USA-val, erősen azt szellőztetve, hogy ez egy Irán elleni támadás főpróbája volt.
Ha azonban a történet mégis teljesen igaz, mit jelent ez a lehetséges szaúdi-iráni megbékélésre nézve? Valójában elég keveset. Inkább utal arra, hogy Tel-Aviv tart ettől a lehetőségtől és igyekszik aláaknázni azt. Az üzletkötés az öböl és izraeli vállalkozók közt – még állami segítséggel is – nem lehet meglepetés az iráni vezetés számára. De ez igen távol áll a stratégiai szövetségtől, ami Trump alatt ugyan nagyon is a levegőben volt, az utóbbi időben azonban egyre kevésbé valószínű.
Miközben az öböl-iráni kapcsolatok gyorsan fejlődnek, főként Katarral, ahogy azt láthattuk, bőven elégséges, ha Szaúd-Arábia vállalja, hogy nem tesz nyílt lépéseket Teherán ellen. Két éve még egy izraeli-öböl védelmi szövetség amerikai közvetítéssel, vagy akár közvetlen részvétellel nagyon is folyamatban volt, mára viszont lekerült a napirendről. A normalizálás megakadt, ahogy egyre több arab állam akarja büntethetővé tenni a Tel-Avivval való megegyezést. Nemrég Irak el is fogadott egy ilyen törvényt, de hasonló hangok vannak Tunéziában és Algériában is. A szaúdi-amerikai kapcsolatok, ahogy az amerikai-emirátusi kapcsolatok is lanyhultak, főként Oroszország kapcsán.
Mindez azt jelenti, hogy Irán valóban javítani tudta helyzetét a térségben. Azt egyelőre nehéz megítélni, hogy a felek mennyire elkötelezettek és a legnagyobb kétely nyilván a szaúdi vezetést övezi. Ám ha valóban sikerül elérni az atommegállapodást, akkor máris készek a jó alapok az Öböl két partja közt a kiváló gazdasági kapcsolathoz. Ami tovább csökkenti a hatékony öböl-izraeli szövetség esélyét.