Szaúdi külügyminiszter: Karjaink ki vannak nyújtva Irán felé.

https://www.almayadeen.net/news/politics/وزير-الخارجية-السعودي:-أيدينا-ممدودة-لإيران

Forrás: Ügynökségek               2022 május 23 17:36

A Davos Fórum egyik ülésén, melynek neve “Egy Új Biztonsági Politikai felé a Közel-Keleten”, a szaúdi külügyminiszter bejelenti, hogy bizonyos előrelépést sikerült elérni Iránnal, valamint az kettőjük közti együttműködés új korszakáról beszélt.

A Reuters hírügynökség idézte Fayṣal ibn Farḥān Āl Sa‘ūd szaúdi külügyminisztert, amikor azt mondta: “Karjaink ki vannak nyújtva Irán felé”.

A Davos Nemzetközi Fórum egyik ülésén, mely az “Egy Új Biztonsági Politika felé a Közel-Keleten” kedden a szaúdi külügyminiszter azt közölte: “a királyságban és a[z Öböl-menti] Együttműködés [Tanácsának] államaiban egy biztonságra és együttműködésre épülő jövőre összpontosítunk, a karjaink pedig tárva vannak minden állam és Irán felé is”.

Úgy folytatta: “Csakhogy ez egy iráni döntést igényel az együttműködésről, valamint egy virágzó jövő környezetét annak megerősítésével”. Hozzátette, hogy “bizonyos előrelépést sikerült elérni Iránnal, de nem elégséges mértékben”. Egyben bejelentve a kezdetét “az együttműködés egy új korszakának, mely mindenki érdekét szolgálja majd”.

Ami a Teheránnal folytatott nemzetközi tárgyalásokat illeti az atom megállapodás felélesztéséről, a szaúdi külügyminiszter azt mondta: “Ha sikerül elérnünk az atom megállapodás felélesztését, akkor az pozitív dolog lesz”.

A szaúdi miniszter beszélt a legutóbbi választásokról Libanonban és azt mondta: “Ez akár egy pozitív lépés is lehet, de ezt még korai kimondani”.

Az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának egyik tagja, Ğavād Karimī-Qodūsī bejelentette, hogy Ḥosseyn Amīr ‘Abdollahiyān iráni külügyminiszter hamarosan találkozni fog Fayṣal ibn Farḥān Āl Sa‘ūd szaúdi külügyminiszterrel az iraki fővárosban, Bagdadban.

Qodūsī azt közölte, hogy “előzetes megállapodásokat sikerült elérni Teherán és Rijád között”, kifejezve, hogy “ez a találkozó a kétoldalú ügyek megvitatása lesz, valamint a követségek megnyitásáé és a regionális kérdések, főként a jemeni válságé”.

 

 

Kép: Fayṣal ibn Farḥān Āl Sa‘ūd szaúdi külügyminiszter (archív)

 


وزير الخارجية السعودي: أيدينا ممدودة إلى إيران

المصدر: الوكالات                        24 أيار 16:51

في جلسة بعنوان “نحو سياسة أمنية جديدة في الشرق الأوسط”، في منتدى دافوس، وزير الخارجية السعودي يعلن تحقيق بعض التقدّم مع إيران، ويتحدث عن حقبة جديدة من التعاون بينهما

نقلت وكالة “رويترز” عن وزير الخارجية السعودي،  فيصل بن فرحان آل سعود، قوله إن “أيدينا ممدودة إلى إيران”.

وفي تصريح له، في جلسة بعنوان “نحو سياسة أمنية جديدة في الشرق الأوسط”، ضمن أعمال منتدى دافوس العالمي، اليوم الثلاثاء، قال الوزير السعودي: “في المملكة ودول التعاون، نركز على مستقبل مبني على الأمن والتعاون، وأيدينا مفتوحة لجميع الدول، ولإيران”.

وتابع: “لكن هذا يحتاج إلى قرار إيراني بالتعاون وصياغة مستقبل مزدهر وتعزيزه”، مضيفاً أنه “تمّ تحقيق بعض التقدّم مع إيران، لكن ليس بصورة كافية”، معلناً بدء “حقبة جديدة من التعاون تصبّ في مصلحة الجميع”.

وفيما يتعلق بالمفاوضات الدولية مع طهران لإعادة إحياء الاتفاق النووي، قال وزير الخارجية السعودي: “إذا توصلنا إلى إحياء الاتفاق النووي، فسيكون أمراً جيداً”.

وتحدّث الوزير السعودي عن الانتخابات الأخيرة في لبنان، قائلاً إنها “قد تكون خطوة إيجابية، لكن من السابق لأوانه قول ذلك”.

وكان عضو لجنة الأمن القومي والسياسة الخارجية في مجلس الشورى الإسلامي، جواد كريمي قدوسي، أعلن أنّ وزير الخارجية الإيراني، حسين أمير عبد اللهيان، سيلتقي نظيره السعودي فيصل بن فرحان آل سعود، في العاصمة العراقية بغداد قريباً.

وقال قدوسي إنّه “تم التوصل إلى اتفاقات أولية بين طهران والرياض”، مبيّناً أنه “سيتم في هذا الاجتماع مناقشة القضايا الثنائية، وفتح السفارات، والبحث في القضايا الإقليمية، وخصوصاً الأزمة اليمنية