Reẓā’ī: Irán válasza bármifajta az infrastruktúrát célzó támadásokra fokozott és súlyos lesz 

Link 

Az Irán Köztársaság Legfelsőbb Vezetőjének katonai tanácsadója, Moḥsen Reẓā’ī vezérőrnagy megerősíti, hogy országa válasza bármifajta esetleges támadásokra annak infrastrsúrája ellen fokozott és súlyos lesz.

Július 23

Az Iráni Forradalom és Köztársaság Legfelsőbb Vezetőjének katonai tanácsadója, Moḥsen Reẓā’ī vezérőrnagy megerősíti, hogy Irán válasza bármilyen az infrastruktúráját célzó esetleges támadásra fokozott és súlyos lesz, elítélve egyben azt az amerikai támadást, amely célzottan támadott zarándokokat az iraki-iráni határon lévő Šalamče határátkelőnél.

Reẓā’ī az X felületen lévő oldalán azt közölte, hogy Donald Trump amerikai elnök az őrület ember játékából átállt az elkeseredett ember játékába, mégpedig pusztító hibái eredményeként.

Hozzátette: “A zarándokok célzott támadása a Šalamče határátkelőnél és az infrastruktúrára mért támadásokkal való fenyegetőzés csakis az elkeseredettséget és a kétségbeesést tükrözi. 

A helyi hatóságok az iráni Hūzestān tartományban már korábban bejelentették, hogy két személy mártírhalát halt, legalább 11 másik pedig megsebesült egy amerikai bombázás nyomán, amely a Šalamče határátkelőt célozta.

Az iráni katonai tanácsadó azt is megerősítette, hogy országa válasza bármilyen az infrastruktúrát célzó támadásra fokozott és súlyos lesz.

 

 

Kép: Az Iráni Forradalom és Köztársaság Legfelsőbb Vezetőjének katonai tanácsadója, Moḥsen Reẓā’ī vezérőrnagy egy külön interjú során az al-Mayadeen számára (archív)

 


رضائي: رد إيران على أي هجمات تستهدف البنى التحتية سيكون تصاعدياً وشديداً

المستشار العسكري لقائد الثورة والجمهورية في إيران اللواء محسن رضائي يؤكد أنّ ردّ بلاده على أي عدوان محتمل على بنيتها التحتية سيكون تصاعدياً وشديداً

23 تموز
أكّد المستشار العسكري لقائد الثورة والجمهورية في إيران اللواء محسن رضائي، الخميس، أنّ رد إيران على أي عدوان محتمل على بنيتها التحتية سيكون تصاعدياً وشديداً، مستنكراً الاعتداء الأميركي الذي استهدف زائرين في معبر الشلامجة على الحدود الإيرانية- العراقية.

وقال رضائي، في منشور على حسابه على منصة “إكس”، إنّ الرئيس الأميركي دونالد “ترامب انتقل من لعبة الرجل المجنون إلى لعبة الرجل اليائس، نتيجة أخطائه القاتل

وأضاف: “استهداف الزائرين في معبر الشلامجة والتهديد بشن هجمات على البنى التحتية لا يعكسان سوى اليأس والعجز”.

وأعلنت السلطات المحلية في محافظة خوزستان الإيرانية، في وقت سابق، استشهاد شخصين وإصابة ما لا يقلّ عن 11 آخرين، جراء قصف أميركي استهدف معبر الشلامجة الحدودي.

كما أكّد المستشار العسكري الإيراني أن رد بلاده على أي هجمات تستهدف البنى التحتية سيكون تصاعدياً وشديداً