Wall Street Journal: Kuvait és Bahrein légicsapásokat mértek Iránra az Emirátusok segítségével

Link

Az amerikai Wall Street Journal újság tárta fel, hogy Kuvait és Bahrein légicsapásokat mértek Iránra az Emirátusok segítségével.

Július 24

Pénteken az amerikai Wall Street Journal tárta fel, hogy Kuvait és Bahrein légicsapásokat mertek Iránra az Emirátusok segítségével, mégpedig a több mint 3 hete zajló amerikai agresszió kiújulásával egyidőben.

Bennfentes forrásokat idézve a Wall Street Journal azt közölte, hogy “Bahrein és Kuvait légicsapásokat mértek Iránon belül korábban a hónap során”.

Az újság, szintén forrásaira támaszkodva, arra is rámutatott, hogy “Bahrein és Kuvait légicsapásai Iránon belül drón és rakéta raktárakat, valamint katonai pozíciókat támadtak”.

Az üjság forrásai azt is felfedték, hogy “az Emirátusok Bahreint és Kuvaitot hírszerzési információkkal látta el a célpontokról és légi fedezetet adott légicsapásaikhoz”.

Ezek a kiszivárogtatások azzal egyidőben történnek, hogy az Egyesült Államok napi szinten hajt végre légicsapásokat Irán ellen, amióta agressziója több mint 3 hete újrakezdődött.

Ugyanakkor az iráni fegyveres erők támadásokat indítanak az amerikai támaszpontok és érdekeltségek ellen az öbölországokban, Jordániában és Szíriában.

Baqā’ī: Azok az országok, amelyek lehetővé teszik az amerikai agressziót részesek benne… cáfolják meg a CENTCOM állításait!

Csütörtökön Irán arra szólította fel a térség államait, hogy adjanak ki átlátható és őszintén cáfolatot részvételükről a területe ellen újraindított amerikai agresszióról.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Esmā‘īl Baqā’ī azt közölte, hogy “az Amerikai Központi Parancsnokság őszintén közölte, hogy az Emirátusok, Bahrein, Katar, Kuvait, Szaúd-Arábia és Jordánia részt vettek az Irán elleni műveletekben”. Egyben felszólította az említett országokat, hogy azok hivatalosan és átláthatóan cáfolják meg az amerikai állításokat, ha azok nem igazak.

Azt is kiemelte, hogy a jelenleg fennálló bizonytalanság és háborús állapot csakis az Irán ellen zajló amerikai-izraeli agressziónak tudható be.

Az iráni külügyminisztérium szóvivője ügy vélte, hogy “ezek az országok, amelyek elősegítették az amerikai agressziót, más módon, de részt vettek az agresszió cselekményeiben”.

 

 

Kép: Kuvaiti vadászgépek (archív)

 


وول ستريت جورنال”: الكويت والبحرين شنتا غارات على إيران بمساعدة الإمارات

صحيفة “وول ستريت جورنال” الأميركية تكشف أن الكويت والبحرين شنتا غارات على إيران، بمساعدة الإمارات

24 تموز    
كشفت صحيفة “وول ستريت” الأميركية، الجمعة، أن الكويت والبحرين شنتا غارات على إيران، بمساعدة الإمارات، وذلك مع تجدد العدوان الأميركي المستمر منذ أكثر من 3 أسابيع.

وقالت “وول ستريت جورنال”، نقلاً عن مصادر مطلعة، إنّ “البحرين والكويت شنتا غارات داخل إيران في وقت سابق من هذا الشهر”.

كما أشارت الصحيفة، بالاستناد إلى مصادرها، إلى أنّ “غارات البحرين والكويت داخل إيران استهدفت مستودعات لتخزين الطائرات المسيرة والصواريخ ومواقع عسكرية”.

وكشفت مصادر الصحيفة أيضاً أنّ “الإمارات زودت البحرين والكويت بمعلومات استخباراتية حول الأهداف ووفرت غطاءً جوياً لغاراتهما

وتأتي هذه التسريبات في وقت تشن فيه الولايات المتحدة اعتداءات يومية على إيران، منذ تجدد عدوانها قبل أكثر من 3 أسابيع.

في المقابل، ترد القوات المسلحة الإيرانية بشن هجمات على القواعد والمصالح الأميركية في دول الخليج، والأردن وسوريا.

بقائي: الدول التي تسهل العدوان الأميركي مشاركة فيه.. ولتنفي ادعاءات سنتكوم

ويوم الخميس، دعت إيران دول المنطقة إلى إصدار نفي شفاف وصريح لاشتراكها في العدوان الأميركي المتجدد على أراضيها.

وقال المتحدث باسم وزارة الخارجية الإيرانية إسماعيل بقائي إنّ “القيادة المركزية الأميركية قالت صراحة بأن الإمارات والبحرين وقطر والكويت والسعودية والأردن شاركت في العمليات ضد إيران”، مطالباً الدول المذكورة بنفي الادعاء الأميركي رسمياً وبشفافية، إذا كان غير صحيح.

كما شدد على أنّ حالة انعدام الأمن والحرب القائمة في المنطقة لا تعود إلا إلى العدوان الأميركي والإسرائيلي المستمر على إيران.

ورأى المتحدث باسم الخارجية الإيرانية أنّ “هذه الدول التي تسهّل العدوان الأميركي ترتكب هي الأخرى فعلاً من أفعال العدوان