Kína és Algéria egyetértenek az “Új Selyemút kezdeményezésben”.

https://www.almayadeen.net/news/politics/الصين-والجزائر-تتوافقان-حول-مبادرة-الحزام-والطريق

Forrás: Ügynökségek               2022 március 20 16:11

Az algír külügyminiszter találkozott kínai kollégájával pekingi találkozója során és a két ország bejelentette, hogy egyetértenek egy sor ügyben, melyek közt a legfontosabb, hogy végrehajtási terv született a kínai “Új Selyemút” kezdeményezés körül.

Ramṭān La‘amāmara algír külügyminiszter és kínai kollégája, Wang Yī vasárnap megerősítették, hogy országaik álláspontjai egy sor közös érdeklődésre számot tartó ügyben azonosak, illetve megegyeztek, hogy együttesen támogatják azokat a kérdéseket, amelyek az alapvető érdekeket és a leginkább kiemelt ügyeket illetik mindkét oldalról.

Aszerint, amit a kínai média közölt, a két ország bejelentette, hogy megegyezés született “a végrehajtási tervről az Új Selyemút kezdeményezés közös felépítése ügyében”, melynek aláírására az adandó leghamarabbi alkalommal sor fog kerülni.

Minderre annak az egynapos munkalátogatásnak a során került sor, melyet Ramṭān La‘amāmara algír külügyminiszter Kínába tett és szombaton kezdődött. La‘amāmara látogatása során világossá tette, hogy Algérián támogatja, hogy Kína egy és egyesült legyen.

Ami az orosz katonai műveletet illeti Ukrajnában, a két fél kiemelte “az ENSZ alapokmány céljaihoz és alapelveihez való ragaszkodást, az országok szuverenitásának és területi épségének tiszteletben tartását a megbonthatatlan biztonság alapelvével együtt, valamit egyes felek ésszerű katonai lekötöttségeinek figyelemmel kísérését”.

Ugyanebben az összefüggésben a két fél felszólított “a válságok békés megoldásához való ragaszkodásra a párbeszéd és a tárgyalások útján”. Egyben felhívtak “azon problémaokozás kerülésére, amit az egyoldalú szankciók okoznak, melyek szembemennek a nemzetközi joggal és érintik az államok népeinek életkörülményeit, hiszen fontos az ezekből esetlegesen fakadó humanitárius következmények csökkentése”.

A két fél megerősítette a palesztin kérdés megoldásának szükségességét a nemzetközi jogi döntések alapján, melyek fenntartják a palesztin nép jogát, hogy szuverén államot alakítsanak ki maguknak.

Nyugat-Szahara kérdésében a két fél bejelentette, hogy mindketten támogatják a fennálló erőfeszítéseket egy igazságos és tartós megoldás elérésére a nemzetközi jog keretében, ide értve az ENSZ-nek ezzel kapcsolatban hozott határozatait is.

 

 

Kép: Ramṭān La‘amāmara algír külügyminiszter egy munkalátogatáson Pekingbe utazik

 


الصين والجزائر تتوافقان حول “مبادرة الحزام والطريق”

المصدر: وكالات                    20 آذار 16:11

وزير الخارجية الجزائري يلتقي نظيره الصيني خلال زيارة يقوم بها إلى بكين، والبلدان يعلنان التوافق على مجموعةٍ من القضايا، أهمها التوصل إلى خطة تنفيذية تتعلق بـ”مبادرة الحزام والطريق” الصينية

أكد وزير الخارجية الجزائري رمطان لعمامرة، ونظيره الصيني وانغ يي، اليوم الأحد، توافق وجهاتِ نظرِ بلديهما إزاء عددٍ من القضايا ذات الاهتمام المشترك، وتوافقا على تبادل الدعم بشأن المسائل التي تخصّ المصالح الجوهرية والاهتمامات الكبرى لكل منهما.

وأعلن البلدان التوصّلِ إلى توافقٍ حول “الخطة التنفيذية للبناء المشترك لمبادرة الحزام والطريق”، التي سيتمُّ التوقيع عليها في أقربِ فرصةٍ، وفق ما أفادت وسائلُ إعلامٍ صينيةٍ.

وجاء ذلك خلال زيارة عمل يقوم بها وزير الخارجية الجزائري، رمطان لعمامرة، إلى الصين، بدأها منذ يوم أمس السبت. وأوضح لعمامرة خلال زيارته أن الجزائر تدعم أن تكون الصين واحدة موحدة.

وفي ما يخصّ العملية العسكرية الروسية في أوكرانيا، شدَّد الجانبان على “ضرورة التمسّك بأهدافِ ومبادئِ ميثاق الأمم المتحدة، واحترام سيادة الدول وسلامة أراضيها، مع التمسّك بمبدأ الأمن غير القابل للتجزئة، ومراعاة الانشغالات الأمنية المعقولة للأطراف المعنيين”.

وفي السياق نفسه، دعا الطرفان إلى ضرورة الالتزام بـ”حلِّ النزاعات سلمياً، عبر الحوار والتفاوض”، كما دعَوا إلى “عدم إساءة استعمال العقوبات الأحادية الجانب، التي لا تستند إلى القانون الدولي، وذلك تفادياً لانتهاك القواعد الدولية، والمساس بالظروف المعيشية لشعوب الدول، وضرورة التخفيف من حدّة الانعكاسات الإنسانية التي قد تنجم عنها”.

وأكّد الجانبان ضرورة حل القضية الفلسطينية وفقاً لقرارات الشرعية الدولية، التي تكرّس حقَّ الشعب الفلسطيني في إقامة دولته المستقلة.

وبخصوص قضية الصحراء الغربية، أعلن الجانبان دعمهما للجهود الرامية إلى الوصول لحلٍّ دائمٍ وعادلٍ في إطار الشرعية الدولية، ولا سيّما قرارات الأمم المتحدة ذات الصلة