2022 október 5-én Szíria talán legjobb diplomatáját, Baššār al-Ğa‘afarī-t kinevezte új moszkvai nagykövetének. Ez kisebb sokkot okozott, hiszen al-Ğa‘afarī-t, aki 2006 és 2020 között Szíria ENSZ nagyköveteként kész legenda lett országát védve a nemzetközi fórumon a megszállástól szinte szégyen erre a posztra tenni. Komoly értetlenséget is okozott ez. Tapasztalata, képességei és kivívott hírneve alapján már az eddigi külügyminiszter-helyettesi megbízatása is némiképp a lebecsülése volt. Azt azonban már nehezebb megmagyarázni, hogy miért pazarolnak el egy ilyen embert egy nagyköveti posztra egy olyan országba, amivel a kapcsolatok már eleve a legmagasabb katonai és politikai szinteken zajlanak, messze egy nagykövet szinten fölött. Felmerült az is, hogy esetleg kellemetlenné vált és így állítják félre, vagy csak megrendült benne a bizalom. Valószínűleg pont az ellenkezője az igaz.
Hamar rámutattak, hogy ebben az új beosztásban, aminek semmilyen előjele sem volt, a török-szír megbékélési tárgyalások vezetésével lesz megbízva, amiket Moszkva szorgalmazott orosz közvetítéssel, és nyilván orosz felügyelet alatt. Márpedig ezekre a tárgyalásokra keresve sem lehet alkalmasabb embert találni ma Szíriában. Innentől fogva ez a kijelölés már kifejezetten ésszerű.
Nyár óta szakos jelzése volt a török szándéknak,hogy közvetlen tárgyalásokat kezdődjenek Szíriával a két ország közti válság megoldására. Ugyanis arról is szóltak jelentések, hogy Erdoğan elnök kész személyesen találkozni al-Asad elnökkel, bár mindig erősen feltételes módban fogalmazva.
Eleddig Szíria minden kísérletet mereven elutasított, világosan kifejezve, hogy amíg a szír területek török megszállása véget nem ér, addig nem lehet szó tárgyalásokról. Márpedig ez még fennáll. Amióta pedig ezek a hírek elkezdtek szivárogni, illetve korábban Ankara felvetette egy újabb katonai művelet indítását Szíriában, az orosz és a szír erők fokozták célzott csapásait a törökök támogatta fegyveresek ellen Idlibben.
Ezzel a látszólag érdektelen fejleménnyel több dolog végleg megváltozott. A legutóbbi Teheráni Csúcstalálkozó a nyáron valóban fordulópont volt. Új török hadművelet nem lesz. A genfi és az asztanai rendezési folyamatok végleg bezárultak, a végső megoldásnál más külső fél már nem lesz, csak Szíria, Törökország és Oroszország. Ennek a válságnak a lezárásában érdemi szerepet már sem az amerikaiak, sem az európaiak, de az irániak sem kapnak. Oroszország zárja ezt le, miközben egyre mélyül lekötöttsége Ukrajnában.
Ki Baššār al-Ğa‘afarī?
Mielőtt a témába belemennénk, meg kell néznünk ki is Baššār al-Ğa‘afarī, hogy érthető legyen ez a fejlemény. Hogy világos legyen, hogy nagyon komoly lépésről van szó.
A ma 66 éves damaszkuszi születésű diplomata alapos képzés után a ‘80-as években kezdte pályafutását. Damaszkusz mellett Párizsban és Indonéziában tanult, majd mind a két helyen töltött be diplomata pozíciót. Kiválóan beszél franciául és angolul is, ami mellesleg nem annyira ritka a szír politikusok között. Kiváló úton volt, hogy Szíria egyik karrier diplomatája legyen, talán a szokásosnál valamivel megbízhatóbb és ügyesebb, amikor 2006-ban visszatért New Yorkba, hogy átvegye Szíria ENSZ missziójának vezetését.
Igazi hírnévre 2011 után tett szert, amikor óriási nyomás nehezedett Szíriára és ő maga is sok személyes támadást kapott. Beszédei és ahogy országát az ENSZ-ben védte, sokszor más arab országokkal szemben, igazi legendává tette, amivel olyan tekintélyt ért el, amit korábban igazán csak katonatisztek.
Sosem ingott meg benne a bizalom és Damaszkusz messze eredeti megbízatási idején túl is a helyén hagyta. Csak 2020 novemberében hívták vissza New Yorkból, miután egy másik szír diplomata legenda, Walīd Mu‘allim külügyminiszter elhunyt. Bár a legtöbb vélemény őt feltételezte a következő külügyminiszternek, végül a hivatali rangsor érvényesült és Fayṣal al-Miqdād-ot nevették ki erre a posztra. Viszont al-Ğa‘afarī lett a külügyminiszter-helyettes, márpedig ezt a posztot Szíriában nem igen töltötték be korábban. Ezen a poszton al-Ğa‘afarī hírneve – sokak szerint szándékosan – kezdett halványodni, bár tapasztalatára nagy szükség volt azután, hogy a háború katonai értelemben gyakorlatilag véget ért és megindultak az eddigi ellenségekkel a fáradtságos tárgyalások a megbékélésre.
Mindez fontos, ha meg akarjuk érteni, hogy kinevezése nem egyszerűen egy új, megbízható diplomata kiküldetését jelenti az amúgy nagyon is fontos moszkvai állomáshelyre egy igen érzékeny időben. Al-Ğa‘afarī egy óriási legenda Szíriában, így aztán nagyon nehéz volt megemészteni, hogy egy ekkora embert kiküldte el nagykövetnek, aminek most nincs igazi karrier értéke. Sokkal inkább tűnik visszavonulásnak. Hacsak nem igazak a hírek, hogy ő fogja vezetni az orosz felügyelet mellett zajló tárgyalásokat a török féllel. Merthogy erre a feladatra nehéz lenne alkalmasabb személyt találni.
Ez azért is van így, mert így az orosz orientáció nagyon erős a szír diplomáciában, al-Ğa‘afarī pont nem ezt a vonalat erősíti. Sokáig a francia-, vagy nyugatbarát táborba tartozott és nincs kifejezetten mely tapasztalata az oroszokkal. Ezzel együtt viszont tapasztalt, főleg az ENSZ keretein belül, vagyis jól ismeri annak az útját, hogy hogyan kell egy alkut kiharcolni és aztán nemzetközileg érvényesíteni is.
Változó a széljárás
Miközben vegyes jelzések jönnek arról, hogy Damaszkusz szavad utat engedett volna a Törökországgal való tárgyalásoknak Moszkvában, amiket majd Baššār al-Ğa‘afarī-nak kell vezetnie, a kérdés az, hogy ezek a tárgyalások mennyire reálisak és van-e való hajlandóság a megegyezésre. Érdekes azonban, hogy a gépezet már jó pár hónapja mozgásban van.
2022 májusát írták, amikor Recep Tayyip Erdoğan elnök bejelentette, hogy hamar a során új török katonai művelet kezdődik Szíriában, hacsak addig a kurdok jelentette fenyegetést nem semlegesítik. Ezzel az Észak-Szíriában állandóvá vált összecsapásokra utaltak a török támogatta fegyveres csoportok és a helyi kurd milíciák között, melyek többsége az amerikaiak által kitartott Szíriai Demokratikus Erők (Qasad) alá tartoznak. Ez volt Ankara utolsó nagy hazárdjátéka arra, hogy megfordítsa a helyzet alakulását Szíriában, hiszen mostanra teljesen nyilvánvalóan a háború katonailag véget ért és a török fél is le akarja zárni ezt a rengeteg erőforrást és katonát lekötő kalandot.
Ezután következett a Teheráni Csúcstalálkozó júliusban az Asztana folyamat részeként. Ezzel már korábban részletesen foglalkoztunk. Ezen a csúcstalálkozón Erdoğan ismét megerősítette az Asztana folyamat elveit, amivel az új hadművelet csöndben lekerült a napirendről. Valószínűleg végleg, hiszen nagyjából ezzel egyidőben Ankara Irakban indított támadásokat a kurdok ellen.
Ez egyben az az időszak is, amikor hirtelen rengeteg diplomáciai jelzés érkezett, hogy Ankara kész a közvetlen kapcsolatfelvételre, a kiegyezésre Damaszkusszal. Ezzel egyben az is világossá vált, hogy az újabb hadművelet terve egy nagy blöff volt, egy kísérlet a diplomácia kereteinek mozgásba hozására.
Bár a Teheráni Csúcstalálkozó Oroszország, Törökország és Irán között akart végre azonos álláspontot kialakítani a szír válság ügyében, egy szír delegáció is jelen volt Fayṣal al-Miqdād külügyminiszter vezetése alatt. Ami nyíltan elítélte Ankarát, jelezve Iránnak és Oroszországnak is, hogy Damaszkusz segítséget szeretne és nyomásgyakorlást a török félre, nem pedig közvetítést. Majd egyszerre “varázsütésre” Ankara hangvétele teljesen megváltozott a Teheráni Csúcstalálkozó után.
2022 július végén Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter egy tv interjúban kijelentette, hogy Törökország tárgyalásokat folytatott a szír válságról, mert egyelőre mind az amerikai, mind az orosz fél kísérletei a megoldásra sikertelenek maradtak. Ami azonban fontosabb, hogy végül Ankara kész megadni minden politikai és katonai segítségét Damaszkusznak a terrorista veszély semlegesítéséhez Szíriában. Mindez alig pár nappal a Teheráni Csúcs után történt.
Ez nem volt nagy lépés, de túl azon, hogy az első hivatalos jelzés volt a közvetlen kiegyezésre, volt két fordulópontot jelentő vonatkozása. Először is, Ankara elismerte, hogy megpróbálta Washingtont és Moszkvát egymás ellen kijátszani, ami nem járt sikerrel, mivel mind a kettő visszautasította, hogy a szíriai kalandból egy tartós megszállási területet alakítson ki. Ezért fordult az iráni közvetítés felé, ami a szír kormánynak is jóval elfogadhatóbb, mivel a Damaszkusz és Teherán mögötti kapcsolatok inkább épülnek a bizalomra. Azonban az, hogy Teherán soha nem tett hivatalos említést ezekről a tárgyalásokról és soha nem is kommentálta a török jelzéseket azt jelzi inkább, hogy bár ezek a tárgyalások szinte biztosan megtörténtek, Damaszkusz elutasította az ajánlatot, az iráni fél pedig nem tudott többet tenni. Másodszor, 2011 óta először, amikor a török kormány elkezdte a szír kormány ellen harcoló terrorista szervezeteket támogatni és kormánynak ismerte el a – máig Isztambulban lakó – ellenzéket, a török államvezetés hivatalosan is elismerte a legitim szír kormányt a szír nép képviselőjének. Áttételesen, de a török kormány elismerte, hogy a Szíria fölötti de facto államhatalmat a szír kormány gyakorolja. Ehhez képest az már másodlagos, hogy az ajánlat egy ügyes trükk volt egy új katonai hadművelet legitimálására. Hivatalosan persze a Qasad ellen, ám a valóságban egy tartós hídfő kiépítésére szír földön. Természetesen erre és a közvetlen tárgyalásokra elutasító válasz érkezett.
A gépezet azonban beindult és a török diplomácia már nem akart visszafordulni. 2022. augusztus 9-én a török média azt jelentette, hogy Erdoğan elnök miközben augusztus 5-én Szocsiba látogatott a szír kérdést is tárgyalta Putyin elnökkel, az orosz elnök pedig azt javasolta Erdoğannak, hogy közvetlenül telefonon kellene beszélnie al-Asad szír elnökkel. Amivel állítólagosan Erdoğan egyet is értett. Felmerült tehát, hogy igen hamar sor kerülhet egy ilyen közvetlen egyeztetésre, amire Ankara teljesen nyitott. Itt fontos megjegyezni, hogy mindezek az hírek a török féltől származnak, amit sem orosz, sem iráni forrás nem erősített meg. Ami inkább utal egy nyílt ajánlatra a közvetlen tárgyalások megkezdésére Damaszkusszal. Amit a szír oldal – szintén a médián keresztül – kereken el is utasított. A szír fél ki is mondta, hogy mindez nyilvánvalóan egy trükk. Törökország számos vállalást tett, amit nem tartott be, terrorista csoportokat pénzel Szíriában, megsérti Szíria szuverenitását és területeket próbál elcsatolni, márpedig mindennek véget kell vetni, mielőtt bármilyen közvetlen tárgyalásokra sor kerülhetne. Ugyanakkor ez az első alkalom, hogy egy erőteljes orosz közvetítésről lehetett hallani, ami nyomást gyakorol Damaszkuszra a közvetlen tárgyalások elfogadásáért.
Aztán augusztus 10-én a török diplomaták éves konferenciáját Ankarában Çavuşoğlu török külügyminiszter még egyel tovább ment és nyíltan kijelentette, hogy Törökországnak nincsenek területi igényei Szíriában. Ez pont azért jelentős, mert a török parlament számos soviniszta csoportja sokáig követelt területi átcsatolásokat és Damaszkusz is ezzel vádolta Ankarát. Ugyanezen a fórumon Çavuşoğlu ázt is kijelentette, hogy nem szabad megengedni Szíria feldarabolódását, erős központi kormánnyal kell bírjon, a megoldást pedig a szír kormány és ellenzéke összebékítése hozhatja el. Ez igazi sokk lehetett a török zsoldban álló fegyveres csoportoknak, amiknek máig hangoztatott célja a szír kormány megdöntése. Ezek a nyilatkozatok jelezték, hogy Ankara alkudozik és azt akarja jelezni, hogy kész feladni az ellenzék és a milíciák támogatását. Bár csakis akkor, ha a szír kormány kiegyezik az ellenzékkel, más szavakkal, ha az ellenzék részévé válik az új szír kormánynak. Amit Damaszkusz nyilván nem fogadott el, hiszen nem fogadhatja el.
Szintén ugyanezen a diplomáciai fórumon történt, hogy Çavuşoğlu azt állította, hogy máris történt közvetlen kapcsolatfelvétel közte és szír kollégája, al-Miqdād között egy másik nemzetközi találkozón Belgrádban egy évvel korábban és röviden tárgyaltak. Ez áttörést jelentett, mert ugyan korábban is voltak közvetlen érintkezések a szír és a török felek között, ez mindig konkrét ügyek tárgyalását jelentette hírszerzési, vagy katonai ügyekben, és mindig harmadik fél bevonása mellett. Ez az első alkalom, hogy arról hallunk, hogy magas szintű politikai kapcsolat lenne a két fél között. Bár az, hogy csak egy évvel később derült rá fény nem mutat jó eredményt.
Çavuşoğlu kijelentései aztán valóban bombaként robbantak, hiszen a rákövetkező napon a megszállt észak-szíriai területeken szabályos felkelés tört ki. Török zászlókat égettek, katonai állásokat támadtak meg és a török hadseregnek brutálisan kellett fellépnie, hogy letörje a felkelést. Ami annál is nagyobb gond volt Ankara számára, hogy már eleve tombol egy belharc a törökök támogatta fegyveres csoportok között, most pedig éppen a legmegbízhatóbbnak tekintett csoportok lázadtak fel. Pár nappal később 3 török katona halt meg Észak-Szíriában egy rajtaütésszerű támadásban, azóta pedig a szórványos összecsapások mindennaposakká váltak, miközben a szír és az orosz erők fokozzák célzott csapásaikat a török támogatást élvező milíciák ellen. Bár óvatosan kerülik a török csapatokat.
Ezt a politikai program aztán újabb lökést kapott 2022. augusztus 19-én, amikor Erdoğan török elnök, aki anno híresen kijelentette, hogy hamarosan Damaszkuszban, az Umajja mecsetben fog imádkozni, megerősítette, hogy Ankarának nincsenek területi igényei Szíriában és ő maga is kész akár személyesen is egyeztetni al-Asad elnökkel. Ugyanebben a nyilatkozatban a maga vitriolos retorikájával élesen szidta az amerikaiakat, akiket azzal vádolt, hogy azok a terrorizmust támogatják Szíriában, aminek véget kell vetni. Ugyanakkor arra is rámutatott, hogy nemcsak kész közvetlenül kapcsolatba lépni al-Asad elnökkel, hanem ehhez éppen Ankarának kell megtennie az első lépést. Ez volt Ankara részéről az első hivatalos és nyílt nyilatkozat, hogy Ankara feladta a “kormánybuktatás politikáját” Szíriával szemben.
Bár Damaszkusz erre a jelzésre sem reagált, csak szórványos média nyilatkozatok során értékelte ezeket jelentéktelennek, valami biztosan zajlott a színfalak mögött. Komoly orosz és iráni közvetítés folyhatott, mivel augusztus 23-án az iráni Tasnīm hírügynökség jelentette, hogy jó eséllyel Erdoğan és al-Asad elnökök hamarosan találkozhatnak Üzbegisztánban a Sanghaj Együttműködési Szervezet következő éves ülésén. Itt mind a forrás, mind a dolog jelentősége fontos. A Tasnīm az iráni külügy szócsöve, ami azt mutatja, hogy Irán erősen közbenjárt Damaszkusz és Ankara között. Az is látszik, hogy ekkorra már Damaszkusz nem teljes mértékben zárkózott el az ajánlattól. Ugyanakkor ez a találkozó nagyon fontos volt Iránnak, mert később szeptemberben ezen a fórumon Iránt hivatalosan is felvették a szervezet tagjai közé, miközben Törökország bejelentette csatlakozási szándékát. Az iráni jelentés szerint Oroszország Szíriát is meghívta a Sanghaj Fórumra, hogy meginduljon Szíria csatlakozási folyamata is. Ugyanakkor nem nehéz átlátni mi volt a meghívás fő célja, hiszen Erdoğan elnököt is maga Putyin hívta meg személyesen.
Ugyanez az iráni jelentés arról is szólt, és ez később független forrásból megerősítést nyert, hogy Doğu Perinçek veterán török diplomata hamarosan egy török delegáció élén Szíria fog látogatni. Perinçek az amúgy szinte jelentéktelen Vatan Párt elnöke, aki a nyugati orientáció ismert kritikusa és sokkal erősebb együttműködést szorgalmazott mindig is a közel-keleti országok között. Igen befolyásos kapcsolatai vannak a török mélyállamban, egyben Erdoğan elnök közeli szövetségese. Ő annak a megközelítésnek volt a szószólója, hogy Törökországnak nem támadnia, hanem pont segítenie kellene Szíriát, annak ellenére, hogy ez a politika gyorsan talonba került. Most azonban előkerült, bár eddig nem lett semmi a látogatásból.
Pontosan az iráni jelentés kiszivárgásának a napján Çavuşoğlu külügyminiszter ismét kijelentette készségét a közvetlen tárgyalásokra Szíriával a kiegyezésről, egyszersmind, hogy Ankarának nincsenek ehhez előfeltételei. Azt is hozzátette, hogy máris zajlanak tárgyalások a két fél között hírszerzési szinten, sejtetve, hogy előkészületek zajlanak egy átfogó megbékélésről.
A következő fordulat 2022. szeptember 13-án, pusztán két nappal a Sanghaj Együttműködési Szervezet szamarkandi csúcstalálkozója előtt következett, amikor az orosz Szputnyik azt állította, hogy a török hatóságok közöltek az Isztambulban székelő szír ellenzéket, hogy hamarosan el kell hagyniuk az országot, pénzelésüket megszüntetik és székhelyüket is máshova kell áttenniük. Ezt a szír ellenzéki csoportok szinte azonnal cáfolták, nem úgy a török hatóságok. Nagyon valószínű, hogy ez egy újabb jelzés volt Moszkva részéről, hogy ez az Ankarától elvárt újabb lépés az áttöréshez.
Eleddig mindebből semmi sem lett és a Sanghaj fórum találkozói al-Asad elnök részvétele nélkül mentek le. Vagyis eddig mind a közvetlen, mind a közvetett kapcsolatteremtési kísérleteket Damaszkusz elutasította, bár ez nem jelenti azt, hogy Ankara feladta volna. Utoljára október 6-án az EU vezetőinek prágai csúcstalálkozójára látogatva Erdoğan elnök újságírói kérdésre válaszolva ismét megerősítette, hogy kész találkozni a szír elnökkel. Ha eljön a megfelelő idő. Ennél fontosabb azonban, hogy azt is mondta, hogy a tárgyalások máris zajlanak, még ha szavai szerint ezek alacsony szintűek is.
Itt állunk jelenleg. Éppen ezért fontos Baššār al-Ğa‘afarī kinevezése. Merthogy Damaszkusz nem tagadja, hogy a színfalak mögött tárgyalások lennének, sem azokat a híreket, hogy al-Ğa‘afarī vezetné majd a tárgyalásokat a török féllel. Márpedig ha ez igaz, akkor ez az első gesztus a szír állam részéről, hogy elindulhat a megbékélési folyamat Ankarával. S nem is akármilyen gesztus.
Damaszkusz vagy az orosz nyomás alatt kezd meghajlani, hogy bármi áron, de zárja le a válságot, vagy egyszerűen az intenzív orosz és iráni közbenjárás hozott sikert.
Lehetséges-e?
Ennek kapcsán azonban felmerül a kérdés: Lehetséges-e a megbékélés? Valójában a modern kori szír-török kapcsolatok történetében ez nem lenne meglepő. A két állam kifejezetten ellenséges időket éltek meg a ‘80-as és ‘90-es években, amikor a NATO tag Törökország nagyon agresszíven állt Szíriához, cserébe pedig az óriási támogatást nyújtott a kurd szeparatista mozgalomnak. Mindez addig zajlott, míg Törökország fel nem vonultatta erőit a határon és nyíltan meg nem fenyegette Damaszkuszt, hogy hadat üzen, ha változtat viselkedésén. Ennek lett a következménye az adanai egyezmény 1998-ban, ami a teljes rendezés kezdete volt és végül kiváló kétoldalú kapcsolatokhoz és gazdasági virágzáshoz vezetett egészen 2011-ig tartóan. Nem lenne tehát példa nélküli ennek a két országnak a történelmében, hogy még akár a legrosszabb körülmények között is teljesen újraindítsák kapcsolataikat. Azzal együtt is, hogy ezúttal a válság sokkal mélyebb és sokkal tovább is tartott a két ország közt.
A kérdés tehát az, hogy a két fél mit akar és mennyire kész megbékülni. Azonban a lényeget tekintve a célok nem állnak nagyon messze egymástól. Szíria az összes török egység távozását és a teljes területi integritás visszaszerzését akarja. Illetve diplomáciai ütőkártyát akar szerezni Washingtonnal szemben, hogy végre az is hagyja el az országot. Ehhez támogatást is akar Ankarától. Ezzel a lépéssel Damaszkusz elkezdené lefegyverezni, vagy fegyveres erőibe beolvasztani északon a kurd milíciákat. Ezzel megindulna a Qasad gyors bomlása, amin az amerikai jelenlét elődlegesen múlik.
Törökország is le akarja zárni katonai lekötöttséget, hiszen az egyre vállalhatatlanabb költség, azt pedig már elfogadta, hogy az korábbi cél, hogy Damaszkuszban vazallus kormányt ültessen hatalomra már biztosan nem valósul meg. Még most is reménykedik abban, hogy a szír ellenzéket végül sikerül majd beolvasztani az új szír kormányba, ezzel pedig fogást szerez a szíreken a jövőben. Reálisan nézve azonban egyik szír fel sem kész erre, Ankarának pedig végül fel kell adnia ezt a kártyát. Sokkal fontosabb azonban, hogy Ankara olyan katonai erőket akar határai mentén, amik nem segítik a kurd milíciákat és nem engedik meg támadó akciókat. Ez mind Moszkvának, mind Damaszkusznak elfogadható, hiszen ők is meg akarják gátolni, hogy az amerikaiak egy erős kurd entitást építsenek ki.
A gondot a török által felfegyverzett és támogatott milíciák, illetve a menekültek jelentik. Az utóbbi pár év során, miközben szír területet szállt meg, Törökország folyamatos törökösítést folytatott a megszállt területeken abban a reményben, hogy tartós hídfőt építhet ki. Zsoldosok ezreit fegyverezte itt fel, komoly részük még csak nem is szír, akik nagyon hasznos eszköznek bizonyultak Líbiában, Azerbajdzsánban és több másik hadszíntéren. Egyszersmind most Ankara több millió szír menekültet akar visszajuttatni Szíriába. Eddig a terv az volt, hogy az Észak-Szíriában megszállt területekre kényszerítik vissza őket, de pont maguk a menekültek nem akarnak visszatelepülni egy katonai frontvonalra. Kiváltképp, mert eddig nem igazán engedte a menekülteknek, hogy az általa megszállt területekről más szíriai vidékekre menjenek tovább. Az utolsó komoly függő kérdés tehát Ankara és Damaszkusz között az, hogy hogyan fegyverezzék le, semlegesítsék és kezeljék a milíciák több ezer fegyveresét, illetve mit csináljanak a menekültekkel. Damaszkusz kész befogadni a menekülteket bizonyos feltételekkel, de értelemszerűen elutasítja, hogy a fegyveresek maradhassanak. Főleg azok, akik nem szírek. Ameddig pedig erről nem születik megállapodás, addig a török csapatok maradnak, hogy ne vesszen el minden török ütőkártya.
Az igazi kérdés, hogy hogyan lehet úgy megoldani ezt a kérdést, hogy Ankara ne kelljen felelőséget vállaljon értük és ne kelljen őket török területre szállítania, ami óriási veszélyforrás. Valószínűleg egyáltalán nem véletlen, hogy amióta Ankara a megbékélés érdekében tapogatózik, óriási belharc zajlik a törökbarát milíciák között, miközben a szír és az orosz erők folyamatosan bombázzák őket.
Véget érhet-e a háború?
Mostanra ez szükségszerű. Katonailag gyakorlatilag már véget is ért. Ami maradt, az a török katonai jelenlét befejezése, még mielőtt egy újabb nagy katonai művelet indul meg, ami most egyik félnek sem érdeke. Bár irónikus módon pont Szíria kész a leginkább felvállalni a veszteségeket, hiszen gazdasága már így is romokban van.
Törökországnak ma sokkal nagyobb gondjaik vannak annál, hogy erőiket egy máris zsákutcába jutott programra pazarolják, ami mostmár semmilyen érdemi hasznot nem fog hozni. Az Oroszországgal kötött érzékeny kapcsolatok is eleve mostmár gyors lezárást igényelnek. Nem szabad azt sem elfelednünk, hogy jövőre választások jönnek Törökországban, amin Erdoğan egyáltalán nem lehet biztos a győzelemben. Számára a szír válság megoldása és az egyre nagyobb társadalmi felháborodást okozó menekült tömegek felszámolása kiváló kampány téma lenne.
Az a kérdés, hogy Ankara és Damaszkusz meddig készek elmenni és mekkora áldozatokat készek vállalni. Mennyire lesznek eredményesek az orosz, iráni és arab közvetítési kísérletek. Mekkora nyomást képes, illetve akar Moszkva Ankarára gyakorolni. Ami pedig még fontosabb: Meg fogja-e ezt Amerika engedni?
A most kezdődő időszak igen érdekes lesz a török-szír kapcsolatokban és bármelyik pillanatban érkezhet óriási meglepetés. Kiváló lehetőség van most a lezárásra úgy, hogy a világ le van kötve.