Szaúd-Arábia visszahívja nagykövetét Libanonból és felkérte a libanoni nagykövetet, hogy hagyja el területét .

https://www.almayadeen.net/news/politics/السعودية-تستدعي-سفيرها-من-لبنان-وتطلب-من-السفير-اللبناني-مغا            Forrás: Ügynökségek 2021 október 29 20:56

Szaúd-Arábia konzultációra visszahívja nagykövetét Libanonból és felkéri Libanon nagykövetét, hogy 48 órán belül hagyja el a királyságot. Egyben elhatározta minden felé irányuló libanoni export leállítását.  

Ma, pénteken Szaúd-Arábia egyeztetésre visszahívta nagykövetét Libanonból, miközben felkérte Libanon nagykövetét, hogy 48 órán belül hagyja el a királyságot. Egyben elhatározta minden felé irányuló libanoni export leállítását.

Egy nyilatkozatában a szaúdi külügyminisztérium azt közölte, hogy “a királyság kormánya sajnálja mindazt, amit a Libanoni Köztársasággal ápolt viszonya elszenved, mert a libanoni hatóságok figyelmen kívül hagyják a tényeket és továbbra sem tesznek kiigazító lépéseket, amelyeket a kapcsolatok újra értekelése megkíván, miközben a királyság elkötelezett irántuk a nagyszerű libanoni nép iránti elismeréséből következőleg”.

A nyilatkozat hozzátette, hogy “elkötelezetten a (szaúdi) állampolgárok biztonsága iránt az instabilitás fokozódása és az egyre rosszabb biztonsági helyzet fényében Libanonban a királyság kormánya megerősíti a korábban kiadottakat az állampolgárok Libanonba utazásának megtiltása kapcsán”.

Követve a szaúdi lépést, Bahrein szintén felkérte a libanoni nagykövetet, hogy 48 órán belül hagyja el területét. A bahreini külügyminisztérium rámutatott, hogy “ez a döntés nem érinti a királyságban tartózkodó libanoniakat”.

Mīqātī: Sajnáljuk a Libanonnal kapcsolatos szaúdi döntést

A maga részéről Nağīb Mīqātī libanoni kormányfő kifejezte sajnálatát a Libanonnal kapcsolatos szaúdi döntés kapcsán, remélve, hogy az “felülértékeli döntését”. Egyben megerősítette, hogy továbbra is “folytatja a munkálatokat annak orvoslására, amit orvosolni kell”.

Mīqātī egyben megkérte George Qurdāḥī libanoni tájékoztatási minisztert, hogy “hozza meg a megfelelő lépést Libanon arab kapcsolatainak kijavítására”. Egyben arra is felkérte ‘Abd Allah Bū Ḥabīb külügyminisztert, hogy “maradjon Bejrútban és alakítson csoportot az ország jelenlegi válsága kezelésére”.

‘Abd as-Salām a libanoniaknak: Ne hagyjátok magatokat megrémíteni attól, amit a szaúdi rezsim tesz

Ugyanakkor Szana’a tárgyalódelegációjának elnöke, Muḥammad ‘Abd as-Salām is kommentálta Szaúd-Arábia döntését, megerősítve “a szaúdi ragaszkodást az felsőbbséges és arrogáns politikához nem fedi el azt, amit a Jemen elleni agresszióját során megtett hatalmas bukásával”.

‘Abd as-Salām a libanoniaknak fordult, mondván: “Ne hagyjátok magatokat megrémíteni attól, amit a szaúdi rezsim tesz. Az agyarak nélkül fújtat, miután azok jelen pengéin darabokra törtek”.

Mindez most azon nyilatkozatok után történik, amiket George Qurdāḥī libanoni tájékoztatási minisztertől adtak közre, melyek a jemeni háborút úgy jellemezték, hogy az “alávaló”, hozzátéve, hogy “az Anṣār Allah csoport az évek óta ellen zajló agresszióval szemben önmagát védi”. Ez az az ügy, ami nemzetközi és helyi reakciókat váltott ki.

Ehhez kapcsolódóan Qurdāḥī egy nyilatkozatában azt közölte, hogy nem hibázott senkivel szemben sem, hozzátéve, hogy “nem kérek bocsánatot. Nem támadtam senkit, de ellen vagyok az alávaló háborúnak”.

Szana’a tájékoztatási minisztere, Ḍayf Allah aš-Šāmī már korábban üdvözölte azt, amit ő maga “szabad és nemes kiállásnak” nevezett George Qurdāḥī libanoni tájékoztatási minisztertől a Jemen elleni agresszió kapcsán, melyet ő úgy értékelt, hogy “az egy alávaló háború, ami véget kell érjen”.

Aš-Šāmī miniszter egy a jemeni tájékoztatási irodának adott nyilatkozatban elítélte a hadjáratot a libanoni miniszter ellen annak álláspontját követően, amelyet az egyik műholdas csatorna útján fejtett ki, megerősítve, hogy fenntartja álláspontját a Jemen elleni háborúról.

Libanonban a Ḥizb Allah is üdvözölte “George Qurdāḥī libanoni tájékoztatási miniszter bátor kiállását álláspontja szerint mint állampolgár és mint média személyiség, Jement védelmezve”. A Ḥizb Allah egy csütörtöki nyilatkozatában kritizálta “a bűnös hadjáratot, amit Szaúd-Arábia, az Emirátusok és az Öböl Együttműködés Tanács folytat” Qurdāḥī ellen.

A Ḥizb Allah nyilatkozata úgy vélte, hogy “ez a hadjárat Libanon szuverenitása elleni támadásnak számít, egyben visszautasítandó provokációnak is minden libanoni becsülete ellen”. Ezzel “mélységesen visszautasított minden felhívást (Qurdāḥī) miniszter lemondatására, vagy lemondásra való bírására”.

 


السعودية تستدعي سفيرها من لبنان وتطلب من السفير اللبناني مغادرة أراضيها 

المصدر: وكالات29 تشرين اول 20:56

السعودية تستدعي سفيرها في لبنان للتشاور، وتطلب من سفير لبنان مغادرة المملكة خلال 48 ساعة، وتقرر إيقاف كل الواردات اللبنانية إليها  

استدعت السعودية، اليوم الجمعة، سفيرها في لبنان للتشاور، بينما طلبت من سفير لبنان مغادرة المملكة خلال 48 ساعة، وقرّرت إيقاف كل الواردات اللبنانية إليها. 

وقالت وزارة الخارجية السعودية، في بيان، إنّ “حكومة المملكة تأسف لما آلت إليه العلاقات بالجمهورية اللبنانية بسبب تجاهل السلطات اللبنانية الحقائق، واستمرارها في عدم اتخاذ الإجراءات التصحيحية التي تكفل مراعاة العلاقات التي لطالما حرصت المملكة عليها، من منطلق ما تكنّه للشعب اللبناني العزيز”.

وأضاف البيان أنّه “حرصاً على سلامة المواطنين (السعوديين) في ظل ازدياد حالة عدم استقرار الأوضاع الأمنية في لبنان، فإنّ حكومة المملكة تؤكد ما سبق أن صدر بخصوص منع سفر المواطنين إلى لبنان”. 

وعلى خطى السعودية، طلبت البحرين من السفير اللبناني مغادرة أراضيها خلال 48 ساعة أيضاً.  وأشارت وزارة الخارجية البحرينية إلى أنّ “هذا القرار لا يمس باللبنانيين المقيمين في المملكة”. 

ميقاتي: نأسف لقرار السعودية بشأن لبنان

بدوره، أبدى رئيس الوزراء اللبناني نجيب ميقاتي، أسفه لقرار السعودية بشأن لبنان، متمنياً منها” إعادة النظر في قرارها”، ومؤكّداً مواصلة “العمل لمعالجة ما يجب معالجته”. 

كما طلب ميقاتي من وزير الإعلام اللبناني ، جورج قرداحي، “اتخاذ القرار المناسب لإعادة إصلاح علاقات لبنان العربية”، ودعى أيضاً وزير الخارجية، عبدالله بو حبيب، إلى  “البقاء في بيروت، وإنشاء خلية لإدارة الأزمة المستجدة على البلاد”. 

عبد السلام للبنانيين: لا يروّعنكم ما يفعله النظام السعودي

كذلك علّق رئيس وفد صنعاء المفاوض محمد عبدالسلام على قرار السعودية، مؤكّداً أنّ “الإمعان السعودي في سياسة الاستعلاء والغطرسة لا يغطي على ما آل إليه العدوان على اليمن من فشل ذريع”. 

وتوجّه عبدالسلام إلى الشعب اللبناني قائلاً: “لا يروعنك ما يفعله النظام السعودي، فهو يكشر بلا أنياب بعد أن تكسرت على نصال اليمن”. 

ويأتي ذلك بعد تصريحات نُشرت لوزير الإعلام اللبناني جورج قرداحي، والّتي وصف فيها حرب اليمن بـ”العبثية”، مضيفاً أنّ “جماعة أنصار الله تدافع عن نفسها في وجه اعتداء خارجي على اليمن منذ سنوات”، الأمر الذي أثار  ردود فعل دولية ومحلية. 

وتعليقاً على ذلك، قال قرداحي، في تصريح له، إنّه لم يخطئ في حق أحد، مضيفاً “لن أعتذر، ولم أتهجم على أحد، وأنا ضد الحرب العبثية”. 

وأشاد وزير الإعلام في حكومة صنعاء ضيف الله الشامي، في وقت سابق، بما وصفه بـ”الموقف الحر والمشرّف” لوزير الإعلام اللبناني جورج قرداحي، بشأن العدوان على اليمن، والتي اعتبرها “حرباً عبثية يجب أن تتوقف”. 

واستنكر الوزير الشامي، في تصريح إلى وكالة الأنباء اليمنية، الهجمة التي تعرّض لها الوزير اللبناني على خلفية موقفه الذي عبّر عنه من خلال إحدى القنوات الفضائية، وتأكيده استمرار موقفه من الحرب على اليمن.

كذلك أشاد حزب الله في لبنان “بالموقف الشجاع لوزير الإعلام جورج قرداحي من موقعه، إعلامياً ووطنياً، دفاعاً عن اليمن”. وندَّد حزب الله في بيان مساء الخميس، بـ”الحملة الظالمة التي تقودها السعودية والإمارات ومجلس التعاون الخليجي” ضد قرداحي.

ورأى بيان حزب الله أنّ “هذه الحملة تُعَدّ اعتداءً على سيادة لبنان، وابتزازاً مرفوضاً يطعن في كرامة كل لبناني”، رافضاً “رفضاً قاطعاً أيَّ دعوة إلى إقالة الوزير (قرداحي) أو دفعه إلى الاستقالة”