Amióta csak a háború megkezdődött Ukrajnában, részletesen foglalkoztunk azzal a meglepő fejleménnyel, hogy a várakozások ellenére a legtöbb öbölország nem állt az USA oldalára Oroszország ellen. Nem voltak hajlandóak növelni energiahordozóik kitermelését, hogy így kompenzálják az orosz energiaszállítás kiesését Európában, ami Washington egyik fő célja volt. Akármilyen meglepő is volt, még Szaúd-Arábia is világos álláspontot fogalmazott meg, mely szerint nem tér el az OPEC+ csoport éves előirányzott tervétől.
Ez az ügy már eddig is nagyon hűvös viszonyhoz vezetett Rijád és Washington között, ami jól megmutatta, hogy mennyire leromlott az Öböl és az amerikaiak kapcsolata Trump távozása óta. Eddig az volt a legjelentősebb az Emirátusok és Szaúd-Arábia álláspontja volt, mivel még azt is megtagadták, hogy közvetlenül egyeztessenek Biden elnökkel, vagy fogadják akár őt, akár Blinken amerikai külügyminisztert. Miközben az események minden szakaszában folytatásán egyeztettek Moszkvával.
A kérdés pedig az volt, hogy meddig mehet el az ellenállás. Tudatában az öbölállamok függésének az USA politikai és katonai támogatásától, elkerülhetetlennek látszott, hogy végül megtörjék a nyomás alatt.
Végül ezen a héten két jele is érkezett, hogy végre felszállt a fehér füst. A nyugati, főként az amerikai források ünnepélyesen hirdették, hogy Rijád beleegyezett olajtermelése növelésébe és ezzel végre megnyugtatja a piacokat. Végre Európa láthatja az energiaválság alagútja végén a fényt, hogy az egyre nagyobb amerikai nyomás hatására végül Szaúd-Arábia a megmentésükre siet.
Csakhogy, már megint az ördög a részletekben lakozik. Merthogy a jó mediterrán hagyományt követve, a szavak nem feltétlenül jelentenek tetteket, vagyis legalábbis nem a várt módon.
A nagyszerű hírek
Ezen a héten két hirtelen, bár már rég várt hír jelezte, hogy Rijád végül megtört a nyomás alatt és kész meghajolni az amerikai akaratnak. Június 3-án jelent meg, hogy Biden elnök valamikor június folyamán Szaúd-Arábiába látogat. Igazi amerikai módra a hír szkeptikus és mesterkélten csodálkozó tálalást kapott, mintha nagy kegy lenne Biden részéről a szaúdi vezetéssel találkozni, amit eredetileg “páriává” akart tenni a nemzetközi politikában.
Csakhogy ez a lépés nem egyszerűen érthető az orosz szállítások európai kiesése miatt ezek kompenzálásának egyre növekvő szükség fényében, hogy az európai államok újabb és újabb szankciókat hozhassanak, hanem még csak nem is új. Biden azóta ezt már az ukrajnai válság kezdetén meg akarta tenni, csakhogy mind Rijád, mind Abū Zabī kikosarazta. Blinken külügyminiszter szintén megpróbálkozott egy regionális körúttal, amit be is jelentett, hogy aztán egy napra rá Rijád rácáfoljon, semmilyen ilyen látogatás nem várható a közeli jövőben. Ugyanezen a vonalon még márciusban Boris Johnson brit miniszterelnök ellátogatott Abū Zabība és Rijádba, hogy aztán kínosan hűvös és sikertelen fogadtatásban részesüljön. Így aztán a meglepetés, már ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni, sokkal inkább a szaúdi félre igaz. Miért egyeztek most ebbe bele?
Ezt a fejleményt számos amerikai és nyugatbarát forrás erősen kötötte az egy nappal korábbi ünneplő bejelentésekhez, hogy Szaúd-Arábia végre beleegyezett olajkitermelése növelésébe és az orosz ellátás kiesésének kipótlásába. A dolog olyan kontextust kapott, hogy csakis a megnövelt kitermelésnek köszönhető, hogy Biden végül hajlandó volt megváltoztatni politikáját, mely szerint közvetlenül nem érintkezik a szaúdi vezetéssel, és csakis emiatt egyezett bele, hogy Rijádba utazik, ami kifejezetten erős vágya volt a szaúdiaknak.
Úgy tehát, hogy Szaúd-Arábia eltér az OPEC+ tervétől, és esetleg utat mutatva a többi öbölországnak Moszkva ellen fordul. De valóban ez történt? Ismét az a helyzet, hogy az időzítés és a kontextus egészen másról tanúskodik.
Az orosz-GCC találkozó Rijádban
Bár összességében a nyugati hírforrások ünnepelték, hogy Szaúd-Arábia végre a globális piacok megsegítésére siet, amire már március eleje óta mindenki számított, fennáll a nyilvánvaló kérdés: Miért most? Vajon a szaúdiak valóban meg ennyire elkeseredettek és meg akarják győzni Bident a korábban Trumppal folytatott barátság folytatásáról? Valóban ennyire félnek a szaúdiak Washingtontól, vagy akár kifejezetten magától Bidentől? Az utóbbi két kérdésre az utóbbi pár hónap alapján világosnak látszik a “nem”, bár ahogy már korábban is feltételeztük, mindez jó eséllyel egy nagy hazárdjáték Rijád részéről. Lehet ugyanis, hogy így növelik az árát az Oroszország elleni nyugati szankciókhoz való csatlakozásnak. Ez azonban nem válasz arra, hogy mindez miért most történik.
Sokkal kevesebb figyelmet kapott, hogy május 31 kedden Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a szaúdi fővárosba érkezett, hogy részt vegyen a GCC államok külügyminisztereinek éves csúcstalálkozóján. Ez egy régiós körül részeként történt, Rijádban pedig Lavrov kiterjedt tárgyalásokat folytatott egy sor globális arab és muszlim szervezettel, a szaúdi koronaherceggel és további állami vezetőkkel, végül pedig a GCC-t képviselő kollégáival. Az egynapos találkozó után maga a szaúdi állami al-Arabiyya csatorna idézte Lavrovot, aki kijelentette: Az Öböl államai nem fognak csatlakozni az ellenünk hozott szankciókhoz”.
Vagyis kérdésesnek tűnik, hogy a nyugati sajtó szaúdi fordulatot ünnepelt. Lehet persze úgy is érvelni, hogy a valós végeredmény egyfajta középút, mely szerint a GCC államai megegyeztek, hogy csatlakoznak a szankciókhoz, amiért cserébe Moszkva “elnézi”, hogy ezek az államok növelik kitermelésüket. Csakhogy az öbölállamok soha a leghalványabb jelét sem adták annak, hogy csatlakozni szeretnének a szankciókhoz. Épp ellenkezőleg, az utóbbi két-három hónap során erősítették kapcsolataikat Moszkvával. Figyelemreméltó az is, hogy eddig Bident és Blinkent nem voltak hajlandóak fogadni, míg Boris Johnson kéréseit elutasították, erre a találkozóra viszont az orosz külügyminisztert meghívták. Az effajta GCC találkozók az utóbbi időkben már igen formálisak, főként a Katar és az Emirátusok közti szakadás óta, s igen ritka, hogy erre más feleket is meghívnának. Ez tehát arra utal, hogy ez szándékosan egy közös orosz-GCC találkozó volt.
Tárgyilagosabb beszámolókat nézve világos, hogy nem Szaúd-Arábia egyezett bele egyoldalúan a termelés növelésébe, hanem az OPEC+ csoport tett ígéretet az éves kvóta emelésére. Márpedig Oroszország ennek a csoportnak alapvető tagja. A döntés egyértelműen nemcsak teljes tudtával, hanem épp a vele való egyeztetés után született. A jelentések arra is rámutatnak, hogy valójában az történt, hogy az OPEC+ nyilatkozata “épp, hogy megemlítette a COVID-19 miatti lezárások feloldását a “fő globális gazdasági központokban”. A végrehajtás azonban már komoly nehézségekbe ütközik, minthogy gondok vannak a karbantartással, a szállítással és az ellátó központok újranyitásával.
Míg tehát az ígéret egyelőre nagyon is kétséges, az egyértelmű, hogy ez nem Oroszország tervei ellenére, és semmiképpen sem a “háta mögött” született, ahogy azt számos nyugati elemzés sejtette. Arra is fel kell hívni a figyelmet, hogy nem ez az első ilyen bejelentés, hiszen már márciusban is napvilágot látott, hogy az Aramco növelni fogja a kitermelést, amiből utána nem lett semmi. Nemrég Davosban Fayṣal ibn Farḥān szaúdi külügyminiszter cáfolta a kitermelés esetleges növelését, mondván “Szaúd-Arábia már megtette amit tudott”. Ugyanakkor az egész ügyet kisebbítette is azzal, hogy nem számít közvetlen energiahiányra. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nemrég ugyanilyen kettősséget láthattunk Katar részéről, amikor új ellátási szerződést kötött Németországgal, holott teljesen tisztában van vele, hogy meg ha ezt sikerül is véghez vinni, az már túl késő lesz a mostani válság leküzdésére. Végül pedig az is érdekes, hogy az OEPC+ és azt követően a szaúdi nyilatkozat csak arra utalt, hogy a növelésre akkor került sor, “ha hiány lépne fel”.
Fog-e Biden utazni?
Rá kell mutatnunk, hogy bár a nyugati csatornák élénken foglalkoznak Biden várható rijádi utazásával, ugyanezek a hírek alig mozgatták meg a közel-keleti, vagy épp a szaúdi forrásokat. Az utóbbi pár hónap fejleményei tükrében pedig bölcsebbnek tűnik megvárni, amíg erre a találkozóra valóban sor is kerül. Nem lenne ugyanis meglepő, ha végül lemondanák.
Tételezzük azonban fel, hogy sor kerül rá! Miért egyezett ebbe bele Rijád? Mit üzen az olajkitermelés növelésére tett jelzés? Mit várhat Biden egyáltalán?
Visszatekintve az utóbbi három hónap eseményeire világos, hogy Washington nagyon is akarta ezt a találkozót, hogy közvetlen nyomást gyakorolhasson, melynek hatására Szaúd-Arábia vezetésével az Öböl csatlakozna a szankciókhoz Oroszország ellen, vagy legalább hajlandó segíteni és megoldani az európai energiaválságot.
Mindez nem áll Rijád közvetlen érdekében, hiszen az energiaárak az egekbe szöktek a nemzetközi piacokon a koronajárvány utáni rekord alacsony szintek után. De ettől még három alapvető okból Rijád számára a találkozó nagyon is fontos.
Az első, amire gyakran utalnak a hírek bizonyos értelemben a szaúdi együttműködésért cserébe, az a jemeni békefolyamat támogatása. Ez központi kérdés Rijád számára, hogy végre lezárja ezt a költséges és mostanra teljesen céltalan vállalkozást. Éppen ezért indult meg a békülés Iránnal és ezért tart még ma is pozitív kilátásokkal. Ám eddig Teherán nem adta jelét, hogy változtatna álláspontján. Nem is várható nagy áttörés, hiszen a Jemenben szerzett hídfőállás fontos eredmény. A szaúdiaknak tehát szükségük van az amerikai támogatásra. Vagy azért, hogy segítsenek kikényszeríteni egy rendezést, vagy azért, hogy egy nagy fordulattal nagyarányú és hathatós katonai segítséget kapjanak, amivel a szaúdiak egy sokkal jobb eredményt vívhatnak ki maguknak.
A második kérdés nagyban ehhez kapcsolódik, mégpedig az iráni atom megállapodás. Amint nemrégiben láthattuk, Rijád már kész szabad utat engedni a JCPOA felélesztésének. Ez része is a Teheránnal való kiegyezést csomagnak. De ettől még Rijád biztosítékokat akar kapni, hogy Teherán nem él majd vissza később egyre növekvő befolyásával a térségben. Eleddig ezek a kérések süket fülekre találtak Washingtonban. Ennek hatására Rijád egyre inkább Moszkva felé fordult, mivel az együttműködés Moszkva és Teherán között kifejezetten szoros és számos ügy tekintetében növekszik is.
Az utolsó nagy ügy pedig a Jared Kushner, Trump veje és anno fő közel-keleti tanácsadója által egyengette projekt. Közvetítésével a tervek szerint Szaúd-Arábia nagyarányú befektetéseket eszközölne Izraelben. Tel-Aviv nagy nyilvánosságot igyekszik biztosítani a dolognak, mint a két ország közti normalizálás első lépése, de az ügy messze nem ennyire világos. A megállapodás egyelőre ellenjegyzésre vár a Biden kormányzattól.
Sok minden történhet még addig, míg Biden valóban eljut a rijádi királyi palotákig. De bármi is történik addig, Bidennek komoly engedményeket kell majd tennie és végre fel kell hagynia Szaúd-Arábia kormányzatának megváltoztatására tett szándékaival. A szaúdi kormányzat, főként a koronaherceg bizonyára nagy örömét leli majd, amikor megtörheti Biden ellene irányuló önteltségét. Egy sor olyan dologban kell majd Bidennek támogatást biztosítania, amit eddig el akart kerülni és végül immunitást kell adnia a koronahercegnek. S még ezekkel az engedményekkel sem teljesen biztos, hogy Szaúd-Arábia végül nagy szívességeket tenne. A hazárdjáték tehát folytatódik, mivel Rijád érzi, hogy végre Washington végre kész egyezkedni.
Nincs különösebben sok oka ezen a téren a Biden kormányzatnak az ünneplésre. Ha így lenne, akkor már bizonyára egy sor gratuláló nyilatkozatot adott volna ki az amerikai külügy, ahelyett, hogy olcsó kritikával épp egy szinten kritizálja Szaúd-Arábiát Kínával és Afganisztánnal.