Muqtadā aṣ-Ṣadr bejelenti a következő iraki választások bojkottálását.

https://www.almayadeen.net/news/politics/مقتدى-الصدر-يعلن-مقاطعة-الانتخابات-العراقية-المقبلة

Író: al-Mayadeen net               Forrás: al-Mayadeen               2021 július 15 11:22

Irakban az aṣ-Ṣadr Mozgalom vezetője, Muqtadā aṣ-Ṣadr bejelenti a következő törvényhozási választások bojkottálását, és azt mondja, hogy leveszi a kezét mindazokról, akik ehhez, vagy a következő kormányhoz tartoznak.

Irakban az aṣ-Ṣadr Mozgalom vezetője, Muqtadā aṣ-Ṣadr bejelentette, hogy bojkottálja a következő, ezév október 10-re kitűzött választásokat.

Aṣ-Ṣadr mai, csütörtökön tartott beszédében azt mondta: “Megőrizve mindazt, ami a hazából még megmaradt, melyet porig égettek, és még ma is égetnek a korruptak, illetve megmentve azt, bejelentem önöknek, hogy nem fogok részt venni ezen a választáson. A haza fontosabb mindezeknél”.

Hozzátette: “Bejelentem, hogy leveszem a kezem mindazokról, akik ehhez, vagy a következő kormányhoz tartoznak, még akkor is, ha hozzánk, az aṣ-Ṣadr családhoz tartozik is. Mindenki vagy így, vagy úgy, vagy a korrupciót erősíti. Mind egy kalap alá tartoznak”.

 

Ennek nyomán az iraki parlament házelnök-helyettese, Ḥasan Karīm al-Ka‘bī bejelentette, hogy visszalép a következő képviselőválasztási listáról. Szavai szerint: “annak nyomán, ami aṣ-Ṣadr szavaiban elhangzott”.

A következő iraki törvényhozási választások október 10-re vannak kitűzve. A Független Legfelsőbb Választási Bizottság bejelentette, hogy megállapításra került a választási központok végső száma és helye, mely a választási regisztrációs központok alá fognak tartozni.

A bizottság azt közölte, hogy meg fogja tenni a szükséges törvényi lépéseket mindenkivel szemben, aki a választóknak a folyamatba vetett bizalmának aláásásán dolgozik.

Nemrég tűz ütött ki az Imam Ḥussayn Oktató Kórházban, mely külön a koronavírus betegeit kezeli. Több mint 60 ember esett áldozatul ennek nyomán, illetve további 5 sérült meg. Egyes iraki politikusok a kormányt megszorításokkal és korrupcióval vádolták, illetve felelőssé tették az incidensért.

 

 


مقتدى الصدر يعلن مقاطعة الانتخابات العراقية المقبلة

          الكاتب: الميادين نت                  المصدر: الميادين نت                          15 تموز 11:22       

زعيم التيار الصدري في العراق مقتدى الصدر يعلن مقاطعة الانتخابات التشريعية المقبلة، ويقول إنه سحب يده من كل المنتمين إلى الحكومتين الحالية واللاحقة

أعلن زعيم التيار الصدري في العراق مقتدى الصدر مقاطعة الانتخابات المقبلة المقرر إجراؤها في 10 تشرين الأول/أكتوبر المقبل

وقال الصدر في كلمة له، اليوم الخميس: “حفاظاً على ما تبقى من الوطن الذي أحرقه الفاسدون وما زالوا يحرقونه، وإنقاذاً له، نعلمكم بأنني لن أشترك في هذه الانتخابات.. فالوطن أهم من كل ذلك

وأضاف: “أعلن سحب يدي من كل المنتمين إلى الحكومة الحالية واللاحقة، وإن كانوا يدّعون الانتماء إلينا آل الصدر، فالجميع إما قاصر وإما مقصر وإما يتبجح بالفساد، والكل تحت طائلة الحساب

وفي إثره، أعلن نائب رئيس البرلمان العراقي حسن كريم الكعبي انسحابه من الترشح للانتخابات النيابية المقبلة، “طاعةً لما ورد في خطاب الصدر”، وفقاً لتعبيره

وتجري الانتخابات التشريعية العراقية في 10 تشرين الأول/أكتوبر المقبل. وأعلنت المفوضية العليا المستقلة للانتخابات تحديدَ الأعداد النهائية لمراكز الاقتراع ومحطاتها التابعة لمراكز التسجيل الانتخابية

وقالت المفوضية إنها ستتخذ الإجراءات القانونية الملائمة بحقّ كلّ من يعمل على زعزعة ثقة الناخبين بعملها، ويبثّ الشائعات الرامية إلى إعاقة المشاركة الفاعلة في الانتخابات البرلمانية المقبلة

ونشب حريق في مستشفى الإمام الحسين التعليمي الخاص بعلاج مرضى فيروس كورونا، استشهد في إثره أكثر من 60 شخصاً وأصيب 5 آخرين. واتهم بعض العراقيين سياسيين في الحكومة بالتقصير والفساد، وحمّلوهم مسؤولية الحادث