Média elemzés: A szír védelmi miniszter Jordániába látogat. Végéhez ér a Szíria elleni háború?

2021 szeptember 18. vasárnap ‘Alī ‘Abd Allah Ayyūb szír védelmi miniszter és miniszterelnök helyettes egy nagy katonai delegáció élén Jordániába látogatott. A találkozóra aközben kerül sor, hogy a szír erők egy sikertelen külföldi kísérlet után a háború újraindítására teljes ellenőrzésük alá vették a déli Darā‘ tartományt. Ám ez egyben nagy Szíria körüli fejlemények között is történik most. Ezek az első komoly jelei, hogy a Szíria elleni háború hamarosan véget ér.

Az Amaraia Modern Közel-Kelet Kutatások Műhelynél mindig fontosnak éreztük a Közel-Keletet és annak gondolatrendszerét közelebb hozni a közvéleményhez. Ez az egyetlen esemény és annak tálalása a médiában pedig kiváló lehetőséget ad a különböző feleletek közti különbségekre, amelyek mögött mint politikai szándék van. Az alábbiakban három példát mutatunk arról, hogy ugyanazt a hírt mennyire másként tálalják. Jól megfigyelő mely részleteket tartották fontosnak adott felületek kiemelni és melyeket nem. Nem véletlen.

Lejjebb minden cikk eredeti arab nyelvű szövege megtalálható. 

  • A brit kormányzati irányítású BBC az arab közvéleményre hangolva:

A szíriai védelmi miniszter megbeszéléseket folytat Ammanban a magasrangú vezető által 10 éve először tett látogatáson Jordániába 


https://www.bbc.com/arabic/middleeast-58623140

2021 szeptember 20, 10:21 GMT

A Ğābir-Naṣīb határátkelő újranyitása, miután 2018 ősze óta zárva volt.

‘Alī Ayyūb altábornagy szíriai védelmi miniszter Jordániában megbeszéléseket folytatott a jordániai fegyveres erők egyesített vezérkari főparancsnokával, Yūsaf al-Ḥanīṭī vezérőrnaggyal a maga formájában az első találkozó a Szíriában 10 éve kitört konfliktus kezdete óta, melyben Jordánia hosszú évekig támogatta a Nyugat által támogatott fegyveresek fő irányzatát.

A jelentések azt közölték, hogy a két fél a határbiztonságot, a terrorizmus elleni harcot és a kábítószer-csempészetet tárgyalta.

Ez a találkozó azután a nagyarányú támadás után jött most létre, amit a szír hadsereg indított az ország déli részén, teljességgel ellenőrzése alá véve az ellenzék utolsó fellegvárát itt, Darā‘ városa körül, közel a jordán határhoz, de egyszersmind az Oroszország által közvetített fegyvernyugvás keretében is.

Moszkva szavatolta ebben a megállapodásban az Irán által támogatott milíciák megakadályozását abban, hogy kiterjesszék befolyásukat a térségben.

‘Abd Allah király jordániai uralkodó, aki az Egyesült Államok erős szövetségese, az augusztusban Moszkvába tett látogatása során Vlagyimir Putyin orosz elnöknek gratulált, amikor is azt mondta, hogy az orosz erők, amelyek segítettek megfordítani a szíriai konfliktus menetét Baššār al-Asad szír elnök javára sikeresen teremtettek stabilitást az országban.

A jordán hadsereg nyilatkozata azt közölte, hogy “a tárgyalások a jövőbeli együttműködés iránti fokozott érdeklődés keretében jöttek létre a kölcsönösen fontos ügyek kapcsán”.

A szír miniszter látogatása, mely a legmagasabb szintűnek számít a két fel között a Szíriában 2011-ben kitört konfliktus kezdete óta. Ez aszerint, amit tudósítónk Damaszkuszban közölt arra utal, hogy fokozatosan helyreáll a normális kapcsolat a két ország között. Várható, hogy további látogatásokra és találkozókra kerül sor szír és jordán miniszterek között a következő hetekben a főváros Ammanban, hogy gazdasági ügyeket vitassanak meg a két ország között az energetika, a vízügyek és a mezőgazdaság terén.

Amman szeptember nyolcadikán már vendégül látott egy találkozót Egyiptom, Szíria és Libanon energetikai miniszterei között, hogy megvizsgálják az együttműködés erősítésének módját az egyiptomi gáz és a jordán villamosenergia eljuttatására Libanonba Szírián keresztül.

Ezek a fejlemények évekig tartó blokád után álltak most be, mely Amman álláspontja miatt volt a 2011-ben kitört szíriai válságban. Ez ahhoz vezetett, hogy 2015-ben lezártak a határt a két ország között, miután a fegyveres ellenzék a Jordániával határos szír területek kiterjedt részeit vette ellenőrzése alá.

Egyes fegyveresek és családjaik a térséget elhagyva

• Miért tértek vissza az összecsapások a szír Darā‘ városába?

• 6,4 milliárd dollár a szíriaiaknak és segítő szervezeteknek, “burkolt üzenetnek” írva le azt

• ENSZ: “Elborzasztó” háborús bűncselekményeket követtek el az Idlibért folyt csata során

Lezárták a két ország közötti Ğābir-Naṣīb határátkelőt is, melyet 2018 őszén nyitottak újra, s amely a két ország számára fontos fő gazdasági ütőérnek számít az Öböl országai felé. Ennek lezárása a Jordánia és Szíria közötti kereskedelmi mérleg visszaesését hozta, mely 108 millió dollár volt 2020-ban, holott ennek mértéke 2010-ben még nagyjából 615 millió dollár volt.

A szír hadsereg ehónapban teljes ellenőrzése alá vette a Jordániával közös határt, miután heves harcok folytak a fegyveres ellenzékkel és megbékélési megállapodások születtek velük, mely fegyvereik leadásához vezetett.

A szír erők, miután visszaállították ellenőrzésüket a Darā‘ körüli területeken

Moszkva garanciákat adott Izraelnek, Jordániának és Washingtonnak, melyek szerint meg fogja gátolni, hogy az Irán által támogatott milíciák kiterjesszék befolyásukat a térségre, mely egyben az izraeli Golán-fennsíkkal is határos. [Az ENSZ és a nemzetközi közösség túlnyomó része is elismeri, hogy a Golán-fennsík teljességgel Szíria elidegeníthetetlen része – Amaraia].

Források azt közölték, hogy a katonai megbeszélések Szíria és Jordánia között szintén érintették a kábítószer-csempészet nagyfokú emelkedését az utóbbi hónapok során.

Nyugati tisztségviselők azt állítják, hogy a libanoni Ḥizb Allah áll a kábítószer-csempész hálózat mögött több milliárd dollár értékben szállítva azt Szíriából Jordániát át az Öbölbe exportálva, ám a Ḥizb Allah tagadja ezeket az állításokat.


  • Az an-Nahār (annahar) libanoni diplomáciai újság az AFP alapján:

A szír védelmi miniszter Jordániába látogat: Az egyeztetések a határbiztonsággal és a terrorizmus elleni küzdelemmel foglalkoznak

https://www.annahar.com/arabic/section/80-العالم-العربي/19092021042543158
2021-09-19 | 19:25 Forrás: AFP

Ammanban ‘Alī Ayyūb szír védelmi miniszter tárgyalásokat folytatott vasárnap jordán kollégájával, melyek a határbiztonsággal, valamint a terrorizmus és a kábítószer-csempészet elleni küzdelemmel foglalkoztak.

Erre a találkozóra nagyjából három hónappal azután a látogatás után kerül most sor, amelyet a szír olajügyi, illetve elektromos ügyi miniszterek tettek a jordán fővárosba megvitatni az együttműködés erősítésének útjait a két ország között az energetika területén.

Az volt az első szír kormánydelegáció Jordániába a szíriai konfliktus kitörése óta 2011-ben.

Aszerint, ami a jordán fegyveres erők vezérkara által kiadott nyilatkozatban áll, Yūsaf Aḥmad al-Ḥanīṭī vezérőrnagy összevont vezérkari főnök fogadta a szír védelmi minisztert, aki egyben a hadsereg vezérkarának főnöke is.

A nyilatkozat kitért rá, hogy az egyeztetés érint “számos kölcsönös fontossággal bíró ügyet, melyek élén az erőfeszítések összehangolása áll a két ország közötti közös határ biztonságának szavatolására, a Szíria déli részén lévő helyzet, a terrorizmus elleni küzdelem és a közös erőfeszítések a határcsempészet elleni műveletben, kiváltképp a kábítószer-csempészetet illetően”.

A két fél megerősítette “az együttműködés és a jövőbeli egyeztetések folytatását minden közös ügyben”.

Bassām Ṭa‘ma szír olajügyi és bányászati miniszter szeptember 8-án látogatott Jordániába és megegyezett Jordánia, Egyiptom és Libanon energetikai minisztereivel az egyiptomi gázt szállító szárazföldi vezeték útvonaláról Libanonba, mely éppen legmélyebb gazdasági válságába merül el.

Jordánia azon kevés arab országok közé tartozik, melyek fenntartották kapcsolataikat és érintkezéseiket Szíriával a szíriai konfliktus 2011-es kezdete óta, ám ezek az érintkezések behatároltak maradtak.

A királyság nagyjából 650 ezer ENSZ-nél regisztrált szíriai menekültet lát vendégül, miközben Amman azok számár, akik Jordániába menekültek a Szíriában kitört konfliktus óta nagyjából 1,3 millióra teszi.


  • A szíriai állami SANA hírügynökség:

Eleget téve a jordániai vezérkar főnöke meghívásának, Ayyūb altábornagy hivatalos látogatást tesz Jordániába

http://www.sana.sy/?p=1479554
2021-09-19

Amman – SANA

Eleget téve az egyesített jordániai fegyveres erők vezérkari főparancsnoksága parancsnoka, Yūsaf Aḥmad al-Ḥanīṭī vezérőrnagy meghívásának, ‘Alī ‘Abd Allah Ayyūb altábornagy, a hadsereg és fegyveres erők főparancsnokának helyettese, egyben miniszterelnök helyettes és védelmi miniszter hivatalos látogatást tett a Jordániai Hasemita Királyságba.

A két fél kibővített értekezletet tartott, melynek során megvitatásra került az együttműködés kapcsolatai a két testvéri ország két hadserege között, valamint ennek fejlesztése kilátásai, valamint megerősítést nyert az egyeztetés fontossága a közös ügyek kapcsán, melyek fontosak a két országnak, nem mellesleg a terrorizmus elleni küzdelem, vagy a határőrizet területein.

Ayyūb altábornagyot a vezérkar számos magasrangú tisztje kísérte el.

 

 


وزير الدفاع السوري يجري محادثات في عمان في أول زيارة لمسؤول كبير إلى الأردن منذ 10 سنوات  

2021-09-20

أجرى وزير الدفاع السوري، العماد علي أيوب، محادثات في الأردن مع رئيس هيئة الأركان المشتركة للقوات المسلحة الأردنية اللواء يوسف الحنيطي، في أول لقاء من نوعه منذ بدء الصراع في سوريا قبل 10 سنوات، والذي كان الأردن يدعم فيه لسنوات التيار الرئيسي للمسلحين المدعومين من الغرب.

وأفادت تقارير بأن الطرفين ناقشا أمن الحدود ومكافحة الإرهاب وتهريب المخدرات.

ويأتي الاجتماع في أعقاب هجوم كبير شنه الجيش السوري في جنوب البلاد واستعادته آخر معقل للمعارضة هناك حول مدينة درعا، بالقرب من الحدود مع الأردن، في إطار هدنة تفاوضت عليها روسيا.

وضمنت موسكو في تلك الهدنة منع المليشيات المدعومة من إيران من توسيع نفوذها في المنطقة.

وأشاد العاهل الأردني الملك عبد الله، وهو حليف قوي للولايات المتحدة، بالرئيس الروسي فلاديمير بوتين أثناء زيارته لموسكو في أغسطس/آب، إذ قال إن القوات الروسية التي ساعدت في عكس مسار الصراع السوري لصالح الرئيس السوري بشار الأسد، نجحت في تحقيق الاستقرار في البلاد.

وقال بيان للجيش الأردني إن “المحادثات تأتي في إطار الاهتمام بتكثيف التنسيق المستقبلي حول جميع القضايا المشتركة”.

وتعد زيارة الوزير السوري هي الأعلى مستوى بين الطرفين منذ بدء الصراع في سوريا عام 2011، ويشير هذا، بحسب ما يقوله مراسلنا في دمشق، إلى عودة تدريجية للعلاقات الطبيعية بين البلدين. ومن المتوقع تبادل زيارات أخرى، ولقاءات بين وزراء سوريين وأردنيين خلال الأسابيع المقبلة في العاصمة عمان لبحث ملفات اقتصادية بين البلدين في مجال الطاقة والمياه والزراعة.

وكانت عمان قد استضافت اجتماعا في الثامن من سبتمبر/أيلول الجاري لوزراء الطاقة في مصر، وسوريا، ولبنان لبحث سبل تعزيز التعاون لإيصال الغاز المصري والكهرباء الأردنية إلى لبنان عبر سوريا.

وتأتي تلك التطورات بعد قطيعة استمرت سنوات، إثر موقف عمّان من الأزمة السورية التي اندلعت عام 2011، وأدى هذا إلى إغلاق الحدود بين البلدين عام 2015 بعد أن سيطر مسلحو المعارضة على جزء واسع من المناطق السورية المحاذية للحدود مع الاْردن.

كما أغلق معبر جابر نصيب بين البلدين، الذي أعيد فتحه في خريف 2018، والذي يعد شريانا اقتصاديا مهما للبلدين باتجاه دول الخليج، فقد أدى إغلاقه إلى تراجع التبادل التجاري بين الأردن وسوريا إلى 108 مليون دولار عام 2020 بعدما كان حجمه عام 2010 نحو 615 مليون دولار.

وكان الجيش السوري قد سيطر الشهر الحالي على الحدود مع الأردن بالكامل، بعد اشتباكات عنيفة مع مسلحي المعارضة وتوقيع اتفاقات تسوية معهم أدت إلى تسليم أسلحتهم.

وأعطت موسكو ضمانات لإسرائيل والأردن وواشنطن، بأنها ستمنع المليشيات المدعومة من إيران من توسيع نفوذها في المنطقة التي تقع أيضا على حدود مرتفعات الجولان الإسرائيلية.

وقالت مصادر إن المحادثات العسكرية بين سوريا والأردن تناولت أيضا التصاعد الكبير في تهريب المخدرات في الأشهر الأخيرة.

ويدعي مسؤولون غربيون أن حزب الله اللبناني يقف وراء شبكة تهريب مخدرات بمليارات الدولارات تنتقل من سوريا عبر الأردن لتصديرها إلى الخليج. ولكن الحزب ينفي تلك المزاعم.

 

 


وزير الدفاع السوري يزور الأردن: المباحثات تتناول أمن الحدود ومكافحة الارهاب  

19-09-2021 | 19:25 المصدر: أ ف ب

أجرى وزير الدفاع السوري #علي أيوب مباحثات في عمان، الأحد، مع نظيره الأردني تناولت أمن الحدود ومكافحة الارهاب وتهريب المخدرات.

وتأتي هذه الزيارة بعد حوالى ثلاثة أشهر على زيارة قام بها وزيرا النفط والكهرباء ال#سوريان الى العاصمة الأردنية للبحث في سبل تعزيز التعاون بين البلدين في مجال الطاقة.

وكانت تلك أول زيارة لوفد حكومي سوري إلى الأردن منذ إندلاع النزاع في سوريا العام 2011.

وقد استقبل رئيس هيئة الأركان المشتركة اللواء الركن يوسف أحمد الحنيطي الوزير السوري الذي هو أيضا  رئيس أركان الجيش، على ما جاء في بيان صادر عن القيادة العامة للقوات المسلحة الأردنية.

وأوضح البيان أن البحث تناول “العديد من القضايا ذات الاهتمام المشترك، وفي مقدمتها تنسيق الجهود لضمان أمن الحدود المشتركة بين البلدين، والأوضاع في الجنوب السوري، ومكافحة الارهاب والجهود المشتركة لمواجهة عمليات التهريب عبر الحدود وخاصة تهريب المخدرات”.

وأكد الجانبان “استمرار التنسيق والتشاور المستقبلي إزاء مجمل القضايا المشتركة”.

وكان وزير النفط والثروة المعدنية السوري بسام طعمة زار الأردن في الثامن من ايلول واتفق مع وزراء طاقة #الاردن ومصر ولبنان على خارطة طريق لنقل الغاز المصري براً الى لبنان الغارق في أسوأ أزماته الاقتصادية.

ويعتبر الأردن من بين دول عربية قليلة أبقت على علاقاتها واتصالاتها مع سوريا عقب اندلاع النزاع السوري العام 2011، ولكن هذه الاتصالات كانت محدودة.

وتستضيف المملكة نحو 650 ألف لاجئ سوري مسجلين لدى الأمم المتحدة، بينما تقدر عمّان عدد الذين لجأوا إلى الأردن منذ اندلاع النزاع في سوريا بنحو 1,3 مليوناً. 

 

 


تلبية لدعوة من رئيس هيئة الأركان الأردنية… العماد أيوب يقوم بزيارة رسمية إلى الأردن  

2021-09-19

عمان-سانا

تلبية لدعوة من رئيس هيئة الأركان المشتركة للقوات المسلحة الأردنية اللواء يوسف الحنيطي قام العماد علي عبد الله أيوب نائب القائد العام للجيش والقوات المسلحة نائب رئيس مجلس الوزراء وزير الدفاع بزيارة رسمية إلى المملكة الأردنية الهاشمية.

وعقد الجانبان اجتماعاً موسعاً تم خلاله بحث علاقات التعاون بين جيشي البلدين الشقيقين وآفاق تطويره والتأكيد على أهمية التنسيق حول القضايا المشتركة التي تهم البلدين ولا سيما في مجال مكافحة الإرهاب وضبط الحدود.

ويرافق العماد أيوب في زيارته عدد من كبار ضباط القيادة العامة.