Irán és Kuvait külügyminiszterei vizsgálták Palesztina fejleményeit és a közös együttműködés erősítését.

https://www.almayadeen.net/news/politics/وزيرا-خارجية-إيران-والكويت-يبحثان-تطورات-فلسطين-وتعزيز-التعا

Forrás: Ügynökségek               2023 január 05 20:35

Sālim Abd Allah al-Ğābir aṣ-Ṣabāḥ szaúdi külügyminiszter egy iráni kollégájával, Ḥosseyn Amīr Abdollahiyān-nal folytatott telefonbeszélgetés során áttekintette a jelen fejleményeket a palesztin üggyel az élén.

Sālim ‘Abd Allah al-Ğābir aṣ-Ṣabāḥ kuvaiti külügyminiszter csütörtökön telefonon egyeztetett iráni kollégájával, Ḥosseyn Amīr ‘Abdollahiyān-nal.

Egy a kuvaiti külügyminisztérium által kiadott nyilatkozat azt említette, hogy a beszélgetés összességében a bizalmi kétoldalú kapcsolatokkal foglalkozott, melyek a két országot összekötik.

A beszélgetés során a két fél megtárgyalta a jelenlegi fejleményeket a regionális és a nemzetközi színtéren, valamint a közös együttműködést ezekben, élén a palesztin kérdéssel.

A nyilatkozat szerint a két fél egyetértett a palesztin nép elleni izraeli támadások elítélésében, ugyanígy, hogy a megszállás megsérti a nemzetközi jogi határozatokat és folyamatos kísérleteit, hogy megváltoztassák Jeruzsálem történelmi és jelen jogi helyzetét.

Egyben a két miniszter megerősítette a közös együttműködés erősítésének és a nemzetközi szándékok erősítésének fontosságát a térség biztonsága és egysége, valamint annak stabilitása érdekében.

Egyben megbeszélték az egymáshoz tervezett kölcsönös látogatások menetét az idei év során, hogy megvitassák a két ország közötti közös együttműködés erősítésének kereteit a különböző területeken.

 

 

Kép: Sālim ‘Abd Allah al-Ğābir aṣ-Ṣabāḥ kuvaiti külügyminiszter

 


وزيرا خارجية إيران والكويت يبحثان تطورات فلسطين وتعزيز التعاون المشترك

المصدر: وكالات                05 كانون الثاني 20:35

وزير الخارجية الكويتي سالم عبد الله الجابر الصباح يبحث في اتصالٍ هاتفي مع نظيره الإيراني، حسين أمير عبد اللهيان، التطورات الراهنة وعلى رأسها القضية الفلسطينيةتلقى وزير خارجية الكويت سالم عبد الله الجابر الصباح، اليوم الخميس، اتصالاً هاتفياً من نظيره الإيراني حسين أمير عبد اللهيان.

وذكرت الخارجية الكويتية في بيان أنّ الاتصال تناول مجمل العلاقات الثنائية الوثيقة التي تربط البلدين.

وخلال الاتصال بحث الجانبان التطورات الراهنة على الساحتين الإقليمية والدولية والتنسيق المشترك بشأنها وعلى رأسها القضية الفلسطينية.
 
واتفق الطرفان على إدانة الاعتداءات الإسرائيلية على الشعب الفلسطيني وانتهاك الاحتلال لقرارات الشرعية الدولية ومحاولاتها المستمرة لتغيير الوضع التاريخي والقانوني القائم في القدس، بحسب البيان.
 
كذلك، أكد الوزيران على أهمية تعزيز التعاون المشترك ودعم المساعي الدولية لحفظ أمن وسلامة المنطقة واستقرارها.

كما تطرقا إلى الزيارات المتبادلة المقرر إقامتها خلال العام الجاري لبحث أطر تعزيز التعاون المشترك بين البلدين في مختلف المجالات