Irán és Kína megegyeztek a kétoldalú együttműködés fejlesztésében a hadgyakorlatok és kiképzések területén.

https://www.almayadeen.net/news/politics/إيران-والصين-تتفقان-على-تطویر-التعاون-الثنائي-في-مجال-المناو

Forrás: Ügynökségek               2022 április 27 22:10

Az iráni fegyveres erők vezérkarának igazgatója találkozója során Wei Fenghe kínai védelmi miniszterrel Teheránban megerősítette, hogy “az iráni katonai kapcsolatok Kínával az utóbbi években érzékelhető fejlődést tapasztaltak”.

Az iráni fegyveres erők vezérkarának igazgatója, Moḥammad Bāqerī vezérezredes szerdán felfedte, hogy “az iráni katonai kapcsolatok Kínával az utóbbi években érzékelhető fejlődést tapasztaltak”.

Bāqerī, miután tárgyalásokat folytatott Wei Fenghe kínai védelmi miniszterrel Teheránban, azt közölte, hogy “az iráni és kínai fél mai találkozójuk során egyetértettek a kétoldalú együttműködés erősítésében a katonai gyakorlatok és a tapasztalatcsere, illetve kiképzési ügyek és a többi közös ügy területein, hogy a lehető legjobb biztonságot teremtsék meg a két ország szuverenitása alá tartozó területeken”.

Bāqerī kiemelte kapcsolatok fejlesztését az iráni és a kínai fegyveres erők között a kiképzési, katonai és biztonsági területeken. Bāqerī felfedte, hogy a két fél számos közös hadgyakorlatot tartott az Ománi-tengeren.

Ebrāhīm Ra’īsī iráni elnök találkozott Wei Fenghe kínai védelmi miniszterrel Teheránban és megerősítette, hogy “a stratégiai kapcsolatok Kínával a kölcsönös politikai bizalom alapjára épülnek”. Egyben hozzátette, hogy “a Kína és Irán közti stratégiai együttműködési szerződés életbe léptetése e területen prioritás”.

Moḥammad Reẓā Āštiyānī iráni védelmi miniszter ma szintén találkozott kínai kollégájával Teheránban azzal a céllal, hogy erősítsék a két ország közti stratégiai védelmi együttműködés szintjét.

Wei Fenghe kínai védelmi miniszter ma érkezett Teheránba, hogy találkozzon magasrangú iráni hivatalnokokkal és velük együtt megvizsgálja a regionális és nemzetközi fejleményeket, valamint a kétoldalú kapcsolatokat.

 

 

Kép: Az iráni fegyveres erők vezérkarának igazgatója, Moḥammad Bāqerī vezérezredes és Wei Fenghe kínai védelmi miniszter Teheránban

 


إيران والصين تتفقان على تطویر التعاون الثنائي في مجال المناورات والتدريب

المصدر: وكالات                         27 نيسان 22:10

رئيس هيئة أركان القوات المسلحة الإيرانية يؤكد خلال لقائه وزير الدفاع الصيني وي فنغ خه، في طهران، أنّ “العلاقات العسكرية الإيرانية مع الصين شهدت تطوراً ملحوظاً خلال السنوات الأخيرة

كشف رئيس هيئة أركان القوات المسلحة الإيرانية، اللواء محمد باقري، اليوم الأربعاء، أنّ “العلاقات العسكرية الإيرانية مع الصين شهدت تطوراً ملحوظاً خلال السنوات الأخيرة”.

وقال باقري، بعد أن أجرى مباحثات مع وزير الدفاع الصيني وي فنغ خه في طهران، إنّ “الجانبين الإيراني والصيني اتفقا في لقاء اليوم على تطویر التعاون الثنائي في مجال المناورات وتبادل التجارب وقضايا التدريب وباقي القطاعات المشتركة، لكي نتمكن من إرساء أمن أفضل في المناطق الواقعة تحت سيادة الدولتين”.

وشدّد باقري على تطوير التعاون بين القوات المسلحة الإيرانية والصينية في المجالات التدريبية والعسكرية والأمنية. وكشف باقري عن أنّ الطرفين أجريا عدداً من المناورات المشتركة في بحر عمان.

والتقى الرئيس الإيراني، إبراهيم رئيسي، اليوم، وزير الدفاع الصيني وي فنغ خه، وأكد أنّ “العلاقة الاستراتيجية مع الصين مبنية على أساس الثقة السياسية المتبادلة”، مضيفاً أنّ “تنفيذ وثيقة التعاون الاستراتيجي بين إيران والصين أولوية في هذا السياق”.

والتقى وزیر الدفاع الإيراني محمد رضا آشتیانی، اليوم، أيضاً نظیره الصیني في طهران، بهدف تعزیز مستوی التعاون الاستراتيجي الدفاعي بین البلدین.

ووصل وزير الدفاع الصيني وي فنغ خه إلى طهران اليوم، ليجتمع مع المسؤولین الإیرانیین الکبار، ویبحث معهم التطورات الدولیة والإقلیمیة والعلاقات الثنائیة