Folytatva múlthétről a szíriai helyzettel, nagy dolgok történtek. Bár nagy fejlemények vannak a térségben, hiszen Trump évszázad alkuja még uralja a szalagcímeket és úgy tűnik a színfalak mögötti egyengetése szakadatlanul zajlik az alkunak, ellenállás mutatkozik. Ellenállás a legszemérmetlenebb és felháborítóbb agresszióval szemben, méghozzá a legmeglepőbb szinteken.
Ezen a héten egy egyszerű szír állampolgár, Fatḥū al-Barḥū (néhányak szerint Fatḥī al-Barḥū), egy szír állampolgár, akinek nemcsak a neve, de még faluja Bi’r al-Bū‘āṣī is teljesen ismeretlen volt, a hírek középpontjába került és egyáltalán nem csak Szíriában. Egy ember, aki meglátva egy amerikai őrjáratot az egyszerű kis falujában áthaladni nemcsak, hogy csatlakozott a helyiekhez megvédendő a szír katonákat ott és meggátolva az amerikaiakat az áthaladásban, de le is tépte az amerikai zászlót az egyik járműről és nyíltan kérdőre vonta az amerikai katonákat. A botrány hamar összeütközéshez vezetett a behatolókkal, ami bár egy szír halálához vezetett, de megállította az amerikai konvojt és arra kényszerítette őket, hogy visszátérjenek oda, ahonna jöttek. Ez a kis incidens semmiségnek tűnik a hatalmas és összetett szír helyzetben, de igazság szerint sokat megmutat a szír mentalitasból és a jelen szír helyzetből. Mondani szokás, hogy egy kép néha felér ezer szóval. Ugyanígy ez a kis incidens is Szíriának ezen a nagyrészt kurdok lakta keleti vidékén is többet mond, mint az elemzőközpontok értékelései és tanulmányai.
Mindeközben a szír hadsereg folyamatos haladást ér el Idlibben az egyre növekvő török beavatkozás ellenére. Ahogy a török vezetés egyre elkeseredettebbé válik, hogy meggátolja az elkerülhetetlent, az okok és az egész szír válság természete is egyre világosabbá válik minden eltelt nappal. Valóban elgondolkodtató, hogy Törökország nemcsak nyíltan felfegyverez terroristákat most Szíriában, de saját erőit is felvonultatja és nyílt háborúval fenyeget, miközben első veszteségeit szenvedi el a szír hadseregtől. Miért ilyen elkeseredett Erdoğan és miért kész még többet kockáztatni ebben a régóta húzódó hazárdjátékában, ahelyett, hogy elfogadná a valóságot? S miért ugyanilyen elkeseredett Izrael, hogy tovább provokálja Szíriát?
Bár a külső agresszió Törökország, Izrael és az amerikaiak részéről egyre fojtogatóbbnak tűnik, a szír hadsereg folytatja további területek felszabadítását. Immár Bāb al-Hawā, a legfontosabb török határátkelő lebeg a szeme előtt, messze túl Idlib városán. A napi részletek igen sokat elárulnak arról, hogy Szíria hogyan ellenállt e sok éven át, alaposan cáfolva a vádaskodásokat, hogy csak egy báb szövetségesei kezében.
Ha valaki meg akarja érteni Szíriát, de sok tekintetben a világnak ezt a részét is, el kell szakadnia a nagy elemzésektől néha, hogy a dolgokat kicsit a hétköznapi hősök szemén keresztül nézhesse. Hősökén, mint Fatḥū al-Barḥū.
Összecsapás al-Qāmišlī-ben
2020 február 12-ét írtunk, amikor egy amerikai őrjárat cirkált al-Qāmišlī városában, al-Ḥasaka tartomány északkeleti részében. Szíriának ez a része igen összetett realitásokat él meg, kiváltképp maga al-Qāmišlī városa. Maga a város és a tartomány egyes stratégiai részei a szír állam közvetlen felügyelete alatt maradtak a Dā‘iš ellen vívott hosszú háború évei alatt is, míg a vidék többsége elesett, majd az ún. “Qasad” (Szíriai Demokratikus Erők) felügyelete alá került. Végül a terrorizmus elleni háború ürügye alatt, ami egyre csak terjedt Szíriában az amerikai beavatkozás árnyékában és kisebb csoportjai ma is az amerikai felügyelet árnyékában élnek at-Tanaf közelében délen, az amerikaiak a Qasad mögé bújva bevonultak és számos illegális katonai támaszpontot építettek ki. Októberben a Qasad elleni utolsó török hadjárat után, amit Törökország joggal a kurd PKK helyi ágának tart, Washington úgy döntött, hogy nem védi meg e helyi bábszervezetét és elhagyta állásait. A szír hadsereg bevonult és felügyelete alá vonta a vidék javát keleten, hogy aztán hamarosan azt kelljen tapasztalnia, hogy az amerikaiak Irakból visszatérnek, bár ezúttal már közvetlenül az olajmezők körül foglaltak állásokat. Kettős céljuk, hogy rátegyék a kezüket az olajra és ezzel fedezzék megszállásuk költségeinek egy részét, de egyben meggátolják a szír államot is abban, hogy e kincsehez jusson, ezzel szolgálva a Damaszkusz elleni gazdasági háborút. Mindezt hamarosan még csak összetettebbé tette az oroszok megjelenése, akik egyrészt a szírek és a törökök közt közvetítenek, másrészt a szíreket támogatják a további amerikai beszivárgás feltartóztatásában és maguk is támaszpontokat építenek ki keleten. Így aztán minden térkép a helyzetről némileg fiktív, ahogy a befolyási területek átfedik egymást. A hétköznapi élet a vidék javán visszatért a szír államhoz, főként a nagyobb városok körül, mindenhol szír katonai ellenőrzőpontokkal. Eközben az amerikaiak is ismét jelen vannak nagyjából 22 támaszponton az olajmezők körül és véletlenszerű őrjáratokat folytatnak a környéken.
Azon a napon az egyik ilyen őrjárat al-Qāmišlīt elhagyva úgy döntött, hogy áthalad Hirbat ‘Ammū falun, ahol szembe találták magukat egy szír ellenörzőponttal. Ez vezetett az összecsapáshoz. Nem ez az első ilyen eset. Már február 5-én is jelentettek ilyen esetet Tall Tamr falunál ugyanebben a tartományban, ahol végül a szír hadsereg visszavonulásra kényszerítette az amerikai őrjáratot. Hirbat ‘Ammū-ban azonban az amerikai erők igen arrogánsan erőltették, hogy át fognak kelni az ellenörzőponton, akár erővel is. Ez vezetett a szembenálláshoz az amerikaiak és a szír katonák között, ami után a helyiek özönlöttek az őrjáratot körbevenni és támogatást nyújtani a saját katonáiknak.
Bár az elmondások némileg különböznek, a leginkább osztott verzió szerint a vita hevében, ahogy a szír katonák próbálták eltávolítani a helyieket, hogy ne legyen erőszak, a dolgok kezdtek kicsúszni az irányítás alól és az egyik szír katona felugrott egy járműre, amire kitűzte a szír lobogót. Az amerikaiak rálőttek, vagy lelőtték, ez pedig összecsapáshoz vezetett, ahol a helyiek köveket és éghető dolgokat dobáltak az amerikai csapatszállítókra, de aztán tüzet is nyitottak rájuk. A szír katonák védelembe vonultak és a civileket fedezve ők is tüzet nyitottak. Az amerikaiak erősítést kértek, ami meg is érkezett és az áthaladó amerikai repülők állítólag bombázták is az összecsapás környékét is. A videón látható, hogy az amerikaiak tüzet zúdítanak a helyi házakra. A lövöldözésben egy szír civil meghalt, további kettő megsebesült.
Némi idő után szír csapatok és orosz járőrök érkeztek és beavatkoztak. Az amerikai járőr végül visszakozott és a falun való átkelés nélkül hagyta el a terepet. A helyiek kirohantak panaszkodni az oroszoknak, ami meglepő jelenetet produkált. Először is, bár a helyiek teljesen körbevették a pár orosz katonát, láthatóan az ő jelenlétükkel nem volt semmi gondjuk. Épp ellenkezőleg, bíztak a segítségükben. Szintén az amerikaiakkal ellentétben, az oroszok nem szorultak tolmácsra, hanem még ha egyszerű szinten is, de meg tudták magukát értetni a helyiekkel.
Ez a videó megmutatja, hogy a helyieket megedzedték az utóbbi évek és felfegyverezték magukat. Az incidens pedig azt mutatja, hogy egyáltalán nem félnek senkitől, még az amerikaiaktól sem. Bár Hirbat ‘Ammū és az azt körbevevő falvak, ahol aznap szintén összecsapások voltak nem bírnak nagy jelentősséggel, dióhéjban sokat megmutatnak a jelen szír válság természetéből. Egyben sokat le is rombolnak az évek során a médiában gondosan felépített legendákból is. Ez nem egy elszigetelt eset volt, hiszen előtte is volt ilyen és két nappal később az amerikaiak ugyanarra a szemérmetlenségre ragadtatták magukat, pont ugyanabban a faluban. Hogy aztán ugyanabba az eredménybe fussanak bele, ahogy a helyiek özönlöttek a helyőrséget támogatni.
Kicsoda Fatḥū al-Barḥū?
Minthogy Szíria annyi összecsapás helyszíne manapság és végre jó hírek jönnek minden nap, ahogy területek szabadulnak fel Idlibben, egy ilyen eset talán nem is keltett volna nagy feltűnést. Bár az ügy hamarosan nagy port vert fel a közösségi médiában és az arab nyelvű csatornákon. Ám egyetlen személy, egy ember volt az, aki megtestesítette egymagában mindazt, ami történt aznap és sok szírnek a büszkeség tárgy lett. Ő Fatḥū al-Barḥū, Bi’r al-Bū‘āṣī falu egyszerű helyi lakosa, aki elmondások szerint egy egyszerű takarító al-Qāmišlī városházán, hat gyermek apja. Ő is ott volt aznap és az egyik róla készült videó kész legendává tette. Az alábbi videó azt mutatja, hogy miután letépte az amerikai zászlót az egyik járműről azzal téblábolt és rákiabált az amerikai katonákra, akik inkább ijedtnek tűntek tőle. Ez az egyszerű ember, aki láthatóan fegyvertelen volt és igen egyszerű körülmények közül való pontosan úgy vonta kérdőre az amerikaiakat, ahogy helyette a világ javának kellene már kérdeznie: “Mi dolgotok van ebben az országban?”
Ami mindenkit meglepett, hogy ez az egyszerű fegyvertelen ember honnan vette a bátorságot, hogy kiabáljon az amerikaiakkal és letépje a zászlójukat, ami nyilván veszélybe sodorta, hiszen dokumentált tény, hogy az amerikaiak Irakban és Szíriában számos civilt öltek meg. Ez a kiállás sokakat felbátorított és megtörte az amerikaiak sérthetetlenségének mítoszát, akik nem tudtak mit kezdeni ezzel az emberrel és szót sem tudtak érteni vele. A vele készült interjúk a libanoni al-Mayadeen és a szír Samā csatornákon jól mutatják, hogy egy igen egyszerű emberről van szó, ám az ellenállás és a hazaszeretet tűze élénken él benne. Ugyanazok az érdemek, amikről a politikusok és a kevéssé talpra esett tanácsadók, ahogy múlt héten láthattuk, szeretnek beszélni, de valójában ezen egyszerű emberekben él. Szintén figyelemreméltó, hogy ezekben az interjúkban, ahogy az amerikaiakat elözönlő helyiek is, a szír hadsereget és az elnököt éltették. S hogy ez miért olyan fontos? S milyen tekintetben bizonyult mindez döntő mozzanatnak azok számára, akik hajlandóak figyelni?
2011-ben a válság Szíriában állítólag békés tüntetésekkel indult a kormány ellen a hadseregtől és a biztonsági szervektől való félelem ellenére. Bár ez alapvetően egy legenda és a valóság igen messze volt ettől, ez volt az a vezérfonal, amit a Nyugat, úgy a politikusok, mint a média, sokáig vittek. Így nevezték át a szír hadsereget “rezsim erőinek”, “Aszad csapatainak”, vagy “Aszad milíciáinak” a sok egyéb címke mellett, miközben a szír belügyekbe való minden agresszív beavatkozást – az ENSZ alapokmány nyílt megsértését – a “civilek védelme a rezsimtől” jelszóval magyarázták. S nyilván hosszú éveken át a végső megoldásnak az amerikai beavatkozást javasolták, ami éveken át lengett Szíria fölött. Obama és Trump alatt egyaránt. Ám ebben az incidensben a helyiek özönlöttek támogatni azt a pár szír katonát az ellenőrzőpontnál. Vagyis miután éveken át arról volt szó, hogy majd az amerikaiak mentik meg őket a “rezsim erőitől”, most pont a helyiek “akarták megmenteni” a kiskatonákat az amerikaiaktól. Itt pedig ki kell emelnünk, hogy minden beszámoló szerint az amerikaiak alapvetően a helyi lakossággal csaptak össze, nem a szír katonákkal. Amire válaszul légi támogatást kértek.
Még fontosabb, hogy mindez hol történt. Szíriának ez a része, a Kelet-Szíria komoly részben kurd lakosságú. Ez tette lehetővé a Qasadnak, hogy itt gyökeret eresszen. A szír állam alapvetően falun nem volt itt jelen az utóbbi években. Immár éveken át Washington azt a képet sugározta, hogy csak a kurdokat akarja megvédeni, mint elismert kisebbséget, illetve az ő jogaikat védelmezi, amit részben a Qasad képviselt. Most megmutatkozik, hogy a helyieknek nincs nagy lelkesedése eziránt az ötlet iránt, hiszen igencsak ragaszkodnak szír öntudatukhoz. Még azok is, akik csatlakoztak a Qasad-hoz, többségében át kellett gondolniuk a helyzetet, miután az amerikaik magukra hagyták őket. Ezért van az, hogy most a Qasad titkos tárgyalásokat folytat a szír vezetéssel további segítséget kérve, ami mutatja álláspontjuk fokozatos eltolódását. Washington állíthatja azt, hogy ott van neki a Qasad helyi szövetségesként, de a vezetőség java, akivel szeretnek együtt mutatkozni, mint a hírhedt Mazlūm Kobānī nem szíriai, és kint a terepen a realitások egészen mások.
Ha pedig itt valaki azt vetné fel, hogy a helyiek csak félelemből éltetik a hadsereget, annak nem árt emlékezni, hogy ezek a helyiek nem haboztak tüzet nyitni az amerikai katonákra, holott semmi esélyük sem volt. Ezek az emberek tényleg úgy néznek ki, mint akik félnek?
Vagy ha esetleg valaki szerint ezek valami helyi milícia tagjai, akkor ez igen kétséges, hiszen Fatḥū al-Barḥū, pont az a személy, aki az eset hőse lett, neve alapján jó eséllyel maga is kurd. Ezzel együt arabul beszél és láthatóan elkötelezett az állam mellett.
Ez a szír közember mentalitása, akik többségükben dacoltak a nehézségekkel. Ez az a legendás szír makacsság, ami a szír identitás veleje, amire a szír állam éveken át alapozott, és ami most megfordítja a helyzetet. Ez a híres szír virtus ehéten Idlibben is jónéhányszor megmutatkozott.
Idlib útjain.
Sarāqib múltheti felszabadítása után mindenki azt hitte, hogy a szír hadsereg hamarosan Idlib városában lesz, mert most csak 8 kilóméter választja el tőle. Ám ez a hét az Aleppót Damaszkusszal összekötő M5-ös autópálya utolsó szakaszának felszabadításával volt elfoglalva. Ez február 13-ra teljes egészében a szír hadsereg felügyelete alá került.
Ugyanígy a szír hadsereg a legnagyobb nyomást Aleppó külvárosaiban kellett kiállja a terroristák számos támadását kiállva és végül sikerült felszabadítani Hān al-‘Asal települést. Azt a falut, ahol az első vegyi támadás történt még 2013-ban, ahol a fegyveres csoportok használtak ilyen eszközt a hadsereg ellen. A szír hadsereg gyors haladásával sok örömteli és megmosolyogtató jelenettel tér vissza az élet és a normalitás. Mint amikor Šādī al-Ḥalwī szír riporter a kollégáival a frissen felszabadított autópálya egy szakaszán egy olyan a Dā‘īš által kirakott tábla előtt táncoltak, amire az volt írva: “a dalok bűn[t jelentenek]”.
Avagy amikor Fāris Šihābī szír üzletember a tett közzé egy üzenetet Aleppó frissen felszabadított határáról, megmutatva, hogy a szíreknek mit kellett kiállniuk a háború évei alatt. Mindazt, amit a többség nyugaton nem látott, vagy nem akart látni.
Immár Idlibben a fő gondot nem a fegyveres csoportok jelenléte okozza, hiszen a vonalai gyorsan omlanak össze minden Törökországból jövő támogatás ellenére. Amint azt múlthéten láthattuk, Ankara úgy döntött, hogy közvetlenül is beavatkozik, és amikor az egyik megfigyelőpontnál a török csapatok tüzet nyitottak a szírekre a válasz a szír tüzérségtől jött. Ez 6 török katona életébe került. Ehéten ez tovább fokozódott. Miután a török vezetés többször hangoztatta, hogy keményen visszavágtak a szíreknek, ezeket az állításokat mind cáfolták és semmi bizonyíték sincs ilyesmire. Azaz a török vezetés elkeseredetten próbálja menteni a becsületét a hazai közvélemény előtt. Az incidenst még csak több támogatás küldésére használták ürügyeként, de egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a szír hadsereg most már nem fog visszakozni. Február 11-én egy török menetoszlopot vett tűz alá a szír tűzérség. Itt 5 török katona esett el.
Ankara ismét azt állította, hogy keményen visszaütött, de ismét csak nem volt erre semmilyen bizonyíték. Feltűnő volt azonban, hogy az oroszok nagy összességében tartózkodtak attól, hogy kommentálják ezeket az eseteket. Ez Erdoğánt arra vezette, hogy beszédet intézzen a török parlamenthez a következő napon az ígérve, hogy ha még egy török katona meghal, akkor a török hadsereg teljes támadást indít a szírek ellen mindenhol – ezzel gyakorlatilag beismerve, hogy ilyen eddig nem történt -, de kifejezve azt is, hogy folyamatos kapcsolatban vannak az oroszokkal. Annak ellenére, hogy a vádak egy rész közvetlenül az oroszok ellen irányult. Végül Erdoğan február végéig ígért haladékot, hogy a szír hadsereg visszatérjen a Szocsiban megállapított demilitarozációs övezetek mögé, máskülönben a török hadsereg tenné ezt meg. Mindkettő teljes és nyilvánvaló képtelenség. A szírek nem fogják feladni az eddig elért eredményeket, de minthogy a terepen az orosz erők is ott vannak, a török haderő igen nehezen szorítaná vissza a szíreket egy totális Oroszoroszág elleni háború nélkül. Ez pedig egy lassú és fájdalmas közvetett háborút jósol, ahol mindkét fél időnként fájdalmas veszteségekkel csap oda a másiknak, miközben hivatalosan nem küzdenek egymás ellen.
Pontosan ez is történt, mivel a törökök légelhárító rakétákkal szerelték fel a milíciákat, akik február 11-én lelőttek egy szír harci helikoptert, 4 embert ölve meg a fedélzeten. Ugyanez megismétlődött február 14-én, amikor vélhetőleg a teljes szír személyzet meghalt. Ezek fájdalmas veszteségek, ám érdemes rámutatni, hogy a török hadsereg mindezidáig tartózkodott a közvetlen egymás elleni akcióktól Idlibben és milíciái mögé bújt. Ez a hivatalos irányvonal, amit a török elemzők most visznek. Mindez azonban most egyértelműen nem állítja meg a szír hadsereg akcióit. Az Aleppó körüli terület kibővítése és az M5-ös autópálya felszabadítása után pedig most csak az a kérdés, mi a következő szakasz célja.
De vajon miért esik ennyire nehezére Erdoğannak irányt változtatni és miért vállalkozik még az eddigieknél is nagyobb hazárdjátékra? A török elnök legutóbbi nyilatkozatai sokatmodóak, és ugyanez a vonal jön mostmár a legtöbb török elemzőtől az arab nyelvű csatornákon. Törökország hitt NATO és öbölbéli szövetségeseinek és úgy döntött felfegyverzi, kiképzi és támogatja a szélsőséges szervezeteken Szíriában, ahogy az úgynevezett “Szír Ellenzéki Koalíciót” is, mindezt hosszú éveken át. Mely koalíció korábbi vezetője nemrég beismerte, hogy ő valójában török és a Szír Koalíciót is törökként vezette. Ez a nyugati-öböl támogatás fokozatosan elolvadt. Ez nemcsak az emirátusi követség egy évvel ezelőtti újranyitásában mutatkozik meg, de szír hadsereggel szembeni szóhasználat győkeres változásában is a öbölbéli médiában, vagy hogy az Trump alkúról Ammanban nemrég tartott Arab Liga rendkívüli csúcsra immár a szír delegációt is meghívták.
Mindez azt mutatja, hogy a szír kormány minden elképesztő esélytelenség dacára túlélt és kezd visszatérni az arabközi térbe. A Törökország által felépített és képzett alakulatokat sokkal hosszabb távú feladatokra tervezték, amik előtt kezd bezárulni az út. Ha a szír állam ismét megjelenik a határ teljes szélességében, akkor ezeknek a csoportoknak csak egy hely marad, ahová mehetnek: Törökország. Most, hogy a szír hadsereg a Bāb al-Hawa átkelő felé közeledik, mindez már nagyon közeli realitás.
Az egyik megoldás az lenne, hogy ezeket az alakulatokat átvonultatja Ankara Líbiába, de az a kapu is kezd bezáródni, ahogy a nemzetközi ellenállás egyre nő. Ez szinte minden térségbeli ország részéről megnyilvánul, még a katari szövetségesektől is megmutatkozik, de a legnagyobb nyomást az EU fejti ki. A főbb tagállamok nincsenek elragadtatva attól, hogy ezek a radikális elemek most megjelennek Líbiában, ahonnan már hamar átmehetnek az EU-ba.
Így tehát az utolsó mencsvár ezeknek a fanatikusoknak a Szíriában tartása addig, amíg csak lehet. Minnél több hal meg közülük a szír hadsereg keze által, amnál kevesebbel kell majd a török hatóságnak Törökországban szembenézni. Épp ezért is mondta Erdoğan: “Ami harcot Törökország nem vív meg Szíriában, azt hamarosan Törökországon belül kell majd megvívnia”. Ebben a számításban némi hadianyag és ellátmány feláldozása kicsiny ár, de immár török katonák elvesztése és az erre való válasz képtelensége igen kérdésessé teszi, hogy ez az út meddig járható. A helyzet nem az, hogy ez egy taktikus döntés, hanem az, hogy semmi jobb nincs.
Hősök és árulók
Valóban a közel-keleti média a szír helyzetet állította középpontba a héten. Részint a szír hadsereg haladása miatt, részben a küszöbön álló összecsapás miatt a török és a szír hadseregek között. Kihasználva ezt, illetve az Ankara és Moszkva közt növő feszültséget Amerika most igyekszik javítani viszonyát Törökországgal. Ez esetleg megint megkeverheti a lapokat, de összességében kevéssé valószínű, még ha Washington szeretné is ezt.
Összességében a Közel-Kelet kilátásai most elég csúnyán festenek, hiszen Szíriában és Irakban még zajlik a háború és nincs éppen közel a vége. A nagy kérdésekben úgy tűnik egyre többen hagynak fel az ellenállással és igyekeznek alkut kötni a Nyugattal. Mint a Szudáni Átmeneti Tanács elnöke, aki nemrég találkozott Netanyahuval és az Izraellel való hivatalos megegyezésre készül. Vagy a szaúdiak, akik ehéten első alkalommal fogadtak hivatalosan izraeli delegációt. Ezek és a hasonló esetek mögött azonban ugyanaz a vonal van, a szaúdi-emirátusi páros, hiszen ne felejtsük el, hogy a jelenlegi szudáni vezetést ezek a felek támogatják és ők gyakorolnak most nyomást Khartoumra.
Ám ennek a hétnek a hősei nem a nagy döntéshozók voltak, hanem azok, akik szinte teljesen ismeretlenek. Ez igaz úgy kicsiben és nagyban, hiszen a hét két legtöbbet emlegetett embere Fatḥū al-Barḥū volt, a szír takarító, aki pusztakézzel ment neki az amerikai katonáknak; és Marzūq al-Ġānim, a kuvaiti parlament elnöke, aki az Ammanban tartott rendkívüli Arab Liga csúcson pontosan oda helyezte Trump “béketervét”, ahová azt a térség lakosságának a java érzi helyénvalónak.