Most, hogy az arab közbeszéd egyre inkább az “évszázad alkujára” figyel egyre több ember próbálja kitalálni, hogy az egyes országok mit fognak lépni. Mindez persze a iráni-amerikai, illetve iráni-öböl feszültség növekedése közben zajlik, de kétségtelenül alapjában kötődik a térség jövőjéhez. Ugyanis ha a jelenlegi amerikai vezetés ráerőszakol egy teljes átrendezést a térség államaira, akkor az majd azt fogja jelenteni, hogy Palesztina kikerül a számításból, Izrael pedig teljességgel elfogadott lesz az öböl számára. Ilyen átrendeződésben nemcsak, hogy minden térségbeli államnak át kell értékelnie álláspontját a palesztinok és az izraeliek felé, de azok felé az államok felé is, akik az alku ellen foglalnak majd állást. Természetes, hogy minden államnak újra kell gondolnia majd saját és szövetégesei súlyát.
Legtöbbünk, mint most az arab média is, ebben a tekintetben a főbb államokra gondol, mint Egyiptom, Irak, vagy akár az öböl. Nyilván ebben a tekintetben a jelenlegi bizonytalanság Algériában és Szudánban aggasztó jel, ahogy mindkét országban az Emirátusok mélyen érintett, épp úgy mint Líbiában, ahol ismét fellángoltak a harcok a szaúdi-emirátusi támogatta erők és a török-katari szponzorált csapatok közt. Ilyen helyzetben egészen természetes az, hogy a figyelem teljesen elhagyta a kisebb, látszólag stabilabb országokat, bár ahogy láttuk múlt héten, még a kevésbé izgalmas országok is adnak átgondolni valót a nagy közel-keleti számításokban az évszázad alkuja előtt. A nemrég történt kettős öngyilkos robbantás Tuniszban 2019 június 27-én a biztonsági erők ellen jól bizonyítja, hogy Tunéziában még forr a bizonytalanság. Mindazonáltal van egy ország, ami sokkal nagyobb figyelmet érdemelne, ahogy két fő törésvonal közt próbál megbújni.
Jordánia el tudta kerülni, hogy a hírek nagyon vele foglalkozzanak, de világos, hogy az évszázad alkuja ezt az országot súlytja majd legjobban, ha egyszer tényleg megkötik. Egyrészt ez az ország fekszik pont a palesztin területek szomszédságában és komoly palesztin menekült lakossága van immár évtizedek óta, akiknek a száma immár felülmúlja a helyi lakosságot és ők lettek a többség. Ha tehát megegyezés történik, hogy Palesztinát sosem hozzák létre, akkor Jordánia a leglogikusabb választás a “csereország” szerepére. Ez a kifejezés, “dawlatu l-badīl”, vagyis a “csere országa”, a “helyettes ország” egy az arab közbeszédben régóta szereplő kifejezés arra utalva, hogy ha az izraeliek el tudják érni amerikai segítséggel a palesztin állam törlését, akkor Washington és szövetségesei talán majd rajzolnak a palesztinoknak új vidékeket, ahol államot építhetnek. Ez lehet Egyiptom egy része a Sínai-félszigeten, Jordánia egy része – pláne ha az USA elajándékozza Ciszjordániát, amint arra nemrég Amerika izraeli nagykövete, David Friedman utalt is -, vagy akár az egész jordán állam egy átalakítással. Ez egy igen nyilvánvaló fenyegetés a jelenlegi Hāšimī királyi családra és az egész államapparátusra. Ebből gondolhatnánk, hogy most Amman mindent megtesz, hogy meggátolja a csúcstalálkozót Manámában. Viszont Jordánia nagyon kitett nemcsak az amerikai támogatásnak, hiszen kialakítása óta határozottan a nyugatbarát arab táborba tartozott, de az öbölnek is. Főként Szaúd-Arabiának, aki Jordánia legnagyobb anyagi támogatója. Innen fogva Jordánia bajosan mondhat nemet az évszázad alkujára, hiszen ez az amerikaiak, az öböl – leszámítva Katart és Ománt – és Izrael kezdeményezése, mely utóbbival szintén harmónikus kapcsolatot ápol most Amman. Ami viszont szintén ad a képlethez az az, hogy Jordániának nagyon is sok félnivalója van egy felboruló térségbeli egyensúlytól. Nagyon is érintett a szíriai és iraki felkelésekben, az azok mögött húzódó amerikai támogatásban, és a Dā‘iš tevékenységének igen aggasztó hatásai voltak az államra. Mivel most mind Szíria, mind Irak legyőzni látszik a Dā‘iš-t és úgy tűnik közel maradnak Iránhoz, itt az ideje, hogy Amman újraértékelje regionális stratégiáját. Nem feledve, hogy 2006-ban Jordánia dobta be a köztudatba a “síi félhold” közhelyet és mindig is a növekvő iráni befolyás elleni küzdelem élvonalához tartozott, most hogy két erős szomszédja is az iráni vonal mellet erősíti meg magát Jordániának sokmindentől van félnivalója. Ha másért nem is, a visszaáramló Dā‘iš harcosok miatt, akiknek komoly része jordán állampolgár. Ebben az ügyben pedig most nem számíthat hírszerzési segítségre sem Damaszkusztól, sem Bagdadtól.
Az utóbbi években számos olyan incidens történt, ami joggal okozott félelmet a belsőbb kormányzati körökben, minthogy 2015-ben és 2016-ban is sokkoló lövöldözések voltak az országban. Bár ezeket sikerrel söpörték a szőnyeg alá, legutóbb most májusban nagyarányú tisztogatásra került sor a legmagasabb biztonsági körökben. Ezek mögött pedig egy puccskísérletet sejtettek. Ehéten tehát Jordániának nézünk utána, hiszen a Bahreini Csúcs előtt nagyon is fontos merre tart Amman. Hiszen ki is tudhatna többet a palesztinokról, mint a jordánok?
Az írás már ott van a falon
Nyilván sok oka van annak, hogy Jordánia miért olyan fontos, de ami fontos jel, az mégis a király legutóbbi döntése, hogy leváltja ‘Adnān al-Ğundī-t – hivatalosan elfogadta a lemondását -, a Hírszerző Hivatal fejét egy sor magasrangú hírszerzővel és a számos kiemelt királyi tanácsadóval egyetemben. A május 1-én kelt királyi nyilatkozat egy kicsiny csoportra utalt a hírszerző hivatalok élén, ami számos esetben önállóan cselekedve átlépett bizonyos alkotmányos határokat. Néhányan ebben az elszabaduló korrupciót látják a jordán hírszerzés köreiben, ami nem is lenne épp szenzáció, hiszen a 2000-ben ugyanennek a hivatalnak a feje, Sāmiḥ al-Baṭṭīhī 8 év börtönt kapott banki csalásokban való részvételéért, majd közvetett utóda, Muḥammad ad–Dahabī került börtönbe pénzmosásért. Minthogy pedig az új igazgató, Aḥmad al-Ḥusnī egy politikai elköteleződéstől mentesnek ismert cserkesz, ez a példátlan lépés a Hírszerző Hivatal szakszerűbbé tételeként is értelmezhető, lévén az az utóbbi években hatalmas gazdasági erőközpont lett, igen hasonlatosan a katonai felsővezetésre Egyiptomban. Ám épp így lehet ez egy üzenet is, hogy a bizalom ismét a kisebbségek és a törzsek felé mozdul, akik hagyományosan hűebbek a királyi házhoz. Más források ugyanezt a lépést egy külső erők által megkísérelt puccsra adott válaszként látják, akik ezen a hivatalon keresztül próbálták meg a hivatalos irányvonalat kedvezőbb irányba befolyásolni a Bahreini Csúcs előtt. Minthogy bizonyos felek, főként az amerikaiak már egy ideje türelmetlenek, hogy nem történt előrelépés a nagy döntés előkészítő szakaszaiban, hiszen a jordán álláspont még mindig némiképp ködös. Bárhogy is a lépés mindenképpen szokatlan, hiszen ez a teljes biztonsági vezetés átrendezését jelenti egy nagy regionális változás előtt. Pont mint a fociban hátvédet cserélni szöglet előtt, az ember csak akkor tesz ilyet, ha tű pontos ismeretekkel bír arról, hogy mi következik, vagy ha teljességgel alkalmatlan.
A két lehetséges válasz azonban nem zárja ki teljesen egymást. Diónhéjban az évszázad alkuja mögött az a gondolat áll, hogy Palesztina megszűnne létezni minden hivatalos formában, minden palesztin területet az izraeli állam bekebelezne, amiért cserébe a palesztinok óriási összegekhez jutnának fejlesztési programok formájában, illetve talán áttelepülési lehetőségekhez a környező országokba, feltéve, hogy azok belemennek, és a Palesztina körüli államok – Szíriát leszámítva – szintén hatalmas fejlesztési alapokhoz férhetnének ezért cserébe hozzá. Ez Jordánia esetében nagyjából 7,5 millárd dollárt jelentene tíz év leforgása alatt 15 fejlesztési program keretében, amiknek részletei még nem ismertek. Gyakorlati értelemben ez azt jelenti, hogy a palesztinok egy nagy köteg pénzt kapnak azért, hogy lemondjanak a saját ország iránt való minden igényről, míg a szomszédok jutalmat kapnak a palesztinok befogadásáért és társadalmunkba való beolvasztásáért. Ez természetszerűleg Jordánia számára, ahol már így is közel 2,1 millió palesztin menekült él – sokuk már évtizedek óta állampolgár is – és 2017 óta az USA megvonta a támogatást az UNRWA-tól, az ENSZ legnagyobb szervezetétől, ami ezeket a menekülteket segíti, ez egyszerre egy hatalmas lehetőség és egy halálos veszedelem. Mármost tudva, hogy az ellentételezés óriási gazdasági programok képében érkezne és ismervén a Jordán Hírszerző Hivatal hatalmas gazdasági érdekeltségeit, elég logikus azt feltételezni, hogy ezen az útón valóban volt meggyőzési szándék, ahol nagy összegek tűntek volna el tábornokok zsebeiben. Ha ez a feltételezés legalább részben igaz, akkor a lépés nemcsak logikus, de kifejezetten szükségszerű is volt.
Egy sor kevésbé ismert incidens szintén a valódi biztonságra való megnövekedett igényre is utal. Amikor Szíria kezdett fellángolni 2011-ben, főként, hogy ez pont a jordán határ mentén történt Amman útelágazashoz ért. Vajon Jordánia működjön-e együtt és segítse a nyugati-öböl kísérletet a kormányváltásra Szíriában, vagy maradjon legalább semleges és kockáztassa meg a büntetést pont attól a körtől, mely Szíriát készül elpusztítani? Az utóbbi egy olyan ország számára, mely ennyire érzékenyen kitett a Nyugat és az öböl felé nyilvánvalóan nagyon veszélyes. Irak példája, mely már akkor is sokkal kevésbé volt kitett, nagyon is jól bizonyítja, hogy Jordánia nem igen engedhette meg magának az összezördülést az öböllel. Így hát, amint azt Ḥamad Ibn Ğasim korábbi katari miniszterelnök és külügyminiszter 2017-es szavaiból tudjuk, Jordánia együttműködött és az első műveleti központ Szíria destabilizálására épp Jordániában alakult. Amint az első kísérletek nem hoztak sikert Jordánia még messzebb ment és a CIA segítségével – egyik fő központilag fizetett szolgáltatója, a DynCorp útján – elkezdte felfegyverezni és kiképezni az ún. “Szabad Szír Hadsereg” terrorszervezetet. Ami egyszersmind azt is jelentette, hogy számos jordán állampolgár állt hasonló szervezetek soraiba, nem kizárva ebből a Dā‘iš-t sem. Pár év elteltével néhány esemény álláspontja átértékelésére késztette Ammant, és még csak jobban függővé tette őt Amerikától. Az egyik legkisebb, bár talán legnyilvánvalóbb ezek közül, hogy 2018 nyarán a Szír Hadsereg helyreállította uralmát a jordan határ mentén. Márpedig tudván a két ország közti különbséget katonai erőben és titkosszolgálati képességekben, Jordániának minden oka megvan visszacsapástól félnie. De az igazi jelek sokkal inkább belsőek.
2015 november 9-én Anwār Abū ‘Ubayd tizedes négy ember ölt meg – 2 amerikait, egy dél-afrikait és egy jordánt – a Jordán Nemzetközi Rendőrkiképző Központban al-Muwaqqarban, közel a fővároshoz. A központ hivatalosan rendőrtiszteket képez szakmaibb munkára Libanonba, Jordániába és Irakba, melyet a DynCorp üzemeltet nyílt amerikai érdekeltségben. Más szavakkal ez egy amerikai kiképző központ jordán földön, bizonytalan célokkal a térségre. Az elkövetőt, aki elhúnyt a merénylet során, végül magányos támadónak mondtak ki, aki anyagi és pszihológiai okokból gyilkolt.
Alig egy évvel később, 2016 november 4-én hasonló dolog játszódott le al-Ğafr-ban, a Faysal Király Légibázison. Ma‘ārik Abū Tāyah őrmester tüzet nyitott egy három terepjáróból álló különítményre a támaszpont bejáratánál 3 amerikait ölve meg a különleges egységből, illetve egy másik később szintén belehalt a sérüléseibe. Érdekes módon épp ez a távoli bázis az, ahol a CIA a Szabad Szír alakulatok többségét képezte. Nyugati források alig kísérték figyelemmel az esetet, főként inkább csak később, de az arab források sokkal érdekesebb részleteket fedték fel. Ezek szerint már november 2-án egy nagyobb felkelési kísérlet volt a bázison az éppen képzés alatt álló fegyveresek részéről. Ennek eredménye a bázis teljes lezárása volt és napokig tartó tisztogató műveletek a környéken. A lelőtt amerikaiak ebben vehettek részt. Napokig teljes homály fedte az ügyet, merthogy a jordánok először azt állították az amerikaiak nem álltak meg a kapunál, ami pedig a történt az csak félreértés eredménye. Ám az amerikaiak szerint – és a felvételek is ezt támasztják alá – a katonák tökéletesen együttműködtek és a támadás provokáció nélkül történt. Egy évvel később Ma‘ārik Abū Tāyah életfogytiglant kapott, de cáfoltak minden utalást felkelésre, vagy akár arra, hogy az őrmester valamilyen bűnszervezethez tartozott volna.
Alig múlt el az támadás al-Ğafr-ban és máris új eset rázta meg az országot. 2016 december 19-én lövöldözés tört al-Qaṭrāna faluban, közel al-Karakhoz, ahol fegyveresek összecsaptak a helyi rendőrséggel, majd elhajtottak al-Karakba. Itt megtámadták a helyi turisztikai rendőrséget, majd bevették magukat a helyi keresztes erődbe. Az ezt követő művelet során, amikor is számos túrista rekedt az erődben, 4 jordán rendőr és egy kanadai túrista meghalt, míg 34 jordán, egy kanadai és két maláj civil sebesült meg. A 6 elkövetőből 5-tel végeztek, míg egyet életfogytiglanra ítéltek. Az eset annyira nagy port kavart, hogy Salāma Ḥammād akkor miniszterelnököt ezért 2017 januárjában le is váltotta a király.
Ezek talán apróbb kis eseteknek tűnnek, de két nagyon kellemetlen dolgot bizony felfedtek. Először is megmutatták, hogy a királyság stabilitása nagyon is törékeny, annak ellenére, hogy mindig a biztonság szigeteként festették le a két fenyegető szomszéd, Szíria és Irak között. De még kínosabb volt, hogy hirtelen felfedték milyen mélyen érintett Jordánia a térség amerikai műveleteiben. Márpedig ez ugyanaz az időszak volt, akkor számos videó tárta fel milyen nagy a Dā‘iš támogatottsága az országban, hiszen az egyiken az iraki ar-Ramādīból visszatérő harcosokat forró szeretettel fogadták a határon.
Szoruló hurok
Miután a Szír Hadsereg helyreállította a biztonságot délen a jordán hatóságok lassan a kapcsolatok normalizálása felé tettek lépéseket. 2018 októberében újranyitották a Ğābir–an-Naṣīb határátkelőt Jordánia és Szíria között, amitől azt vártak, hogy majd segít a nagyszámú szíriai menekült hazatérésében, ám ehelyett jordánok lepték el a helyet olcsóbb alapvető cikkeket keresve a szomszédos országban. Ez pedig csak egy jele a gazdasági nehézségeknek Jordániában. Az átkelő és a gazdasági normalizálás életbevágó Amman számára, sokkal inkább, mint Damaszkusznak, hiszen Szírián át Jordániának hozzáférése van a libanoni, azon keresztül pedig a török piacokhoz. A háború előtt ez az átkelő bonyolította a teljes jordán export 17%-át.
A gazdaság most valóban egy fontos szempont, minthogy az adósság szintje 2018-ra minden korábbi határ fölé ért és várhatólag tovább nő. Ez a kormányt két rég bevált kártyája kijátszására késztette, ami a Nyugat és az öböl. 2018 októberében Jordánia kért és kapott 1 milliárd dollár kézpénz alapú kölcsönt az öbölből, amit Szaúd-Arábia, az Emirátusok és Kuvait nyújtottak. Ez azonban nem gátolta meg a kormányt abban, hogy megszorító lépéseket kelljen elfogadjon egy új IMF hitel után – mely már a második 2016 óta -, ami folyamatosan emeli az árakat és vágja vissza az alapvető cikkekre szánt támogatásokat. Ez ugyan hatalmas tüntetésekhez vezetett több mint fel éven át, de a királyság annyira függ a külső donoroktól, hogy nem igen választhat más utat. Mindez pedig egy adósságspirált hozott létre az IMF és az öböl közé. Ilyen helyzetben minden olyan pénzügyi támogatás, ami nem hitel, minden múló hónappal nem is annyira csábító lehetőség, mint életbevágó kényszer.
Csak ezen szempontok ismeretében lehet teljesen megérteni Amman mostani dilemmáját. Egyrészt a változó helyzet Irakban és Szíriában megbékélést követelne. A Dā‘iš tagok visszatérése még inkább. Ez együtt a palesztin állam várható felszámolásával életbevágó biztonsági kihívás, de ez elől most Amman nem léphet el, hiszen a negatív változásokat pont azok kényszerítik rá, akik most életben tartják.
Az igen érzékeny egyensúly
Hol áll tehát most Jordánia az évszázad alkujával? Egyelőre azt jelentette be, hogy képviselteti magát külügyminiszteri szinten, de nem járul hozzá semmi olyan palesztinokat illető ponthoz, amivel maguk a palesztinok nem értenek egyet. Ami elég kétértelmű üzenet, tekintve, hogy már minden palesztin szervezet nyíltan kifejezte ellenkezését. Ez pedig minden jelenlétet Bahreinben eleve fölöslegessé tenne, hiszen a kimenetel – legalábbis elviekben – már ismert. De Jordánia most csak amerikai jóindulatot akar, ahogy Washingtonnak is csak a magas részvétel a célja, hiszen a tervek már készen állnak és mindenki tudja, hogy Manámában nem lesz tárgyalás, csakis diktátumok. Ezzel együtt most Jordánia semlegesnek, de pró-palesztinnak, vagy pró-arabnak próbál tűnni szövetségeseket keresve, akik nem kötődtek még el, vagy legalábbis nem vezető államai egyik tábornak sem. Az egyiptomi-iraki-jordán hármas csúcs 2019 máriusában Kairóban a kereskedelem erősítését célozta, de azt is, hogy diplomáciai csatornát találjon a másik táborba. A találkozó április 28-án Rabatban a marokkói királlyal és a közös nyilatkozat, mely támogatást biztosít Szíriának a Ğulānhoz és Palesztinának Jeruzsálemnez szintén értelmezhetőe ebben a keretben. Marokkó és Jordánia helyzete nagyon is hasonló, lévén mindkettő nyugatbarát monarchia erős kötődéssel az öbölhöz, amivel újabban szintén gondjuk van, de Marokkót sokkal kevésbé fenyegetik a várható változások.
Bármi következik is most Bahreinben, annak valószínűleg ugyanaz lesz a hatása a Palesztinára, mint Jordániára. Az egyiket le akarják törölni a térképről, míg a másikat szétszedni és cserébe elajándékozni. A fő különbség, hogy a palesztinok nem is tehetnek mást, mint ellenállnak, a jelen jordán vezetés azonban egy olyan kiutat akar megtalálni, ami ebben a formában nem is létezik. Vagy ha létezik is, azt azok az országok nyújtják, akik ellenállnak az alkunak. Elnézve a gazdasági és a vészjósló biztonsági helyzetet ezt Jordánia egészen egyszerűen nem teheti meg. Így tehát most abban kell reménykednie, hogy a mostani vitában az az oldal győz, aki ellen harcol. Vagyis most más együtműködő, de nem épp boldog térségbeli országok mögé bújik, mint amilyen Egyiptom és Marokkó, de velük ellentétben Jordánia számára a tét most a túlélés. S bizony könnyen megeshet, hogy a ma általunk ismert Jordánia előbb tűnik el mint bármiféle Palesztina az évszázad alkuja miatt.