Nagyon is világos, hogy a Biden kormányzat radikálisan változtatott közel-keleti kapcsolatain. Valóban, nagyon más mederben folyik az ügymenet. A teátrális gesztusokat és a bombasztikus bejelentéseket felváltotta a teljes átalakítás aprómunkája. A főbb célok persze nem igen változtak, mivel Washington érdeklődésének súlypontját lassan elmozdítja a Közel-Keletről, hogy olyan fontosabb ügyekre figyeljen jobban, mint Kína, Oroszország, vagy az európai partnereivel ápolt viszony.
Míg Trump mindenben igyekezett kiszolgálni legfőbb közel-keleti szövetségese, Netanyahu érdekeit és nyíltan uralni a térséget, addig a Biden vezetés a kölcsönös függőségek és a háttérből irányítás színesebb stratégiáját játssza.
Ez a változás tele van a médiában agyonbeszélt lépésekkel. Az, ahogy Iránt és a vele kötött atom-megállapodást kezeli volt az első és legszembeszökőbb letérés a korábbi nyomvonalról. Ugyanebbe a keretbe illik az, ahogy a kiemelt szövetségeseket, Izraelt, Szaúd-Arábiát és az Emirátusokat kezeli, bár ez nagyban kötődik a Trump és ezen országok vezetői közötti személyes szálakhoz is. Majd nemrég jött a nagy bejelentés, a – látszólag – meglepetésszerű azonnali amerikai kivonulás Afganisztánból. Ez gyakorlatilag a nyílt beismerése ennek a hosszú nyúlt kaland katonai vereségének. Ezzel ugyanis pont ugyanúgy megpecsételik a mostani afgán kormány sorsát, ahogy egykor a szovjetek is tették azt, amikor ők kivonultak.
Ám a fő szalagcímektől távolabb volt egy másik, kisebb döntés, ami gyakorlatilag lezárta a Trump korszak közel-keleti politikája legnagyobb sikerét, a normalizálási folyamatot az Ábrahám Megállapodás jelszava alatt. Több mint két hete Washington gyakorlatilag lezárta azt a pénzalapot, ami elvileg a normalizálási folyamat folytatásának pénzügyi motivációját adta. Bár elvben az Ábrahám Megállapodás politikai oldal továbbra is kiemelt ügy, ez a lépés világosan lezárta ezt az utat.
De miért ilyen fontos ez? Vajon ezzel valóban lezárult a normalizálódási folyamat? Lehet, hogy hamarosan egy visszarendeződés tanúi leszünk, amivel semmivé válnak Trump legnagyobb eredményei? Az egész normalizálódás csődöt mondott, mintha mi sem történt volna?
Az Ábrahám Alap vége
Az eredeti megállapodásnál és az Ábrahám Alap létrehozásánál jóval kisebb fanfárral július 7-én bejelentették, hogy a Biden kormányzat “befagyasztja” az Ábrahám Alapot. Bár még most is van némi cukorbevonat az ügy körül, mondván, hogy a program nem került le a napirendről és az Ábrahám Megállapodás ma is kiemelt téma Washington számára, remélve, hogy további államok csatlakoznak majd, nem lehet kétséges mi is történt. Az amerikai költségvetésből az alapra elkülönített 3 milliárd dollárt átcsoportosították a Covid-19 gazdasági hatásainak enyhítésére és a gazdaság újraindítására. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a támogatást megvonták és az alap legfeljebb papíron marad meg. Egyre nyíltabban használják a “véglegesen befagyasztva’ kifejezést a program kapcsán, ami diplomatikusan azt jelenti, hogy örökre lezárták. De mi is volt ez az Ábrahám Alap?
Amikor a hivatalos “békemegállapodást” aláírták nagyjából egy éve, 2020 szeptember 15-én az EAE, Bahrein, Izrael és az Egyesült Államok között és az Ábrahám Megállapodás jelszót akasztották rá, az mérföldkő volt a Trump kormányzat közel-keleti politikájában. Hosszú utat tett meg a Bahreini Csúcson felvetett hírhedt “Évszázad Alkujától”. Az első lépés ekkor meg a palesztin ügyre összpontosított, de már készítette az utat a izraeli-emirátusi szövetség számára, majd több mint egy évbe került, hogy kiteljesedjen. Amikor pedig megtörtént, valóban olyan sikere volt, hogy végül Szudánt és Marokkót is sikerült csatlakozásra bírni, miközben további államokról, Szaúd-Arábiáról, Katarról, vagy épp Ománról híresztelték, hogy hamarosan szintén követik a példát. Ugyanis ez végül nem történt meg és mostmár minden nappal valószínűtlenebb, hogy megtörténne, ez valóban egy vízválasztó esemény volt, ami tagadhatatlanul áttört egy szellemi gátat az arab világban.
Éppen ebben az időben a Trump kormányzat világosan megértette, hogy ez a program csakis akkor lehet életképes és vonzhat be további tagokat, ha erős pénzügyi érv van mögötte, ami meg tudja győzni a térség kormányait, hogy jól felfogott érdekük a “klubhoz” való csatlakozás. A lépés egyben az amerikai pénzügyi érdekeknek is szólt, amelyek részt kaptak az egyezmény után kötendő zsíros üzletekből. Így tehát felállították az Ábrahám Alapot 3 milliárd dollár tőkével, hogy az finanszírozza a közös befektetéseket a részes államok között. Volt is lehetőség bőven, főleg a hadiipar és az energetika területein. Ez lett volna az a pénzügyi motor, ami működteti a megállapodást és megágyaz a további partnerek csatlakozásának a jövedelmező óriás beruházásokhoz.
Az alapot 2020 októberében hamar fel is állították és Aryeh Lightstone rabbit nevezték ki vezetésére. A lehetséges beruházások széles tárháza merült fel, az amerikai cég csoportokat pedig meggyőzték, hogy pénzeljék a beruházásokat, mivel az alap ott áll mögöttük. A dolgok tehát ígéretesnek tűntek. Ám 2021 januárjában, nem sokkal Biden győzelme után Lightstone lemondott, utódot pedig sosem neveztek ki. Ez már önmagában is elég rossz a jel volt. Látszott, nem minden megy a kívánt irányába. Így tehát 2021 márciusában egy alternatíva született. Bejelentettek egy 10 milliárd dolláros izraeli-emirátusi alapot, amit elvben Netanyahu látogatásán indítottak volna útnak Abū Zabīban. Csakhogy az utazásra sosem került sor -, hiszen már akkor nagy volt a feszültség az újdonsült szövetségesek között -, majd nemrég Netanyahu is elvesztette pozícióját. A későbbi tárgyalások az Emirátusok és az új izraeli kormány között erősen megakadtak, vagyis az alternatíva végül sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Már ez az izraeli-emirátusi alap is komoly ugrás volt az eredeti amerikaiak által felügyelt többoldalú finanszírozási modellhez képest. Ez sokkal inkább irányult a kétoldalú tervezetekre, melyek közíró többi is életbevágó az emirátusi gazdaság számára. Már ez a letérés is mutatta, hogy az Ábrahám Megállapodás nem fog új tagokat vonzani a közeli jövőben. Ám ennek ellenére is arra meg lehetett alkalmas, hogy megszilárdítsa a már elért eredményeket. Ugyanis hatalmas kérdésekről volt itt szó, a mit hamarosan majd láthatjuk.
Amint láthatjuk, a nyilatkozatok ellenére a Biden kormányzat sosem volt igazán érdekelt a normalizálási folyamat továbbvitelében, majd szépen elkezdte aláásni az egész keretrendszert. Az Ábrahám Alap befagyasztása, aminek eleve már közel hat hónapja nem is volt igazgatója, csak a legutolsó lépés volt. Ám ezzel az Ábrahám Megállapodások a maguk eredeti formájában bezárultak. Innentől vagy átalakul helyi, kétoldali szinten, vagy a ‘90-es évek izraeli-mauritániai megállapodása sorsára jut, amire ma már nem is emlékszik senki.
Az úgy súlya
Fel lehet persze vetni, hogy a pénzügyi alap halála még nem feltétlenül jelenti az egész Ábrahám Megállapodás program bukását. Elméletileg még tovább menet politikai, kulturális, vagy stratégiai szinteken. Csakhogy azt nem szabad elfelejteni, hogy ez a kezdetektől egy üzleti akció volt. Trumpnak maga a személye is azt támasztja alá teljesen, hogy ez soha nem egy elvekről szóló program volt. Az aláíró államok egyikének sem volt semmilyen más érdeke az ügyben, mint az üzlet, leszámítva Marokkót, ami amerikai támogatást akart nyerni a Nyugat-Szaharáért folytatott küzdelmében. Ami nagyrészt sikeres is volt. Szudán a legjobb példa, ami soha nem is akart csatlakozni a megállapodáshoz, és végül csak a nyílt amerikai zsarolás előtt hajlott meg. Tehát ez az egész mindenek előtt és fölött egy üzleti vállalkozás. Márpedig egy ilyennek elég súlyos gond, ha elveszti pénzügyi alapját.
A maga 3 milliárd dollárjával az Ábrahám Alap nem mondható kifejezetten nagynak, főleg arra tekintettel, hogy az nemcsak az izraeli-emirátusi kapcsolatokról szólt, vagy az izraeli megállapodásokról a többi részes állammal, hanem még további tagok számára is csábítónak kellett maradni. Ugyanakkor a keretrendszeren belül olyan óriási megállapodások voltak, amik nem feltétlenül igényeltek pénzt közvetlenül – ez helyben rendelkezésre áll -, hanem inkább jogi keretet a “semleges” amerikaiak felügyelete mellett, ami biztosíték lehetett a sima ügymenetre.
E beruházások legnagyobbika már eleve olyan szintű, ami megvilágítja, hogy miért próbálták a pénzügyi alapot újjá teremteni már az Ábrahám Alap első megakadása után. S ez még ma sem került le az asztalról. Ez a híres Európa-Ázsia Vezeték Társaság olajvezetéke, ami keresztbe szeli Izraelt a Vörös-tengertől Asdód és Hajfa kikötőiig, ahol a Perzsa-öböl olajkincsei elindulnának Európa felé. Ez egy olyan óriási energetikai ellátó útvonal lenne az Öbölből Európába, ami gazdasági biztonságot teremtene évtizedekre a maga óriási bevételeivel. Az EU máris pénzel egy programot, ami a vezetékrendszert egészen Ciprusig viszi el, vagyis érzékeny közelségbe Izraelhez.
A két végcél kikötő a földközi-tengeri oldalon Asdód és Hajfa olajfinomítói lennének, bár ezek már most komoly felújításokat és fejlesztéseket igényelnek. Az egész mégcsak nem is egy új ötlet, hiszen nagyjából ugyanez meg végbe iráni pénzből a ‘60-as, illetve ‘70-es években. Csak ezt aztán az iráni forradalom keresztül húzta.
Innen már megérthetünk számos térségbeli folyamatot az utóbbi pár évben. Ezért volt Szaúd-Arábia bevonása az alkuba szinte létkérdés az Emirátusoknak, hiszen így a biztonságos szállítás megoldható lenne; de egyben ezért is épül Ibn Salmān a megálmodott Nāyūm álomváros komplexuma ebben a kiemelten fontos csomópontban. Ezért is olyan fontos Jemen, kiváltképp annak déli csücske. Merthogy ennek a területnek a biztosítása, pláne jemeni olaj hozzáadásával bebetonozza a tervezete, míg ha Jemen esetleg iráni befolyás alá kerülne, az lehetséges veszélyforrás a beruházás számára.
Egyáltalán nem véletlen, hogy 2020 októberében, vagyis alig pár héttel az Ábrahám Alap felállítása után egy izraeli és egy emirátusi cégcsoport jelentkezett be a hajfai kikötő felújítására és bővítésére kiírt tenderre, méghozzá egy közös ajánlattal. Ezt elvileg az egyik legnagyobb emirátusi üzleti érdekkörnek kellett volna megnyernie, de a beruházást leállították és még ma is tárgyalás alatt áll. Ezért indította el nem sokkal Biden győzelme után az Emirátusok a még nagyobb alapot. Pontosan azért, hogy pénzelje a főbb beruházásokat. Erre gondolt Netanyahu, amikor azt mondta, hogy az Emirátusok 10 milliárd dollárt fektet majd be Izraelben.
Minthogy azóta új üzleti érdekeltségek vannak előtérben Tel-Avivban, a program jelenleg átértékelés alatt áll. De egyben az Emirátusoknak sem árt átgondolni a folytatást, mivel most Washington látványosan nem támogatja tervet. S természetesen más érdekek is sérülnek, mint Törökország, vagy Oroszország érdekei, akiknek megvan az érdekük abban, hogy ez a terv sose valósuljon meg.
Miért váltott Biden?
Elméletben és hosszú távon ugyan, de ez a gigaberuházás – főkent nyílt, vagy burkolt szaúdi részvétel esetén – gyors és megbízható energiaellátását jelentene Európának, felszabadítva azt az orosz függőségtől. Ez önmagában még jól is hangozhatna az USA számára.
Ámbár a dolgok nagyot változtak az utóbbi bő egy évtized során az olaj piacon és az USA mára energiaellátó lett maga is. Próbál piacot találni Európában a meg ma sem feltétlenül olcsó cseppfolyós gáza és az olaja számára. Nem kifejezetten nagy amerikai érdek, hogy ez az izraeli-emirátusi projekt működjön, legalábbis számottevő amerikai érdekeltség nélkül.
Ugyanígy vannak stratégiai megfontolások is. Az Ábrahám Megállapodás előrevetítette a nagyon is közeli jövőt, amikor Izrael önfenntartóvá válhat a térségben egyedül is és hatalmas üzleti alkukat köthet az amerikai gyámkodás nélkül. Trump éppen ezt is akarta.
Elméletben mindent megadva Izraelnek és biztosítva elsőségét a térségben, Amerika felszabadíthatná erői javát a régióban. Ettől meg megcsapolhatná az Öböl pénzcsapjait, de az eszközök javát át lehetne csoportosítani más színterekre.
Biden alatt ez az alapvetés a visszájára fordult, mivel nem tűnik kifejezetten kedvezőnek, ha Izrael teljesen egyesül, amerikai támogatás nélkül működik a Közel-Keleten. Az igaz, hogy Washington még ma is alapvető szövetségese Izraelnek és nem engedné meg, hogy bármi komolyan veszélyeztesse annak érdekeit. Ugyanakkor számos kisebb, vagy nagyobb amerikai vállakozás maga is igényel izraeli támogatást. Van tehát egy felállt és bizonyított kölcsönös függőség. Sok tekintetben ez igaz az Öböl államaira nézve is. Az ő megkérdőjelezhetetlen függésük az amerikai támogatástól és felügyelettől létérdeke az amerikaiak számára. Nemcsak mint energiaforrásra, hanem alapvető eszközként tekintenek az Öböl államaira, amit semmilyen másik globális szereplőnek sem szabad átengedni.
Változásban van az egész globális stratégia, amiben a Közel-Kelet nagyon fontos mező. Biden döntése, hogy új izraeli kormányt akar látni, illetve, hogy új, vagy legalábbis erősen megszelídített szaúdi vezetést akar mind ebbe az új felállásba illeszkedik bele. Minden más megfontolás Irántól Szíriáig, Afganisztántól Törökországig ezt a rendszert szolgálja.
Minden hiába volt?
Azzal, hogy az Ábrahám Alapot lezárták az egész Ábrahám Megállapodás program leállt. Nem lesznek egyhamar új csatlakozók. Washington éppenséggel most a régió országait az ellenkezőjére motiválja. Politikailag sem kifizetődő Bidennek egy Trump által indított programot sikerre vinni. Ez nyilvánvaló is.
Most, hogy az izraeli-emirátusi kapcsolatok is inognak és nő a feszültség Szaúd-Arábia és az Emirátusok között, nagyon is kétséges, hogy az alakuló szaúdi-emirátusi-izraeli szövetség mennyire lesz működőképes. Az izraeli vezeték emirátusi részvétellel, vagy anélkül végül el létre tud jönni, de ez messze nem az a mindent átformáló ötlet, amit Washingtonban 2020 szeptemberében felvázoltak.
Ezzel tehát a térségben egyre növő izraeli befolyástól félő arab országok, aki fogadkoztak, hogy a normalizálási folyamat meg fog bukni most akár meg is nyugodhatnának. A terv nagy összességében elbukott. Vagyis, minden hiába volt?
Üzleti értelemben – ami a legfontosabb – az Ábrahám Megállapodás, az Évszázad Alkuja, a normalizálás mögöttünk van. Ennek ellenére Tel-Aviv nagyon is fontos, korábban érinthetetlen gátakat ütött át. Mint egykor az izraeli-egyiptomi megállapodás közel négy évtizede. Az igaz, hogy az egyiptomi-izraeli kapcsolatok sosem fejlődtek tovább a Camp Davidben felvázolt harmonikus barátsággá, de az egyezmény ezzel együtt is megerősítette az izraeli mozgásteret a térségben. Új fejezet kezdődött akkor, bár az eredményekből sokminden rejtve maradt a közvélemény előtt.
Elnézve most a Marokkó és Izrael között gyorsan fejlődő kapcsolatokat, vagy ahogy Tel-Aviv hídfőket szerzett az Öbölben és Szudánban, látható, hogy az eredmények nagyok. Időben kerül még, amíg ezek a nyereségek kiaknázhatóak. Főként egy új izraeli kormány alatt. De a nagy átalakulás már megindult.