Egészen szeptember első napjaiig a Közel-Keletről szóló híreket alapvetően két témakör uralta. Az Irán és az USA közti háború középpontjában a Hormuzi-szoros helyzetével, valamint a Tel Aviv katonai atrocitásai Palesztinában, Libanonban és Szíriában.
Számos elemzés szintén egyre nagyobb figyelmet szentel ezek fényében annak is, hogy az Öböl államai hogyan fognak reagálni, hogyan alkalmazkodnak már most a háború után kialakuló viszonyokhoz, amikor Washington várhatóan kivonul, vagy legalábbis meggyengül a térségben. Más szavakkal, amikor az eddigi biztonsági rendszer véget ér és Amerika magára hagyja ezeket az államokat. Ha pedig Amerika belátható idő belül tényleg kivonul, vagy legalábbis erőteljesen visszaszorul, akkor mit kezdenek majd a szankciók alól felszabaduló, katonailag és gazdaságilag is a háborúból jelentősen megerősödve kikerülő Iránnal. Merthogy ezzel a helyzettel valahogyan majd együtt kell élniük. Márpedig erre félreérthetetlen jelek vannak. Elvileg szeptember 30-val minden nyugati, így amerikai katonai erő is elhagyja Irakot, az Öböl térséget pedig eddig behálózó amerikai támaszpontok pedig az iráni csapásoktól olyan súlyos károkat szenvedtek, hogy egy esetleges teljes helyreállítás éveket és dollármilliárdokat követelne. Amire sem a pénz, sem kifejezetten a szándék nem nem adott.
Mindehhez képest Jemen, ahogy Szudán is, szinte semmilyen figyelmet nem kapott, egészen az eheti fejleményekig. Amivel most ugyan sokan foglalkoznak, de ez várhatóan hamar el fog ülni. Ez érthető is.
Pedig ami most elszabadult, annak az egész térségre hatalmas kihatása van. Szana’a ugyanis felborította az eddigi kényes egyensúlyt. Ha pedig ez az akció sikeres és tartható, akkor Szana’a ellenőrzése a Bāb al-Mandib fölött szinte teljes lesz, Rijád befolyása Jemenben összeomlik, ez pedig kihat majd az egész térségre.
Mindez nem akkorra meglepetés. Ami most történt, az már régóta érett. Most viszont megdőlt a dominó és nagyon bizonytalan, hol áll majd meg.
A helyzet 2025 decemberéig
Miután az ún. “Arab Tavasz” során az addigi kényes egyensúlyon nyugvó jemeni kormány megdőlt, a kialakuló káoszban és politikai vákuumban az al-Ḥūtī család irányította Anṣār Allah mozgalom 2015 elején átvette Szana’a fölött az irányítást, az addigi koalíciós kormányt feloszlatta és saját forradalmi kormányt alakított, ami máig irányítja a Szana’át és Észak-Jemen jelentős részét.
Erre válaszul az addigi, az öbölállamok támogatását élvező koalíciós kormány feje, Manṣūr Hādī Ádenbe menekült, majd a névelegesen még működő kormány nevében kérte az öbölállamok segítséget. Ami Szaúd-Arábia vezetésével meg is valósult. Egy széles koalíció az öbölállamok és pár más arab részvételével, de elsősorban szaúdi és emirátusi katonai vezetéssel háborút indított az Anṣār Allah megtörésére és Szana’a visszafoglalására. Érdekes és fontos momentum viszont, hogy a 2011-ig évtizedeken át kormányzó korábbi elnök, ‘Alī ‘Abd Allah Ṣāliḥ az Anṣār Allah szövetségese maradt, ami legitimitást és a korábbi egységes hadsereg egy komoly részének támogatását kölcsönözte. Egészen 2017-ig, ami ez a kötelék megszakadt és a kialakuló összecsapásokban az Anṣār Allah végzett Ṣāliḥhal.
Az átütő szaúdi siker elmaradt, az Anṣār Allah keményen tartotta magát, a koalíció legtöbb tagja pedig, Marokkóval és Egyiptommal az élen, szép lassan kihátrált az elhúzódó háborúból. Minthogy pedig a szaúdi és az emirátusi katonai képességek a nagy számok ellenére is kifejezetten szerények, ez a katonai jelenlét egyre inkább helyi zsoldosokra, szudáni segédcsapatokra, illetve az egyre nagyobb teret nyerő al-Qā‘ida és Dā‘iš elemekre épített. Egy több fronton folyamatosan zajló háború zajlott, ahol a helyi koalíciók sokszor változtak.
Ugyan a szaúdi-emirátusi katonai fellépés nem tudta elfoglalni Szana’át, de meg tudta akadályozni, hogy az Anṣār Allah elfoglalja Dél-Jement. Ebben pedig nagy mértékben épített az egykor déli állam iránti nosztalgiára és szeparatizmusra, valamint a szélsőséges szervezetekre. Az azonban, hogy ezek az erők egyetértettek az Anṣār Allah elleni harcban, nem jelentette azt, hogy egy tömböt alkothatnak, közös jövőképük, vagy céljaik lennének. Vagyis azokon a területeken is súlyos rivalizálás zajlott, ahol nem a szana’ai kormány irányított.
Rijád eredeti célja egy határozott és impozáns katonai fellépés volt, ami nagyon jól mutatott volna az akkor még csak védelmi miniszter Muḥamamd ibn Salmān hercegnek, aki azóta nemcsak egyedüli trónörökös lett, hanem de facto az ország ura. Ahogy azonban a katonai vállalkozás egy inkább kínos kudarcba fulladt, Rijád célja is megváltozott. A legkedvezőbb cél Jemen egyesítése volt egy szaúdi befolyás alatt álló bábkormány alatt, ha pedig ez nem lehetséges, akkor legalábbis egy kielégítő béke elérése, amíg kedvező körülmények nem alakulnak ki.
Ehhez képest az Emirátusok egy külön déli államban gondolkodott, amit leszakítana és saját befolyása alá vonna. Cserébe Rijád az északi rész fölött kapna befolyást, ami sűrűbben lakott és amúgy is nagyobb aggodalmat jelentett Rijádnak. Ehhez megfelelő partnert is talált az ‘Aydarūs az-Zubaydī vezette Déli Átmeneti Tanácsban, ami szintén a korábbi Dél-Jemen helyreállítását tűzte ki célul. Az Emirátusok ellenőrzése alá is vette a Jemenhez tartozó Szokotra szigetét, ahol a tel-avivi rezsimmel közös katonai támaszpontot épített ki. A létrejövő dél-jemeni állam tehát névleges szuverenitás mellett az Emirátusok bábállama, az emirátusi-izraeli szövetség egyik kulcspozíciója lett volna. Ezt a szerepet szánják most ugyanebben az övezetben a Szomáliától kihasított Szomáliföldnek.
Ugyanakkor a tengerparttól beljebb széles területeket az al-Qā‘ida helyi ága, az Iṣlāḥ (Reform) Párt és a Dā‘iš volt ellenőrzése, sokszor egymással is háborúzva, radikális elemek ezreit vonzva szerte az arab és a muszlim világból. Ezeknek a csoportoknak a lojalitása és egymáshoz való viszonya folyamatosan változott, de mind Rijád, mind Abū Zabī hol jobban, hol kevésbé épített rájuk, mert az alapvető egyetértés az Anṣār Allah ellen megvolt.
A folyamatosan zajló harcoknak aztán 2022-ben egy tűzszünet vetett véget. Minden fél megtarthatta az adott pillanatban kezében lévő területet, minden fronton tűzszünet állt be elvben szabad polgári átjárással a területek között. Rijád lecserélte Hādī elnököt és helyébe Rašād al-‘Ulaymī vezetésével Elnöki Vezetési Tanács alakult. Ez magába foglalta a Déli Átmeneti Tanácsot és az Iṣlāḥ Pártot is, a felek pedig elfogadták az rendezési tervet, melyek szerint folyamatos tárgyalások mellett a cél az állam és az intézmények egyesítése, a normális közállapotok helyreállítása. Ugyan a rendezési terv lassan elakadt és Szaúd-Arábia nem oldott fel az Szana’a elleni blokádot, a tűzszünet egészen – időnkénti légicsapások ellenére – 2026-ig kitartott. Mellesleg ezt az időszakot 2023 végétől az Anṣār Allah ügyesen a tel-avivi rezsim elleni rakétatámadásokra használta, amivel a többi jemeni fél számára nehezen támadható lett.
Mindezzel tehát 2023 elejére egy törékeny, de viszonylag világos erőegyensúly állt fel. Északon és a nyugati partvidék északi felén egészen Ma’rib városáig az Anṣār Allah irányított élvezve Irán és az Ellenállás Tengelye támogatását.
Az Emirátusok ugyan hivatalosan 2019 júliusában kivonta erőit Jemenből, a valóságban a Déli Átmeneti Tanács támogatójaként nagyon is jelen volt és a déli partvidék, valamint Szokotra a kezében maradt.
Rijád volt az egyetlen hivatalosan is katonailag jelen lévő külső erő és irányítása alatt állt az Ádenben al-‘Ulaymī vezette Elnöki Tanács. A valós erőt azonban az Elnöki Tanács mögött részben a Déli Átmeneti Tanács, részben az Iṣlāḥ Párt jelentette. Egy képlékeny összekötő zsoldos erő, ami kész volt egyik, vagy másik fel oldalára állni a helyzet alakulása függvényében.
A szaúdi és az emirátusi befolyási tömböktől némileg külön azonban maradt még egy erőközpont Ta‘izz központtal. Ṭāriq Ṣāliḥ, a korábbi ‘Alī ‘Abd Allah Ṣāliḥ elnök unokaöccse saját központot alakított ki, nagyban építve a korábbi elnök híveire és a korábbi egységes hadsereg tisztjeire, akik Ṣāliḥ elnök megölése miatt szintén bosszút akartak állni az al-Ḥūtī mozgalmon. Ṭāriq Ṣāliḥ hatalmi fellegvárát igazán Ta‘izz és a Bāb al-Mandib melletti partvidék jelentette, és bár mind a szaúdi, mind az emirátusi csoportokkal jó kapcsolatot ápolt, nagyban önálló tényezőként működött. A 2020-22 közti harcokból nagyrészt ki is maradt.
Négy hatalmi csoport volt tehát Jemenben 2025 végén, amiből egy a Szana’át irányító Anṣār Allah volt, míg a másik három elvileg egy közös szövetséget alkotó, de rivalizáló tömb volt, nagyban zsoldosokra, szaúdi és emirátusi pénzre és fegyverekre, valamint az al-Qā‘ida helyi szárnyára építve. 2025 decemberében aztán mindez hirtelen gyökeresen átalakult.
Rijád és Abū Zabī egymás ellen fordul
A törékeny egyensúly ellenére úgy tűnt, hogy a patthelyzet vesztese végső soron az Anṣār Allah lesz. A tel-avivi rezsim elleni akciók ugyan népszerűséget hoztak, de elszigeteltek voltak és egy amerikai beavatkozással is szembe kellett nézniük. Ezt túlélni nem kis teljesítmény volt. Ez volt mellesleg Trump első látványos katonai kudarca második ciklusa elején, amikor minden eredmény nélkül egyszerűen csak győzelmet hirdetett és visszavonult a jemeni harcoktól. Pont ez, és az Irán elleni vereség magyarázza, hogy most esze ágában sincs segíteni Rijádnak a harcokban.
Az elszigeteltség és a gazdasági blokád, valamint az átütő sikerek hiánya azonban azt feltételezte, hogy előbb-utóbb elfogy a lakossági támogatás és a szana’ai kormányzat egy újabb háborút már nem biztos, hogy túl fog élni. Főként mert 2025. október 16-án izraeli légicsapásokban meghalt a szana’ai kormány egy része, valamint Muḥammad ‘Abd al-Karīm al-Ġamārī vezérkari főnök, az egyik legtehetségesebb katonai vezető is. A helyzet azonban nem sokkal később délen változott meg gyökeresen. Ez alakított át mindent és vezetett el a mostani eseményekig.
2025 december 8-án a Déli Átmeneti Tanács erői Jemen keleti felén több fontos katonai létesítményt megszálltak, megindultak az ománi határ felé, valamint Ádent is teljes ellenőrzésük alá vették. A szaúdi erők elhagyták az ádeni nemzetközi repteret és al-‘Ulaymī is Rijádba menekült. Az elvben egységes déli kormányzat elkezdett szétesni, az Emirátusok támogatta Déli Átmeneti Tanács kezébe vette a hatalmat, Szaúd-Arábia pedig kezdett látványosan kiszorulni egy összeomlóban lévő bábkormányt támogatva csak.
Fontos mozzanat, hogy ekkor az Irán elleni 2025 júniusi ún. 12 napos háború után, de még a mostani Irán elleni amerikai-izraeli háború előtt voltunk egy olyan bizonytalan helyzetben, amikor várható volt, hogy egy nagyobb Irán elleni háború kezdődik. A legtöbb regionális fél pedig kivárt, tartva attól, hogy mit hoz majd egy újabb regionális konfliktus. Nem úgy az Emirátusok, ami ezt a bizonytalan helyzetet használta fel a jemeni helyzet megfordítására és a Tel-Avivval való szövetség elmélyítésére. Rijád nagyon erőtlen kezdeti reakciója pedig ezt igazolni is látszott. Decemberben azonban minden a visszájára fordult.
2025 december 26-án a szaúdi légierő bombázni kezdte a Déli Átmeneti Tanács erőit, ami nagy meglepetés volt. December 26-án a déli erők el is ítélték a támadásokat. December 30-án aztán a szaúdi légierő bombázta al-Mukallā kikötőjét Dél-Jemenben, pont amikor emirátusi hajók hadianyagot rakodtak ki a Déli Átmeneti Tanács előretörését támogatva. Az Emirátusok ugyan hivatalos nyilatkozatban tagadta, hogy fegyvereket szállított volna, a helyzet azonban teljesen egyértelmű volt. Abū Zabī fegyvereket és friss csapatokat szállított. Ugyanazon a napon pedig Rijád, reagálva az emirátusi tagadásra nyíltan megfenyegette Abū Zabīt. Ha fenn akarja tartani a kétoldalú kapcsolatokat, akkor ki kell vonnia minden katonai egységét Jemenből és fel kell hagynia a Déli Átmeneti Tanács támogatásával. Ezzel, minden várakozással ellentétben Rijad nemcsak határozottan lépett fel, pont saját legközelebbi szövetségese ellen, hanem azt üzente, hogy akár az Emirátusok elleni nyílt háborúval is, de ki fogja szorítani azt Jemenből és nem fogadja el a fejleményeket. Minden tagadás mellett az Emirátusok nem vállalta a konfrontációt és kivonta erőit. Holott elviekben már 2019 nyara óta nem is voltak ott katonai egységei. 2026. január 2-án pedig Szaúd-Arábia bevetette a flottáját is Dél-Jemen teljes blokádjára.
Rijád felfogta, hogy az Emirátusok a térség feszült helyzetét kihasználva le akarja szakítani Dél-Jement. Ezzel pedig Szaúd-Arábia lehetetlen helyzetbe kerülne. Megalázóan kiszorulna és ott maradna a határai mentén a vele továbbra is ellenséges szana’ai kormányzattal Észak-Jemenben, és egy emirátusi bábállammal Dél-Jemenben, ahol a tel-avivi rezsim gyorsan hídfőállást építene ki. Kettős szorítás a kerülne tehát. A helyzet annyira komoly volt, hogy szana’ai források szerint Abū Zabī felajánlotta az Anṣār Allah Mozgalomnak, bombázzák Szaúd-Arábia legfontosabb központjait, cserébe támogatást nyújtanak és elismerik legitim szana’ai kormányzatnak. Vagyis felosztanák Jement. Szana’a elutasította az ajánlatot, de ez láthatóan nem tartotta vissza az Emirátusokat.
A folyamat azonban már megindult és Abū Zabī még bízott benne, hogy sikerrel jár. 2026. január 2-án ‘Aydarūs az-Zubaydī a Déli Átmeneti Tanács nevében bejelentette, hogy két éves átmeneti időszak kezdődik, melynek célja a dél-jemeni szuverén állam helyreállítása. Vagyis az Emirátusok visszakozása ellenére a kísérlet folytatódott. Január 4-én pedig már egész Ḥaḍramawt a Déli Átmeneti Tanács kezébe került vagyis a Bāb al-Mandabtól az Ománi határig minden, amit nem Szana’a felügyelt. Ez azonban nem tartott sokáig. A szaúdi bombázások folytatódtak, megindult az elszakadási kísérlet összeomlása. Január 6-án a Déli Átmeneti Tanács erői a szaúdi támogatású helyi al-Qā‘ida erőknek Ádenben átadták a kormányzati épületeket és az elnöki palotát. Január 7-én az-Zubaydī a kiterjedt szaúdi bombázások és az ádeni fejlemények miatt elmenekült, al-‘Ulaymī pedig Rijádban maradva bejelentette, hogy visszavette a hatalmat. Az-Zubaydī keresztül az Emirátusokba szökött, ahol ma is él. Január 9-én a Déli Átmeneti Tanács hivatalosan is feloszlatta magát. A déli elszakadási kísérlet tehát összesen hét napig élt.
A négy erőközpontból tehát az egyik kiesett. Ez a küzdelem pedig elmérgesítette a Rijád és Abū Zabī közti viszonyt is. A térség három stabil hatalmi blokkjából az egyik tehát ezzel megszűnt. Az Emirátusok egyetlen, de minden korábbinál erősebb partnere ezzel Tel-Aviv lett, a szaúdi-emirátusi tengelyét egy izraeli-emirátusi váltotta fel végleg. Szaúd-Arábia pedig egyedül maradt, amit azóta is próbál más régiós partnerekkel és szövetségekkel kipótolni, mint a Törökországgal és Pakisztánnal közös Mekkai Védelmi Szövetség. Egyelőre nagyon kevés sikerrel.
Fontos azonban, hogy hogyan reagált ezekre a fejleményekre a másik három jemeni fél. Az al-Qā‘ida helyi szárnya szaúdi zsoldban elfogadta a helyzetet, részévé vált annak. Ugyanígy Ṭāriq Ṣāliḥ is, aki távol tartotta magát a küzdelemtől. Ami meglepőbb, Szana’a sem avatkozott be. Sőt, mintha nem is észlelné, teljesen közömbös volt. Pedig a tervek a mostani eseményre ekkor születtek. Az Anṣār Allah pontosan tudta, hogy Rijád nem fogja tudni egyben tartani a déli kormányzatot és meg fog indulni az erjedés. Ami meg is történt.
Pedig ez ekkor, az Irán elleni amerikai-izraeli háború megindulásáig még nem volt szükségszerű, mert Iránnak is érdeke volt a Rijáddal való jó viszony fenntartása. Annyira, hogy január 28-án Rijád azt jelezte Teheránnak, hogy nem fogad el egy Irán elleni háborút, azt meg fogja akadályozni.
Február 28-án azonban Washington és a tel-avivi rezsim újabb meglepetésszerű támadást indított Irán ellen, a háború előrehaladtával pedig egyértelművé vált, hogy ez Jemenre is ki fog hatni. Szaúd-Arábia ugyan a vártnál jóval passzívabb szerepet játszott az Irán elleni háborúban, de elsősorban gyengesége miatt és nem tudta – talán nem is akarta – megakadályozni, hogy területet az amerikai erők Irán ellen használják. Így viszont már nem volt mindenek feletti érdek a Rijáddal való viszony megőrzése Teherán számára. Március 14-én az Anṣār Allah elnökségének egyik tagja, Muḥammad al-Buhaytī már világosan jelezte, hogy Jemen be fog lépni a háborúba, mindez csak idő kérdése.
A tűzszünet összeomlik
A látszólag békés egyensúlyi állapot Jemenben a felszín alatt stabilan haladt az összecsapás felé. Rijád ugyanis sem a déli kormányzatot nem tudta stabilizálni, nem is nagyon mutatkozott szándék erre, sem a regionális helyzetet nem tudta kezelni. Amerika magára hagyta, de továbbra is együttműködésre és olajszállításokra kötelezi, sebezhetővé vált Iránnal szemben, viszonya véglegesen megromlott az Emirátusokkal, gazdaságát pedig egyre jobban megviseli a Hormuzi-szoros lezárása. Annyira, hogy augusztus végén már egy 8 millárd dolláros hitel felvételén dolgozott, hogy működtetni tudja az államot. Ez ugyan a szaúdi államnak nem egy komoly tétel, de mutatja a már jelentkező strukturális problémákat.
A helyzet aztán július 3-án borult fel ismét, amikor as-Sayyid ‘Alī Hāmeneī búcsúztatására Teheránba látogató szana’ai delegáció egy iráni polgári repülővel megpróbált visszatérni Jemenbe. A szaúdi légierő megpróbálta megakadályozni a repülő leszállását, sőt a szana’ai repteret is bombázta, de a repülő végül egy másik jemeni reptéren leszállt. Ez követően Teherán bejelentette, hogy újra fogja indítani a polgári repülőjáratokat Szana’ába. Rijád lehetetlen helyzetbe került. Ha ezt elfogadja, akkor a Szana’a elleni eddig blokádot Teherán megtöri, Szana’a megerősödik és folyamatosan ellátást kap Iránból. Ha azonban fellép, akkor háborút kockáztat, amire viszont nincs terve, hogyan vívja meg. Az incidens hatására Szana’a bejelentette, hogy a 2022-es tűzszünet összeomlott, majd január 20-án tengeri blokádot vezetett be a szaúdi hajók ellen a Vörös-tengeren. De ezzel még a Jemenen belüli háború nem indult meg. Szana’a a szaúdi hajókat támadta a Vörös-tengeren, a szaúdi légierő válaszul jemeni célpontokat bombázott, viszontválaszul pedig az Anṣār Allah fájdalmasan csapásokat mért a szaúdi repterekre és olajlétesítményekre.
Ez már önmagában is olyan háború, amit Rijád nem tud felvállalni. Légicsapásokkal nem tud érdemi károkat okozni a szana’ai kormánynak, míg Szana’a nagyon fájdalmas csapásokat tud mérni a szaúdi gazdaságra, ami már így is súlyos bajban van. A megoldás tehát vagy egy gyors béke, vagy egy szárazföldi akció, amivel a szaúdi hadseregnek nincsenek jó tapasztalatai. Rijád mégis a mozgósítás mellett döntött, vagyis fegyvereket és friss erőket szállít jemeni – főként zsoldosokból álló – csapatainak és beavatkozik. Szana’a erre is számított.
Szana’a előretör
Szeptember első napjait óta szana’ai több szaúdi csapatösszevonásra és utánpótlás szállítmányra mért precíz csapást. A legsúlyosabbat szeptember 7-én:
Ekkor már a Jemenen belüli frontvonalak mozgásba voltak. Szeptember 5-én és 6-án szórványos jelentések voltak arról, hogy az Anṣār Allah erői betörtek Ta‘izz elővárosaiba, vagy akár negyedeibe, illetve áttörték a fronton Ta‘izz és a tengerpart között dél felé törve előre, hogy bekerítsék a várost. Ekkor azonban még a Szana’a közeli források hallgattak.
Szeptember 7-én a Ta‘izz körüli szaúdi támogatású erők ellentámadást indítottak és Ta‘izz körül teret nyertek, de a várt nagyobb összecsapás elmaradt, két napig szórványos összecsapások zajlottak. 9-én kiterjedt szaúdi bombázások mellett indult a nagyobb ellentámadás Ma’rib körül al-Ğawf tartományban, hogy a Ta‘izz körüli frontot tehermentesítsék. Ez azonban még aznap összeomlott és Szana’a erői még aznap visszavették az elveszített területeket.
Ami mostanra világossá kezd válni, hogy a szeptember 5-én és 6-án indított támadás után Szana’a erői visszahúzódtak és bevárták a Ta‘izz és a tengerpart közti fronton az ellentámadást. Ezt pedig két-három nap alatt felőrölték. Szeptember 9-én este ugyanis Ṭāriq Ṣāliḥ, aki addigra a teljes déli kormányzati hadsereg harctéri parancsnoka lett, kiadta a parancsot a csapatainak a visszavonulásra a tengerpart al-Mahā városába.
Al-Mahā, ami az emirátusi erők egyik legnagyobb bázisa, a szaúdi támogatású erők központja volt a tengerparton még aznap éjjel elesett. A rákövetkező másfél napban pedig az Anṣār Allah erői elérték a Bāb al-Mandib-szorost és ellenőrzésük alá vettek minden szigetet is a Vörös-tengeren. Ṭāriq Ṣāliḥ sorsa azóta is bizonytalan, de a szaúdi támogatta erők tengerparti frontjának két parancsnoka is elesett. A szaúdi koalíció erői gyakorlatilag felmorzsolódtak, nincsen többé hathatós ellenállás a Ta‘izz és Áden közti vonalig. A beszámoló videók pedig szerint a hadizsákmány óriási, vagyis a legtöbb helyen a szaúdi erők elmenekültek, de az ellátmányt és az eszközöket hátra hagyták. A jelek szerint szeptember 12-i állás szerint azért nincs további előretörés, mert a most megszerzett közel 5000 négyzetkilométeres szakaszt szana’ai erői átfésülik, elszállítják a zsákmányolt készleteket és újrarendezik a sorokat.
A héten történt áttörés súlya a térképen látható területi változásnál sokkal nagyobb. A szaúdi erők megtörtek, miközben a korábban emirátusi támogatású és a szaúdi támogatású csoportok Ádenben egymásnak estek. Ta‘izz pedig ostromgyűrűbe került. Januárban az Emirátusok jelentette erőközpont tűnt el, most pedig a szaúdi támogatású erők és Ṭāriq Ṣāliḥ törtek meg. Nem szenvedtek totális vereség egyelőre, a harc még nem ért véget. Ám egyetlen érdemi erő maradt a terepen.
Hogyan tovább?
Adja magát a feltételezés, hogy most az Anṣār Allah eldönti a kérdést és előrenyomul. Minden áron el fogja foglalni Ádent. Ez azonban egyáltalán nem biztos. Szórványos és meg nem erősített jelentések szerint Ta‘izz és a 2022-ben óriási harcokban már majdnem elesett Ma’rib elfoglalása a küszöbön áll. Ha ez viszonylag kis veszteségekkel elérhető, akkor ezt Szana’a meg is fogja tenni. Nagyobb erők elpazarlására viszont semmi szükség.
Bőven elég Szana’a számára, hogy átveszi és irányítja ezeket a sűrűbben lakott területeket, a Bāb al-Mandib blokádjával pedig, amit mostmár nagyon könnyen megtehet, Rijádot, de egyben az amerikaiakat is sakkban tartja. Ugyanolyan komoly zsarolási potenciál ez a világgazdaságra, mint a Hormuzi-szoros. A most megszerzett óriási hadizsákmánnyal, kikötőkkel és a szaúdi erők összeomlásával stabil helyzetet teremthet és ha csak kicsit is javítani tudja az életszínvonalat, akkor javítja megítélését. Eközben nyugodtan megengedheti, hogy az ádeni kormány összeomoljon. Ha most törne be az Anṣār Allan Ádenbe még komoly ellenállásra, utcai harcokra számíthat, de ha hagyja szétesni az ádeni kormányt, két év múlva úgy vonulhat be, mint a héten al-Mahába. Ünnepelve.
Mit jelent ez a térségnek?
A Bāb al-Mandib kérdése ma az egész világgazdaság számára kulcskérdés, hiszen a Hormuzi-szoros is blokád alatt áll. Vagyis az Öböl energiakészletei nem nagyon kerülnek ki a világpiacra. Ezt leszámítva is azonban a helyzet Jemenen messze túlmutat.
Szaúd-Arábia, és maga a királyság egyszemélyi vezetőjének számító Muḥammad ibn Salmān is 11 évet ölt be egy katonai vállalkozásba, aminek a végén háború szélére került az Emirátusokkal, jó eséllyel egy erősen ellenséges jemeni szomszédot kap és totális vereséget szenved. Olyan szintű vereség küszöbére került Rijád, mint amit Vietnám, vagy Afganisztán jelentett. Ezen a most óriási összegeket felemésztő légicsapások semmit sem változtatnak.
Teljesen nyilvánvaló, hogy Szaúd-Arábia az impozáns katonai mutatók ellenére harmadrangú erőt jelent, miközben biztonságának eddigi fő támaszára, az Egyesült Államokra nem számíthat többé. Amikor pedig az Irán elleni háború véget ér, abból Irán katonailag és gazdaságilag is megerősödve kerül ki, míg Szaúd-Arábia érdemi szövetségesek és jövőkép nélkül, sarkában egy nagyon kellemetlen jemeni szomszéddal, amivel ki kell majd egyeznie és ami iráni szövetségben meg fog erősödni.
Szaúd-Arábia sosem volt érdemi katonai nagyhatalom, de mégis komoly befolyással akkor volt, ami az öbölállamokat legalább tudta irányítani. Mostantól viszont ennek a látszólagos hatalomnak a fenntartásához is szövetségesek kellenek, arról pedig többé szó sem eshet, hogy erőt mutasson. A kérdés az, hogy a kiesett emirátusi partner szerepét ki fogja betölteni. A Mekkai Szövetség jegyében Törökország és Pakisztán, vagy Rijád valamilyen más után talál.