Május 12-én egy incidens történt Fuğayra kikötőjében, ami az Egyesült Arab Emirátusok egyik tagállama. Emirátusi és szaúdi beszámolók szerint 4 olaj tankerhajót ért szabotázs, melyek közt 2 szaúdi, egy emirátusi és egy norvég felségjelzésű volt. Az első Iránhoz közel álló arab beszámolók hatalmas robbanásokról számoltak be a kikötőben a kora hajnali órákban, de az emirátusi források siettek cáfolni ezeket a híreszteléseket és arról számoltak be, hogy ezeket a hajókat “szabotázs” érte. Ám nem fedtek fel szinte semmilyen részleteket. Ez pedig az ügyet elég homályossá teszi, hiszen már közel egy hónap telt el. Nagyon szerettünk volna addig várni, míg többet is felfednek, de máris eredmények születtek ebből, anélkül, hogy több részletet megtudhattunk volna. Ez pedig árra utal, hogy akiket érint, azok tökéletesen tisztában vannak az incidenssel annak minden részletével együtt, ám valamiért sem szívesen tárnak elénk többet. Minthogy a diplomáciai gépezet máris beindult, immár itt az ideje, hogy közelebb hozzunk ezt az incidenst.
Ramadán utolsó napjaira Szaúdi-Arabia máris három rendkívüli találkozót hívott össze. Egyet öböl-, egyet arab-, és egyet iszlámközi szinten. Márpedig aki ismeri a Közel-Keletet igen tudja, hogy Ramadán idején csak ritkán születnek nagy döntések, pláne nem az utolsó napokban, amikor mindenki fáradt és már csak az ünnepet várja. Valami tehát nagyon is ráijesztt Rijádra, akár Fuğayra volt az, akár valami más. E talalákozók értékelésének pedig immár elengedhetetlen, hogy foglalkozzunk ezzel az incidenssel, ami hosszútávon jó eséllyel vízválasztónak bizonyulhat. Nem kevésbé azért, mert feltűnő csönd uralkodik a nyugati, de még az arab sajtóban is az eset körül, ami máris komoly gyanakvást kelt.
Egy sajátos kis államocska
Azt természetesen mindenki tudja, hogy az Emirátusok neve hivatalosan Egyesült Arab Emirátusok és a többesszám nyilván több emirátusra utal ebben az államban, mégis a többség bajosan nevezne meg egyet is közülük Abū Zabīn és Dubajon kívül. Még kevésbé ismert, hogy az Emirátusokat valójában hét államocska alkotja, amik 1971-ben[1] nyerték el függetlenségüket Nagy-Britanniától, hogy aztán egy új közös politikai képződményt alakítsanak ki, ami magába foglalta volna eredetileg Katart és Barheint is. Az Emirátusok valójában egy nagyon is sajátos képződmény, ami csak kívülről nézve egységes, ám a hét tagállamot, az emirátusokat magukat saját uralkodócsaládjaik, törvényeik, hagyományaik és szabályrendszerük vezeti és mind komoly belső önállósággal bírnak. Ha valaki szereti a történelmet igen komoly párhuzamokat talál az Osztrák-Magyar Monarchiával, minden különség ellenére. Az egységet a Föderális Legfelsőbb Tanács vezeti, ahol minden tagállam uralkodója képviselteti magát és minden döntő kérdésben vétójoggal bír, bár kifelé az államot uralkodója, Abū Zabī vezetője, és a miniszterelnök, Dubaj uralkodója képviseli. Hosszú évtizedekig egy egyensúly állt fenn a két legerősebb duwayla közt, ahol is Abū Zabī volt a politikai központ és Dubaj a gazdaság futó motorja. Bár ez, amint majd láthatjuk erősen megváltozott az utóbbi bő évtized során.
Akik felületesen ismerik a térséget azok fejében úgy él, hogy a EAE a Perzsa-öbölre néz. Akik jobban ismerik az öblöt ravágnák, hogy van kijárata az Ománi-öbölre, még ha a Musandam-félsziget csúcsa Ománhoz is tartozik, csak a nagyvárosok, amelyek körül a tagállamok születtek néznek mind Perzsa-öböl felé. Fuğayra kivétel. Bár ugyanaz az emír, Ḥamad ibn Muḥammad aš-Šarqī uralkodik itt 1975 óta, a 2000-es évekig viszonylag elszigetelt életet élt e kisállam. Csak 2002-ben kezdődött egy modern autópálya építése Fuğayra és Dubai között, amit végül 2011-ben nyitottak meg. A beruházás egy nagyon csomag része volt, ami a többi kis emirátus feljesztését volt hivatva szolgálni a három nagyban felgyűlt tőkével. Ám emögött egy jóval komolyabb starégiai megfontolás is állt. Minthogy ez az egyetlen nagyváros és mélytengeri nagyteljesítményű kikötő, ami az Emirátusokban ami az Indiai-óceánra néz, ez az egyetlen, ami olajexportjában nem függ a Hormuzi-szorostól. Az autópálya felavatása nemcsak azért tartott ilyen sok évig, mert az fokozatosan épült, de azért is, mert több szakaszban épült, hanem azért is, mert mellette egy olaj hálózat épült, mely Fuğayrát hivatalosan Dubaj, vélhetőleg pedig az összes többi tagállam olajtartalékával összekötötte. Ezt pedig Fuğayrát – ami maga is nagy kitermelő – az Emirátusok legnagyobb olajraktárává tette feltéltezett 24 millió hordóval, ami folyamatosan emelkedik az utóbbi két évben. De miért is ilyen fontos? Mondhatnánk, hogy egyszerű logisztikai kényelem, de sokkal többről van itt szó. Sokkal életbevágóbb az ügy.
Az 1979-es iráni Iszlám Forradalom óta az öböl két oldala közt állandó az ellenségesség. Szaúd-Arábia kisebb és még jelentéktelenebb arab követőivel mindent megtettek annak feltartására, ami az ő olvasatukban tašayyu‘[2] Irán részéről, ám valóban egy egzisztenciális félelem az Irán által állított példától. Ezért támogatták Ṣaddām Ḥussayn Irakját a ‘80-as években, amióta pedig a háború véget ért támogatnak minden olyan amerikai tervet az Iránnal való katonai szembenézés érdekében. Ahogy múlt héten láthattuk, az Emirátusok és annak de facto ura kitüntetett szerepet játszanak a egy nagyobb amerikai-iráni összecsapás kiprovokálásában. Mindenközben az Emirátusok nagyon is sajátos szerepet játszanak ebben az igen összetett történetben, hiszen az egyik fő oka Abū Zabī tiltakozásának a JCPOA-val szemben még 2015-ben az volt, hogy az Irán elleni szankciók nagyon fenntartása számára elemi érdek. Az Emirátusok ugyanis az illegélis és féllegális kereskedelem fő kapuja Teherán számára. Még a hivatalos kereskedelmi mérleg is 16 millió dollár volt – ennek 3/4-e pedig emirátusi export – 2016-ban, amikor még a JCPOA előtti szankciók szinten mind érvényben voltak. Ennek köszönhetően az EAE bonyolította az Iránba irányuló öböl kereskedelem 90%-át mielőtt a gazdasági háború elindult volna Katar ellen 2017 júniusában.
Irán elrettentési szándékból mindig azzal fenyegetőzik, hogy lezárja a Hormuzi-szorost bármilyen háború esetében, ami pedig megbénítaná az öböl monarchiák gazdaságát. Itt pedig fel kell idéznünk, hogy Ománt és Fuğayrának köszönhetően az Emirátusokat, ezek az államok mind függenek ettől a kereskedelmi úttól. Igaz, hogy Szaúd-Arábiának van még egy másik tengerre is kijárata, de az olaja döntő része a Perzsa-öböl mentén van. Az olaját elviheti ugyan a Vörös-tenger felé, Yanbū‘ kikötőjében, de pontosan a Rijádnál lévő csatlakozásnál a jemeniek komoly csapást mértek drónokkal két nappal Fuğayra után. Rámutatva, hogy ez az útvonal is sebezhető. Irán már használta ezt a kártyát a ‘80-as években, amint a másik adút is, az olajlétesítmények és szállítóhajók bombázását, de csak nagyon korlátozott sikerrel. Azóta azonban sokminden megváltozott. Ami akkor szinte lehetetlen volt a kifulladt és lekötött Iránnak, ami nem mert a szállítóhajókat kísérő Amerikával közvetlen háborút kockáztatni, az a ma jól felkészült Iránnak bizonnyal nem esne nehezére. Ez teljesen világos is mind Rijád, mind Abū Zabī számára. Pont ezen a ponton válik Fuğayra, az amúgy világszinten szinte ismeretlen duwayla felbecsülhetetlen. Fuğayra kikötőjéből bármely tanker azonnal a nemzetközi, vagy az ománi vizekre menekülhet, távol az iráni partoktól. Ennél fogva háború esetén a nemzetközi olaj kereskedelem folytatódhat az Emirátusok, de valószínűleg Szaúdi számára is.
Feszültség közepette
Amint ez a múlt héten témánk volt, a feszültség egyre növekszik Washington és Teherán között az utóbbi pár hónapban. Az Emirátusok és Szaúd-Arábia az általa megszállt Bahreinnel együtt, bár a többi GCC tag legnagyobb aggodalmára, de mindent elkövetnek, hogy valamilyen úton háborút érjenek el az USA és Irán között, amiben részt is vehetnek. Ebben a helyzetben, rögtön azután, hogy Trump némileg visszavonulót fújt, legalábbis egyelőre, a nemzetközi diplomácia még mindig nagyon feszült volt. Pont mint a vihar előtti csend, Trump részleges visszavonulója talán felelmetesebb volt, mint fenyegetőzései, hiszen sokan számítottak valamifajta provokációra, egy lehetséges hamis zászlós műveletre. Vagy más olvasatban egy rossz lépést, ami aztán felrobbantja az egész térséget. Ha ugyanis kitör a háború Amerika és Irán közt, eljön a nagy leszámolás a régióban, akkor biztosra vehető, hogy a többi frontvonal is újra kinyílik és minden erő a túloldalon nemcsak Szaúdira fog visszacsapni, de mögötte lapuló Izraelre is. Ehhez pedig egy ostoba hiba is elég. Végtére is az nagy iráni történész, Ervand Abrahamian szavaival élve: “Nem szabad lebecsülni a történelemben a hülyeség szerepét.”
Az Emirátusok kiváló helyszín lenne egy ilyen kivánt incidensre, a szikrára, ami aztán felgyújtja a fáklyát. Sokkal kisebb a térképen és sokkal több nyugati túrista látogatja, mint Szaúdit. Sokkal kevesebb negatív érzet kapcsolódik hozzá és minthogy látszólag sokkal kisebb és gyengébb, az diktatórikus iráni agresszor támadásának meséje az egzotikus kis ártatlan Emirátusok ellen, egy igazi hollywoodi forgatókönyv lenne, sokkal jobban eladható, mint ugyanez Rijáddal. Sokkal könyebb valami provokációt kierőszakolni is, hiszen évtizedek óta van határvita Teherán és Abū Zabī között. Abū Mūsā, illetve a Kis és a Nagy Tumb három lakatlan sziget a Hormuzi-szoros belső bejáratánál. Bár Abū Zabī magának követeli őket, Irán kezében vannak. Ígyhát minden logikus szempontból az volt várható, hogy ha lesz szikra, akkor az Emirátusokat éri. Mégpedig egy még ártatlanabbul kinéző történet érdekében az valamelyik kisebb tagállamban történik majd meg, nem Dubajban, vagy Abū Zabīban.
Majd hirtelen megtörtént ami a levegőben lógott, de nem a várt eredmény jött ki belőle. Legalábbis egyelőre. Hiszen még Boltonnak is 17 napra volt szüksége – több mint két hétre -, hogy elmenjen az Emirátusokba és előjöjjön szokás megfejtésével. Mintha Irán lenne a felelős. Egy olyan esetért, amit meg mindig nem tártak elénk. S ezúttal még az öböl sajtó is igyekezett kiemelni, hogy ez Bolton következtetése, nem hivatalos álláspont. De vajon ezúttal tévedett-e? Ha pedig nem, akkor lehet úgy jár, mint a farkast kiáltó fiú?
Téma és variációk
Majdnem egy hónap után ehéten kijött a végleges jelentés, bár azt nem tették nyilvánossá. Ez állítólagosan közös nyomozáson nyugszik, melyet a norvég, szaúdi és emirátusi szolgálatok végeztek. A jelentés, vagy legalábbis a róla szóló hírek valamiért nagyon kevés részletet tártak fel, de amint az várható volt, akkorra már napok óta Iránt vádolta az izraeli sajtó. Irán pedig elég határozottan mutatott rá, hogy a Moszad konfabulál most mesét és forgatókönyvet egy hamis zászlós támadás mögé. Minthogy még mindig nincs egy végleges verzió a kezünkben és kétséges, hogy a közeljövőben egylátalán napfényre kerül-e ez a jelentés, a kérdés értékelésekor a lehetséges forgatókönyveket kell számba vennünk.
Gyakorlatilag két lehetőség van. Vagy Irán a maga meghosszabbított kezei újtán áll az akció mögött, vagy a B-csapat rendezett meg egy hamis zászlós műveletet. Látva mindazt a feszültséget, ami az utóbbi pár hónapban az öbölben van logikus volt az utóbbit feltételezni. Az ilyen hamis zászlós műveletek médiafigyelmet igyekeznek szerezni, mely aztán közfigyelmet vonz egy kívánt visszacsapáshoz. Ezekben az esetekben, amint Szíriában is számos esetben megtörtént, az elbeszélések minden részlettel együtt már azelőtt készen vannak, hogy maga az incidens megtörténne. Ez lógott is a levegőben, de a támadás után egyből nem lett szenzáció. Ígyhát ha ez egy hamis zászlós művelet volt, akkor hol a cél, ha azt nem követi semmilyen lépés? Meg ennél is furcsább, hogy Izrael és az amerikai döntéshozók legagresszívabb körei – Pompeo és Bolton – tolják most előre a szekeret, nem annyira a szaúdiak és az emirátusiak. A szaúdi reakció három rendkívüli csúcstalálkozö összehívása volt közvetlenül meg sem említve a Fuğayrában történt támadást. Az emirátusi válasz nem egyébtől, mint magától Muḥammad ibn Zāyidtól érkezett, aki maga vette kézbe az ügyet, emelte a szükségállapot szintjét és Patriot légvédelmi ütegeket helyeztetett ki az Emirátusok legérzékenyebb pontjainak védelmére. Ezek a lépések inkább arra utalnak, mintha egy olyan támadás lepte volna meg a két öböl országot, amire nem voltak felkészülve. Ezzel együtt a héják Washingtonban és Tel-Avivban remek lehetőséget látnak a dologban és most az öblöt további cselekvésre buzdítják.
A másik lehetőség, hogy Irán egyik szövetségese útján, vagy valamely szövetségese önállóan cselekedve követte el ezt a támadást. Ebben az esetben a legvalószínűbb gyanúsított az al-Ḥūtī mozgalom lenne Jemenben, ami ellen az öböl erők már évek óta háborúznak óriási pusztítást okozva, de nem tudták megtörni ellenállásukat. Közelségük Teheránhoz és a támogatás, amit tőle kapnak mind igen kevéssé rejtett titok. Túl azon, hogy a legmagasabb veszteségeket a szaúdi csapatokra mérték és rendszeresen megalázó veszteségeket okoznak nekik, számos alkalommal sikeresen csaptak vissza a szaúdiaknak ballisztikus rakétákkal és drónokkal, melyek közül az utolsó most májusban – melyet mindkét fel el is ismer – szaúdi olajintézményeket célzott messsze melyen a királyságban. Ezt a lehetőséget tovább erősíti az al-Ḥūtīk legutóbb nyilatkozatai, melyek szerint nagyon is fejlett fegyverekre tettek szert és komoly “meglepetéseik” vannak a szaúdiak számára, ha a háború tovább folytatódik. Ámbár Fuğayra több mint 1500 km-re van Szanaától, mely minden al-Ḥūtī ellenőrizte területet messsze az 1000 km-es távolságon túlra helyez. Dróntámadás Szaúd-Arábiába egy dolog, de ilyen szintű precíziós művelet lehetetlennek látszik egy olyan fél részéről, aki ellen évek óta háborúznak és ostromolják. Ilyen távolságba ellenőrizni egy drónt és kijátszani minden légvédelmi rendszert bizony nagyon is kifinomult művelet. Az al-Ḥūtīk állítólagosan felelőséget is vállaltak Fuğayráért, de vajon ez lehetséges? Friss jelentések szerint nagyon is, hiszen 2018 július 26-án el tudták találni a dubaii repteret egy drónnal – inkább zűrzavart okozva, semmint anyagi kárt -, amiről videófelvételt is közzétettek. Ha ez igaz, akkor az a szaúdi és emirátusi légvédelem teljes és katasztrófális kudarcát bizonyítja, ami nagyon is megkérdőjelezi, hogy mennyire állnák meg a helyüket Irán ellenében
Ami ezt a feltételezést valószínűtlenné teszi az az, hogy egy ilyen támadás és az utána várható elítélése látszólag a legutolsó amit Irán akar. Ilyen feszültség mellet most, úgy, hogy a B-csapat egyértelműen azon dolgozik, hogy valamit fabrikáljon Teherán ellen nem túl logikus ürügyet szolgálatai nekik egy támadásra. Az al-Ḥūtīk még talán végre hajtanak egy meggondolatlan támadást, de tudván közelségüket és azt, hogy bármi hogy Iránra hullik vissza valószínűtlen, hogy Teherán ne vette volna elejét egy ilyen lépésnek, ami pont érdekei ellen való. Oda-vissza mozogtak a kérdések egészen május 31-éig, amikor az éves Jeruzsálem napi megemlékezésen Ḥasan Naṣr Allah beszédet intézett támogatóihoz a maga megszokott éles, de pontos meglátasaival. Röviden ugyan, de érintette ezt a kérdést rámutatva milyen végtelenül gyenge a szaúdi és az emirátusi légvédelem. Szavai arra utalnak, hogy elismerte a támadás mögött az al-Ḥūtī mozgalmat. Tekintve, hogy általában ő igen jól informált és előrelátó ezt akár üzenetnek is fel lehet fogni. Szintén érdekes, hogy őt közvetlenül nem érinti ez a kérdés, tehát ez nem egy spontán gesztus a részéről és biztosan nem kockáztatna iráni érdekeket meggondolatlanul.
De mi lehetett a motiváció, ha ez egy iráni, vagy iráni felhatalmazású lépés volt? Teheránnak nyilván jól belelát a szaúdi-emirátusi szándékokba, az események pedig már így is nagy összecsapás felé haladnak. Mámost pont akkor amikor Trump épp visszakozott és a tárgyalás fontosságát hangsúlyozta, akkor háborús gépezet igazán már csak a B-csapat egy húzása hozhatta mozgásba. Ebben az olvasatban ami Fuğayrában történt épp úgy lehetett egy erős üzenet is megmutatva Rijádnak és Abū Zabīnak, hogy milyen gyengék is. Mert ha az al-Ḥūtīk, akiket évek óta ostromolnak és nyilván nem a legerősebb fel lennének egy általános mindenki mindenki elleni háborúban ki tudtak játszani minden légvédelmet és ilyen precíziós csapást tudtak végrehajtani, akkor ugyan mire is számíthatnak majd Irán és Szíria részéről? Ez az üzenet, feltéve, hogy ez az olvasat a helytálló, épp úgy lehet, hogy nem is kifejezetten Rijádnak és Abū Zabīnak szólt, hanem sokkal inkább a befolyásuk alatt álló államoknak. Mert ha ez a kettő meg önmagát sem képes megvédeni, akkor mire számíthatnak a többiek, ha Irán úgy dönt, hogy visszacsap?
Tehát bármelyik olvasat is igazolódik be végül, bizonyos tanilságokat levonhatunk. Először is azt, hogy e két öböl állam egyértelműen háborúra készül, amire a készülődés Fuğayrában nyilvánvalóan utal, hogy majd tartalék telep legyen háború idején. Erre most nyíltan fényt derült mindazok számára, akik készek figyelni. Ez a támadás, feltéve, hogy tényleg nem hamis zászlós művelet volt, tisztán meglepetésként érte őket. Az anyagi káron messze túlmenően káros volt ez a megítelésükre. Merthát ha egy ország a világ harmadik legnagyobb katonai költségvetésével ennyire gyengén teljesít, akkor nincs sok jövője annak, hogy ők legyenek a Közel-Kelet vezető erei.
Merre visz az út?
Egy kétségbeesett kísérletként, ami megint csak arra utal, hogy ez nem egy hamis zászlós művelet volt, Rijád sebtében három vésztanácskozást hívott össze azzal a világos szándékkal, hogy támogatást szerezzen Szaúdi Iránnal szemben. Az ügy súlyát jól mutatja, hogy maga Salmān elnökölt ezeken a találkozókon, nem hagyva semmi esélyt fiaskóra a fiának.
Ha Salmān támogatásban reménykedett Mekkában, akkor keserűen csalódnia kellett, hiszen még a legközelebbi szövetségesei is gyors mérsékletet javasolnak. Mármost ha Fuğayra mögött mégis a B-csapat volt, akkor igencsak melléfogtak. Legalábbis eddig. Ám ha ez egy burkolt iráni manőver volt, akkor nagyon is sikeresnek bizonyult. Mert ügyesen megmutatták a szaúdi vezetésnek milyen sokkolóan elszigeteltek. Ilyen értelemben Teherán akár nagy szolgálatot is tehetett az öreg Salmān királynak, milyen katasztrófálisak is voltak fia kísérletei az utóbbi években. A mekkai tanácskozás nemcsak felbőszítette Rijádot, de nyilvánvalóan meg is lepte, hiszen nem várta ugyanazt a kioktatást barátoktól és ellenfelektől egyaránt. Ezek a találkozók vízválasztónak fognak bizonyulni a térség stratégiai tervezésében. De ennek részletei már jövő heti témánkra tartoznak.
[1] Az új állam kialakítása érzékeny ügy volt, hiszen elsőre nemcsak Katar és Bahrein maradt ki belőle. A hetedik duwayla, Rās al-Hayma csak pár hónappal később, 1972-ben csatlakozott. Akármilyen rövidéletű is volt a független Rās al-Hayma emirátus mégis fontos szerepet játszott az EAE történetében, mivel 1971 januárjában innen hatolt be egy trónkövetelő csapataival Šāriqa felé. A baloldali puccsot, amit egy kisemmizett herceg vezetett trónját visszaszerzésére, ami már magában is igazi Ezeregy éjszakába illő történet, elbukott ugyan, de ez erősen felgyorsította egy az államocska beolvasztását és bizonyos állami szervek egységesítését.
[2] A síi tanok népszerűsétése az áttérés érdekében, főként szunni muszlimok között.