Május 4-én történt, hogy hírek kaptak szárnya, melyek szerint Katarban puccs történt. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy 1995 és 2013 után ismét rendkívüli hátalomváltás történik a katari vezetésben. A napok múlásával a hírek nem kaptak semmilyen megerősítést a fő hírügynökségektől, ami arra utalt, hogy ez vagy kacsa, vagy egy elfolytott kísérlet, vagy valamilyen trükk feszültségkeltésre, hiszen a hatalom még stabilan Tamīm ibn Ḥamad és kísérete kezében volt.
A történet el is halt volna, ám egyes egyiptomi, jellemzően bulvár lapok életben tartották egyre újabb és újabb adalékokkal, hogy aztán szaúdi termékek is csatlakozzanak a hírveréshez. Ez pedig már kezdett némi hitelt adni a dolognak. Egyiptomi, szaúdi és emirátusi, vagy befolyásuk alatt álló források azonban igen kevéssé megbízhatóak Katarral kapcsolatban, tudván, hogy ezek az államok, főként Egyiptom és az Emirátusok rég vitában állnak Katarral, s kevés dolognak örülnének annyira, mint egy nagy változásnak Dohában. Valójában Abū Zabī ezen már évek óta dolgozik és minden jel szerint az Emirátusok állt a 2017-ben kezdődött blokád, sőt még az igen sejtelmes 2013-as katari kormányváltás mögött is. Ám egy héttel később, május 12-én Aḥmad aṣ-Ṣabāḥ kuvaiti külügyminiszter, egy amúgy szürke hivatalnok Dohába repült, hogy a Kuvait emír személyes üzenetét közvetítse. Márpedig Kuvait híresen közvetíteni próbált a felek között a 2017-es blokád idején, és azóta is gyakorlatilag Katar mellett áll. Hiretelen kezdtek összeállni a darabkák, hogy talán valami mégis történt, vagy legalábbis megpróbálkoztak valamivel Katar ellen.
Ez azonban felveti a kérdést, főleg azok számára, akik kevéssé ismerik a Közel-Keletet, hogy ugyan mi változott volna egy puccsal. A kérdés valóban fontos is, hogy vajon ki vehetné át a hatalmat a még mindig nagyon fiatal Tamīm emírtől, aki csak hét éve van hatalmon. Ám ami ennél is fontosabb, hogy vajon milyen új irányt venne Katar egy ilyen változás következtében, és hogy ez miért fontos a térségnek.
A helyzet az, hogy Katar semmivel sem jobban ismert az Emirátusoknál, aminek pár hete tekintettük át belső hatalmi rendszerét. Ez a két állam két kiterjedt szövetségi rendszer nexusa, melyek vagy egy évtizede uralják az arab politikumot, s amelyek sokkal inkább diktálnak, mint amennyire ezt Szaúd-Arábiának tulajdonítják. A kettőjük közt zajló arab “hidegháború” már több mint egy évtizede zajlik, sokban egy törzsi háborúra hasonlítva. Ugynakkor hatalmas szövetségesek állnak mindkét oldalon, összecsapásaik pedig kiütköznek számos térfélen. Ilyen Szíria, Irán ügye, Jemen, de egyben egész Észak-Afrika is.
Ha keveset tudunk az Emirátusokról, akkor talán még kevesebbet Katarról. Egy területére és lakosságára kicsi országról, mely mégis erős forrásaiban és szövetségeseiben. Eddig Doha gyönyörűen játszotta a regionális küzdelemnek ezt a játékát, de talán jelek utalnak arra, hogy ellenfelei előnyt tudtak szerezni.
Ki Tamīm emír valójában és kik a segítői? Mi ma Katar jelentősége, főként az egész régió összefüggésében? Milyen belső törések kezdtek megmutatkozni és mi is történt valójában 2013-ban, ami Tamīm emírt a hatalomba emelte?
Lemaradtunk egy puccsról?
Május 4-én az al-Waṭan News, egy főként a közösségi médiában aktív bulvárlap kapta fel, hogy Katarban egy puccs történt, vagy folyik éppen. Számos Twitter bejegyzést tűztek a hírhez és egy nem sokat mondó videót egy állítólagos lövöldözésről. Azt híresztelték, hogy Ḥamad ibn Ğāsim ibn Ğabar Āl Tānī korábbi miniszterelnök és külügyminiszter, az előző emír Ḥamad ibn Halīfa (1995-2013) egyik unokatestvére és 2013-ig a katari politika gyakorlati irányítója próbált meg puccsot végrehajtani a hozzá hű tisztek és csapatok segítségével. E verzió szerint az ok az volt, bár valóban sokáig volt feszültség közte és az új emír, Tamīm között, hogy nyomozást rendeltek ellene az ún. Barclays Bank botrányban. Állítólagosan hatalmas katari kenőpénzek vándoroltak át a brit Barclays Bankon, hogy azt megmentsék a brit kormány kivásárlásától, vagy a csődtől, amiért cserébe az közvetítette az összegeket számos politikai vesztegetési ügyben. Bár számos vesztegetési vád él Katar ellen és Ḥamad ibn Ğāsim neve is sokszor előkerült a Panama papírok botránytól a Katar által elnyert 2022-es futball világbajnokság körüli nyomozásig, semmi nem ért el ennyire mélyre a katari államvezetésben. Minthogy a nyomzás 2020 januárjában valóban kritikus szakaszba jutott, nem lenne meglepő, ha kormány minden felelőséget a korábbi főfelelősre hárítva hárítaná az ügyet. A Közel-Kelet tele van ilyen ügyekkel. Úgyhogy eddig akár így is történhetett, ám az már kérdésessebb, hogy Ḥamad ibn Ğāsim valóban puccsot hajtana végre, csakhogy megúszon egy tárgyalást.
Egy nappal később ugyanez a forrás még messzebb ment, azt állítva, hogy a katari al-Wakra városában családi vita tört ki a katari uralkodócsalád tagjai között, mely elszabadult és lövöldözésekhez vezetett, bár eddigre már ezek a források is kétségbe vonták, hogy a korábbi miniszterelnöknek meg lenne egy ilyen lépéshez a bátorsága. Ámbár a történet itt nem állt meg és május 13-án azt állították, ezúttal már Fahd ibn ‘Abd Allah Āl Tānī-ra, a katari uralkodócsalád egyik Londonban élő tagjára hivatkozva, hogy Törökország döntő szerepet játszott az ügyben, mely 2,8 milliárd dollár hitelt követelt Katartól zuhanó gazdasága megsegítésére, mely aztán családi vitához, lövöldözéshez és az uralkodócsalád több tagjának halálához vezetett. Ennek van is némi ellenőrizhető alapja, hiszen a török líra nemrég ismét gyors zuhanásba kezdett és Erdoğan Katartól kért hitelfedezetet ennek megállítására. Eddig azonban mindez nagyon laza alapokon állt, mert főként kétes hitelű egyiptomi lapok erőltették a történetet. Ám május 7-án már az al-Arabiyya is felkapta a hírt, ami Szaúd-Arábia legnagyobb médiahálózata. Külön érdekes, hogy immár angolul is hozták. Ebben még több – mind külföldön elő – katari herceget szólaltattak meg a puccsról, mely még a dohai török követség ellen is irányult állítólag, és amit csak török csapatok bevetésével és számos katari herceg halálával sikerült elfolytani. Figyelemre méltó azonban, hogy míg az al-Arabiyya kifejezetten hosszú cikkben foglalkozott a dologgal és számos magyarázatot sorolt, hogy Ḥamad ibn Ğāsim miért kísérelne meg puccsot a vesztegetési nyomozástól addig, hogy sosem ismerte el maga fölött Tamīm emírt, akit még mindig csak gyereknek tartott, még ez a cikk is címében “bizarre puccs híresztelések”-et említett. A vádak pedig hamar belekeverték az iráni Forradalmi Gárdát (Pāsdārān) is, hogy az segített leverni a puccsot, minthogy annak feltételezett jelenléte és uralma a katari biztonsági szervek felett már régi szaúdi-emirátusi legenda.
Természetesen a két leghangosabb tagadás, miközben az ügy fölött a nyugati tömegsajtó gyakorlatilag átsiklott, a katari al-Jazeerától és a török TRT-től érkezett, mindkettő elég részletes cáfolattal. A TRT imkább a szaúdi dezinformációs hadviselési módszerekre összpojtosított, mely melegen tartotta az ügyet a közösségi médiában, míg az al-Jazeera cikkében az érdekes, hogy rámutat nem sokkal korábbi más vádakra is kínzásokról és gyilkosságokról a katari börtönökben. Ez a kampány április végén indult és állítólag még a Sky News Arabic és a BBC Arabic is részt vette benne, bár ezek azóta törölték cikkeit. Igen nehezen ellenőrizhető állítás ez, de ha igaz, az arra utal, hogy sokkal többről van itt szó, mint holmi családi vita.
Merthát furcsa mód, pont ami az eredeti híresztelésből hiányzott, holott nagyon is erős külpolitikai szálai vannak, az a külföldi támogatás a puccs mögött. Valóban, ezek a cikkek az ügyet mind a katari uralkodóosztály elleni nővekvő belső elégedetlenségnek tulajdonították, mely fel akarja szabadítani az országot a török-iráni megszállástól. Annak ellenére, hogy valóban van némi családi vita éle az pletykának. Más szavakkal ez egy belső ügy, ami mögött nincs külföldi támogató. Márpedig egy ilyen verzió nagyon valószínűtlen szerte az egész Közel-Keleten. Főként 2019 januárja óta, amikor a Reuters feltárta a Raven Hadműveletet, egy nagyszabású emirátusi kémműveletet a Karma nevű kém eszköz segítségével, főként török és katari tisztségviselők ellen, amiben még magának Tamīm emírnek a telefonját is fel tudták törni. Hamarosan az is kiderült, hogy a kivitelező egy izraeli cég volt. Egy ilyen nagyszabású, és korábban teljesen elképzelhetetlen művelet után nem légből kapott, hogy valaki nagystílű kacsát lásson emögött. Pláne, mert az Emirátusok feltűnően csöndben volt az ügy kapcsán.
Eddig tehát úgy tarthatnánk, hogy mindez egy ügyes trükk volt, vagy a szaúdiak, vagy az emirátusiak részéről, akik aztán szabadjára engedtek számos közösségi felületet és egyiptomi bulvár oldalt a mese körözésére, hogy így jarassák le Katart, vagy szítsanak bizalmatlanságot a katari uralkodócsaládon belül. Ám május 12-én Aḥmad aṣ-Ṣabāḥ kuvaiti külügyminiszter hirtelen Katarba utazott, mégpedig személyes üzenetet közvetítve a Kuvait emírtől, amiről nincs további hír. Ez önmagában még nem lényeges, az időzítés és a titkolózás azonban már az, tudván, hogy 2017-ben, amikor a Katar elleni blokád felállt Kuvait nagyon sokat tett a közvetítésért, utána pedig gyakorlatilag levált a szaúdi-emirátusi fősodorról. Ebben az értelemben tehát Kuvait Katar oldalára állt és sosem szakította meg vele kapcsolatait. Ha az üzenetnek van bármi köze az állítólagos puccshoz, amit semmilyen módon nem tudunk visszaigazolni, akkor ez lenne az első külső és független jel arra, hogy valami mégis történt. Akár egy elfolytott puccs, akár egy kísérlet kívülről egy puccs indítására, vagy egy nagyobb nyomásgyakorló akció.
Az ötlet pedig, hogy széthúzás van a katari uralkodócsaládon belül még csak nem is új, és ellenőrizhetően messze több holmi egyiptomi bulvárlapok szenzációjánál.
A katari elit
Katar, mely egyesülését és függetlenségét 1878-ra datálva ünnepli, hosszú portugál, oszmán és brit gyarmati függés után 1971-ben lett valóban független ország. Bár a gyöngyhalászat és kereskedelem gazdaggá tette, sosem volt komoly erőközpont. Legalábbis a 2000-es évek elejéig. Egy fejletlen és nagyon konzervatív államocska volt nagyon kicsi lakossággal, de óriási gázvagyonnal, amikor a lassú fejlődés megindult. Ez aztán igazán az 1995-ös vértelen puccs után indult el, amikor Ḥamad ibn Halīfa emír váltotta apját, aki a puccs után is hosszú életet élt és csak 2016-ban húnyt el. A legtöbb eredmény, amit ma Katarhoz lehet kötni, a világelső sportlétesítményektől az olyan vezető oktatási szervezeteketig, mint a Qatar Foundation, el egészen az al-Jazeera vezette médiabirodalomig, mind az ő idejében születtek. Mégpedig olyan sikerrel, hogy Katar lett a világelső az egy főre jutó GDP-ben, és a világ egyik legjobb életszínvonalát érte el. Bár ezek tényleg lenyűgöző eredmények, Sejk Ḥamad ibn Halīfa emírt mindig inkább a sport kötötte le, és sosem volt erős, vagy karizmatikus uralkodó. Az igazi erős ember mögötte a már említett Ḥamad ibn Ğāsim volt, aki 1992-ben, vagyis még az 1995-ös puccs előtt lett külügyminiszter. Sokan őt sejtették már a ‘95-ös puccs szellemi atyjának is. 2013 nyarán máig rejtélyes körülmények között, minden előzetes jel nélkül Ḥamad ibn Halīfa egyszercsak lemondott egy televizíós beszédben negyedik fia, a mostani Tamīm emír javára.
A dologban az a rejtélyes, hogy ugyanazon a nyáron más nagy változások is zajlottak. Ezek között a legfontosabb a Katar támogatta egyiptomi kormány elleni katonai puccs volt, de minden akkori változás arra utalt, hogy Katar lépéshátranyba került a reginális elsőségért folytatott versenyben. Még csak rejtélyesebb, hogy saját távozásával Ḥamad ibn Ğāsim is lecserélésre került, bár sokáig befolyásos maradt számos interjút adva és részletet tárva fel az ún. “Arab Tavaszról”, mindenben a katari érdeket védelmezve. Ám 2013 után egy új vezetés épült ki, ami máig irányítja Katart. Talán nem annyira színes, mint az emirátusi és simábban is jutott hatalomra, de semmivel sem kevésbé profi.
Az új emír a lista élén kívülről fura választásnak tűnhet, lévén első két feleségétől – Ḥamad ibn Halīfa-nak összesen három felesége van – a volt emírnek összesen négy felnőtt fia van, akik átvehették volna tőle a trónt. S ezek közül Tamīm a legkisebb.
Az eredeti örökös sokáig nem Tamīm volt, ám a korábbi uralkodó második és messze leghíresebb felesége, Mūzā bin Nāṣir al-Misnad sikerrel biztosította a hatalomátadást saját fiainak. Először Mūzā első fiának, Ğāsimnak, aki lemondott – vagy miután alkalmatlannak ítélték lemondásra bírták – minden előjogáról. Így került Tamīmra a választás. A mostani katari uralkodó 1980-ban született és csak 33 éves volt trónrakerülésekor, vagyis nagyon fiatal az átvételhez, mely egy újabb jel, hogy talán nem kizárólag a korábbi emír személyes akarata motiválta a kormányváltást. Tamīm kiemelkedő tudományos és katonai képzésben részesült Angliában, így a Sandhurst-ön is, mint az Öböl hercegeinek a java, jól beszél angolul és franciául és elkötelezett sportember. Volt egy rövid katonai karrierje Katarban, de hamar a sport és az üzlet felett vette át az irányítást és máig a Katari Befektetési Hatóság igazgatója. Bár máris három felesége és 13 gyermeke van, sokkal kevésbé tűnik nagyviláginak és fényűzőnek, mint az Öbölben megszokott, s még egy szerény ember benyomást is építettek köré. Mint amikor Londonba látogatott és több kép azt ábrázolta, hogy egyszerű utcai ruhában egyedül ül egy kávéházban. Elmondások szerint vidám és kedves személyiség, aki kapcsán kezdetben féltek, hogy túl gyenge lesz, de mostanra világos, hogy ő irányít. Az utóbbi pár évben pedig már összerakta saját csapatát. Az elején azonban még rászorult az erős emberekre, főként az apjához hű régi stábból.
‘Abd Allah ibn Nāṣir Āl Tānī, egy katonai és rendőri vonalon karriert építő veterán politikus, aki széleskörű brit és libanoni oktatásban részesült, lett az új miniszterelnök, egyben az új belügyminiszter is.
Sokkal kevésbé tűnt aktívnak és nagy stratégának, mint elődje, de nagyon hasznos államférfi volt, aki biztosította Tamīm hatalomátvételét. Ő építette ki az új kapcsolatokat 2013 után, melyek főként már Törökországra hagyatkozott. Ugyanakkor egy békülékeny és figyelmet kerülő politikát követett, s ez tette lehetővé Katarnak, hogy átvészelje a későbbi megpróbáltatásokat.
2019 végére azonban úgy hírelett egyre többet aggódott, hogy Katar túl messzire sodródott az Öböl fővonalától, egyben túl közel Törökországhoz és Iránhoz, így egy lassú visszakozást szorgalmazott ezen a vonalon. Egyre jobban feszélyezték a törökök és emiatt 2020 januárjában leváltották, állítólagosan Erdoğan személyes kérésére. Utóda Hālid ibn Halīfa Āl Tānī lett, egy jóval gyengébb személyiség, aki sokkal inkább Tamīm irányítása alatt áll.
A Tamīm mögötti igazi új erős ember, aki jó eséllyel már apja mögött is állt, a híres al-‘Aṭiyya család egyik nyers, de rejtőzködő tagja. Ez a család Katarnak számos minisztert és tanácsadót adott. Ő Ḥamad ibn Halīfa ibn ‘Abd Allah al-‘Aṭiyya, akit az új emír hatalomrakerülésekor nevezett ki főtanácsadónak, mégpedig miniszteri rangban.
Kevés nyilvános adat van róla, de a legtöbb arab forrás kiterjedt ismertségi hálót tulajdonít neki szerte az arab világban részben a maga jogán, mint ködös üzletember. Ám egyben testvére útján is, akit ‘Abd al-‘Azīz ibn Halīfa ibn ‘Abd Allah al-‘Aṭiyya, egy ismert szélsőséges és több jótékonyságinak nevezett szervezet igazgatója, melyek a valóságban szélsőséges csoportok pénzelésének fedőszervei. 2013-ban ‘Abd al-‘Azīzt, a főtanácsadó testérét még le is tartóztatták és nyolc év börtönre ítélték Libanonban amiért terrorista szervezeteknek toborzott és gyűjtött támogatást, főként Szíriában és Libanonban. Ezek közt a legnagyobb az an-Nuṣra Front volt. Az eset óriási bortány volt Katarban, minthogy hirtelen rengeteg addig elhallgatott művelet került hiretelen felszínre. Doha nagy nyomást helyezett a libanoni hatóságokra, hogy azok engedjék szabadon ‘Abd al-‘Azīzt, ami meg is történt, de az ügy egyszeriben felfedte, hogy hálózata az egész Öbölben működött, gyűjtött pénzt és felszerelést, hogy mindezt fegyveres csoportoknak juttassák el Szíriában, Libanonban, Irakban és Líbiában. Ez egyben ugyanaz az időszak volt, amikor a nemzetközi sajtó kezdte komolyabban megszellőztetni az an-Nuṣra Front legsúlyosabb bűntetteit. Jogos volt a félelem, hogy ez a művelet az összes öbölbéli országot befeketetíti, de egyben az is, hogy ezt a hálózatot egy nap Katar talán ellenük is használhatja. Ez arra ösztönözte Rijádot és Abū Zabīt, hogy nyomás alá helyezzék Dohát, ami azon a nyáron alá is írt egy egyezményt, hogy nem avatkozik GCC tagállamok belügyeibe. Innentől pedig már sejthető, hogy ez az eset váltotta ki a hiretelen kormányváltást Katarban, amikor találkozott egymással az elégedetlenség és az emirátusi féltékenység, majd egy többfrontos hadjárat indult Katar ellen.
Ḥamad al-‘Aṭiyya egy rejtélyes figura, de őt tartják számos hálózat fejének, beleértve a Szíriában és Irakban még mindig aktívakat, illetve azokat, amik a legszorosabbqn működnek együtt a török szervekkel. Ő az al-‘Aṭiyya klán gyakorlati feje is egyben, ami a katari elit számos prominens tagját adta. Ezek közé tartozik Hālid ibn Muḥammad al-‘Aṭiyya, Tamīm emír első külügyminisztere is Ḥamad ibn Ğāsim leváltása után, bár ő maga is a keze alatt kapott képzést. 2016-ban áthelyezték a védelmi tárca élére, melynél fogva ő vezényelte le a török szövetség kiépítésének gyakorlati lépéseit, mint amelyen a két török támaszpont Katarban.
A külügy élén Muḥammad ibn ‘Abd ar-Raḥmān ibn Ğāsim Āl Tānī váltotta, egy fiatal – az emírrel egyidős – és energetikus tagja az uralkodócsaládnak annak egyik oldalágából. Muḥammad ibn ‘Abd ar-Raḥmān Katarban tanult és nincs hivatalos jele külföldi tanulmányoknak, ami itt korlátozott oktatást jelent és inkább arra utal, hogy csak egy ügyvivő az emír akarata szerint, nem egy befolyásos személy, mint elődei voltak. Ez pedig azt mutatja, hogy Tamīm emír már 2016-ban elkezdte felállítani saját stábját, számos korábbi vezető személyt kizárva, akikben esetleg még megvan az ambíció a visszatéréshez.
Ha az Emirátusok esetében megemlítettük a külügyi stábba leigazolt profikat, ugyanez elmondható Katarról is. Az Emirátusok megszerezte magának a palesztin Muḥammad Daḥlānt, aki nagyon hasznosnak is bizonyult, míg Katar egy műveltebb, mi több, keresztény palesztint talált magának. ‘Azmī Bišāra Názáretben született és nagyon jó nevelést kapott, mígnem a politika világába nem lépett és egy arab párt képviselőjeként négyszer került be az izraeli törvényhozásba. A Izrael által Libanon ellen indított 2006-os háború után Libanonba és Szíriába is ellátogatott, amiért számos bűnvádi eljárás indult ellene Izraelben, így sosem tért vissza. Katarban talált menedéket, ahol egészen kívételes módon még állampolgár is lett, majd az Arab Center for Research and Policy Studies igazgatója, illetve a Doha Institute gyakorlati vezetője lett. Ezáltal Katar három legnagyobb oktatási szervezetéből kettőt vezet ő. Bár mindig is tagadta, de a pletykák szerint az emír egyik közeli tanácsadója, illetve a palesztin-izraeli ügy felelőse. Állítólagosan jó kapcsolatai vannak a Ḥamās-szal, és ő szervezte meg a szervezet áttelepülését Damaszkuszból Dohába 2011 után, sőt még annak támogatását is a Szíriában működő terrorista szervezetek ellen. Bišāra igazi művelt egyéniség, nem egy Daḥlān féle nehézfiú. Ezzel együtt egy hasznos adalék.
Az egyik utolsó említésre méltó személy, aki ugyan aligha döntéshozó, de jó példája a katari külügy erejének és ambícióinak az emír állítólagos afrikai főtanácsadója. Ő Karīm Wade, a volt szenegáli elnök Abdoulaye Wade (2000-2012) fia. Karīm Wade volt apja főembere és várható utóda, ám a 2012-ben elbukott választások után korrupció vádjával letartóztatták és három évet töltött börtönben.
Az ő kapcsolatai Katarral ritkán kerülnek felszínre, de nem lenne meglepő ez egy olyan államtól, ami kicsiny mérete ellenére valaha ellenőrzése alatt tartotta a Ṭālebān és az USA közti tárgyalásokat, még Ṭālebān követséget is fenntartva; mozgatta a 2011 után Szíriában működő terrorszervezetek javát; gyakorlatilag kezében tartotta a Mursī vezette egyiptomi kormányt; és még mindig meghatározó szereplő Líbiában.
Mi változott volna?
Nyilván az egyik legnagyobb kérdés a térség vetületében, hogy ugyan mi változott volna Tamīm emír elmozdításával. Bár a kérdés megválaszolásának előfeltétele lenne tudni, hogy ki került volna a helyére, az mégis bizton kimondható, hogy egy ekkor a változás a fő riválisok támogatását élvezte volna. Ezek pedig Egyiptom és az Emirátusok. Sokat pedig ki lehet következtetni azokból az állítólagos követelésekből, amik változást akarnak.
E követelések élén szinte mindig ott találjuk a külpolitikát, vagyis, hogy Katar túl közel sodródott Iránhoz és Törökországhoz, mely által elősegítette azok politikai és kultúrális térnyerését az arab belügyekben. Ez az Öböl szóhasználatban az Öböl belügyeit jelenti. Ebből következtethető, hogy a feltételezett puccs támogatói ebben a politikában szeretnének változást látni. A Törökországgal ápolt szövetségnek egy ennyire erős támogatója kiesésével az új elit szinte biztosan véget vetne ennek a kapcsolatnak és kiüríttetné a két török támaszpontot. A nyomás alatt nem is nagyon lenne más választása. Az Ankarával ápolt kapcsolat megszűntével és a blokád szinte biztos feloldásával az iráni jóindulatra való hagyatkozás is okafogyottá válna, Doha tehát távolodna Teherántól. Ez ismét az Irán-ellenes erők javára billentené a mérleget az Öbölben. Ennél fogva az eredmény hamar érződne számos egyéb frontvonalon. Példának okáért Szíria ügyében, ahol az Öböl segíthetne Törökország és jelen állás szerint Izraellel szemben, ennél fogva ismét közelebb húzva Damaszkuszt az Öbölhöz.
Egyiptomnak szintén megvolna ebben a haszna. Először is, miután évekig a Sátánnal egy szinten festették le a katari vezetést, bukása hatalmas diadal lenne as-Sīsī számára. Ez az egyiptomi elnök sok ellenlábasát lehűtené. Egyszersmind megfosztaná Törökországot legfontosabb szövetségesétől és legstabilabb pénzügyi támogatójától, ami jó eséllyel felé billentené a mérleget Líbiában. Ez Egyiptom közvetlen érdeke, hogy olyan kifejletet érjen el Líbiában, mely után az új kormány biztosan a befolyása alatt áll.
De mégis mi Katar mostani öbölbéli ellenségeinek érdeke? A legtöbbet emlegetett követelés, hogy Katar térjen vissza az Öböl közös politikai vonalához. Ez jogosnak is hangzik, a blokád is ezt támasztaná alá, ám valójában már nemigen létezik közös Öböl irányvonal. Hagyományosan Szaúdi-Arábia volt az Öböl súlya, mely ugyan a maga érdekeit követte, de össze is tartotta az “Öböl nyáját” és figyelembe vette minden tag érdekét. Legalábbis egy szintig. Ám az egyre növekvő gazdasági válsággal, az uralkodócsaládon belüli egyre szélesebb letartóztatási hullámokkal, a Rijáddal szembeni amerikai elégedetlenség egyre nyilvánvalóbb jeleivel, és immár a jemeni játszmát is elvesztve az Emirátusok javára Szaúd-Arábia már aligha az az erőközpont ami valaha volt. Nem tudja összefogni, még kevésbé kikényszeríteni a közös GCC politikát, ami már eleve a Katar elleni blokádban is meglátszott, amiben csakis Bahrein követte, míg Kuvait semleges maradt, Omán pedig távol tartotta magát az ügytől, csendben Katar mellé állva. Tehát ha Egyiptom és az Emirátusok, akár Rijád segédletével, akár anélkül, hatalomra tudnának segíteni egy hajlíthatóbb vezetést, a kérdés még áll. Mit kezdenének vele?
A szaúdi vezetés és hatalom egyre gyorsabb lepusztulását elnézve immár a semlegesség sem elég Katartól. Sokkal inkább volna elvárt, hogy Katar a szaúdi-emirátusi vállalkozások támogatója legyen anyagiakban és kapcsolatai révén. Ez nem is épp lehetetlen, hiszen 2013 előtt nagyjából ez volt a helyzet, amikor ugyan volt versengés, de a hozzáállás azonos volt. Ide kellene Katarnak visszatérnie, de az Emirátusok vezető szerepének elfogadásával a döntéshozatalban. Ehhez ambiciózus, de inkább hagyományos felfogású vezetőre van szükség, amire Ḥamad ibn Ğāsim kiváló jelölt is. Ám emlékezve a 2017-ben adott hosszú interjúkra és a szaúdiakkal és az emirátusiakkal szembeni több kirohanására, igen kétséges mennyire lenne együttműködő. De ettől még bizonyára vannak jelöltek egy puccs élére.
Ha egy ilyen változás megtörténne, akkor Észak-Afrika államainak a java, amik most óvatosan egyensúlyoznak a török-katari és az emirátusi-egyiptomi-szaúdi szövetségek között, elvesztenék az ellensúlyt és az Emirátusok hamar teret nyerne. Nagystílű vállalkozás lenne, nagyon is jellemző Muḥammad ibn Zāyidra. Nem is említve, hogy az Emirátusok végre visszanyeshetne egy nagyon kitartó gazdasági versenytársat, és a főleg Kínából érkező befektetések egy részét elterelhetné saját gazdasága újraélesztésére.
Vajon megtörténik?
Fontos rámutatni, hogy eddig szinte minden Katarral kapcsolatos előrejelzés hibás volt, és az sokkal nagyobb állatatosságot mutatott, mint azt várni lehetett. A 2013-as váltás meg kellett volna gyengítse, de egy rövid újratervezés után Katar visszanyerte befolyását. Ez váltotta ki a blokádot 2017-ben, de Doha ki tudott bújni a várható katonai megszállás elől és átvészelte a gazdasági blokádot. Annyira, hogy az már inkább az Öböl közös politikájának lett kockázat, további a török és az iráni befolyást vonzva be, és ellehetetlenítve pont azt a GCC-t, ami az Öböl jövője.
Vagyis a vetélkedés várhatóan folytatódik, amíg csak váltás nem történik a katari vezetésben, ami immár kifejezett érdekeit védi, tehát nem várható, hogy nagyon másképpen viselkedjen; vagy az Emirátusok politikájában áll be változás. Ami megintcsak valószínűtlen. Így tehát további kísérletek várhatóak.
Eddig Katar ki tudott bújni a megtörésére tett kísérletekből, de meglehet, hogy a szerencséje kifogyóban van. Politikai változást sürgető belső törésvonalak kezdtek megjelenni, méghozzá hamarabb, mint a túloldalon. A törökökkel és Iránnal ápolt barátság árt a politikai stabilitásnak, miközben az Emirátusok sikerrel tudja újrapozicionálni magát. Katarnak immár nincsenek erős szövetségesei az arab világban, befolyása pedig csökken. Ugyanez az erőeltolódás jelenkezik az izraeli térfélen is, ahol egykor Katar előnyben volt. Ez ismét arra utal, hogy valami újszerűt kellene tudni lépni, akár ezzel a vezetéssel, akár egy újjal. De ismét csak rá kell mutatni, hogy Katar már eddig is sokszor meg tudott lepni mindenkit. Így tehát meglehet máris van tervük a visszavágásra.