Június 10-én Izrael ismét fokozta Szíria elleni bombázását és nemcsak Damaszkusz környékét bombázta, hanem ezúttal működésképtelenné tette a damaszkuszi nemzetközi repteret, legalábbis időlegesen. Ez nemcsak a katonai repteret érintette – elméletileg valamelyest csökkentve a szír légierő lehetőségeit -, hanem a polgári reptér kiütésével megbénította a nemzetközi kereskedelmet. Ezzel Szíriának a külvilággal folytatott kereskedelmét át kellett irányítani Aleppóba.
Bár ez sokkot okozott a szír nemzetközi forgalomnak és nyilván arra irányult, hogy fokozza a nyomást Damaszkuszon, egyben éket is akart verni Damaszkusz és Moszkva közé, amiért a az oroszok állítólagosan nem nyújtanak elégséges légi fedezetet, ez egyáltalán nem volt váratlan a latakaiai kikötő elleni hasonlóan pusztító támadás után még az év elején. Ismét felmerült az attól való félelem, hogy Izrael hadi úton jár és alkalmasint a küszöbön van egy nagyarányú támadás Szíria ellen. Miközben ezzel egyidőben Damaszkusz hasonló fenyegetéssel néz szembe északon Törökország részéről.
Alig ült el az ügy és jelentették be, hogy a damaszkuszi reptér hamarosan helyreáll, amikor egy gyanús cikk jelent meg a londoni kiadású szaúdi Elaph (Īlāf) újságban, ami új részletekre világított az esettel kapcsolatban. Az cikk azt közölte, hogy állítólag egy magas rangú izraeli tisztségviselő közvetlen üzenetet küldött Baššār al-Asad szír elnöknek, amiben megfenyegette, hogy hamarosan egy elnöki palotát is lebombáznak. Ez egy bújtatott fenyegetés, aminek a tartalma ugyan világos, de valós szándéka már annál kevésbé.
A reptér bombázása
Izrael folyamatosan bombázza Szíriát az ország ellen indított háború 2011-es kezdete óta, valamint titkos műveleteket folytat a frontvonalak mögött a szír állam ellen harcoló fegyveres csoportokat támogatva. Ebbe a támogatásba időnkénti rajtaütések és támadások is beletartoznak a Golán-fennsík mentén, miközben a bombázások időzítése általában egybeesik a szír hadsereg nagyobb akcióival, hogy ezzel is valamelyes támogatást biztosítsanak a fegyvereseknek.
Tel-Aviv ezeket a támadásokat azzal magyarázza, hogy Szíriában iráni állásokat támad, ám rendszeresen vesz célba szőr célpontokat, sok esetben polgáriakat is. A szír légvédelem próbálkozásai ellenére ezek a műveletek gyakorlatilag akadálytalanul zajlottak egészen 2018 februárjáig, amikor Szíria legalább egy izraeli F-16-os vadászgépet lelőtt. Azóta az izraeli gépek sosem merészkedtek be a szír légtérbe, egészen 2021-ig, amikor a Szíria déli részén at-Tanaf lévő illegális amerikai támaszpont fölül támadtak és kiterjedt bombázást folytattak Kelet-Szíriában. Ez azonban olyan választ okozott, hogy az izraeliek nem merészkedtek többé be a szír légtérbe, támadásaikat pedig vagy Libanon fölül hajtották végre, vagy a megszállt szír Golán-fennsík fölül. Ezek közt a leginkább pusztító a már említett támadás volt a latakiai kikötő ellen, ami alapvetően az orosz-izraeli íratlan megegyezés véget jelentette, melynek értelmében Oroszország nem gátolja az izraeli támadásokat Szíriában az iráni állások ellen, de ezért cserébe a támadásoknak korlátozottaknak kell lenniük és előre értesíteniük kell Moszkvát. Érezve, hogy egyre nagyobb az elégedetlenség a támogatással, Moszkva fokozta légiereje jelenlétét és a hírek szerint megüzente, hogy egy újabb hasonló szintű támadás esetén le fogják lőni az izraeli gépeket.
Mindezek eredményeképpen az izraeli erők rendszeres támadásaikat egyre inkább föld-föld rakéták csapásokra korlátozták, ugyanakkor annak intenzitását fokozták. Ennek az egyre erősebb küzdelemnek a keretében került sor a damaszkuszi nemzetközi reptér elleni támadásra is, érdekes módon itt is csak föld-föld rakétákkal a megszállt Golánról. A támadással működésképtelenné tették a reptér két fő kifutóját.
A támadás nemcsak sokkot okozott, hanem Damaszkusz légi úton végzett kereskedelmét is kiiktatta, hiszen minden repülőt át kellett irányítani az aleppói reptérre. A támadás világosan átlépett egy határt a küzdelemben, ami széleskörű nemzetközi bírálatokat váltott ki, köztük Oroszország részéről.
A Kelet-Szíria elleni kiterjedt izraeli támadás óta feltételeztük, hogy az izraeli vezetés tudatában van valamilyen Iránból Szíriába tartó küldeménynek, nagy valószínűséggel fejlett katomai eszközöknek, amit elkeseredetten meg akar állítani, mielőtt célba érnének. Minden erőfeszítés és pusztítás ellenére ez a művelet egyre inkább kudarcot mutatott és ez vezetett a latakiai kikötő elleni támadáshoz. Dacára a károknak, amiket ez az alapvetően fontos kikötő szenvedett és a szír kereskedelemben okozott zavaroknak, a kívánt eredmény elmaradt, így a támadások folytatódtak. Csakhogy nemrég még az izraeli értékelések is arról beszéltek, hogy ezt a küzdelmet elveszítették és Irán stabil pozíciókat épített ki Szíriában.
Jó eséllyel ez a változóban lévő erőegyensúly és az izraeli erőfölény fokozatos eltűnése késztette arra az izraeli vezetést, hogy fokozzák az Irán elleni fedett akciókat és még több merényletet hajtsanak végre. Ez vezetett a damaszkuszi reptér elleni támadáshoz is, mint egyfajta utolsó megoldás, üzenet a szír vezetésnek, hogy hagyjon fel az iráni felszerelés beszerzésével és ne gyűjtsön erőt egy esetleges háborúhoz. Ezt az üzenetet aztán az izraeli sajtó lelkesen reklámozta is, miközben Tel-Aviv ismét tartózkodott az támadás kommentálásától.
A támadás azonban ettől még kérdéses egy kísérlet. Először is, tekintettel jelentőségére és arra, amilyen támogatást ez szeret Damaszkusznak, egy ilyen támadást nem lesz könnyű megismételni. Nemcsak Damaszkusz, de Teherán és Moszkva is számolni fog egy ilyen lehetőséggel a jövőben és nemcsak azon fognak dolgozni, hogy ezt kivédjék, hanem, hogy hogyan tudnák eleve megakadályozni egy ilyen támadás megindítását. Ha a cél az iráni szállítmányok Damaszkuszba érkezésének elvágása volt, akkor ez nem lehetett komoly szándék, inkább csak a beérkező szállítmányok késleltetése. Az ilyen szállítmányokat ugyanis Aleppón keresztül is célba lehet juttatni, ahogy a tengeren át is, miközben a damaszkuszi repteret hamarosan kijavítják. A jelentések szerint valóban, június 22-én a damaszkuszi reptér már teljes mértékben üzemelni fog. Ha a támadás a szír légierő ellen irányult, akkor ez sem egy meggyőző magyarázat, hiszen csak Damaszkusz körül több katonai reptér is van, a csapásmérő rakéták pedig, melyek már bizonyítottak az izraeli légvédelem ellen, nem a damaszkuszi reptér körül összpontosulnak. Összességében tehát ez leginkább egy üzenet szeretett volna lenni. Egy Szíriát megfélemlítő üzenet. De egyben önmaga megnyugtatását is szolgálta az izraeli vezetés, ami főként az utóbbi hónapok során óriási gondokkal néz szemben a belső, palesztin fronton.
Az üzengetés folytatódik
Alig ült el a vihar a brutális támadás után egy ilyen alapvető polgári létesítmény ellen, amikor június 13-án egy cikk jelent meg a londoni kiadású szaúdi hátterű Elaph weboldalán, ami azt állította, hogy egy magasrangú izraeli tisztségviselő közvetlen üzenetet küldött Baššār al-Asad szír elnöknek, amiben arra figyelmeztette, hogy ha továbbra is fejlett iráni fegyverzetet importál és megengedi, hogy az iráni erők állásokat építsenek ki Szíriában, akkor a következő izraeli célpont egy elnöki palota lesz. Akár Damaszkuszban, akár Latakiában, vagy az ország egy másik pontján.
Tekintettel a körülményekre teljesen világos, hogy a cikk ugyanannak a szír vezetés elleni megfélemlítő munkának a része volt, valamint, hogy fenn kívánta tartani az izraeli légi dominancia látszatát. Ami a rendszeres támadások ellenére egyre csökken. Ezek a támadások már messze nem olyan “könnyedek” mint pár éve, és mostanra szinte csakis föld-föld rakéta csapásokról van szó, nem kockáztatva meg, hogy egy újabb izraeli gépet is lelőjenek. Ami a damaszkuszi reptér elleni támadás után nemzetközi terén is igen védhető lenne.
Az Elaph weboldal egy szaúdi – egyes források szerint emirátusi – kötődésű csatorna, ami a Times ot Israel szerint rendszeresen közvetíti Tel-Aviv fenyegetéseit az arab világ felé. Ezzel most az a látszat, hogy bizonyos mértékű szaúdi közrejátszás is van a fenyegetésben. A “hivatalos” indoklás szerint a reptér elleni támadásra azok után került sor, hogy a szír elnök nemrég látogatást tett Teheránba, amiről hivatalosan nagyon kevés információ volt, hogy miért is került rá sor, ám állítólagosan a két szövetséges közötti katonai együttműködést tárgyalták.
Függetlenül attól, hogy ez mennyire igaz, ez megint egy nagyon furcsa üzenet. Ami csak nagyon kevés visszhangot váltott ki Szíriában. Ezen a ponton Szíria aligha van abban a helyzetben, hogy visszautasítson bármilyen segítséget egy szövetséges országtól. Még ha Damaszkusz komolyan is venné ezt a fenyegetést, vagy valóban megijedne tőle, a jelen helyzetben nem is lenne képes kiutasítani minden iráni kötődésű jelenlétet az országból. Mindez nem áll érdekében, nem célja, és nem is képes rá. Egyben egy elnöki palota esetleges lebombázása, bár megalázó, de kevés hatása lenne a szír vezetésre és csak még több nemzetközi támogatást adna Damaszkusznak nemzetközi szinten, mégpedig egy olyan időszakban, amikor Damaszkusz amúgy is nyeri vissza nemzetközi helyzetét. Az Emirátusokban történt találkozók és a folyamatosan jelzések után szerte az arab világból, hogy Szíriának vissza kell térnie az közös arab vérkeringésbe, az ország már messze nem olyan elszigetelt, mint volt akár csak egy éve.
Jól mutatja, milyen üres ez a fenyegetés, hogy még csak nem is új. 2017 augusztusában merült fel utoljára, mégpedig pont ugyanezzel az üzenettel. Néhány hónappal később lelőtték az első izraeli vadászgépet, Tel-Aviv pedig elszenvedte első komolyabb kudarcát. Felmerül tehát a kérdés: Ha egyszer Tel-Avivban tisztában vannak vele, hogy nem lehet megakadályozni Irán jelenlétét Szíriában, már most kudarcot vallott, hogy fejlett iráni fegyverzet jusson Szíriába és Libanonba, közben pedig tárgyalópozíciója Oroszországgal szemben egyre gyengül, mit szolgál ez a fenyegetés? Mi itt a cél?
Minden a gázról és a pénzről szól
Nem kapott akkora nyilvánosságot, de nemrég Izrael az amerikai közvetítéssel épp folyamatban lévő, a Libanonnal közös tengeri határ megállapítását célzó nemzetközi tárgyalásokat teljesen figyelmen kívül hagyva földgáz kitermelést kezdett a libanoni pártok közelében. Tel-Aviv állítása szerint ez a terület saját exkluzív tengeri gazdasági területe, így a kitermelés törvényes. Csakhogy mindez a nemzetközi normák nyílt megsértése, hiszen nemcsak vitatott hovatartozású területről van szó, hanem nemzetközi egyeztetések is éppen zajlanak és Libanon világosan saját felségvizeihez sorolja a területet. Az ügy meglepő egységet teremtett Libanonon belül, amivel elutasítják a helyzetet, ‘Awn libanoni köztársasági elnök pedig visszautasította az izraeli fenyegetéseket.
A helyzet kiélezett, minthogy a libanoni nemzeti szuverenitás része lett többség számára és nagyon komoly viták indultak meg arról, hogy hogyan kellene fellépni ellene. Amint pedig az várható is volt, a Ḥizb Allah szinte azonnal lecsapott a lehetőségre és válaszcsapással fenyegetett, ha Tel-Aviv nem hagy fel a földgázkitermeléssel a határövezetben.
Nyilván egy olyan időben, amikor az energiaárak épp az egekbe szöknek, ez egy rendkívül jövedelmező üzlet Tel-Avivnak, aminek máskülönben igen szűkösen van hozzáférése az ilyen értékes erőforrásokhoz. De vajon van-e akkora a csábítás, hogy megéri háborút kockáztatni, aminek az eredményében egyáltalán nem lehet biztos? Itt ennél többről van szó.
Az egekbe szökő energiaárak közben az egyik legnagyobb globális kérdés nem Oroszország térdre kényszerítése, hanem, hogy hogyan fogja Európa átvészelni az orosz olaj és gáz lemondását. Ez nem csak az európai vezetőknek kulcskérdés, hanem Washingtonnak is, ami újabb és újabb oroszok elleni szankciókat erőltet. Ezt a célt viszont nem lehet addig elérni, amíg a megfelelő alternatívákat nem találták meg és nem biztosították. Nyilván az USA már ígéretet tett a cseppfolyós gázszállítás növelésére, de ez nemcsak iszonyú drága, hanem mennyiségileg is elmarad az európai piacok igényeitől. Ez a helyzet már eddig is élénk diplomáciai mozgáshoz vezetett az európaiak és az amerikaiak részéről, hogy megpróbálják meggyőzni az arab államokat, főként az Öbölben, hogy növeljék kitermelésüket. Ezt eddig minden ígéret és időnként fellobbanó optimizmus ellenére nem hajlandóak megtenni. Voltak részleges megoldások, de egyelőre nincs átfogó megoldás.
Még kevesebb nyilvánosságot kapott azonban a nemzetközi sajtóban, hogy június 15-én Izrael, Egyiptom és az EU aláírt egy keretegyezményt a – főként – egyiptomi földgáz exportjáról csővezetéken keresztül Európába. Meg kell jegyezni, hogy ez egyáltalán nem egy új, vagy előzmény nélküli dolog, hiszen a vezeték már évek óta épül és eddig legalábbis Ciprusig elkészült. Innen már nem különösebben nehéz összekötni azt Egyiptommal. Két kérdés van csak. Hol kössék össze, és mely államok vehetnek részt benne. Voltak arra vonatkozó találgatások, hogy ha a vezetékek Libanonba érnének össze, akkor más államok, így Katar, de akár Irán is csatlakozhatnának hosszútávon. Szíria is lehetne működőképes összeköttetési pont, hiszen a csővezeték Egyiptomból Jordánián át máris átér Szíriába, csakhogy a poltikai és biztonsági összefüggések valószínűtlenné teszik ezt a forgatókönyvet. A következő lehetséges összeköttetési pont Izrael, ez azonban kizárja Katar és Irán becsatlakozását.
Úgy tűnik tehát, végül a válasz megszületett. Izrael lehet az összekötő kapocs az egyiptomi földgáz szállitás számára Európa felé, mégpedig nagy tételben, végre megoldva a mostani válságot. Ha azonban Tel-Aviv ki tudná használni a helyzetet, hogy maga is földgázt termeljen és azt a szállítási mechanizmushoz hozzá tudja csatolni, az óriási eredmény lenne. Olyan nagy győzelem amire a mostani törékeny izraeli kormánykoalíciónak nagy szüksége van.
Csakhogy ez a projekt, már maga a vezetés is háborút robbanthat ki. A jelen helyzetben Európa nem igen állhat egyik oldalra sem. Az ügy tehát mélyen kötődik ahhoz a kísérlethez, hogy megfélemlítsenek minden olyan felet, aki esetleg beavatkozna egy háború esetén. Az kérdéses, hogy egy ilyen elméletileg előálló háborúban Szíria részt venne-e Libanon oldalán, az azonban már kevésbé, hogy Irán akár közvetlenül, akár szíriai és libanoni szövetségesei útján már megtenné.
Döntően tehát erről szól ez a rejtett alkudozás és fenyegetőzés. Pénzről, befolyásról és egy nagyon jövedelmező gazdasági ütőér uralásáról.
De szól ez a politikáról is
A jelenlegi izraeli kormány koalíció az egyik legtörékenyebb az utóbbi három évtizedben és erősen megérzi a hiányát egy olyan karakteres személyiségnek, mint amilyen Netanyahu. Mostanra ez a valószínűtlen koalíció gyakorlatilag megbukott, de még egyelőre ragaszkodik a hatalomhoz.
Mindeközben két párhuzamos folyamat is zajlik az Egyiptom-Izrael-EU vezeték alku mellett. A híresztelések szerint gyorsan javulnak a kapcsolatok Tel-Aviv és Rijád között, miközben Biden épp regionális körútra készül, épp pont két országba. Izraelbe és Szaúd-Arábiába. Tel-Avivban fel akarják használni az alkalmat, hogy az amerikaiak segítsenek tovább lendíteni a normalizálási folyamatot, legalábbis a szaúdiakkal. Merthogy ez Trump távozása óta gyakorlatilag megakadt. Jair Lapid izraeli külügyminiszter azonban kifejezte, hogy a látogatásnak szimbolikus hatása lesz a szaúdi-izraeli kapcsolatokra, de ő sem tudta elrejteni, hogy áttörés nem várható.
A mostani izraeli kormány nem talál olyan kiváló és szoros kapcsolatot, mint amilyen Netanyahu és Trump között volt, ahogy nem tudja meggátolni az Iránnal kötött atomalku felélesztésének politikáját sem. A kilátások tehát most nem éppen jók a tel-avivi vezetés számára. Iylen körülmények között kitüntető szerepe van annak, hogy stabil ellenőrzést szerezzenek egy Európa számára ilyen alapvető gazdasági ütőér fölött, hogy aztán az nyomásgyakorló eszköz lehessen nemcsak az európaiak, de az USA felé is. Egy olyan időben, amikor a kormánynak óriási szüksége van a sikerre , miközben Szíriát egy küszöbön álló török offenzíva köti le, Oroszországot pedig ennek megakadályozása és az ukrajnai háború, ez pont jó alkalomnak látszik egy nagy lépésre. Még ha elkeseredett lépés is.