Iszlám Forradalmi Gárda: Merénylet érte a Gárda egyik tisztjét, Ḥasan Ṣayyād Hodāī-t.

https://www.almayadeen.net/news/politics/حرس-الثورة-الإيراني:-اغتيال-الضابط-في-الحرس-حسن-صياد-خداياري

Forrás: al-Mayadeen net + Ügynökségek                     2022 május 22 17:47Az Iszlám Forradalmi Gárda bejelenti, hogy Teheránban merénylet érte a Gárda egyik tisztjét, Ḥasan Ṣayyād Hodāī-t egy műveletben, amit két motorbiciklin ülő ember követett el.

Az Iszlám Forradalmi Gárda Iránban vasárnap bejelentette a Gárda egyik tisztje, Ḥasan Ṣayyād Hodāī elleni merényletet a főváros, Teherán egyik utcájában.

A Forradalmi Gárda hozzátette egy nyilatkozatában: “a terrorista műveletet a forradalom ellenségei és a globális arrogancia követői hajtották végre”.

Korábban a nap folyamán az iráni Tasnīm hírügynökség egy katonai személyiség elleni merényletről adott hírt Teherán egyik utcáján, akit lelőttek. Rámutatott, hogy a biztonsági erők az elkövetők nyomában vannak.

Az ügynökség azt említette, hogy a merényletet két motorbiciklin ülő személy követte el Teherán “Muğāhidīn-e Islām” utcájában.

A “Tasnīm” egy bennfentes forrást idézett, aki azt mondta: “az eset vasárnap nagyjából délután 4 órakor történt az egyik sikátorban, közel a mártír lakásához, amikor az épp készült belépni az otthonába”.

 

 

Kép: Iszlám Forradalmi Gárda: Merénylet érte a Gárda egyik tisztjét, Ḥasan Ṣayyād Hodāī-t

 


حرس الثورة الإسلامية: اغتيال الضابط في الحرس حسن صياد خدايي

المصدر: الميادين نت + وكالات                            22 أيار 17:47

حرس الثورة الإسلامية يعلن اغتيال الضابط حسن صياد خدايي في طهران، ووكالة تسنيم الإيرانية للأنباء تقول إنّ العملية نفذها شخصان يركبان دراجة نارية

أعلن حرس الثورة الإسلامية في إيران، اليوم الأحد، اغتيال الضابط في الحرس حسن صياد خدايي في العاصمة طهران.

وأضاف حرس الثورة، في بيانٍ له: “العملية الإرهابية نفّذها أعداء الثورة وأتباع الاستكبار العالمي”.

وفي وقتٍ سابق من اليوم، أفادت وكالة تسنيم الإيرانية للأنباء باغتيال شخصية عسكرية في أحد شوارع طهران بإطلاق الرصاص، مشيرة إلى أن القوات الأمنية تلاحق المهاجمين.

وذكرت الوكالة أنّ عملية الاغتيال نفّذها شخصان يركبان دراجة نارية في شارع “مجاهدي الإسلام” في طهران.

ونقلت “تسنيم” عن مصدر مطّلع قوله: “الحادث وقع قرابة الساعة الـ 4 مساء اليوم في أحد الأزقة الجانبية قرب منزل الشهيد عندما كان على وشك دخول منزله