A Nagy Etióp Reneszánsz Gát (Grand Ethiopian Renaissance Dam – GERD) azóta komoly ügy Etiópia folyamvölgyi szomszédainak a Nílus mentén, Szudánnak és Egyiptomnak, amióta csak az építkezések 2011-ben elkezdődtek. Sokáig ez csak egy távoli fenyegetés volt Egyiptomnak, ami akkor sokkal nagyon gondokkal küzdött. Amióta azonban 2013 nyarán ‘Abd al-Fattāḥ as-Sīsī egyiptomi elnök átvette a hatalmat, az összeütközések folyamatosak Egyiptom és Etiópia között a beruházás miatt. Az utóbbi években Szudán stabilan Egyiptom oldalára állt, ami még csak nagyobb súlyt adott Kairó álláspontjának. A két fél elvileg 2014-ben részleges megállapodásra jutott, de az együttműködés fokozatosan felborult az építkezések előrehaladtával, mivel nem történt előrelépés a végső rendezésben.
Az utóbbi két évben egyre gyakrabban ütközött Kairó és Addisz-Abeba, ahogy egyre több utalás történt esetleg katonai beavatkozásra is. Ám 2019-ben, amikor a líbiai válság és a Törökországgal való szembenállás még a tetőpontján volt és 2020 nyarára már a nyílt háború felé haladt, Egyiptomnak egyszerűen nem maradt ereje mind a két ügyre figyelni. Ez a kérdés azóta megoldódni látszik Kairó és Ankara között, ami kellő időt és hátteret ad Egyiptomnak, hogy végre Etiópiával foglalkozzon.
Mostanra annyira komoly az ügy, hogy szinte naponta történnek utalások Kairó részéről, hogy le fogják bombázni a gátat. Ami nem is tűnik elsőre rendkívűl nehéznek, mivel a GERD közel van a szudáni határhoz és egyelőre Khartum is Kairó oldalán áll. Egyiptom egyre nagyon regionális támogatást szerez álláspontjának, miközben Etiópiát még súlytja az északi területein kitört fegyveres felkelés. A tárgyalásokra tett utolsó kísérlet Kinshasában 2021 április 6-án csődöt mondott. Egyre valószínűbbnek tűnik egy katonai csapás lehetősége, hiszen as-Sīsī egy március 30-án Szuezben tartott beszédében válaszlépést ígért.
A GERD kérdése összetett és ellentmondásos, hiszen Egyiptom és Szudán jogosan aggódnak a vízhozam kiesése miatt. Ugyanakkor nekik is számos gátjuk van a Níluson. Vagyis pont attól akarják eltiltani, vagy erősen korlátozni Etiópiát, amit maguk is már megtettek. Egy ekkora befektetés és a körülötte kialakult vita pedig természetesen számos ország és a legtöbb nagyhatalom figyelmét is vonzza.
Ez immár egy regionális válság, amiben Egyiptom sokat veszíthet. Tudván mennyire függ a Nílustól és az Asszuáni-gáttól, érthető miért ilyen kiemelt ügy ez. Ám messze kevésbé nyilvános, hogy Kairónak egy másik oka is az aggodalomra, ha a vízhozam leesik. Évek óta tart egy nagyberuházás a Nílus torkolatánál. Ez hamarosan a végéhez ér, s ha megtörténik, akkor Egyiptom nem lesz többé a Nílus végpontja. S innetől válik ez a kérdés sokkal összetettebbé és fontosabbá a térségben.
Kié a Nílus?
A víz elosztása a nemzetközi jogban nagyon hosszú irodalommal bíró téma. Nem menve bele a részletekbe, Etiópiának minden joga megvan a gátépítésre a Kék-Níluson, feltéve, hogy egyeségre jut a folyó további részein lévő szmszédaival, azaz Szudánnal és Egyiptommal. Minthogy nekik is számos gátjuk van a folyón – Szudán a 2000-es évektől maga is több gátat épített, vagy bővített itt – kevés morális ellenvetésük lehetne.
Etiópia komoly áramhiánnyal küzd, a GERD pedig áramexportőrré is tehetné szomszédai számára, beleértve Egyiptomot és Szudánt. Vagyis amit azok elveszítenék áramban, azt ki tudná pótolni, miközben komoly mezőgazdasági haszna lenne. További érv az etióp gát mellett, hogy az tovább tudná szabályozni az időszakos áradásokat a Níluson, amelyek például tavaly is óriási károkat okoztak Szudánnak.
Másrészt viszont Szudán és Egyiptom jogosan aggódnak a vízveszteség miatt. A Kék-Nílus adja a vízhozam többségét, az időszakos áradásokkal pedig a mezőgazdaságilag fontos hordalék szinte egészét. Ez a veszteség komolyan érintené villanyáram-termelésüket és mezőgazdaságukat. Az utóbbi kifejezetten komoly kérdés, főként Egyiptom számára. Minthogy Szudán és Egyiptom is komoly olajtartalékokkal bír, a kieső áramot még lehet pótolni. Szudánnak egyben ott van még a Fehér-Nílus is, ami nem kapcsolódik Etiópiához, így tehát a GERD hatásait itt némiképp lehet ellensúlyozni. Ám Egyiptom kizárólag a Nílustól függ. S amit látni fogjuk, meg nagyobb, bár kevésbé nyilvános tervei is vannak a folyóval.
Ugyanakkor a beruházás kezdetétől fogva az ügy a nemzeti szuverintás kérdés lett Egyiptomnak és Etiópiának egyaránt. Egyiptom a folyót saját történelmi jogú tulajdonának tekinti, amin az egész civilizációja született. Így tehát nem könnyű elviselnie, ha egy másik állam megváltoztatja annak jövőjét. Ami Etiópiát illeti, a Kék-Nílus eleve Etiópiából ered, így tehát értehető, nemzeti öntudat kérdés, hogy ő dönthessék el mit tesznek vele. Ez a hozzáállás kiválóan megmutatkozott, amikor 2020 júliusában az első tározó feltöltésékor az etióp külügyminiszter kijelentette: “… a Nílus a miénk”.
Vagyis az óriási gázdasági, mezőgazdasági, nemzetbiztonsági és környezeti aggodalmakon túl ott a nemzeti büszkeség és szuvereintás kérdése. Ami a Közel-Keleten eddig még ritkán hozott mást, mint konfliktust.
Egy egyre növekvő feszültség
Mára az arab média folyamatosan azzal foglalkozik, hogy az egyiptomi katonai csapás elkerülhetetlen. Ez épp úgy jelen van az arab, mint az arab nyelvű külföldi csatornák vitaműsosaiban. De ez egyáltalán nem újdonság. Amióta csak az építkezések megindultak 2011-ben, a GERD programot Egyiptom erősen ellenezte. Csakhogy akkor még saját válsága kötötte le. Így tehát egy sokkal kompromisszumkészebb álláspontot vett fel. Támogatást ígért, pusztán csak ragaszkodott a tárgyalásokhoz minden fordulóponton, hogy az eredmény ne legyen Egyiptom kárára.
Amióta as-Sīsī elnök 2013-ban átvette a hatalmat, főleg 2015 után Egyiptomnak már több háttere volt, hogy komolyan foglalkozzon a kérdéssel, hiszen addigra a legtöbb függőben lévő belső gondot rendezte. A GERD építkezései lassan haladtak és a tárgyalások időközben eredményt hoztak, amikor 2014-ben megegyezés történt, hogy vegyes bizottságokat állítanak fel, amik megegyeznek majd minden technikai részletről.
A vegyes bizottságok munkája azonban fokozatosan felborult, Egyiptom és Etiópia is egyre jobban kezdett elmozdulni az eredeti megállapodástól. Az események aztán 2018 után egyre inkább elmérgesedtek, amikor Etiópiában mgválasztották Abiy Ahmad miniszterelnököt, aki saját személyes ügyeként kezeli a projektet. Nagyjából azóta egy titkos háború, vagy – nézőpont kérdése – a fatális véletlenek elképesztő sorozata indult el. 2018 májusában ismeretlen fegyveresek az etióp fővárosban lelőtték a beruházás néhány felsővezetőjét, majd ugyanazon év júliusában Simegnew Bekele-t, a GERD projekt igazgatóját és főépítészét a saját kocsijában holtan találták Addisz-Abebba. Teljesen világos, hogy merénylet áldozata lett.
2020 novemberében aztán összecsapások törtek ki Etiópia északi részén a fegyveres erőkkel szemben, ami aztán a máig sem teljesen lezárult Tigré-i háborúhoz vezettek. Ez átterjedt Eritreára is. Lehet persze puszta véletlen, de akkoriban az egyiptomi sajtó nagyon sokat foglalkozott a háborúval és hírét vitte a nemzetközi médiában. Ez aztán vitaalap is lett Kairó kezében, hogy egy ekkora beruházást nem lehet egy ennyire bizonytalan és instabil országgal rendezni.
A tárgyalások ciklikusan újrakezdődtek, majd felborultak, mindig némi halasztást érve el a kivitelezésében. De nem volt soha megoldás. Ez Egyiptomot arról győzte meg, hogy Etiópia végül mindenképpen a maga tervei szerint fejezi be a projektet. Így tehát egyre élesebb a viszony. Csakhogy egy bő éve még Egyiptomot lekötötte, hogy feltartsa Törökország líbiai térnyerését. Azóta ez a kérdés megoldódott és a török-egyiptomi viszonyok gyorsan és látványosan javulnak.
Az utóbbi pár hónapban Egyiptom egyre élesebb hangot ütött meg, és egyre nagyobb támogatást is szerzett, legalábbis az arab világban. Március 30-án egy Szuezben tartott nyilvános beszédben as-Sīsī elnök többek között a következőket mondta: “Ne nyúljatok Egyiptom egyetlen csepp vízéhéz se… minden lehetőség nyitott, de az együttműködés jobb”. A legtöbb értékelés szerint ez volt az utolsó figyelmeztetés, azóta már a katonai előkészületek zajlanak.
Aztán április 21-én Qays Sa‘īd tunéziai elnök Kairóba látogatott és az etióp gát kapcsán kijelentette: “… A víz igazságos elosztása kapcsán, azt mondom, és az egész világ előtt elismétlem. Mi igazságos megoldást keresünk, de Egyitom nemzetbiztonsága a mi biztonságunk. Egyiptom álláspontja minden nemzetközi fórumon a mi álláspontunk is lesz”. Tunézia ugyan nem fajsúlyos játékos a konfliktusban, de ez a nyilatkozat is jől mutatja, mennyire megváltozott a hangulat és Egyiptom valóban katonai megoldást fontolgat. Április 15-én aztán ehhez az állásponthoz Szaúd-Arábia is csatlakozott, mégpedig maga Salmān király útján. Ő nyíltan arra utalt, hogy Szaúd-Arábia kész segítséget nyújtani Egyiptomnak, ha a helyzet megkívánja. Katonai szempontból ez már komoly nyereség Egyiptomnak.
Meg lehet-e csinálni?
Amint látjuk Egyiptom most már nyíltan utal egy esetleges katonai csapásra, vagyis, hogy alapjaiig le fogja bombázni a GERD-et. Ez talán úgy tűnne, hogy egy precíz csapással megoldható, azt könnyen végre lehet hajtani, de a kívánt eredményért Egyiptom előtt jóval nagyobb feladat áll. Egy pár találat meg tudja rongálni az erőművet, az építkezéseket is hosszabb időre leállíthatja, de jó eséllyel nem szakítja át a gát masszív betongerincet. S itt eleve három vízlépcsőről van szó. Ez intenzívebb bombázást igényel, vagyis nagyobb tervezést. Ami világos is, hiszen ha nem így lenne, Egyiptom már minden bizonnyal lépett volna.
Nyilván számításba kell venni az lehetséges természeti hatást, vagyis, hogy a gát átszakadásával a tározó vize hirtelen elárasztja a Nílus további részét és óriási károkat okoz Szudánban és Egyiptomban. Ezt üdvös lenne elkerülni, de Kairó kezd kifogyni az alternatívákból.
Az esetleges egyiptomi katonai csapás értékelésekor két fő szempontot kell figyelembe venni. Meg lehet-e ezt tenni katonai, illetve politika szempontból?
Katonai, vagy technikai szempontból nézve utalni kell arra, hogy ma már Etiópiának nincs tengerpartja, vagyis csakis egy másik országon keresztül lehet hozzáférni, a nemzetközi vizek felől nem. Így tehát a gát bombázásához az egyiptomi hadseregnek az egyik Etiópiával határos ország együttműködése is kell, vagy egy olyan országon keresztül kell csapást mérnie, ami nem képes ellenállást kifejteni. Az elsőhöz Szudán kiváló jelölt. Khartumot is erősen aggasztja a GERD projekt és örülne, ha nem valósulna meg. Immár két éve, al-Bašīr elnök elmozdítása óta a kormányzat gyakorlatilag a hadsereg kezében van, márpedig a szudáni hadseregnek történelmileg jó viszonya van az egyiptomi erőkkel. Valaha maga al-Bašīr elnök is még az egyiptomi hadseregben kezdte pályafutását. A GERD is csak 40 km-re van a szudáni határtó. Vagyis az egyiptomi gépek nyomtalanul bejuthatnak Szudánba, feltankolhatnak, majd könnyű és intenzív csapást mérhetnek a gátra, még mielőtt az etióp légierő, vagy légvédelem komoly ellenállást fejthetne ki. Ez tűnik a legjárhatóbb és leglogikusabb útnak is. Ezt a forgatókönyvet tovább erősíti, hogy 2021 április elején az egyiptomi és a szudáni légierő közös hadgyakorlatot Szudánban mégpedig beszédes elnevezéssel: Nusūr an-Nīl 2 (Nílus sasai 2).
Azonban jelenleg Szudán messze nem stabil és jó oka lenne nem megkockáztatni egy nyílt háborút Etiópiával. A szudáni kormány sem túl stabil a két éve lezajlott puccs, illetve az Izraellel való 2020-as kiegyezés óta. Így tehát erősen kérdéses, hogy Szudán megengedne-e egy ilyen akciót egy összehangolt terv nélkül Etiópia feltartóztatására. Valószínűleg ez a magyarázata, hogy Khartum részéről nem érkeznek ennyire harcias hangok, mint Kairó esétében.
Egy másik lehetőség a tenger felől való csapás lenne, vagy a szaúdi támaszpontokról Jemenből, vagy az emirátusi támaszpontokról Jemen, esetleg Szomália irányából. Ez esetben az egyiptomi gépek vagy a levegőben tankolnának újra, vagy egy térsegbeli szaúdi, vagy emirátusi támaszpontról szállnának fel és Eritreán, Dzsibutin, vagy Szomálián repülnének keresztül. Ezen államok egyike sem bír olyan képességekkel, hogy az egyiptomi különítmény dolgát megnehezíthetné. A gond azonban ot van, hogy minden ilyen forgatókönyv esetén az egyiptomi gépeknek nagy területeket kellene megtenniük az etióp légtérben, ami odafelé még talán megkockáztatható, de a visszaút már veszteségekkel járna.
Nyilván adja magát egy vegyes terv lehetősége is. Vagy több irányból mérve csapást, vagy Jemen, esetleg Szomália felől támadva, hogy aztán az etióp légteret Szudán felé hagyják el. Ez kisebb terhet jelentene Szudán számára és Khartum könnyebben háríthatná a következményeket. Az esetleges panaszt Eritrea és Szomália részéről pedig nyilván figyelmen kívül fogják hagyni. Ez azonban még mindig Szudán segítségét igényli. Eddig ez nem tűnt valószínűnek, de a legutóbbi jelzések Szaúd-Arábia részéről azt is üzenhetik, hogy Rijád és Abū Zabī nyomást gyakorol Khartumra az együttműködésért. Ennek az az alapja, hogy amióta a Katarral szembeni válság a Perzsa-öbölben véget ért az al-‘Alā-ban tartott GCC csúcson, Egyiptom gyorsan távolodik Szaúd-Arábiától és az Emirátusoktól, miközben rendezi ellentéteit Törökországgal. Így tehát legalábbis Rijádnak most kedvező lehet némi egyiptomi szimpátiát nyerni azzal, hogy segít Etiópia ellen. A kérdés az, hogy milyen messzire készek elmenni.
A katonai lehetőségek értékelésekor tekintettel kell lennünk arra, hogy ugyan Etiópia nem bír olyan katonai erővel, mint Egyitom és a főként szovjet gyártmányú légiereje is messze elmarad az egyiptomitól, ettől még jelentős erőt képvisel. Amióta pedig a gát körüli politikai vita elmérgesedett az utóbbi pár évben, Addisz-Abeba is nagy lépéseket tett, hogy kiegyenlítse az erőviszonyokat. Ebben pedig Etiópia nagyban számít Izrael támogatására.
Etiópia már 2019-ben vásárolt modern légvédelmi eszközöket Oroszoroszagtól, de az ekkor szerzett Pantsir-1, bár nagyon is ütőképes modell, egymagában teljesen elégtelen egy egyiptomi légicsapás kivédésére. Így tehát Addisz-Abeba 2020 májusában izraeli SPYDER elhárító rendszert vett és azokat üzembe is állította a GERD körül. Vagyis míg maga Etiópia viszonylag védtelen a levegőből, maga a gát nagyjából védett. Vagy legalább is komoly lépések történetek a védelmére. Ez azonban lehet, kevésnek bizonyul. Szakértők rámutattak, hogy Egyiptom modern Rafale vadászbombázói ki tudják játszani ezeket a légvédelmi eszközöket, az etióp légierő pedig nem jelent kihívást számukra. Egyre nyilvánvalóbb fegyverkezési verseny zajlik a gát körül, amiben eddig Kairó bizonyul erősebbnek.
Katonai értelemben a csapás kivitelezhető, és bőven van arra jelzés, hogy máris készült terv, akár Szudán bevonásával, akár nélküle. A kérdést csupán a környezeti és a diplomáciai hatás jelenti. A környezeti kockázat magas, de valószínűleg másodlagos most a számításokban. A diplomáciai helyzet viszont jóval összetettebb. Egyiptomnak nincs komoly közvetlen félnivalója Etiópiától, hiszen az etióp fegyveres erők nincsenek abban a helyzetben, hogy közvetlen kárt tudjanak tenni Egyiptomban. Az esetleges csapás ugyan kiválthat egy háborút Szudánnal, ami visszatartó tényező, de Egyiptom tud kellő támogatást nyújtani Szudánnak és Etiópia sem feltétlenül lenne érdekelt egy nyílt háborúban. Nincs érdemi nyernivalója a bosszún túl. A gát összeomlása után pedig egy fáradságos és céltalan háború pont az északi területeket sújtó pusztító összecsapások után katasztrófális lenne Abiy Ahmad kormányára.
A jóval nagyobb kérdés, hogy Kairó mekkora támogatással bír, s hogy vajon az nagyobb Etiópiáénál. Ha lesz ilyen katonai csapás, az nyilván komoly nemztközi felzúdulást vált majd ki. Összességében az arab világban és még Afrikában is Egyiptomnak most van elég háttere, hogy nagyobb retorziók nélkül megússzon egy ilyen akciót, vagy akár még nyílt támogatást is szerezzen Etiópia ellenében. A Nyugat most messze elfoglaltabb ennél, a többi nagyhatalomnak, főként Oroszországnak és Kínának pont ugyannnyi érdekeltsége van mind a két oldalon. Ebből az következik, hogy ha egy katonai akció lesz csak és nem egy nyílt háború, illetve ha van elég arab és afrikai támogatás, akkor Egyiptom “megúszhatja”. Egy esetleges háború Szudánnal jelent ugyan kockázatot, de ha sikerül kellő anyagi és katonai biztosítékot szolgáltatni, akkor a szudáni ellenkézés is felülírható. Szudán nagyon fontos támogatást, csapatokat biztosít Szaúd-Arábiának Jemenben, fontos szövetségese Egyiptomnak és nemrég Izraellel is kapcsolatokat épített ki. Vagyis van, lehet támogatás Khartoum mellett.
Van azonban egy állam, ami mind a két oldalon mélyen érdekelt és nagy szerepet tud játszik. Ez Izrael.
Az izraeli kapcsolat
Izrael nagyon komoly szerepet játszik a válságban. Etiópiának kiemelt szerepe van az izraeli közgondolkodásban a falasákként elhíresült etiópiai zsidók miatt, akik a ‘70-es években kezdtek el kivándoroli Izraelbe. Számuk ma valahol 80 és 120 ezer között mozog. Egyben az etióp keresztény hagyományokban Izraelnek kiemelt szerepe van. Az itteni kereszténység is sokkal közelebb áll a zsidó hagyományokhoz, mint a keleti kereszténység több válfaja. Van tehát egy nagyon erős lelki, lélektani kapcsolat azon túl, hogy Etiópia Izrael kapuja az afrikai kontinens felé. Óriási izraeli befektetések vannak Etiópiában. Ez kiterjed a mezőgazdaságra, de a telekommunikációra is, s mindezt Addisz-Abeba erősen támogatja is. Abiy Ahmad kormányra kerülése óta szárnyalnak ezek a befektetések és az egyik legnagyobb közös projekt maga a GERD. Ez még a katonai vonatkozások nélkül is igaz. Ebből az következne, hogy Tel-Aviv nem üdvözölné a GERD lebombázását. S minthogy Izraelnek hivatalos – és nem-hivatalosan pazar – kapcsolatai vannak Egyiptommal, van is elég befolyása, hogy lebeszélni erről as-Sīsīt. Mármint, ha valóban ezt akarja.
Érdekes módon azonban Izraelnek az ellenoldalon is komoly érdekletségei vannak. A nemrég végbement normalizálás Szudánnal nagy diplomáciai fegyvertény volt, bár egyelőre nem hozott visszafordíthatatlan eredményeket. Ha Izrael elkötelezné magát a vitában Etiópia oldalán, az nyilván nem segítené a nemrég kötött kapcsolat elmélyítését.
Ám, ami ennél fontosabb, jóval komolyabb oka is van annak, hogy Izrael miért nem örülne, ha erősen megcsappanna a Nílus vízszintje. Ritkán kerül csak szóba, de a Nílus egyre közelebb kerül ahhoz, hogy elérjen Izraelhez, méghozzá pont ott, ahol az neki mezőgazdaságilag a leghasznosabb. A déli csücskénél a Negev-sivatagban.
A térképre tekintve ez igen hihetetlennek tűnhet, de a terv még csak nem is új. Már 1979-ben a néhai Anwār as-Sādāt egyiptomi elnök javasolta, hogy a Nílus egy részét az általános megbékélés jegyében vezessék el Jeruzsálemig. Az ötlet szerint a vizet a palesztinoknak szánták, de a területen mindenki számára elérhető lenne, s ezzel véget érne a művelhető földterületekért folytatott küzdelem. A hatalmas költségek mellett állítólagosan az a jogi tanács győzte aztán meg as-Sādātot, mely szerint így Egyiptom a Nílusnak nem célországa, csak átmenő területe lenne. Ezzel megváltozna jogi állapota és a nemzetközi fórumokon Izraelnek beleszólása lenne abba, hogy Kairó hogyan hasznosítja a folyó vizét. A terv azonban, hogy a Nílus vizének egy részét Izraelbe tereljék és ezzel része legyen a Nílus folyamvölgyének sosem merült teljesen feledésbe. Talonba került, míg aztán valamikor 2016 táján as-Sīsī újra lökést nem adott neki.
Bár – legalábbis hivatalosan – a Nílus Izraelbe terelésének ötletét levették a napirendről, a ‘90-es évekre olyan robbanás történt az egyiptomi lakosságban, hogy a művelhető és a lakhatásra alkalmas területek növelése mindenképpen szükséges lett, így több nagy fejlesztési tervvel álltak elő. Ezek nagyrésze az öbölállamoktól kapott támogatással aztán fel is épült, változó mértékekben. Ezeknek a giga beruházásoknak az egyike az Észak-Sínai Fejlesztési Program. Ennek értelmében a Nílus vizének egy részét Damietta (Dumyāṭ) alatt elterelnék a Béke-csatornába (Qanāt as-Salām) a Szuezi-csatornáig, földalatti csatornákon átvezetnék alatta, s így nagyarányú víztömeget juttatnának el a Sínai-félszigetre. Ezzel nagyobb területen tennék lehetővé a mezőgazdasági termelést. Így Egyiptom nagyjából 400 ezer feddán (1,68 négyzetkilóméter) új művelhető területet szerezne, megélhetést és urbanizációt teremtene a területen, ezzel pedig növelné annak stabilitását. 2019-ben a vezeték már átért a Szuezi-csatorna alatt, 2020 decemberében az egyiptomi hatóságok pedig már büszkén hirdették, hogy a projekt kezdeti szakaszának sikerét.
Az Észak-Sínai Fejlesztési Projekt 5 nagy mezőgazdasági fejlesztési térséget tartalmaz. A negyedik állomás Bi’r al-‘Abd, ezt értek el már 2019-ben. Bár nagyon kevés hír szól erről és igen feltűnő módon a jelenlegi egyiptomi vezetés sosem szól annak lehetőségéről, hogy a Béke-csatorna egy nap esetleg eléri Izraelt, biztonsággal feltételezhető, hogy az építkezés folytatódott. Minthogy nem történt bejelentés, így nem tudható biztosan, de mostanra a vezeték már al-‘Arīš közelében járhat. Ez csak 40-50 kilóméterre van a palesztin határtól, a határ előtt ez az utolsó város. Ez a nagyberuházás két okból figyelemreméltó. Nagyon kevés hír szól róla, illetve a térséget sújtó minden fegyveres összecsapás és biztonsági gondok ellenére folyamatosan halad előre. Ez arra utal, hogy Kairó számára kiemelt jelentősséggel bír. Messze többel a legtöbb más projektnél, azokat ugyanis folyamatosan hirdetik és ünneplik az eredményeiket.
Miért olyan fontos ez a GERD vonatkozásában? Ha Etiópia befejezi a projektet és feltölti az összes tározót, akkor Egyiptom jóval kevesebb vízhozamhoz jut. Ez csökkenti a Nasszer-tónál lévő vízierőmű termelését, de ami fontosabb, veszélybe sodorja az egész Észak-Sinai Fejlesztési Programot. Egyszerűen nem lesz rá elég víz.
Itt válik igazán fontossá Izrael szerepe. Tel-Aviv jelenleg mind a két kapura játszik. Ha Etiópia befejezi a GERD építését, akkor kamatoztathatja annak megőgazdasági hasznát és esetleg vízszállítmányhoz is juthatna. Technológiailag ez kivitelezhető. Ilyen megállapodások korábban Törökország és Izrael között is voltak, még ha végül nem is valósult meg. Anyagilag és stratégiailag ez óriási nyereség lenne. Ám ügyesen lépve, Izrael hallgatólagosan jóvá hagyhatja az egyiptomi katonai akciót, amiért cserébe kérheti a Béke-csatorna befejezését al-‘Arīš és a Negev között. Ezzel csökkentené vízhiányát és növelné a művelhető terület nagyságát. Vagyis Izrael kész akármelyik tábort megtámogatni, de ezért komoly árat fog kérni.
Jelenleg azonban Izraelnek nincs stabil kormánya. Netanyahu ugyan elsőként került ki a nemrég tartott választásokból, de szövetségeseivel együtt sincs többsége. Április 6-án ugyan Reuven Rivlin izraeli elnök Netanyahut bízta meg a kormányalakítással, de ő maga is elismerte, hogy a sikerre kevés esély van. Ez immár az utóbbi pár év ötödik választása Izraelben és Netanyahunak egyre fogy az esélye, hogy folytathassa. Tekintettel arra, hogy egyelőre leköti a kormányalakítás és az Irán ellen viselt titkos háború, ez a legmegfelelőbb alkalom Egyiptomnak, hogy lépjen. Már ha kész rá.
A katasztrófa szélén
Teljesen világos hágorús készülődés zajlik Egyiptomban. Közel egy éve as-Sīsī kész volt háborúba vonulni Líbiában Törökország ellen, ami jóval komolyan katonai ellenfél Etiópiánál. Az akkori fenyegetések nagyon is komolyak voltak, és ugyan azokat nem követte háború, feltűnő mennyi változott azóta Ankara álláspontja is Líbia ügyében. Egyáltalán nem üres blöffről volt szó akkor, még ha nagyon komoly ellenállás is volt számos térségbeli ország részéről.
Ma Etiópia esetében nincs szó hosszú katonai lekötöttségről, “csupán” egy katonai csapásról. Nincsen szó komoly ellenkezésről sem, miközben a támogatók száma nő. Az egyetlen állam, ami komolyabban felléphet a katonai csapás ellen, az Izrael. Amit mint láttuk, meg lehet győzni.
As-Sīsī elnök legutolsó nyilatkozatai és a szudáni légierővel történ közös hadgyakorlat azt mutatja, hogy most sem üres fenyegetésről van szó. Etiópiának nagyon kis mozgástere van, de van még ideje egy megegyezés kiharcolására, vagy a nemzetközi közvetítés elérésére. Csakhogy a tárgyalások legutolsó fordulója Kinshasában, amiről már előtte azt mondták, hogy “az utolsó esély”, nagyon kevés reményt hagyott.
A katonai konfliktus és egy súlyos ökológiai katasztrófa esélye nagyon is komoly. S ügy tűnik nagyon kevés nemzetközi erőfeszítés történik a megakadályozására.