Amióta Biden hivatalba lépett a főbb kérdések a Közel-Keletet illetően Irán körül forogtak. A lista élén az a kérdés volt, hogy vajon Washington visszatér-e az atomalkuhoz (JCPOA), s ha igen, akkor milyen feltételekkel. Minden más megfontolás másodlagos, döntően a fő kérdés függvénye lett. Mident eleve az iráni kérdés viszonyában kezdtek el megítélni.
Az előző héten foglalkoztunk az egyik ilyen üggyel, Jemennel. Világos, hogy Jemen nem kiemelt kérdés Bidennek, sem általában az USA-nak, de magatartása vetületében Szaúd-Arábia, az egész Öböl térség és kifejezetten Irán felé már nagyon is fontos. Merthogy mind a két irányban nagyon fontos tárgyalási elem. Eleddig a Biden kormányzat meglepően nagy gesztusokra volt képes az Anṣār Allah Mozgalom vezette szana’ai kormány lekenyerezésére. Levették őket a terrorizmus listájáról és leállították bizonyos szaúdi katonai műveletek támogatását az országban. Midez azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza Ma’rib elestét, ami az utolsó lényeges szaúdi hadállás Jemen északi részén. Ez ugyan mostmár elkerülhetetlennek tűnik, de a tárgyalások még nem értek véget. S amit láttuk, most Washington és Teherán is egyszerre növeli a tétet.
Azóta Washington felajánlotta, hogy visszátér a JCPOA-hez – bizonyos feltételek mellett -, majd a jószándék jeleként február 19-én Biden visszavonta Trump kérelmét bizonyos Irán elleni ENSZ szankciók felújításáról. Úgy tűnne tehát, hogy Washington valóban reménykedik valamifajta megegyezés lehetőségében és a jószándéknak vannak jelei. Minden eddig egy békülékenyebb irányba halad.
Van azonban még két terület, ahol Teherán és Washington érdekei a lehető legteljesebb mértékig ütköznek. Irak és Szíria. Mindkét esetben a gondot nemcsak az amerikai és az iráni szövetségesek kibékíthetetlen ellentéte okozza, ahogy éppen ellentétes feleket támogatnak. Minden számítást tovább bonyolítanak a konfliktusban érintett és érdekelt regionális szövetségesek, akik nagyon aktívan befolyásolják az eseményeket.
Irak összetett kérdés, ami magában is hamarosan ki kell érdemelje, hogy foglalkozzunk vele. Ehéten azonban mégis Szíriára összpontosítunk, mert sokminden zajlik és nem minden szálat Washington és Teherán tart kézben. Ami akár teret is adhatna a megegyezésre. Vagy mégsem?
Biden viselkedése Szíriával szemben nem egyértelmű, amióta hivatalba lépett. Valójában pont ellenkezőleg. Bizonyos törvénytelen amerikai bázisokat kiürítettek és szóba került az esetleges teljes kivonulás. Másrészt viszont új támaszpontok is épülnek, a szeparatista Qasad milícia meglepően aktív, a Dā‘iš ismét gyanús aktivitást mutat, a legsúlyosabb kérdés, az amerikai szakciók pedig még csak szóba sem kerültek. Mindezek azonban messze nem az egyedüli furcsaságok Szíria körül mostanában.
Menni, vagy maradni?
Biden körül Szíriát illetően a fő kérdés az volt, hogy vajon véget vet-e ennek az amerikai akciónak és kivonul, vagy csapatának korábbi politikáját követi még erőszakosabban és az invázió mellett dönt. Egyik sem egyszerű. Nagyon kockázatos lenne egy megszállás úgy, hogy Oroszország jelen van és számítani lehet az ellenállására. Ami a kivonulást illeti, azt már Trump is megígérte és komolyan meg is próbálta, de a katonai-hírszerzési apparátus miatt végül nem sikerült véghez vinni. Elméletben persze Washington folytathatná, amit az utóbbi 2-4 évben csinált ülve az olajon, támogatva a szeparatista csoportokat és még több szankciót erőszakolva ki, várva, hogy a szír állam összedőljon. S könnyen lehet, hogy ez is történik majd. Ám az általános átalakítás és az Iránnal folytatott tárgyalások keretében valamilyen – akár csak felszínes – módosítások lesznek.
Biden egyik első feltűnő lépése annak bejelentése volt február elején, hogy az amerikai csapatok feladata Szíriában immár nem az olajmezők őrzése. Amiben volt némi sejtetés, hogy az amerikaiak elkezdtek felkészülni a kivonulásra, bár valójában a nyilatkozat csak annyit állított, hogy a megszálló erők feladata a Dā‘iš elleni küzdelem és nem az olaj őrzése. Ez pedig nem jelenti, hogy a csapatok elhagyták az olajmezőket, csak azt, hogy az őrzési feladatokat átadták a helyi szélsőségeseknek.
Biztató volt, hogy nagyjából ugyanebben az időben Washington nyíltan felvetette a kivonulás kérdését. Ezt pedig hamarosan követte az első elhagyott támaszpont február 12-én, ami egy fontos ellátó központ volt az iraki határ mellett. Azóta egy további támaszpontot is kiürítettek, ami tovább erősíti a lassú és fokozatos kivonulás valószínűségét.
Ám a kép nem ennyire világos. Amióta Biden átvette az irányítást az amerikai csapatok masszív szállítmányokat juttattak be és megkezdték további két nagy új támaszpont építését aš-Šaddādī körül, al-Ḥasaka városától délre. Aggasztóbb, hogy az amúgy sem felhőtlen viszony a szír állam és az amerikaiak támogatta – állítólagosan – kurd szeparatista Qasad milícia, valamint a helyi törzsek között teljesen felborult. A Qasad, ami nemrég nagyon felbátorodott az amerikai támogatáson, a saját szabályait kezdete el ráerőszakolni a helyi lakosságra. Iskolákat záratott be, saját tanrendet kényszerített ki, magántulajdont sajátít ki és önjelölt hatóságként viselkedik, mindez pedig sok feszültséget szít. Nyár óta a törzsek egy része szabályos felkelést folytat ellenük. Egyre gyakoribbak az amerikaiak elleni támadások is, de mostanra a Qasaddal való összecsapások mindennapossá váltak. Miközben az ellenük végzett rajtaütések gyakoriak, a válaszként folytatott razziákat és véletlenszerű letartóztatásokat – sokszor még szír katonák ellen is – az amerikai csapatok közvetlenül támogatják.
A másik aggasztó jel, ami sokakat arról győzött meg, hogy Washington esetleg invázióra készül, az az, hogy január eleje óta a Dā‘iš feltűnően aktív lett. Nemcsak Szíriában, de Irakban is. A legtöbb cselekmény a szíriai sivatag mélyén történt, miközben a legtöbb beszivárgó csoport délről, a jordán határt átlépve érkezik. Figyelemre méltó, hogy ez pont az a hely, ahol az illegális amerikai támaszpont működik at-Tanaf környékén. Egyben pont az a terület is, ahová január elején az amerikaiak 60 Dā‘iš tagot szállítottak át Kelet-Szíriából, majd tíz nappal később helyükre Irakból másik 100 terroristák hoztak. Ennek fényében Washington azon állítása, hogy a Szíriában lévő amerikai erők feladata az olajkutak őrzése helyett a Dā‘iš elleni küzdelem, már nem olyan bíztató. Merthogy akár úgy is lehet értelmezni, hogy ismét aktív szerepre készülnek akkor, amikor a terrorista tevékenység – érdekes módon pont az amerikai és a török támaszpontok környékén – fokozódik.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a növekvő erőszakot látva a Qasaddal Oroszország most hatalmas erőfeszítéseket tesz egy fegyverszünet és egy hosszútávon életképes megegyezés kimunkálására. Eleddig az orosz csapatok közvetlenül nem avatkoztak be, de felmerült már ennek lehetősége. Az igazi gond azonban nem a Aasad, hanem mögöttük az amerikaiak. Ha ők nem lennének, a Qasad nem merne nyíltan szembemenni a szír állam intézményeivel. Szintén február 12-én történt, hogy bejelentették, Oroszország feljavítja szíriai légitámaszpontját, hogy az atombombázókat is fogadhasson. Azaz hamarosan Oroszország atomfegyvereket fog – vagy készül – Szíriába telepíteni. Mindez annak ellenére, hogy Moszkva is több alkalommal bejelentette már, hogy a kihelyezett orosz csapatok számát csökkentették és felkészülnek a kivonulásra. Ez annak nagyon komoly jelzése most, hogy Oroszország nem fogja megengedni a szír állam elleni közvetlen agresszíót, de annak is, hogy bízik szír szövétségesében.
Damaszkusz szempontjából ezek az orosz lépések nagyon üdvösek. Csakhogy mostanában számos ügy zavarta meg ezt a viszonyt.
Terhelt barátság?
Miközben megindult az orosz-török-iráni tárgyalások legujabb fordulója Szíria körül 2021 február 15-én – kevesebb mit egy hónappal a genfi tárgyalások legújabb fordulója után – sok szír számára egyre kétségesebb lett az orosz szerep. Már magában az is fura, hogy Oroszoroszág miért erőlteti a jó kapcsolatot Törökországgal, miközben Ankara nyíltan pusztító szerepet játszik a konfliktusban. Bár a most Szocsiban lezajlott tárgyalások semmi áttörő nem hoztak, nem sokkal később, február 20-án orosz-török mezőgazdasági megállapodás született, mely szerint a török erők és a török támogatású zsoldosok ellenőrizte szír területekről a gabonát a szír kormány ellenőrzése alá, Aleppóba szállítják át. Ez hivatalosan a Szíriában fellépő gabonaniányt akarja orvosolni, de nyilván megvan a maga haszna a török fél számára is.
Ugyanakkor nemrég sokkal aggasztóbb felvetések is napvilágra kerültek Oroszország szíriai szerepét illetően. Jelentések szólnak egy tervről, mely szerint Baššār al-Asad szír elnököt még az idei elnökválasztás előtt egy katonai tanáccsal váltanák fel. Állítólagosan a szír tisztek komoly része kész ebben a műveletben részt venni, melyet Manāf Ṭalās vezetne, a néhai Muṣṭafā Ṭalās fia. Muṣṭafā Ṭalās egy legendás szíriai szunni tábornok, védelmi miniszter, erős ember és a néhai Ḥāfiẓ al-Asad elmök egyik legbizalmibb támogatója volt. Fia, Manāf Ṭalās a mostani válság elején elhagyta a szír hadsereget és az országot is, miközben állítólagosan nagyon közeli kapcsolatokat ápolt a külföldről pénzelt fegyveres csoportokkal. Ennél is érdekesebb, hogy a híresztelés szerint ez a tanács nemcsak a Qasadot, egy nyíltan az amerikaiak által pénzelt szeparatista csoportot, foglalná magába, ami most sok gondot okoz Damaszkusznak, de az összes “ellenzéki” fegyveres csoportot is, és még hallgatólagos orosz támogatást is élvez.
Mindez nagoyn vadnak és logikátlannak hangzik, mely gyakorlatilag keresztülhúzna minden eddigi orosz szándékot a működő szír állam fenntartására. Szabályos árulással lenne egyenlő. Tekintve, hogy az összes ilyen felvetés szaúdi, vagy a szaúdiak által pénzelt forrásokra vezethető vissza, akár figyelmen kívül is hagyhatnátok mindezt, mint rosszindulatú propaganda az ellentétek szítására. A Szocsiban zajló tárgyalások szünetében pedig Vlagyimir Putyin orosz elnök személyes szíriai kegbízottja, Aleksandr Lavrentijev maga tagadta a vádakat. Források szerint azt mondta, hogy mindennemű beszéd Oroszoroszág szerepéről egy ilyen katonai tanácsban “szándékos dezinformació, hogy aláássa a tárgyalásokat és a politikai folyamatot Szíriában”. Ez elég meggyőzőnek is hangzik, főleg, hogy a Szíria ellen folytatott háború hosszú évei alatt számos hasonló pletyka kelt lábra, ami aztán később mind hazugságnak bizonyult. Csakhogy nemcsak szaúdi csatornák beszéltek most nyíltan és teljesen komolyan erről az ötletről. Február 11-én az RT Arabic sugárzott egy vitaműsort a témában, mégpedig a legteljesebb komolysággal.
Mi több, miközben a műsor egész szókészlete és kontextusa az ún. “ellenzék” fogalomkészletét használta, a vendégek a Le Monde arab verziójának szerkesztője és a szeparatista Qasad milícia szóvivője voltak. Nem volt egy vendég sem, aki a szír állam véleményét képviselte volna. Ez pedig több mint különös egy “baráti” csatorántól.
Itt nem egy elszigetelt esetről van szó. Február 16-án a Szocsiban zajló tárgyalások kapcsán egy másik program ugyanezen a csatornán két vendéget szólaltatott meg a vitához. A Szíriai Nemzeti Szociális Párt – az egyik országon belüli ellenzéki párt – tagját, és az “Ellenzéki Delegáció” vezetőjét. Az utóbbi az az Aḥmad Ṭu‘ma volt, a törökök pénzelte fegyveres csapatok egy hírhedt vezetője, aki egy ideig magát “Szíria ideiglenes elnökeként” hírdette. Ismét csak nem volt vendég a szír kormány álláspontjának bemutatására.
Mikor tehát Lavrentyiev azt mondja, hogy a szír katonai tanácsról való vita “szándékos dezinformáció”, akkor az lehet igaz, csakhogy az RT, Oroszország legnagyobb arab nyelvű szócsöve maga is mélyen érintett volt benne. S egyáltalán nem szatírikus tálalásban.
Valami azonban Szocsi után megváltozott. Közvetlenül utána pont ugyanez a Lavrentyiev figyelmeztette Tel-Avivot, hogy fejezze be a Szíria elleni légicsapásokat, máskülönben “Damaszkusz türelme esetleg elfogy”. Ez világos üzenet, hogy Moszkvát mostmár bosszantja a folyamatos izraeli bombázás és a szíriai panaszok. Így tehát ha Izrael nem változtat, akkor Oroszország most már nem fogja útját állni, hogy Szíria visszacsapjon. Ez szinte biztosan nem jelent közvetlen orosz segítségnyújtást, csak Moszkva esetleg szabad utat enged a szíreknek, vagy akár az irániaknak is, hogy visszaüssenek. Ami pont most nagyon fájdalmas lenne Netanyahu megítélésének.
Ezen közben egy másik különös eset is történt, amit tovább erősítette, hogy Oroszország most Szíria javára nyomás alá helyezte Izraelt. Február 17-én egy izraeli “hölgy” – akiről eddig alig van megbízható információ – átjutott valahogy a szíriai al-Qunayṭra tartományba, ahol az illetékes szír hatóságok letartóztatták. Alig egy nappal később orosz közvetítéssel egy megegyezés jött létre, mely szerint a “hölgyért” cserébe szabadon engedtek két szír állampolgár, akiket Izraelben tarották fogva. Az izraeli források szerint a hölgy egy különc, aki csodával határos módon véletlenül átsétált a határon, miközben az arab források szerint izraeli hírszerzőnek állítják be. Bárhogy is legyen, a sebesség és maga tény, hogy Tel-Aviv milyen messze elment, hogy kiszabadítson egy “egyszerű állampolgárt” messze inkább arra utal, hogy nagy dolgok zajlottak a színfalak mögött és itt egyáltalán nem egy véletlen balesetről van szó.
Pár nappal később ugyanis felröppent, hogy az alku részeként Izrael kétmillió Sputnik V oltást vásárol Szíriának jószándéka jeléül és humanitárius gesztusként. Ezt Damaszkusz kereken tagadta és jó eséllyel komoly túlzás lehet a dologban, ám maga a felvetés, hogy Oroszország a Szíriának szánt vakcinákat kifizettetné Izraellel máris nagyon feltűnő. Arra utal, hogy Szíriának nem egyszerűen csak ölébe hullott egy különc izraeli lányka.
Látható, hogy Oroszország szerepe Szíriában komoly változáson ment keresztül az utóbbi pár évben és az elégedetlenség nő. Míg 2015-ben megmentőkként üvözölték őket, addig mára az orosz jelenlétet már nem ítélik meg ennyire előnyösen. Sokkal többet várnak el Moszkvától a török és az amerikai jelenlét ellenében, illetve, hogy az segítse enyhíteni a Szíriára nehezedő gazdasági nyomást. Másrészt viszont az a támogatás, amit Moszkva nemzetközileg, diplomáciailag és legújabban a koronajárvány ellen ad, már felbecsülhetetlen. Összességében ezek a tényezők nehezítik most a szír-orosz viszonyt. Ez pedig lehetőségét teremt más szereplőknek, így Iránnak de akár Amerikának is, hogy kihasználja ezt a feszültséget a maga javára.
Döntések és választások
A szíriai helyzet legnagyobb kérdései az utóbbi majd három évben szinte változatlanok. Maga a háború eldőlt és a szír állam felülkerekedett az ellene indított támadáson, aminek nem kis részese volt az az amerikai kormányzat, amiben Biden alelnök volt. Azonban az országnak nagy részsi még mindig törvénytelen amerikai és török megszállás alatt állnak. Bár ennek – elméletileg – bármikor véget lehet vetni, ha van hozzá akarat, mindkét ország komoly helyi zsoldos sereget épített fel, amivel kezdeni kell valamit. S igaz ugyan, hogy a kérdésnek nincsen egyszerű megoldása, sem
Ankara, sem Washington nem kész lemondani ezekről az eszközökről.
A másik fő gond a szír gazdaság katasztrófális állapota. A szankciók ennek a problémának csak az egyik oldalát jelentik. A koronajárvány és a labilis viszonyok Libanonban és Irakban egyaránt gyakorlatilag elszigetelték Szíriát a külföldi kereskedelemtől. Vannak az újjáépítésre befektetők, akár támogatók is, de ezekét nehéz hasznosítani úgy, hogy az oroszok a saját érdekeiket érvényesítik és kizárnak minden lehetséges konkurenciát.
Nemzetközileg a szír helyzet egyre inkább háttérbe szorul az olyan konfliktusokhoz képest, mint Líbia, vagy Jemen, s pont ezért halad ilyen elképesztően lassan az “Alkotmányozó Tanács” munkája a nemzetközi színtéren. Ezzel együtt is a tárgyalások, az Asztana, a genfi és az ENSZ békefolyamatos is haladnak. Egyelőre kevés eredmény van, de az már most is látszik, hogy a fő gond, hogy az érdekelt hatalmak még mindig nem egyeztek meg ennek a válságnak a befejezéséről úgy, hogy érdekeik a lehető legkevésbé sérüljenek.
Ennek talán hamarosan vége szakad, főleg az új amerikai kormány munkájával. Ha pedig ez elindul, akkor a 2021 közepére várható szír elnökválasztás ideális alkalom lesz annak a folyamatnak az elindítására, ami végre le is zárja az szíriai háborút.