Az Amerikai Cionista Tanács bejelenti Qarqāš részvételét annak éves konferenciáján.

https://www.alalamtv.net/news/4988036/اللجنة-الصهيونية-الأمريكية-تعلن-مشاركة-قرقاش-في-مؤتمرها-السنوي

2020 június 13, csütörtök, 05:46 greenwichi idő

Az “Ameriakai Cionista Tanács” [Amerikai Zsidó Tanács – American Jewish Committee] azt közölte, hogy az emirátusi külügyekért felelős államminiszter Anwar Qarqāš részt fog venni éves konferenciája következő szakaszán.

Al-‘Ālam – Emirátusok

A szervezet, ami “Izrael” és “a zsidó nép” létének erősítésével foglalkozik azt említette egy bejegyzésben, melyet a hivatalos fiókján tett közzé a “Twitter”-en: “Megtiszteltetés számunkra üdvözöljetjük az emirátusi külügyekért felelős államminiszter dr. Anwar Qarqāš-t az AJC 2020-as virtuális konferenciáján”.

Világossá tették, hogy Qarqāš a konferencián az Emirátusok hatalmas erőfeszítéseiről fog beszélni, melyeket a regionális stabilitás és együttműködés érdekében tesz a különböző felekezetek között a “nyitott történelmi párbeszéd” keretein belül.

A nyugdíjcsökkentések kapcsán al-Kāẓimī a következőket fűzte hozzá, mondván: “a nyugdíjasok 73%-a teljes nyugdíjat fog kapni, míg a csökkentések likviditási hiányból adódnak és később fogják megkapni”. Hozzátéve, hogy “a nyugdíjak csökkentését felül fogjuk vizsgálni a kövétkező napokban”.

Az “Israel HaYoum” héber újság azt közölte, hogy Qarqāš “történelmet formál” részvételével a konferencián, mely jövő vasárnap kezdi meg munkáját és csütörtökig folytatja. Egyben megerősítve, hogy az izraeli hadsereg minisztere Beny Gantz is a részvevők között lesz.

Az újság felhívta a figyelmet arra, hogy a konferencia a zsidó program számos felvetett kérdésével fog foglalkozni, mint amilyen a növekvő antiszemitizmus jelensége, “Izrael” biztonsága és az ún. amerikai béketerv, valamint a zsidóság szerepét az amerikai választásokban.

Érdekes az utalás arra, hogy az Emirátusok washingtoni nagykövete, Yusaf al-‘Atība azt mondta állította egy a héber “Yediout Aharonot” újságban közölt cikkben, hogy országa úgy látja az izraeli megszállásban “vissza nem térő alkalmat” lát, megerősítve, hogy a normalizálás az egyetlen alternatíva a további palesztin területek bekebelezésének, legalábbis szavai szerint.

A maga részéről a dubaji rendőrség vezetője “Ḍāḥī Halfān” egy sor bejegyzésében, ami széleskörű kritikákat is kapott, a “baráti Izrael” kifejezést használta az “izraeli ellenség” helyett. Ezt mondta: “az ellenséges Izrael helyett használjátok… az izraeli barátot… mi a gond ezzel?”, kifejezése szerint.

Egy sor bejegyzésében Halfān az Öböl kiegyezésének szükségességéről beszélt “Izraellel”!

Azt mondta, hogy “Izrael” el nem ismerése egy értelmetlen dolog, hozzátéve, hogy “Izrael egy a tudomány, az ismeretek, a virágzás és a fejlett világ államaival való bizalmi viszonyon alapul. Kik vagytok ti, akik nem ismertek el egy országot a tudományos alapuló Izrael területen? Vajon a zsidók eredetileg Hawaii-ról vannak?”, kifejezése szerint.

 


اللجنة الصهيونية الأمريكية تعلن مشاركة قرقاش في مؤتمرها السنوي

 

السبت ١٣ يونيو ٢٠٢٠ – ٠٥:٤٦ بتوقيت غرينتش

قالت “اللجنة الصهيونية الأمريكية (AJC) إن وزير الدولة الإماراتي للشؤون الخارجية، أنور قرقاش، سيشارك في الدورة القادمة من مؤتمرها السنوي

العالمالإمارات

وذكرت المنظمة المعنية بتعزيز وجود “إسرائيل” و”الشعب اليهودي”، في تغريدة نشرتها على حسابها الرسمي في “تويتر”: “يشرفنا أن نرحب بوزير الدولة الإماراتي للشؤون الخارجية الدكتور أنور قرقاش في قمة AJC الافتراضية عام 2020

وأوضحت أن قرقاش سيناقش خلال المؤتمر جهود الإمارات الرامية إلى تعزيز الاستقرار الإقليمي والتعاون بين الطوائف في “حوار تاريخي مفتوح

ووفقاً لما نشرته المنظمة سابقاً؛ ستشارك في المؤتمر المستشارة الألمانية أنجيلا ميركل، والأمين العام لرابطة العالم الإسلامي، وزير العدل السعودي السابق، محمد العيسى، ورئيس الوزراء اليوناني كيرياكوس ميتسوتاكيس

وقالت صحيفة “يسرائيل هيوم” العبرية إن قرقاش “يصنع التاريخ”بمشاركته في المؤتمر الذي يبدأ أعماله، الأحد المقبل، ويستمر حتى الخميس، مؤكداً أن وزير الجيش الإسرائيلي بيني غانتس سيكون أيضاً بين المشاركين

وأشارت الصحيفة إلى أن المؤتمر يتناول قضايا مطروحة على الأجندة اليهودية؛ ومنها ظاهرة معاداة السامية الآخذة بالاتساع، وأمن “إسرائيل”، وما تسمى الخطة الأمريكية للسلام، ودور اليهود في الانتخابات الأمريكية

تجدر الإشارة إلى أن السفير الإماراتي لدى واشنطن، يوسف العتيبة، قال في مقال نشرته صحيفة “يديعوت أحرونوت” العبرية إن بلاده ترى في الاحتلال الإسرائيلي “فرصة لا عدواً”، مؤكداً أن التطبيع هو البديل الوحيد لمنع ضم مزيد من الأراضي الفلسطينية، حسب تعبيره

من جانبه، دعا قائد شرطة دبي “ضاحي خلفان” في سلسلة تغريدات مطبعة أثارت انتقادات واسعة، إلى استخدام مصطلح “الصديق الإسرائيلي” بدل “العدو الإسرائيلي”. وقال: “استخدموا بدل العدو الاسرائيلي.. الصديق الإسرائيلي…شو المشكلة”حسب تعبيره

وفي سلسلة تغريدات تحدث خلفان عن ضرورة المصالحة الخليجية مع “إسرائيل”

وقال إن عدم الاعتراف بـ”إسرائيل” حاجة لا معنى لها، مضيفا “إسرائيل دولة قائمة على العلم والمعرفة والازدهار والروابط الوثيقة بكل دول العالم المتقدم، من أنتم يا من لا تعترفون بدولة في مكانة إسرائيل العلمية، هل اليهود أصلا من هاواي” على حد تعبيره