https://www.almayadeen.net/news/politics/خطة-أميركية-لتوريط-سوريا-في-مواجهة-مع-حزب-الله-في-لبنان—ما
A Reuters tárta fel, hogy Washington nyomást gyakorol Damaszkuszra, hogy az küldjön katonai erőket Kelet-Libanonba azzal a céllal, hogy “lefegyverezzék a Ḥizb Allaht”, Damaszkusz viszont habozik.
Március 17
A Reutersnek 5 forrás tárta fel, hogy “az Egyesült Államok arra bátorította Szíriát, hogy gondolja át a fegyveres erők küldését Kelet-Libanonba, hogy segítse a Ḥizb Allah lefegyverzését”.
Egy forrás a téma érzékenysége miatt kérve személyazonossága elrejtését azt közölte, hogy “Damaszkusz habozik, hogy ilyen akcióba vágjon, tartva attól, hogy belecsúszik egy közel-keleti háborúba és egy felekezeti konfliktusba”.
Két forrás, akik szíriai tisztségviselők, valamint két másik, a tárgyalásokra rálátással bíró forrás, azt közölte, hogy az ötletet először tavaly vitatták meg amerikai és szír tisztségviselők között.
Korábban már az Iraki Iszlám Ellenállási Koordináció óvva intette a szíriai átmeneti időszak elnökét, Aḥmad aš-Šar‘át, bármely ellenséges lépéssel szemben az amerikai-cionista ellenséggel együttműködésben bármely ürügy alapján a libanoni területek ellen. Megerősítették, hogy ez “ha szemetet jelentene az Ellenállás Tengelyének egésze ellen”.
Azt közölték: “Mi látjuk az új szíriai hatalom árulását és figyelemmel követjük az együttműködését az ellenséggel”. Hozzátették: “Teljesen világosan azt mondjuk, hogy amennyiben meg merészelik sérteni Libanon és annak kitartó és ellenálló népe szuverenitását, akkor területüket nyílt harctérré tesszük és lesz mai lesz”.
Az Európai Bizottság meghívására egy Zoom virtuális tárgyalás során március 9-én aš-Šar‘a azt nyilatkozta, hogy “Joseph ‘Awn libanoni elnök mellett áll, hogy lefegyverezzék a Ḥizb Allaht”.
Kép: Az új szíriai védelmi minisztériumhoz tartozó fegyveresek egy ellenőrzőpontnál Homszban, Szíria középső részén (ügynökségek)
خطة أميركية لتوريط سوريا في مواجهة مع حزب الله في لبنان.. ما التفاصيل؟
“رويترز” تكشف عن ضغوط واشنطن على دمشق لإرسال قوات عسكرية إلى شرق لبنان بهدف “نزع سلاح حزب الله”، ودمشق تتردد
17 آذار
كشفت 5 مصادر مطلعة لـ”رويترز”، أنّ “الولايات المتحدة شجّعت سوريا على النظر في إرسال قوات مسلّحة إلى شرق لبنان للمساعدة في نزع سلاح حزب الله”.
وقالت المصادر شريطة عدم الكشف عن هويتها نظراً لحساسية الموضوع إنّ “دمشق مترددة في الشروع في مثل هذه المهمة خشية الانجرار إلى تأجيج الحرب في الشرق الأوسط، والتوتر الطائفي”.
وقال مصدران، وكلاهما مسؤولان سوريان، ومصدران آخران مطلعان على المناقشات إنّ الفكرة نوقشت لأوّل مرّة بين مسؤولين أميركيين وسوريين العام الماضي.
وفي وقتٍ سابق، حذّرت تنسيقية المقاومة الإسلامية في العراق، رئيس المرحلة الانتقالية في سوريا أحمد الشرع، من أيّ تحرّك عدائي بالتنسيق مع العدو الصهيو-أميركي وتحت أي ذريعة كانت تجاه الأراضي اللبنانية، مؤكدة أن ذلك “سيكون بمثابة إعلان حرب على محور المقاومة بأكمله”.
وقالت: “نحن نرى غدر السلطة الجديدة في سوريا، ونراقب التنسيق مع العدو”، مضيفةً: “نقول بكل وضوح إن تجرأتم على انتهاك سيادة لبنان وشعبه الصابر، المقاوم، فسنجعل من أرضكم ساحة مفتوحة للنار، وقد أُعذر من أنذر”.
وصرّح الشرع في الـ9 من آذار/مارس الجاري، خلال لقاء افتراضي عبر تقنية “زووم”، بدعوة من رئيس المجلس الأوروبي، أنطونيو كوستا، بأنّه يقف “إلى جانب الرئيس اللبناني جوزاف عون بنزع سلاح حزب الله”.
