Amerikai és brit katonák jelenlétére derült fény a jemeni al-Ġayḍa reptéren.

https://www.almayadeen.net/news/politics/1440176/الكشف-عن-وجود-قوات-أميركية-وبريطانية-في-مطار-الغيضة-اليمني

Író: al-Mayadeen net               Forrás: Ügynökségek   Esemény helyszíne: al-Mahra tartomány         2020 december 02 10:33

Al-Mahra tartomány kormányzójának helyettese felfedi, hogy amerikai és brit erők vannak jelen al-Mahra nemzettközi repterén és felhívja a figyelmet the a jemeni amerikai nagykövet látogatására al-Mahra tartományba.

A jemeni al-Mahra tartomány ifjúsági ügyekért való megbízottja, Badr Kalašāt felfedte, hogy amerikai és brit csapatok vannak jelen az al-Ġayḍa reptéren.

Kalašāt azt mondta, hogy Cristopher Henzel jemeni amerikai nagykövet meglátogatta a reptéren található amerikai és brit erők főhadiszállását. Meglepő módon ez a látogatás egybeesett a függetlenség 30 évfordulójának ünneplésével, illetve az utolsó megszálló brit katona kivonulásával 53 évvel ezelőtt.

A maga részéről al-Mahra tartomány Békés Sztrájkbizottságának igazgatója Sejk ‘Āmir Kalašāt azzal vádolta Szaúd-Arábiát, hogy a jemeni amerikai nagykövetetet elküldte a terrorizmustól beszélni és igazolni jelenlétét. Ezzel megerősítve, hogy az amerikai nagykövet hirtelen megjelenése előzetes bejelentés nélkül egyfajta megszállás, amit a szaúdi nagykövet folytat a tartományban.

Az al-Mahra sztrájk elnöke újabb a tartomány elkövetett összeesküvésektől óvott, egyidőben Donald Trump ameriaki elnök mandátumának lejártának közeledtével. Ezzel utalt arra is, hogy Szaúd-Arábia bűnei Jemenben nem merülnek feledésbe az idő múlásával dacára meggyőződésének, hogy a törvényesség elégséges védelmet biztosít neki a jövőbeli törvényi felelősségrevonástól.

A maga részéről a szállítmányozási sztrájkbizottság elnöke Sejk Ḥamīd Za‘bnūt azt állította, hogy Henzel látogatása veszélyes precedenst jelent a nemzetközi kapcsolatokban, megerősítve, hogy a (nemzetközileg elismert) jemeni elnökség és kormányának viselkedése, illetve a nemzeti szuverenitás kárára tett botrányos alkuk nem számítanak elfogadhatóaknak.

Ugyanebben a kontextusban aktivisták a közösségi médiában úgy vélték, hogy az amerikai nagykövet látogatása al-Mahrába Muḥammad Āl Ğābir Jemenbe akkreditált szaúdi nagykövet társaságában a szaúdi terrorizmus és csempészet elleni szaúdi kártya és megtévesztés hangoztatása, ami csak jelenlétének igazolására szolgál al-Mahrában.

Az amerikai nagykövet látogatása al-Mahra tartományba máris számos kérdőjelet váltott ki, hiszen egybeesett a brit megszállása alóli felszabadulás nemzeti ünnepének ünnepségeivel, illetve a folytatódó népi tüntetésekkel al-Mahrában az ottani szaúdi jelenlét ellen.

Ugyanakkor Henzel amerikai nagykövet bejelentette, hogy országa támogatja a törvényes kormány erőfeszítéseit a terrorizmus és a csempészett tevékenység ellen. Látogatása során az al-Ġayḍa repülőtérre kiemelte a Rijádi Egyezmény gyors végrehajtásának, illetve az új kormány megalakításának szükségességét.

 

 


الكشف عن وجود قوات أميركية وبريطانية في مطار الغيضة اليمني

          الكاتب: الميادين نت                  المصدر: وكالات مكان الحدث: محافظة المهرة        02 كانون الأول 10:33

وكيل محافظ المهرة يكشف عن تواجد قوات أميركية وبريطانية في مطار المهرة الدولي، ويحذر من زيارة السفير الأميركي لدى اليمن للمحافظة.

كشف وكيل محافظة المهرة اليمنية لشؤون الشباب، بدر كلشات، عن وجود قوات أميركية وبريطانية في مطار الغيضة الدولي. 

وقال كلشات إن السفير الأميركي لدى اليمن كريستوفر هنزل، زار مقر القوات الأميركية والبريطانية المتواجدة في المطار. مستغربا تزامن الزيارة مع الاحتفال بذكرى عيد الاستقلال الـ 30 لجلاء آخر جندي بريطاني من اليمن، قبل53 عاما.

من جهته ،أتهم رئيس لجنة الاعتصام السلمي في محافظة المهرة، الشيخ عامر كلشات، السعودية بإرسال السفير الأميركي لدى اليمن للحديث عن الإرهاب وتبرير تواجدها. مؤكداً على أن الظهور المفاجئ للسفير الأميركي في مطار الغيضة من دون إعلان مسبق هو نوع من أنواع الاحتلال الذي يمارسه السفير السعودي في المحافظة

وحذر رئيس اعتصام المهرة من مؤامرات جديدة تحاك ضد المحافظة، بالتزامن مع قرب انتهاء ولاية الرئيس الأمريكي دونالد ترامب. مشيراً إلى أن جرائم السعودية في اليمن لن تسقط بالتقادم، بالرغم من اعتقادها أن الشرعية توفر لها الحماية من الملاحقات القانونية القادمة

بدوره، قال رئيس لجنة اعتصام مديرية شحن الشيخ حميد زعبنوت، إن زيارة هنزل تعد سابقة خطرة في العلاقات الدولية. مؤكدا على أن ممارسات الرئاسة اليمنية وحكومتها (المعترف بها دوليا)، وتنازلاتها الفاضحة عن السيادة الوطنية لم تعد مقبولة

وفي السياق نفسه، اعتبر ناشطون على مواقع التواصل الاجتماعي أن زيارة السفير الأميركي لمحافظة المهرة، برفقة السفير السعودي لدى اليمن محمد آل جابر، تعد ترويجا للورقة والشماعة السعودية في محاربة الإرهاب والتهريب، وذلك لتبرير تواجدها في المهرة

وكانت زيارة السفير الأميركي لمحافظة المهرة قد أثارت تساؤلات عديدة، حيث تزامنت مع الاحتفالات الوطنية بعيد الاستقلال عن المحتل البريطاني، واستمرار الاحتجاجات الشعبية في المهرة، ضد الوجود السعودي فيها

 في المقابل، أعلن السفير الأميركي هنزل، دعم بلاده لجهود الحكومة الشرعية في مكافحة الإرهاب وأعمال التهريب. وشدد خلال زيارته مطار الغيضة على ضرورة سرعة تنفيذ اتفاق الرياض وتشكيل الحكومة الجديدة