A Megszállás bejelent két új halottat egy osztagparancsnok-helyettes mellett.

https://www.almayadeen.net/news/politics/الاحتلال-يعلن-عن-قتيلين-جديدين-إلى-جانب-نائب-قائد-لواء-في-اش

A Megszállás “hadserege” elismeri két újabb katona megölését az összecsapás során, amely hétfőn történt a palesztin-libanoni határ mentén, miután korábban már bejelentette a Galilea Hadosztály 300. osztaga parancsnok-helyettesének megölését. 

Október 10      20:14

A Megszállás “hadserege” bejelentette, hogy két további katonát öltek meg hétfőn az összecsapások során a libanoni-palesztin határ mentén.

Az izraeli média azt közölte, hogy 3-at megöltek az izraeli erőkből az összecsapás során, amely a Libanonnal közös palesztin határnál történt az Iszlám Dzsihád Mozgalom harcosaival, akik közt volt a Galilea Hadosztály nyugati részlege 300. osztagának parancsnok-helyettese.

A Megszállás “hadseregének” szóvivője kedden hajnalban bejelentette a Galilea Hadosztály 300. osztagának parancsnok-helyettese megölését az összecsapások során, melyekre egy beszivárgási művelet után került sor a libanoni területekről és amelyért az Iszlám Dzsihád Mozgalom vállalt felelősséget.

A maga részéről a Sarāyā al-Quds [Jeruzsálem Osztagok], az Iszlám Dzsihád Mozgalom katonai szárnya bejelentette két izraeli tiszt megölését, egyikük egy osztag parancsnok-helyettese, továbbá 5 katona megsebesülését számos sérüléssel a fegyveres összecsapás során.

Egy az Iszlám Dzsihádhoz tartozó palesztin csoport beszivárgási műveletet hajtott végre a megszállt Galileába libanoni területről, melynek során összecsapott az izraeli megszállás erőivel.

A maga részéről az izraeli média egy beszivárgási kísérletről beszélt 4 fegyveres részéről a libanoni-palesztin határ menti ‘Arab al-‘Arāmiša falu közelében, rámutatva, hogy az izraeli “hadsereg” számos utat lezárt a megszivárgási kísérlet után Nyugat-Galileában.

Az izraeli média megerősítette, hogy 7 izraeli sebesült meg az összecsapások nyomán, figyelmeztetve a telepek lakóit, mondván: “El kell szigetelnetek magatokat a védett területeken az Admīt, Yara, Ayalon Kibbutz, ‘Arāmšā és Hanita telepeken”.

Kedden a megszállás a telepeseket al-Matla-ban annak kiürítésére szólította fel pár órán belül.

A beszivárgás bejelentésével egyidőben az izraeli agresszió számos területet támadott Dél-Libanonban, ami a Ḥizb Allah 3 harcosának elestéhez vezetett. Ők: Ḥusām Muḥammad Ibrahim, ‘Alī Rā’if Fattūnī and ‘Alī Ḥasan Ḥadrağ.

Elsődleges válaszul az Iszlám Ellenállás Libanonban aknagránátokkal és precíziós rakétákkal támadást intézett az izraeli “Barānīt” barakk ellen, ami a Galilea Hadosztály irányítási központja, és az “Avivim” barakk ellen, amely a Nyugati Hadosztály egyik osztagának irányítási központja. A célpontok közvetlen találatok szenvedtek.

Szinten kedden a palesztin-libanoni határon fokozódott a feszültség, mivel aszerint, amit az al-Mayadeen tudósítója között, Dél-Libanonból számos rakéta sorozatot lőttek ki Nyugat-Galilea felé.

Támadás érte az “Avivim” telepet, amely nyomán tűz tört ki a telepen eltalált célpontnál.

A Ḥizb Allah nyilatkozatot adott ki, amiben megerősítette, hogy az ő harcosai támadták meg az este folyamán a Zelda típusú izraeli radart a (megszállt és Avivim névre változtatott) Ṣalḥā falu nyugati részén, valamint, hogy eltalálták és teljesen megsemmisítették azt.

 

 

Kép: A Megszállás “hadserege” jelzőfényeket lő fel Dél-Libanonban (AFP)

 


حزب الله يستهدف ثكنتي “برانيت” و”أفيفيم” في رد أولي على استشهاد 3 مقاومين

المقاومة الإسلامية في لبنان (حزب الله) تعلن استهداف ثكنة “برانيت” وثكنة “أفيفيم” الإسرائيليتين في رد أولي على استشهاد 3 مجاهدين عصر اليوم نتيجة للاعتداءات الإسرائيلية على البلدات والقرى اللبنانية

9 تشرين اول   22:2

أقرّ “جيش” الاحتلال الإسرائيلي بأنّ جنديين آخَرين قُتلا، خلال الاشتباكات مع المقاوِمين، الاثنين، عند الحدود اللبنانية – الفلسطينية

وقالت وسائل إعلام إسرائيلية إنّ 3 من القوات الإسرائيلية قُتلوا، خلال الاشتباك الذي وقع عند الحدود الفلسطينية مع لبنان، مع مقاومين تابعين لحركة الجهاد الإسلامي، بينهم نائب قائد اللواء الـ300، اللواء الغربي، في فرقة الجليل عند الحدود اللبنانية الفلسطينية

وكان المتحدث باسم “جيش” الاحتلال أعلن، فجر اليوم الثلاثاء، مقتل نائب قائد اللواء الـ300 في فرقة الجليل، خلال الاشتباكات، التي أعقبت عملية تسلّل من الأراضي اللبنانية، تبنّتها حركة الجهاد الإسلامي.

بدورها، أعلنت سرايا القدس، الجناح العسكري لحركة الجهاد الإسلامي، مقتل ضابطين إسرائيليين، أحدهما نائب قائد اللواء، بالإضافة إلى إصابة 5 من الجنود بجروح متعددة، في اشتباك مسلح. 

وكانت مجموعة فلسطينية تابعة للجهاد الإسلامي نفّذت عملية تسلّل إلى الجليل المحتل من الأراضي اللبنانية، حيث اشتبكت مع قوات تابعة للاحتلال الإسرائيلي

بدورها، تحدثت وسائل إعلام إسرائيلية عن محاولة تسلّل 4 مسلحين، قرب قرية عرب العرامشة، عند الحدود اللبنانية – الفلسطينية، مشيرةً إلى أنّ “الجيش” الإسرائيلي أغلق عدّة طرقٍ في الجليل الغربي بعد محاولة التسلل.

وأكد الإعلام الإسرائيلي وقوع 7 جرحى إسرائيليين من جراء الاشتباكات، محذّراً سكان المستوطنات بالقول: “يجب عزل أنفسكم في المناطق المحمية في مستوطنات أدميت ويارا وكيبوتس أيالون وعرامشا وحنيتا”.

واليوم، دعا الاحتلال المستوطنين في المطلة إلى إخلائها، في غضون الساعات القليلة المقبلة.

وتزامناً مع إعلان عملية التسلل، استهدف عدوانٌ إسرائيلي عدّة مناطق جنوبي لبنان، الأمر الذي أدى إلى ارتقاء 3 مجاهدين من حزب الله، هم: حسام محمد إبراهيم، علي رائف فتوني وعلي حسن حدرج.

وفي ردّ أولي، هاجمت المقاومة الإسلامية في لبنان ثكنة “برانيت” الإسرائيلية، وهي مركز قيادة فرقة الجليل، وثكنة “أفيفيم”، وهي مركز قيادة كتبية تابعة للواء الغربي، بواسطة الصواريخ الموجّهة وقذائف الهاون، وأصابتها إصاباتٍ مباشرة.

واليوم أيضاً، شهدت الحدود اللبنانية – الفلسطينية تصعيداً، بحيث أُطلقت عدة صليات صواريخ من جنوبي لبنان في اتجاه الجليل الغربي، وفق ما أفاد به مراسل الميادين.

وتم استهداف مستوطنة “أفيفيم”، الأمر الذي أدّى إلى اندلاع النيران في هدف أصابته الصواريخ في المستوطنة.

وأصدر الحزب بياناً أكد فيه قيام مجاهديه مساء باستهداف ملالة إسرائيلية من نوع “زيلدا”، عند موقع الصدح غربي بلدة صلحا (المستعمرة المسماة أفيفيم)، بصاروخين موجّهين، وتمّت إصابتها وتدميرها بالكامل