Al-Miqdād: A mészáros Netanyahu gázai bűncselekményeinél csak az Európai Unió neki adott támogatása veszélyesebb.

https://www.almayadeen.net/news/politics/المقداد–الأخطر-من-جرائم-نتنياهو-السفاح-هو-دعم-الاتحاد-الأور

Fayṣal al-Miqdād szír külügyminiszter megerősíti, hogy a Megszállás kormányfője, Benjamin Netanyahu “nem maga mögött hagyta a nemzetközi törvényeket, hanem lerombolta azokat”. Kiemelte, hogy nagyon sok minden, amit az Európai Unió vezetői korábban és később elkövettek, azok mind színjátszás, kétszínűség és hazugságok voltak.

Március 10

Fayṣal al-Miqdād szír külügyminiszter megerősítette, hogy az Izraeli Megszállás kormányfője, Benjamin Netanyahu lerombolta a Gázai Övezetet és több, mint tizenkétezer gyermeket és nőt ölt meg az övezetben az agresszió kezdete, október 7. óta.

Al-Miqdād hozzátette, hogy Netanyahu és az uralmon lévő bandája bűneinél csak az a támogatás a veszélyesebb, amit az Európai Unió vezetői és parlamentnek nyújtanak neki.

A szír külügyminiszter kiemelte, hogy nagyon sok minden, amit az Európai Unió vezetői korábban és azóta elkövettek, csupa színjátszás, kétszínűség és hazugság volt. Hozzátette, hogy “az állítás, amit az Európai Unió stratégiai ismételgettek, hogy egy szabályokra épülő világot építenek, elpárolgott”.

Al-Miqdād azt mondta, hogy “az, hogy az Európai Unió megvédi Netanyahu bűneit, kihúzott minden alapot a lábaik alól (az európaiaknak), és megmutatta, hogy ők csupán piciny bábok a cionisták kezében, ellenségei a népek jogainak és várakozásainak”.

Al-Miqdād “mészárosnak” jellemezte Netanyahut, mondván, hogy “az utóbbi nem maga mögött hagyta a szabályokat, hanem lerombolta azokat a nemzetközi jogtól a gyermekek jogaiig, a nők jogaiig, egészen a demokráciáig és a békéig”.

Korábban Baššār al-Asad szír elnök megerősítette, hogy az Amerikai Egyesült Államok viselkedése a Gáza elleni folyamatos izraeli agresszió kapcsán “az, ami a konfliktus körének kiszélesedésével fenyeget”.

Hozzátette, hogy a helyzet izraeli fokozása Palesztinában, Szíriában és Libanonban “kísérlet arra, hogy kivezesse a Cionista Entitást a zsákutcából”, megerősítve, hogy “kötelességünk legmesszebb menőkig erőnkből a palesztin nép mellé állnunk”.

Meg kell említeni, hogy csak az utóbbi 24 órában a Megszállás 8 mészárlást követett el, amik 85 mártír halálát és 130 sebesültet követeltek, nem beszélve a romok és a törmelékek alá szorultak nagy számáról, mivel a Megszállás meggátolja, hogy a mentők és a polgári védelem elérje ezeket a helyeket.

Ezzel vasárnapig az izraeli agresszió halottainak száma elérte a 31045 mártírt, akik közül 25-en éhhalál, vagy vízhiány miatt veszítették életüket. Mindezt a gázai palesztin egészségügyi minisztérium erősítette meg. Ezekhez járul még 72654 sebesült is október 7. óta.

 

 

Kép: Fayṣal al-Miqdād szír külügyminiszter (archív)

 


المقداد: الأخطر من جرائم نتنياهو السفاح في غزة هو دعم الاتحاد الأوروبي له

وزير الخارجية السوري، فيصل المقداد، يؤكد أنّ رئيس حكومة الاحتلال، بنيامين نتنياهو، “لم. يترك قواعد في القانون الدولي إلا وحطمها”، مشدّداً على أنّ كثيراً مما قام به قادة الاتحاد الأوروبي سابقاً ولاحقاً كان. عبارة عن تهريج ونفاق وأكاذيب

10 آذار

أكد وزير الخارجية السوري، فيصل المقداد، أنّ رئيس حكومة الاحتلال الإسرائيلي، بنيامين نتنياهو، دمّر. قطاع غزة وقتل ما يزيد على اثني عشر ألفاً من أطفال القطاع، منذ بداية العدوان في الـ7 من. تشرين الأول/أكتوبر الماضي.

وأضاف المقداد أنّ الأخطر من جرائم نتنياهو وعصابته الحاكمة هو الدعم. الذي حصل عليه من كثير من قادة دول الاتحاد الأوروبي وبرلماناتها.

وشدد وزير الخارجية السوري على أنّ كثيراً مما قام به قادة الاتحاد الأوروبي، سابقاً. ولاحقاً، كان عبارة عن تهريج ونفاق وأكاذيب، مضيفاً أنّ “المقولة التي يكررها استراتيجيو الاتحاد الأوروبي لبناء. عالم قائم على القواعد تبخرت”.

وقال المقداد إنّ “دفاع الاتحاد الأوروبي عن جرائم نتنياهو سحب. البساط من تحت أقدامهم (الأوروبيين) جميعاً، وأظهرهم على حقيقتهم دمى صغيرة في يد الصهيونية، وأعداءً لحقوق الشعوب وتطلعاتها”.

ووصف المقداد نتنياهو بـ”السفاح”، قائلاً إنّ “الأخير لم يترك قواعد إلا. وحطمها، من القانون الدولي، إلى حقوق الطفل وحقوق المرأة والديمقراطية والسلام”.

وفي وقتٍ سابق، أكد الرئيس السوري، بشار الأسد، أنّ سلوك الولايات المتحدة الأميركية حيال. العدوان الإسرائيلي المستمر على غزة، “هو الذي ينذر بتوسيع رقعة الصراع”.

وأضاف أنّ التصعيد الإسرائيلي في فلسطين وسوريا ولبنان،” هو محاولة لإخراج الكيان الصهيوني. من المأزق”، مؤكداً أن “من واجبنا أن نقف بأقصى طاقتنا إلى جانب الشعب الفلسطيني”.

يذكر أنّ الاحتلال ارتكب، خلال الساعات الـ24 الماضية، 8 مجازر راح ضحيتها 85 شهيداً و130 إصابة، بالإضافةً. إلى وجود عدد من الضحايا تحت الركام وفي الطرقات، إذ يمنع الاحتلال وصول طواقم الإسعاف والدفاع المدني إليهم.

وعليه، ترتفع حصيلة العدوان الإسرائيلي، حتى صباح اليوم الأحد، إلى 31045 شهيداً، منهم 25 شهيداً ارتقوا نتيجة. سوء التغذية والجفاف، بحسب ما أكّدت وزارة الصحة الفلسطينية في غزة، بالإضافة إلى. تسجيلها 72.654 إصابة منذ السابع من تشرين الأول/أكتوبر الماضي