Amint azt múlt héten láthattuk, az Irakban most közelgő választásoknak nagy jelentősége van. Nemcsak Irakra, hanem az egész Közel-Keletre nézve. Muṣṭafā al-Kāẓimī iraki miniszterelnök erőfeszítéseinek nagy diplomáciai áttörése a Bagdadi Csúcstalálkozón jött el, az utóbbi évtized viszonyait átrendező gépezet pedig máris mozgásban van.
Az egyik legfőbb döntés, ami – legalábbis hallgatólagos – támogatást nyert, az Szíria újbóli bevonása az arabközi térbe és Washington, Ankara, Tel-Aviv, valamint öbölbéli szövetségeseik által még az ún. “Arab Tavasz” kezdetén kikényszerített blokád feltörése volt. Hasonló nyilatkozatokra időnként sor került már az utóbbi években különböző arab kormányok részéről. Ezúttal azonban kézzelfogható jelek utalnak arra, hogy ezek mostmár nem csak szólamok.
Amióta Trump elhagyta hivatalát számos jelzés érkezett arra, hogy több arab ország, melyek közül több is Washington szilárd szövetségese, folyamatos nyomást fejt ki az amerikaiakra, hogy fejezzék be a Szíria elleni háborút. Elfogadták annak valóságát, hogy a szír állam kibírta a rá nehezedő nyomást, pedig szövetségeseivel együtt hamarosan elvesztett befolyása komoly részét visszaszerzi. Az, hogy nyomást gyakorolnak Washingtonra ennek felismerését jelenti, illetve, hogy az átalakulás részesei akarnak lenni, nem tétlenül szemlélni azt.
Egy ekkora átalakítás mindenek előtt három dolgot követel meg. Diplomáciai megbékélést, a gazdasági elszigeteltség befejezését és a katonai megszállás végét úgy Irakban, mint Szíria északi, keleti és déli részén.
Szíria jelenlegi elkeserítő gazdasági helyzetét tekintve mindez nagyon messzinek tűnhet és érthetően Szíriában is sokan valószínűtlennek tartják ezt a forgatókönyvet. Legalábbis a közeli jövőben. Vannak azonban jelei, hogy nagy dolgok vannak máris mozgásban. Az, hogy már EU tagállamok is újranyitják követségeiket Damaszkuszban jó mutatója a változó diplomáciai felfogásnak. A küszöbön álló amerikai kivonulás Irakból, Szíriából való esetleges kivonulás és Szíria déli részén nemrég történt események azt mutatják, hogy a katonai helyzet is változik. Az áttörés azonban most gazdasági téren közeledik, ahol kétségtelenül a legfontosabb.
A libanoni kirakós
Már többször foglalkoztunk azzal, hogy Libanon igen nehéz helyzetben van. Amióta Sa‘ad al-Ḥarīrī korábbi miniszterelnök 2019 októberében lemondott, az országnak nincs stabil kormánya. Csak egy ügyvezető kormány volt Ḥassān Diāb vezetésével, de 2020 augusztusában is kénytelen volt lemondani. Azóta Libanon folyamatosan sodródott a gazdasági válságban, amit még csak mélyített a koronavírus járvány.
Teljes patthelyzet állt be a különböző politikai szekértáborok között, amelyek egy része al-Ḥarīrī visszahozásán és a Ḥizb Allah háttérbe szorításán dolgozott, míg a másik tábor épp ezeket a lépéseket próbálta keresztezni. A káoszt tovább mélyítette a regionális széthúzás, mivel minden a térségben érdekelt hatalomnak megvan a maga érdeke, hogy egyik, vagy másik pártot támogassa. Eközben pedig a gazdaság tovább haladt a szétesés felé, ami egyben növelte Szíria gazdasági válságát is, mivel továbbra is Libanon Szíria fő kijárata a világ felé.
Az egyik lehetséges megoldás a nyugati támogatás lett volna, amit meg is ígértek a bejrúti kikötő felrobbanása után, de a humanitárius gyorssegélyen és az ígéreteken túl kevés segítség érkezett. Ennek egyszersmind előfeltétele lenne a megnövelt támogatás az Öböl, vagy Törökország részéről, aminek eddig szintén nincs jele. A másik járható út az iráni gazdasági segítség növelése lenne, amit Teherán fel is ajánlott. Ez azonban heves ellenállásra talált úgy Libanonon belül, mint Washington részéről, mivel ez a megoldás elsősorban a Ḥizb Allah számára lenne kedvező.
Ez a növekvő gond, ami növelte a szír gazdasági válságot is, egyben kiváló lehetőséget is teremtett egy nagy átalakításra.
A Bagdadi Csúcstalálkozó után, ahol már az alapozás nyilván megtörtént, szeptember 8-án Ammanban négyoldalú találkozóra került sor Egyiptom, Jordánia, Libanon és Szíria energetikai miniszterei között. A cél egy regionális nagyberuházás Libanon megsegítésére annak energia és gazdasági válsága közepette, ami lehetővé teszi talpra állását. Az egyezmény szerint gázvezeték létesül Egyiptomból Jordániába, ami keresztül Jordánia 600 köbméter egyiptomi gázt kap, amiből 450 MW áramot termelnek, hogy Libanonba szállítsák. Szintén egyezmények születnek majd a gázvezeték kibővítésére Jordániából Libanonba Szírián keresztül, ami lehetővé teszi majd az egyiptomi gáz közvetlen szállítását. Az áramhálózat Jordánia és Szíria, illetve Szíria és Libanon között össze van kötve, így tehát az áramszállítás Jordániából Libanonba technikailag könnyű, csak szír együttműködést igényel. Ez azt jelenti, hogy Jordánia és Egyiptom átsegíti Libanont a gazdasági válságon, ami már túl régóta húzódott megoldás nélkül. Ez ellen pedig aligha emelhet kifogást bárki, hiszen Libanon – Szíriával ellentétben – nem áll nemzetközi szankciók alatt.
Ez a megoldás nagyon is ígéretes, de némi időbe kerül létrehozni. Márpedig Libanonnak jelenleg pont ideje nincs. Így tehát azonnali megoldásként a Ḥizb Allah főtitkára augusztus 17-én bejelentette, hogy hamarosan olajszállító hajók indulnak útnak Iránból Szíriába, a Ḥizb Allah pedig ezeket attól a pillanattól libanoni tulajdonnak tekinti, amint nemzetközi vizekre értek. Ha tehát bárki – azaz Amerika, vagy Izrael – feltartóztatná őket, az hadüzenettel lenne egyenlő. Érdekes módon a következő napon az amerikai nagykövetasszony Bejrútban tudomásul vette ezt és jelezte, hogy Washington “megengedi” ezeket a szállítmányokat Szíriából Libanonba. Sőt azt is jelezte, hogy Washington arra fogja kérni a Világbankot, hogy csoportosítson forrásokat a gázvezetékre Jordániából. Az is érdekes, hogy Washington később gyakorlatilag nem kommentálta az ügyet. Az első szállítmány néhány nap késéssel meg is érkezett Szíriából Libanonba szeptember 16-án, napokkal azután, hogy az iráni hajó szállítmányát a szíriai Banyās kikötőjében kirakodták. A szállítmány érkezése kisebb népünnepélyt okozott mindenfelé nagyban javítva a Ḥizb Allah megítélését, bár a párt biztonsági okokból kifejezetten tiltotta az ilyen gyülekezéseket.
Irak maga is aktív cselekedett. Szintén szeptember 16-án iraki olajszállítmányok érkeztek Szíriából Libanonba. Az iraki és a libanoni kormány már július végén megegyezett, hogy Bagdad 1 millió tonna olajat szállít Libanonba, hogy abból áramot fejlesszenek. Az első szállítmány szeptember 5-én érkezett Irakból Szíriába, ami érdekessé teszi a szállítmány időzítését Libanonba.
Miért olyan fontos mindez Szíria rehabilitálása szempontjából? Ennek a gyors mentőakciónak több részlete is azt mutatja, hogy a kérdés messze túlmutat Libanon gazdasági és energiaválságán. Ezeknek a terveknek a többsége messze meghaladja Libanon közvetlen igényeit és hosszútávú tervezésre utal. Az is érdekes, hogy mindegyik Szíria közvetítésére épít. Amíg az ésszerű, hogy az iraki olajszállítmányok Szírián keresztül érjenek célba és ugyanez igaz a jordániai villamos-energiára is, Irán és Egyiptom közvetlenül a tengeren át is tudna szállítani. Miért olyan fontos akkor mindent Szírián keresztül vinni? Ennek két fő oka van.
Először is, Szíria maga is áram és energiahiánnyal küzd. Ez nagyrészt a kelet-szíriai amerikai megszállás miatt van, aminek a célja a szír gazdaság megfojtása és Damaszkusz térdre kényszerítése. Mármost a Jordánián át érkező áram, ahol megvan a kellő kapacitás az áram előállítására, de nincs kellő gáz ilyen többlethez, most majd Szírián megy keresztül. Jordánia egyiptomi gázból áramot szállít majd, de “némi” többlet majd Szíriában is “marad”. Ebben a felállásban az amerikai szankciók nagyrészt értelműket veszítik.
Másodszor, az egyik legnehezebb hagyatéka a Trump kormányzatnak az ún. Cézár törvény, ami mindennemű pénzügyi tranzakciót a szír állammal törvénytelennek ítél és szankciókkal büntet. Ez a szír kereskedelem jelentős részét bénította meg. Azonban most, hivatalosan legalábbis Libanont segítve, ezek a tranzakciók nem igen menetnek keresztül a Szíriával való nagyarányú átutalások nélkül. Pont ez a lényeg. Libanont más úton is meg lehet segíteni, de ennek a mentőakció projektnek a fő eredménye, hogy lyukat üt az amerikai szankciók falán. Ezzel a szankciók nagyrészt értelműket veszítik és megteremtik az utat azok felszámolására, vagy legalábbis nagyarányú megkerülésére. A résztvevő államok együtt törik fel a Szíria körüli szankciókat, márpedig Washington egyszerre mindegyikük ellen nehezen küzdhet.
Az új libanoni kormány
Az egész mentőakció Libanon részére, ami nagyrészt nem is csak Libanonról szól máris mozgásba lendítette a libanoni belpolitikát. Közel két évig tartó politikai patthelyzet után, amikor gyakorlatilag nem volt kormány másfél évig nagy változások kezdődtek augusztusban. Augusztus közepén a Ḥizb Allah már tényként beszélt az iráni olajszállítmányokról. Amint láthattuk, ekkora már rég zajlottak tárgyalások Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak között energiaszállításról.
A mesterségesen gerjesztett válság egyre céltalanabbá vált ezzel, majd a Bagdadi Csúcs és az ammani megállapodások után máris mutatkoztak az eredmények. Bár már júliusban megállapodás született erről, szeptember 10-én Nağīb Mīqātī libanoni milliárdos végre kormányt tudott alakítani. Ő már 2005-ben, illetve 2011 és 2014 között is volt kormányfő, de ezúttal a felállás más. Ő ideális kompromisszumos jelölt, aki kiváló nyugati és öbölbéli kapcsolatokkal is bír, de elfogadható a Ḥizb Allah számára is.
Bár a gyakorlati hatalom java továbbra is nagyrészt ‘Awn köztársasági elnök kezében van, az energiaválság megoldásával, a külkapcsolatok javításával főként Szíria irányában és a gyorsan megalakult kormánnyal a Ḥizb Allah megítélése hirtelen óriásit ugrott. Annyira, hogy Mīqātī szeptember 17-én a CNN-nek adott nyilatkozatában már nagyon is békülékeny hangon beszélt a síi partról.
Irak még mindig mozgásban
Amint az múlthéten láthattuk, az iraki kormány átütő sikert ért el és a Szíria elszigeteltségét feltörő átrendeződést nagyrészt az érte el. Ezen az úton a Bagdadi Csúcs és az Ammanban kötött megállapodások még csak a kezdetet jelentették.
Szeptember 12-én al-Kāẓimī iraki miniszterelnök Teheránba utazott, amivel ő lett az első külföldi vezető, aki látogatást tett Ra’īsī új iráni elnöknél. A napirend két fő kérdésre koncentrált. Az energetikai együttműködésre a térségben, minden bizonnyal a Szírián át Libanonba menő szállításokat érintve, illetve az iraki közvetítésre a szaúdi-iráni tárgyalásokon. Ez pedig aligha elválasztható az átalakuló gazdasági együttműködéstől a térségben. Egyben várhatólag ez az utolsó nagyobb külföldi találkozója a jelenlegi iraki kormánynak az október eleji választások előtt. Így tehát a megbeszélések nyilván érintették az amerikai kivonulást Irakból és a lehetséges választási eredményeket és az iráni támogatás kilátásait a következő kormány felé, amiről úgy hírlik, hogy jó eséllyel al-Kāẓimī vezeti majd.
Amíg a miniszterelnök Teheránba utazott, szeptember 16-án külügyminisztere Fu’ād Ḥussayn Szaúd-Arábiába repült, hogy részt vegyen a GCC külügyminisztereinek találkozóján. Vár Irak nem tagja a GCC-nek, részvétele nagyon is fontos volt az Iránnal folytatott tárgyalások segítésére.
Ez a kiterjedt diplomáciai tevékenység mutatja, hogy bár egy éve Irak még válságos helyzetben volt, most pedig választások közelednek, Bagdad kifejezett diplomáciai csomóponttá vált. Fontos közvetítő lett Irán és számos arab állam között a térségben. Ez a szerep pedig várhatóan még erősödni is fog az amerikai kivonulás után. Így tehát egyáltalán nem lényegtelen, hogy Irak mennyire erőlteti Szíria visszaemelését az arabközi politikai térbe.
Tel-Aviv aggódik
Tel-Aviv új koalíciós kormánya természetszerűleg most főként a korábbi kormány építette személyi hálózat, a Netanyahu-korszak hagyatékának felszámolásával van elfoglalva. Ettől azonban még nem vakok körülöttük gyorsan változó helyzetre. A jelek azt mutatják, hogy ennek az új kormánynak eddig minden nemzetközi lépése valamely mértékben kötődött ehhez a kérdéshez.
Az már csak természetes, hogy az új miniszterelnök, Naftali Bennett első útja Washingtonba vitte, ahová augusztus 24-én érkezett meg. Ez már csak annál is inkább természetes, mivel szüksége van arra, hogy személyes kapcsolatokat építsen ki ezzel az életbevágó szövetségessel, Tel-Aviv térségbeli befolyása elsődleges biztosítójával. Ugyanakkor a találkozók során előtérbe helyezett témák nagyon beszédesek az utazás természetéről. Bennett fő aggálya az “iráni regionális befolyás megállítása”, valamint Irán “atomfegyverhez jutásának megakadályozása” voltak. Ez persze nem egy új téma és Tel-Aviv is tisztában van bele, hogy az utóbbi nagyon távoli eshetőség, amit Washington magától is meggátolna. Tel-Aviv fő aggodalma nyilván nem ez, hanem Irán regionális befolyásának újbóli megerősödése, ha egyszer az atomalku ismét életbe lép, illetve Washington kivonul Irakból és Szíriából. Ez teljesen világos is volt, mivel arra is megkérte, hogy ne vonuljon ki Irakból, s főleg ne Szíriából, mert ez a fő záloga, hogy ezek az országok nem lesznek az ellene irányuló iráni befolyás támaszpontjai.
Az levéssé ismert, hogy a formalitásokon túl mekkora garanciákat kapott Bennett Washingtonban, de jó eséllyel nem lehetett sok. Szeptember 9-én Jair Lapid új külügyminiszter Moszkvába ment, hogy kiterjedt tárgyalásokat folytasson Szergej Lavrov orosz kollégájával, Putyin elnökhöz azonban nem nyert bebocsátást. Ugyankkor egy nagyon heves sajtókonferencián a találkozó után Palik azt közölte: “Izrael nem fogja tétlenül nézi, ahogy Irán terrorista támaszpontokat épít ki a mi északi [szíriai] határaink mentén, vagy amikor Irán fejlett fegyverekkel lát el terrorista szervezeteket – mely fegyvereket ellenünk akarják használni”. Ez azt jelenti, hogy Tel-Aviv folytatja a légitámadásokat és a titkos akciókat a szír állam ellen, hogy lekösse azt. Az némi meglepetést okozott, hogy Lavrov szinte semmilyen ellenvetéssel nem élt, holott a szinte folyamatos légicsapások kérdés folyamatos feszültségforrás Damaszkusz és Moszkva között. Ennek válasza részben abban rejlik, hogy addig, amíg ezek a légicsapások főként iráni érdekeltségeket támadnak Moszkva nem fog nagy erőfeszítéseket tenni egy Szíriában riválisért. Márpedig ezek a légicsapások az utóbbi két három évben nem jelentettek gondot az egyre növekvő orosz gazdasági befolyás számára Szíriában. Az azonban világos, hogy kielégítő amerikai biztosítékok hiányában Tel-Aviv orosz garanciát keresett, hogy Irán nem lesz döntő szereplő Szíriában, illetve, hogy az Ellenállás Tengelye nem alakul egy erős gazdasági tömbbé.
A nagyhatalmaknál tett kísérletek azonban, amik a harcias nyilatkozatokon túl nem hoztak kielégítő sikert Tel-Aviv arab kapcsolatait is bevetette.
Már augusztus 11-én Jair Lapid Marokkóban ment, ami azt kívánta jelezni, hogy Tel-Aviv Netanyahu bukása ellenére tovább halad a normalizálási folyamat útján. Ebből következőleg az arab államoknak nem érdemes bízniuk az Öböl államaiban, vagy hogy onnan majd új szelek fújnak Trump távozása után. Ami azonban Marokkót illeti, a találkozó csakis a kétoldalú kapcsolatokat és Nyugat-Szahara kérdését szolgálta.
Ennél fontosabb, hogy szeptember 4-én Isaac Herzog izraeli elnök titkos találkozóra Ammanba ment. Ez csupán 4 nappal az Ammanban kötött négyoldalú egyezmény előtt történt, amiben megegyeztek Libanon földgázzal és árammal való ellátásáról Szírián keresztül. Ez pedig aligha véletlen. Tel-Aviv félhivatalos verziója szerint Herzog látogatásának célja a “stratégiai mélységű ügyek megvitatása úgy kétoldali, mint regionális szinten”. Értelem szerűen tehát Tel-Aviv ki akarta puhatolni ezt az új gazdasági együttműködési tervet, biztosítékot akart szerezni, hogy az nem szolgál iráni terveket, illetve Szíria megsegítése korlátozott. Ezen túl szinte biztosra vehető egy nem túl burkolt fenyegetés is, hogy Tel-Aviv nem fog elfogadni nagyobb átrendeződést. Ha ugyanis ilyen kísérlet történne, annak Jordániára nézve is pusztító következményei lennének.
Szeptember 13-án aztán Bennett maga sietett Šarm aš-Šayhba, az egyiptomi diplomácia regionális tárgyalásainak központja, hogy találkozzon as-Sīsī elnökkel. A hivatalos nyilatkozatok a békefolyamat és a Palesztina újjáépítésére tett erőfeszítések felújítására koncentráltak, a kétoldalú kereskedelmi és együttműködési kapcsolatokon túl azonban nagy kevés más ügyre történt utalás. Minthogy Bennett a palesztin kérdés kapcsán a legszélsőségesebb politikai tábort képviseli minden fajta a kérdésben teendő engedmény nélkül, teljes világos, hogy ez csak a közvéleménynek szánt napirend volt. A megbeszélések valójában inkább Egyiptom Etiópiával és Törökországgal szembeni gondjait érintették, illetve Bennett meg akarta vitatni az egyiptomi lépések célját Szíria, Jordánia, Irak és Libanon vetületében.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezeknek a látogatásoknak a többsége, úgy a hivatalosak, mint a “titkosak”, megelőzték az amúgy fontos EU, vagy ázsiai partnerekkel való kapcsolatfelvételt az új kormány részéről, illetve az össze közjogi vezető részt vett benne. Azt láthatjuk, hogy Tel-Aviv mindent elkövet Szíria küszöbön álló rehabilitációja és az ezzel járó új gazdasági együttműködés ellen, folyamatosan méregeti azt minden szinten. Vagyis Tel-Aviv aggódik.
Elérik-e ezek a lépések a céljukat?
Tekintve ezt a kiterjedt diplomáciai tevékenységet Tel-Aviv részéről, nem is említve katonai és titkosszolgálati akciókat, jogosan vetődik fel a kérdés. Működnek ezek a lépések? Meghozzák azt az eredményt, amit az izraeli vezetés szeretne?
Ha Jair Lapid még reménykedett is a Lavrovval folytatott tárgyalásaiban és hogy Szíria kapcsán tett kirohanásait válasz nélkül hagyták, a nyugalma nem tartott sokáig. Szeptember 14-én, alig napokkal Lapid látogatása után Baššār al-Asad szír elnök Moszkvában találkozott Putyin elnökkel. A formalitásokon túl nem sokat osztottak meg a közvéleménnyel és arra sem érkezett magyarázat, hogy mi indokolta ezt a gyors találkozót, ám az könnyen visszafejthető, hogy ez Lapid látogatására válaszul érkezett. Ez választ Tel-Avivnak, hogy Moszkva Damaszkusz kitartó támogatója marad és támogatni fogja a mostani gazdasági átalakulást a térségben – amíg az nem veszélyeztet közvetlenül orosz érdekeket -, de egyben jó eséllyel megállapodás is született egy közelgő észak-szíriai katonai akcióról is. Azóta pedig megszaporodtak az orosz és a szír légicsapások a törökök támogatta fegyveresek, akik máris óriási a belharc.
Számos katonai és fedett művelet is történt az utóbbi időben, amik mutatják, hogy az izraeli vezetés nem akar minden reményét a diplomáciába fektetve kivárni. A Libanonba szánt üzemanyag szállítása és Jordániában a gázvezeték építése épp csak elindult és máris robbanás ért egy gázvezetéket Szíriában, egy bő napra kiütve a szír áramhálózat javát. A Dā‘iš vállalt felelősséget ezért a támadásért, ami kifejezetten furcsa. Az ilyen típusú akciók sokkal inkább jellemezték az ún. “szír ellenzéket”, mint ezt a kifejezett terrorista szervezetet, amelyet korábban nem igazán érdekelt az ilyen típusú gazdasági szabotázs. A támadás a szervezet számára feltűnően kevés hasznot is hozott, de nagyon hasznos Tel-Avivnak pont most, amikor épp készül megoldani áramhiányát és hamarosan Libanon fő ellátója lesz. Az ilyesfajta együttműködés az izraeli vezetés és a Dā‘iš, vagy más al-Qā’ida csoportok között tűnhet ugyan valószínűtlennek, de nem szabad e tekintetben elfelejtenünk Efraim Halevy korábbi Moszad igazgató kijelentéseit, melyek szerint “Izrael az al-Qā’idával más számítás alapján áll…”.
Nemrég Irakban is ismét sor került egy újabb az al-Ḥašd aš-Ša‘abī (Népi Mozgósítás) elleni rejtélyes légitámadásra. Pár éve az iraki erők nagy része Izraelt vádolta ezekkel a drón csapásokkal. Ezúttal is több iraki politikus is Tel-Avivra mutatott, főleg hogy a korábbi több hasonló esettel szemben most Washington sietett tagadni minden felelősségét.
A helyzet az, hogy az izraeli vezetés nem alaptalanul aggódik a legutóbbi Szíria fejlemények miatt, és nemcsak az iraki-jordán-egyiptomi-szír együttműködés kilátásai miatt. A szíriai Dar‘ā körüli fejlemények is aggasztóak számukra. Ez a terület a 2011 óta a fegyveres összecsapások és a külföldi beavatkozás szíve volt, amióta csak a Szíria elleni háború megkezdődött. Ez a várost és az azt körülvevő vidéket “a forradalom bölcsője” jelzővel illették, és évekig súlyos harcok folytak itt. Amikor a háború menete megfordult és a szír állam orosz támogatással az ideiglenesen elvesztett területek többségét vissza tudta szerezni törékeny béke jött létre itt is, Damaszkusz ellenőrzése helyreállt. Csakhogy a megállapodás részeként a korábbi fegyveres csoportok csak névlegesen olvadtak be a szír hadseregbe. Fegyvereiket nagyrészt megtarthatták és az utóbbi pár hónap alatt meg növelték is. Nagyrészt brit különleges erők támogatásával ezeknek a csoportoknak a kiképzése folytatódott és elszórt terrorista merényletekre került itt sor. Ez főként a szír állam és hadsereg ellen irányult, de de részben a civil lakosság ellen is. A helyzet egyre tarthatatlanabb lett, majd 2021 júliusában ismét háború tört ki. A szír vezetés azonban elejét akarta venni, hogy újabb nagyarányú harcok torjenek ki és nagyarányú áldozatok legyenek, így gyorsan lépett. Elszigetelte Dar‘ā al-Balad negyedet, ahol a fegyveres ismét harcokat kezdtek, majd nyomást gyakoroltak rájuk, hogy adják fel. Végül ez a “felkelés”, ami most érdekes módon kevés külföldi figyelmet kapott, egyértelműen eredménytelennek bizonyult és augusztus 31-én orosz közvetítéssel tűzszünet állt be. ‘Abd Allah jordán király Moszkvában találkozott az orosz vezetéssel és egy megállapodás jött létre. Ezt a rendezést aztán Lavrov orosz külügyminiszter pont azon a sajtótájékoztatón jelentette be, amin Lapid azokat a bizonyos heves kirohanásokat tett. A Lavrov által bejelentett rendezési terv értelmében – a 2018-as megállapodással szemben – Dar‘ā tartományban visszaállt a tényleges szír ellenőrzés, mégpedig orosz részvétel nélkül. Ebben a kérdésben a jordán szál is kiemelten fontos, hiszen a nyugati támogatás java Jordánián keresztül áramlott be.
Ami történt, az a Dél-Szíria lángra lobbantására tett utolsó kísérlet volt a kelet-szíriai és idlibi műveletek feltartására. A kísérlet elbukott és a szír állam most visszaállítja teljes fennhatóságát, ami majd növeli légvédelmi képességeit is és lezárja az izraeli kézen lévő területekkel közös határt. Vagyis a Tel-Aviv által kívánt biztonsági-katonai elválasztó övezet most esett el, ahelyett, hogy ismét megerősödött volna.
Az eredményeket jól mutatja, hogy 2021 szeptember 19-én ‘Alī Ayyūb szír védelmi minisztert és vezérkári főnököt Ammanba hívták, hogy kiterjedt tárgyalásokat folytassanak a fejleményekről. Figyelemmel arra, hogy ez az első ilyen magas szintű találkozó 2011 óta, illetve hogy jordán kérésre jött létre, mindez mutatja mennyire megerősödött Szíria.
Dacára Damaszkusz katonai nyereségeinek, a küszöbön álló idlibi műveleteknek és az esetleges Amerikai kivonulásnak – legalábbis Irakból – a fő kérdés továbbra is az, hogy ez a gazdasági talpra állás fenntartható lesz-e, vagy sem. Damaszkuszban hosszú távon lehet, hogy kevés a bizalma Egyiptomban, Jordániában és az öbölállamokban, de Irakban és Iránban sokkal több. Az ő lehetőségeik, figyelembe véve, hogy az együttműködést tesztelő első olajszállítmányok Libanonba épp e két országból jöttek, bőven elégségesek a szír gazdaság helyreállításának segítésére. Elég erősek-e azonban fenntartani ezt az együttműködést. Amint láthattuk, nemrég Irak figyelemreméltó támogatást tudott szerezni és ismét a térség fő közvetítője lett.
Ami Iránt illeti, idén Teherán stratégiai partnerséget kötött Kínával, ami hamarosan a Washingtonnal folytatott atomtárgyalások eredményeitől függetlenül is fel fogja pörgetni az iráni gazdaságot. Ennél is fontosabb, hogy szeptember 17-én Irán a Sanghaji Együttműködés Szervezetének teljeskörű tagja lett, ami Kína és Oroszország részvétele mellett Ázsia legnagyobb gazdasági-biztonsági tömbje. Ez nem is annyira diplomáciai, mint gazdasági siker, ami a következő 2-5 évben nagyban növeli majd Irán gazdasági lehetőségeit. Az Irakon keresztül vezető szárazföldi folyosó biztosításával ennek óriási hatása lest Szíriára és Libanonra is. Amit pedig az új libanoni kormány kapcsán most láthatunk, az még csak ennek a pl átrendeződésnek az előszele.
Röviden, a Szíria körüli helyzet gyökeresen változik. Nagyon nehéz idők vannak most az országon belül úgy gazdaságilag, mint az életkörülmények tekintetében és ezt nehéz is lenne tagadni. Minden jel azonban arra utal, hogy ezek már a közeli hajnal előtti legsötétebb órák.