A Szudáni Fellebviteli Bíróság megerősítette al-Bašīr fogvatartását egy javítóintézményben

http://www.almayadeen.net/news/politics/1390831/محكمة-استئناف-سودانية-تؤيد-إيداع-البشير-في-مؤسسة-إصلاحية

 

Író: al-Mayadeen net               Forrás: hírügynökségek           2020 április 08 21:44

‘Umar al-Bašīr szudáni elnök ügyvédje azt mondja, hogy Fellebviteli Bíróság Szudánban megerősítette az ítéletet al-Bašīr fogvatartásáról egy javítóintézményben két évre, miután korrupcióért elítélte, egyben utalást tett arra, hogy az ítélet felülvizsgálalát kérte a Legfelsőbb Bíróságon.

Szudánban a Fellebviteli Bíróság megerősítette a határozatot ma, szerdán, hogy a korábbi szudáni elnök ‘Umar al-Bašīrt egy javítóintézményben tartsák fogva két évre, miután korrupció miatt ítélték el, aszerint, amint ügyvédje, Hāšim al-Ğa‘lī erősített meg.

Al-Ğa‘lī azt mondta: “Igen, a Fellebviteli Bíróság megerősítette a határozatot a fogvatartásról, ám mi fellebbezést fogunk benyújtani az ítélet ellen a Legfelsőbb Bírósághoz, mert legteljesebb meggyőződésünk, hogy nincs ügy”.

Múlt decemberben a bíróság Khartoumban al-Bašīr fogvatartását rendelte el “a Társadalmi Javító Házban két évre”, miután korrupció miatt ítélték el, mely csak egyike az ellen felhozott vádaknak.

Az ítélet megerősítése azután egy évvel történik most, hogy a szudáni hadsereg átvette a hatalmat az elnöktől, aki harminc évig uralta az országot, miután 1989-ben katonai puccsal a hatalomba került.

A hadsereg 2019 április 11-én vette át a hatalmat al-Bašīrtól hónapokig tartó utcai megmozdulások után, azóta pedig a fővárosban, Khartoumban található Copper börtönben tartják fogva.

Ennek mellékeként, a bíróság szintén elrendelte 6,9 millió euró, 351,770 dollár és 5,9 millió szudáni font (128 ezer dollár) elkobzását, amit [al-Bašīr] lakásán találtak.

Al-Bašīrt, aki már elmúlt 75 éves, elítélték “bűnös vagyon” és “külföldi valuta használata” vádjaiban, melyekért az ítélet általában eléri a 10 évet.

A vádak ahhoz a többmillió dollárhoz is kötődnek, amit korábbi elnök, aki három évtizedig uralta az országot, Szaúd-Arábiától kapott.

Al-Bašīr már beismerte, hogy 90 millió dollárt kapott szaúdi vezetőktől, a vád pedig, amit az ítélet tartalmaz, arra a 25 millió dollárra koncentrál, amit a szaúdi koronahercegtől, Muḥammad ibn Salmān-tól kapott.

2009-ben és 2010-ben is a Nmezetközi Büntető Törvényszék letartóztatási parancsot adott ki al-Bašīr ellen azon vádak alapján, hogy “népírtás bűntettét” és “emberiség elleni bűntetteket” követett el a Dārfūr tartományban 2003-ban kitört konfliktus során”.

Múlt februárban a Szudáni Szuverenitási Tanács, mely al-Bašīr megdöntése után alalkult a hatalom ideiglenes gyakorlására már bejelentette, hogy a korábbi elnököt ki fogják adni.

 


محكمة استئناف سودانية تؤيد إيداع البشير في مؤسسة إصلاحية

 

   الكاتب: الميادين نت               المصدر: وكالات           06 نيسان 21:44

 

محامي الرئيس السوداني عمر البشير يقول إن محكمة استئناف في السودان أيدت حكماً بإيداع البشير في مؤسسة إصلاحية لمدة عامين بعد إدانته بالفساد، ويشير إلى أنه طلب استئناف الحكم في المحكمة العليا

أيدت محكمة استئناف في السودان، اليوم الأربعاء، حكماً بإيداع الرئيس السوداني السابق عمر البشير في مؤسسة إصلاحية لمدة عامين بعد إدانته بالفساد، وفق ما أكد محاميه هاشم الجعلي

وقال الجعلي: “نعم، محكمة الاستئناف أيدت الحكم بالإدانة، ولكننا سوف نستأنف الحكم في المحكمة العليا، لقناعتنا التامة بأنه ليس هناك قضية

وكانت محكمة في الخرطوم قضت في كانون الأول/ديسمبر الماضي بالتحفّظ على البشير في “دار للإصلاح الاجتماعي لمدة عامين”، بعد إدانته بالفساد في واحدة من عدة قضايا ضده

وجاء تأييد الحكم بعد مرور عام على إطاحة الجيش السوداني بالرئيس الذي حكم البلاد على مدى ثلاثين عاماً، عقب وصوله إلى السلطة بانقلاب عسكري في العام 1989

وأطاح الجيش بالبشير من الحكم في 11 نيسان/أبريل 2019، بعد شهور من الاحتجاجات الشعبية في الشوارع، وهو يحتجز منذ ذلك الوقت في سجن كوبر في العاصمة الخرطوم

وفي غضون ذلك، قررت المحكمة أيضاً مصادرة 6,9 ملايين يورو و351,770 دولاراً و5,9 ملايين جنيه سوداني (128 ألف دولار) وجدت في منزله

وأدين البشير البالغ من العمر 75 عاماً بـ”الثراء الحرام” و”التعامل بالنقد الأجنبي”، وتصل عقوبة التهمتين عادة إلى السجن لنحو 10 سنوات

وترتبط التهم بملايين الدولارات التي تلقاها الرئيس السابق، الذي حكم البلاد على مدى ثلاثة عقود، من السعودية

واعترف البشير بحصوله على تسعين مليون دولار من حكام السعودية. وتتركز القضية التي صدر الحكم فيها على 25 مليون دولار تلقاها من ولي العهد السعودي محمد بن سلمان

وفي العامين 2009 و2010، أصدرت المحكمة الجنائية الدولية مذكرات اعتقال بحق البشير بتهمة ارتكاب “جرائم إبادة جماعية” “وجرائم ضد الإنسانية “خلال النزاع في إقليم دارفور الذي اندلع في العام 2003

وفي شباط/فبراير الماضي، أعلن المجلس السيادي السوداني الذي تشكّل عقب الإطاحة بالبشير لتولي حكم البلاد لفترة انتقالية، أنه سيقوم بتسليم الرئيس السابق