Ahogy már múlt héten is foglalkoztunk vele, elkerülhetetlennek tűnik, hogy a háború a tel-avivi rezsim és Irán között folytatódjon. Minden politikai és taktikai fejlemény Iránban azt mutatja, hogy Teherán egyértelműen háborúval számol.

            A külpolitikai fejlemények ugyanezt mutatják. Az iráni elnök és Lārīğānī újonnan megválasztott Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács főtitkár legutóbbi utazásai mind azt sugallják, hogy most teszik meg az utolsó lépéseket az alapok lefektetéséhez, ha a háború kitörne.

            Az a három alapvető kérdés, ahol most Irán világos határvonalat húzott Libanon, Irak és a Kaukázus. Ezekben az – egyébként erősen összenőtt – kérdésekben Irán ugyan kész elfogadni olyan alkut, ami megőrzi pozícióit, de azt is nagyon világosan jelzi, hogy ha a feltételei nem valósulnak meg, akkor háborúban megy.

            Nagyon kevés ellentétes ösztönző maradt, ahol Teherán még vár az eredményekre. Ezek azonban nem döntő jelentőségűek. Csak annyiban számítanak, hogy Iránnak ezekben világos válaszra van szüksége, hogy tudja mivel számol.

 

Látogatás Pakisztánba

            Augusztus 3-án, vagyis még mielőtt Lārīğānīt kinevezték volna a Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács élére, Pezeškiyān iráni elnök Iszlámábádba látogatott. Ami annyiból nagyon is jelentős volt, mert Pakisztán nagy nyíltan és hatásosan támogatta Iránt júniusban a háború alatt, azt is felvetve, hogy egy esetleges atomcsapásra Tel-Aviv részéről Iszlámábád hasonló módon visszacsapna. A két elnök és a két delegáció között a találkozók nagyon ünnepélyesek és szívélyesek voltak, végre jó egyetértést mutatva a két ország között. Ami ahhoz képest figyelemre méltó, hogy 2024 januárjában kölcsönösen egymás területet bombázták.

            Ez volt az első jele annak, hogy Teherán biztosítani akarja szomszédai támogatását, ahol csak lehet, a legutóbbi háború után pedig Pakisztán kiemelt jelentősséggel bírt. Nem csak katonailag támogatást nyújtva, vagy akár szükség esetén titokban csapatokat is, hanem stabil összeköttetést nyújtva Kínával. A két ország közt a másik kiemelt kérdés a Baludzsisztánt kettészelő határszakasz, ahol szeparatista csoportok folyamatos biztonsági problémát jelentenek még a két félnek. Ez volt a 2024 eleji konfliktus forrása is. Irán számára kiemelten fontos ennek a térségnek a biztosítása, ha háború törne ki, hogy ez ne kössön le komolyabb biztonsági erőket és ne legyen egy esetleges megszállás lehetséges kiindulópontja. Pakisztán ebben hatalmas segítséget nyújthat a határ biztosításával elvágva az illegális kereskedelmet és fegyvercsempészetet és ez Iszlámábádnak magának is érdeke.

            Pezeškiyān látogatása során nyilvánosan két kérdésben egyeztek meg. Biztosítékokat nyújtottak a határbiztonság kérdésében és erősítették a kereskedelmi együttműködést. Valójában, hogy sokszorosára növelik. Amit nem is szabad alábecsülni egy olyan ország esetében, amely folyamatosan szankciók alatt van és épp ezen az úton próbálják megtörni. A találkozó tehát nagyon sikeresnek tűnt.

            Nem tudhatjuk, hogy a katonai együttműködést illetően miben állapodtak meg, de néhány jel arra mutat, hogy a találkozó egyáltalán nem azt hozta, amit Teherán remélt. Az iráni delegáció – legalábbis hivatalosan – katonai téren csak Naṣīrzāde hadügyminisztert tartalmazta, aki nem kifejezetten jelentős az iráni katonai intézményrendszerben. Sem az iráni fegyveres erők, sem a hírszerzés kiemelt tagja nem vettek részt a találkozókon. Ahogy az iráni delegáció sem találkozott vezető pakisztáni katonai parancsnokokkal, vagy híres pakisztáni hírszerzés vezetőivel. Figyelembe véve, hogy ezeknek az intézményeknek milyen súlyuk van mind a két országban, a találkozó lehet a jószándék jele a két fél részéről, de nem kifejezetten szoros katonai együttműködést mutat.

            Ezzel együtt is a találkozó fontos volt, hogy erősítsék a jószándékot és további gazdasági távlatokat nyissanak. Ugyanakkor legalább azt sikerült biztosítani, hogy Pakisztán nem fog nehézségeket támasztani, amíg Irán nyugat felé lesz lekötve.

 

Lārīğānī útja

            Az igazi jelzése, hogy nagy valószínűséggel háború közeleg az Iráni Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanács újonnan kinevezett titkára, ‘Alī Lārīğānī első hivatalos útja volt Irakba és Libanonba. Amit később fogalmazott, azért csak ebbe a két országba, mert ezek Irán barátai. Más szavakkal, mind a két országban olyan alapvető iráni szövetségesek vannak, akik alapvetően fontosak lesznek, főleg, ha a háború elhúzódik.

            Lārīğānī augusztus 11-én érkezett Bagdadba. Itt találkozott a köztársasági elnökkel, a miniszterelnökkel és a nemzetbiztonsági főtanácsadóval, aláírva egy határbiztonsági együttműködést. Ez jól mutatja, hogy mennyire komolyan vette az iraki kormány a találkozót. Kevés részlet kapott nyilvánosságot az egyezmény részleteiről. Az világos, hogy Irak nem tudja teljesen meggátolni a kurdisztáni területről a betöréseket iráni területre. Beszédes azonban, hogy Lārīğānī semmilyen találkozót sem tartott Iraki-Kurdisztán kormányzata képviselőivel. Meg csak nem is utalt rájuk. Amiből arra lehet következtetni, hogy egy háború és esetleges Kurdisztánban működő szervezetek – mint amilyen a Kōmala – betörései esetén Bagdad kész elnézni, ha Irán a hátáron átnyúlva visszacsap.

            A találkozó már csak azért is nagyon fontos volt, mert újabban Washington azért gyakorol nyomást Bagdadra, hogy az ne törvényesítse a Népi Mozgósítás erőit, melyeket 2014 óta Irán szerelt fel és képzett ki, azóta pedig az iraki fegyveres erők törvényes részeként működtek. Úgy tűnik ennek kapcsán is kielégítő garanciákat kapott Teherán.

            Augusztus 13-án Lārīğānī Bejrútba ment, szintén, hogy kimerítő tárgyalásokat folytasson. Így találkozott Joseph ‘Awn köztársasági elnökkel, Nawāf Salām miniszterelnökkel és Nabīl Barrī parlamenti házelnökkel. De szintén találkozott a Ḥizb Allah főtitkárával, Nā‘īm Qāsimmal is, bár erről a találkozóról szinte semmilyen részletet sem lehet tudni. A látogatás célja teljesen világos volt. A jelenlegi libanoni elnök és miniszterelnök szinte teljes szimbiózisban az Amerika-párti táborhoz tartoznak. Eddig nem kezelték kiemelt kérdésként a folyamatos izraeli támadásokat, sokszor mélyen Libanonon belül, vagy, hogy a megszálló erők nem vonultak ki teljesen, mégis elszántan követik az amerikai követelést, hogy a Ḥizb Allaht le kell fegyverezni. Ami nemcsak szinte teljesen lehetetlen, hanem teljesen kiszolgáltatottá is tenné az országot Tel-Avivval szemben és csupán az amerikai ígéretek betartásától függne. Amiket Washington folyamatosan megszeg.

            Ez Teherán számára központi kérdés, hiszen a Ḥizb Allah Irán legfontosabb ideológiai és taktikai szövetségese az arab világban, de egyben legnagyobb sikere is. Éppen ezért Teherán nem engedheti meg, hogy a Ḥizb Allah megszűnjön, bármi is ennek az ára.

            Lārīğānī azért érkezett, hogy megpróbálja meggyőzni a libanoni kormányt, ne akarja lefegyverezni a Ḥizb Allaht és találjanak valamilyen kompromisszumot. De egyben azért is, hogy javítsa Irán megítélését és biztosítsa a Ḥizb Allaht, Teherán nem marad tétlen, ha konfliktus törne ki. A látogatás során egy egyórás interjút is adott a libanoni al-Mayadeen csatornának, amiben összefoglalta Teherán nézetét a térségről, főként Libanonról.

            A reakciókból az szűrhető le, hogy a libanoni vezetés tart attól, hogy Irán mit fog lépni, de ennek ellenére kitart amellett, hogy a Ḥizb Allaht le akarja fegyverezni. Vagyis óvatosan de nyíltan nemet mondott a megegyezésre.

            Az eredmény világos. Augusztus 15-én pénteken a Ḥizb Allah főtitkára, Na‘īm Qāsim egy televíziós beszédben azt közölte, hogy a kormánynak meg kell változtatnia álláspontját és a mozgalom nem fogja átadni fegyvereit, még akkor sem, ha ez összecsapást jelent. Eddig, amióta csak a háború a tel-avivi rezsimmel novemberben véget ért a Ḥizb Allah kifejezetten támogatónak mutatkozott a kormány kezdeményezései iránt azok minden hibája ellenére és elméleti szinten nem volt kifogása a lefegyverzéssel, hiába tudta mit szeretne a kormány elérni. Csak annyit hangoztatott, hogy először a megszálló izraeli erők teljes kivonulását kell elérni. Amire hathatós kísérlet sem történt. Ezzel most a Ḥizb Allah került olyan helyzetbe, hogy a kormány gyengének tűnik, mint ami csak az amerikai követeléseket követi. Amik egyre csak bővülnek, nyíltan azzal is fenyegetve, hogy a szíriai helyzet átterjedhet Libanonra. Márpedig határvillongások máris voltak.

            A Ḥizb Allah azt is pontosan tudja, hogy a libanoni kormány nem tudja lefegyverezni, azt azonban el akarja kerülni, hogy polgárháború törjön ki. Most megkapta a megfelelő biztosítékot Teherántól, a libanoni kormánynak kell meghátrálnia. Amit egyelőre nem akar megtenni.            

 

Az örmény folyosó kérdése

            Az Örményország és Azerbajdzsán közt nemrég a Fehér Házban aláírt nyilatkozat elméletben megteremti az alapot egy békeszerződés felé, de addig is egy folyosót biztosít Azerbajdzsán magterülete és Nahicseván exklávé között. Iránt nem két szomszédja konfliktusának lezárása érdekli, hanem, hogy ezt a folyosót 99 évre az USA kibérelné és egy amerikai cég lenne az itteni fejlesztések kivitelezője. Azaz Amerika szilárdan megvetné a lábát az azeri és a török ambíciókra építve, egy szinte semmit sem érő örmény állami felügyelet alatt, mégpedig az iráni határ tőszomszédságában. Ami gyors katonai berendezkedést fog jelenteni. Pont ezért reagált

Teherán itt a legélesebben.

            Augusztus 9-én az iráni Legfelsőbb Vezető egyik vezető tanácsadója, ‘Alī Velāyatī azt nyilatkozta, hogy “Oroszországgal, vagy nélküle, Irán meg fogja akadályozni az amerikai folyosót a Kaukázusban”. Nagyon világosan kijelentve, hogy Irán kész nyílt háborút is vállalni, vélhetően Azerbajdzsánnal, hogy ne engedje meg az amerikai jelenlétet. Itt Teherán világosan nem Örményországnak üzen, amivel amúgy remek kapcsolata van. Az üzenet Washingtonnak szól, hogy ne próbálja meg gyűrűbe fogni, vagy elvágni Oroszországtól.

            Augusztus 14-én Vahan Kosztanjan örmény külügyminiszter-helyettes Teheránba látogatott, hogy feloldja a feszültséget és kijelentette, hogy harmadik fél erői nem jelennek meg az örmény-iráni határon. Az örmény állam jelenlegi kétségbeesett helyzete miatt azonban ez jó eséllyel nem lesz kellő biztosíték.

            Teljesen világos, hogy Irán érzi az amerikai szándékot, hogy teljesen visszavágja befolyását a térségben és gyűrűbe fogja, ezzel pedig megágyazva egy újabb izraeli támadásnak. Ha pedig ezt Teheránban így fogják fel, pont ez lehet az a terület, ahol az újabb háború kitör. Habár Irán érthetően óvatos, hiszen Örményországgal remek kapcsolatai vannak, amit nem akar elrontani, miközben egy erőszakos fellépés Azerbajdzsánnal szemben Törökország haragját is kiváltaná. Amivel már amúgy is feszült a viszonya, amióta Ankara megszállt Szíriát. 

           

A kevés megmaradt ellenérv

            Nagyon kevés olyan kérdés maradt, amit Teheránban a “béketábor” még el akar intézni, remélve, hogy a pozitív eredmények még meggyőzik a vezetést, hogy várjon a nyílt összecsapással.

            Az egyik ilyen, hogy amint látható, Oroszország álláspontja még nem világos. Továbbá a decemberben Szíriában történtek után nyilvánvalóan nincs túl nagy bizalom Szíria iránt. Moszkva véleménye két kérdésben számít. Az egyik az Örményországon áthaladó Zangazur-folyosó. Ez ugyanis amerikai csapatokat eredményezne az iráni határ közvetlen szomszédságában Törökországon át közvetlen NATO utánpótlási hálózattal, mégpedig egy belsőleg gyenge országban, ahol Iránnak nincsenek helyi szövetségesei. Irán nyíltan megüzente, hogy meg fogja akadályozni a katonai berendezkedést a határai mentén. Akár Oroszországgal, akár nélküle. De orosz együttműködéssel nyilván könnyebb lenne, az viszont nem világos, hogy Moszkva hogyan kezeli a kérdést. Meg kell várni az alaszkai Putyin-Trump találkozó végét, Irán pedig nem akarja megzavarni a tárgyalásokat. A második kérdés, hogy bármennyire kevés is a bizalom Moszkva iránt, az még mindig élvonalbeli légvédelmi rendszereket, illetve ezekhez ellátmányt tud adni. Annak tükrében, hogy Irán maga is viszonylag jó saját gyártmányú légvédelmi iparral rendelkezik, illetve, hogy a beszámolók szerint kellő támogatást kapott Kínától, ez megint nem életbevágó kérdés. De pont mint az örmény folyosó esetében, egyszerűen csak sokkal hasznosabb bírni Oroszország támogatását, mint nem. Ez azonban nem jelenti, hogy Moszkva álláspontja bármelyik irányban is érdemben megváltoztatná Teherán döntését.

            Ott van még a Washingtonnal folytatott tárgyalások kérdése is, ami folyton felmerül a médiában, meg akár az is, hogy közvetlen tárgyalások lesznek, míg már csatornákon keresztül ezt világosan tagadják. Úgy tűnik, hogy Irán puhatolózik Trumpnál, hogy valóban tárgyalni akar-e, vagy csak ismét megtéveszti Teheránt. Mert ha meg lehet oldani, hogy Washington meghátráljon Libanon, Irak és leginkább Örményország kérdésében, akkor a legrosszabb forgatókönyv mellett is Tel-Aviv egyedül harcolna és újabb vereséget mérnének rá, ami sokkal kedvezőbb egy nyílt regionális háborúnál.

            Világos, hogy ingázók után, amik júniusban történetek a minimális bizalom is eloszlott a két fél között. Nem mintha lett volna megértés köztük. Azonban a háború, főként annak lezárása körülményei annyira homályosan, hogy valószínűleg még mindig vannak bizonyos szabályok Washington és Teherán közt, amikre építeni lehet. Végtére is Washington zárta le a háborút, főként, hogy Netanyahut megmentse a további megaláztatástól. Igaz, hogy végül Trump elrendelte a “bunkerromboló” bombák bevetését a Fordō-i létesítmény ellen, aminek az eredmények máig kétségesek. Azonban a másik két iráni létesítményt Iszfahánban és Naṭanzban nem bunkerrombolókkal, hanem Tomahawk rakétákkal támadták, amik szinte biztosan nem okoztak érdemi károkat. Beszédes azonban, hogy erről a két létesítményről szinte semmi hír sem esik a médiában. Szintén érdekes, hogy a háború utolsó napján Irán csapást mért a Katarba az amerikaiak legfontosabb közel-keleti légibázisára, ami azóta bizonyítást nyert, hogy legalábbis részlegesen sikeres volt. Ám az amerikaiak nem akarnak megtorlást a csapás miatt, még csak fel sem hozzák az ügyet, gyakorlatilag elfogadva nemcsak a támadást, hanem annak üzenetét is, hogy sokkal súlyosabb válasz is lehetett volna. Ezt azt jelzi, hogy bár az amerikai államgépezet háborút akar, Trump mindent elkövet, hogy ezt elkerülje. Vagyis még mindig van egy halvány esély arra, hogy a küszöbön álló háborúba az amerikaiak közvetlenül ne avatkozzanak bele. Ez az esély persze nagy csekély és megint csak nem változtatja meg Teherán gondolkodását, hogy háborúval is meg fogja védeni az érdekeit. De ha az teljes összecsapás elkerülhető, megér egy próbálkozást.

            Az is érdekes, hogy Teherán még mindig tárgyal az európai trojkával, vagy Németország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselőivel, hogy egyrészt megoldást találjanak a nukleáris megállapodásra, másrészt elkerüljék az EU ún. snapback mechanizmusát és az azzal járó szankciókat. Amelynek kapcsán Kína nagyon nyíltan Teherán pártjára állt. Ez megint nem egy életbevágó kérdés Teheránnak, hiszen a Kína felé vezető életmentő kereskedelmi út biztosítva van, még egy hosszabb háború esetére is. Egyszerűen csak jobb elkerülni ezeket a szankciókat, ha lehet és nem növelni az ország függőségét Kínától. Ezek az európai-iráni tárgyalások egyelőre elakadtak és biztosan nem változtatják meg Teherán felfogását. Ez megint egy enyhe ösztönző, hogy még érdemes várni.

            Ennek kapcsán kifejezetten érdekes, hogy hova nem összpontosul az iráni diplomácia. Az arab világra, kifejezetten az Öböl térségére. Logikusnak tűnne, hogy miközben Teherán egy Tel-Avivval szembeni háborút fontolgat, nyilván egy a júniusinál nagyobb szinten, akkor az öbölállamok véleménye fontos legyen. Hasznos lenne, ha ezek az országok végre lezárnák a légterüket, legalább Tel-Avivval szemben, vagy akár nyomást is gyakorolhatnának az amerikaiakra, hogy ne avatkozzanak bele. Ebben a tekintetben az Irán és Szaúd-Arábia közötti kiegyezés nagyon is ígéretesnek tűnt. Ám a háború óta nincs világos szándék arra, hogy Irán különösebben befolyásolja az Öböl államainak hozzáállását. Ennek kapcsán Lārīğānī Bejrútban adott interjúja sokatmondó volt. Kijelentette, hogy a Rijád és Teherán közti jó együttműködés nagyon hasznos lenne és ezt szorgalmazzák is, de azt is mondta, hogy az öbölállamok folyamatosan jelzik, hogy nem bíznak az amerikaiakban, mégis a velük való biztonsági együttműködés alapvető. Vagyis Teherán feladta, hogy meggyőzze őket. Elég azt látnia, hogy legalább nem agitálták a háború érdekében, ahogy az az utóbbi három- négy évtizedben történt. Ugyanakkor ezekben az országokban bízni sem lehet, mert azonnal magukat az amerikaiak akaratának. Továbbá az ellentétek főleg Szaúd-Arábiával Libanon, Szíria és Irak kapcsán most olyan nagyok, hogy most nincs realitása egy megállapodásnak.

            Mindezek a tényezők azt mutatják, hogy Teherán kivár. De ezek közül egyik sem életbevágó kérdés, amik így, vagy úgy meggátolnák, vagy biztosan kiváltanák a háborút. Ezek taktikai részleteket, amíg a végső döntés megszületik.

 

Az összecsapás várható mértéke

            Mostmár csakis két dolog állíthatja a regionális háborút, amire Teherán hangol. Ezeknek pedig együttesen kell teljesülniük. Az egyik Irán álláspontja Libanon, Irak és Örményország, akiket szavatolni kell. Libanonban a Ḥizb Allah nem lehet sem lefegyverezni, sem felszámolni, ha a polgárháborút meg akarják akadályozni. Irakban a Népi Mozgósításnak továbbra is törvényi védelmet kell élveznie az ország fegyveres erői között. Örményország kapcsán pedig a Nahicseván és Azerbajdzsáni folyosó fegyvermentes és NATO érdekeltségektől mentes kell legyen, továbbá nem szakadhat meg Irán kapcsolata Georgiával. A másik kérdés, hogy meggyőző – akár ha titkos is – garanciák kell, hogy szülessenek, hogy Tel-Aviv a belátható jövőben nem támadja meg Iránt.

            A gond ott van, hogy mindezek a fejlemények pont az ellenkező irányba mutatnak. A libanoni kormány eltökéltnek tűnik, hogy lefegyverezze a Ḥizb Allaht, Washington pedig nagyon komoly nyomást gyakorol rá. Tekintve, hogy a Ḥizb Allah erői sokkal egységesebbek és képzettebbek, talán még a felszerelésük is jobb, mint a libanoni hadseregé, a szembeállásnak csak két végeredménye lehet. Vagy polgárháború, vagy a Hizb Allah egyszerűen megadja magát. Vagyis vagy a kormánynak, vagy a Ḥizb Allahnak meg kell hátrálnia és ellent kell mondania az amerikai a nyomásnak. Máskülönben polgárháború következik, ami átterjed Szíriára is, tehát Irán be fog avatkozni.

            Ez tűnik most a legelső dominónak amely után kiterjedt regionális háború jön.