“Ḥizb Allah” vállalja, hogy bombázta a megszállás egyik állását a Šib‘ā mezőkön.

https://www.almayadeen.net/news/حزب-الله-يتبنى-قصف-محيط-مواقع-الاحتلال-بمزارع-شبعا

Író: al-Mayadeen net Forrás: al-Mayadeen net 2021 augusztus 6 12:19

Libanonban az Iszlám Ellenállás bejelenti, hogy az ‘Alī Kāmil Muḥsin és Muḥammad Qāsim Ṭaḥḥān mártírok nevét viselő csoport bombázta a megszállás egyik állását a Šib‘ā mezőkön, válaszul az al-Ğarmaq és az aš-Šawākīr körüli nyílt területeket ért izraeli légicsapásokra.

Libanonban az Iszlám Ellenállás bejelenti, hogy az ‘Alī Kāmil Muḥsin és Muḥammad Qāsim Ṭaḥḥān mártírok nevét viselő csoport bombázta a megszállás egyik állását a Šib‘ā mezőkön. Mindez a csütörtökón kiadott nyilatkozatuk szerint.

Az ellenállás azt közölte egy bejelentésében, hogy a bombázás “válaszul érkezett az al-Ğarmaq és az aš-Šawākīr körüli nyílt területeket ért izraeli légicsapásokra”. Ezzel rámutattak, hogy “a bombázás több tíz 122 milliméteres kaliberű rakétával történt.  

Az Iszlám Ellenállás katonai hírközlése egyben egy nyilatkozatot adott ki, ami tisztázta, hogy “egy rakétahordozó a cionista ellenség egyik állása felé kilőtte rakományát egy elhagyatott helyről, visszatértekor pedig konfliktusba került egyes polgárokkal Šuwyā faluban”.

A közlemény megerősítette, hogy a “az ellenállás elkötelezett az emberek iránt, és hogy semmilyen kárt ne szenvedjenek az ellenállási műveletek során”.

Az Iszlám Ellenállás egyben tagadta azokat a helyi és arab híreket, melyek szerint a megszállás ma is légitámadásokat hajtott végre libanoni területek ellen. Egy nyilatkozatukban megerősítik, hogy a megszállás nem hajtott végre semmilyen légitámadást és nem is lőtt ki semmilyen löveget azon területek felé, ahonnan az ellenállás rakétái jöttek”.

Az al-Mayadeen riportere korábban a mai nap folyamán azt jelentette, hogy megszólaltak a megszállt Ğūlān-fennsíkon és  al-Ğalīl al-A‘lā területén, közel a libanoni-szír határhoz.

A “Reuters” hírügynökség azt közölte egy libanoni biztonsági forrást idézve, hogy a rakétákat a megszállt területek felé al-‘Arqūba felől lőtték ki Dél-Libanonban.

Az izraeli média arról beszélt, hogy Libanonból egy 20 rakétát jelentő hullám zúdult le, amiből 10-et lelőttek. Egyben rámutattak, hogy “az izraeli hadsereg tüzérsége töltetekét lőtt ki a Šib‘ā farmok irányába, mely területről vélhető, hogy onnan jöttek a rakéták”.

Meg kell említeni, hogy az izraeli légierő szerda este célpontokat támadott Dél-Libanonban. Az izraeli média bejelentése szerint mindez “válasz volt a Libanonból kilőtt 4 rakétára Izrael részéről”.

 

 


“حزب الله” يتبنّى قصف محيط مواقع الاحتلال في مزارع شبعا

الكاتب: الميادين نت المصدر: الميادين نت  6 اب 12:19

المقاومة الإسلامية في لبنان تعلن أنّ مجموعات الشهيدين علي كامل محسن ومحمد قاسم طحّان قصفت محيط مواقع الاحتلال في مزارع شبعا، رداً على الغارات الإسرائيلية على أراضٍ مفتوحة في الجرمق والشواكير.  

أعلنت المقاومة الإسلامية في لبنان أنّ مجموعات الشهيدين علي كامل محسن ومحمد قاسم طحّان قصفت محيط مواقع الاحتلال في مزارع شبعا، وذلك وفق بيان أصدرته اليوم الخميس. 

وقالت المقاومة الإسلامية، في بيانها، إنّ القصف “جاء رداً على الغارات الإسرائيلية على أراضٍ مفتوحة في الجرمق والشواكير”، مشيرةً إلى أنّ “القصف تمّ بعشرات الصواريخ من عيار 122 ملم”. 

كما أصدر الإعلام الحربي في المقاومة الإسلامية بياناً أوضح فيه أنّ “راجمة الصواريخ أطلقت صلياتها باتجاه مواقع العدو الصهيوني من مناطق حرجية بعيدة. ولدى عودتها، اعترضها بعض المواطنين في قرية شويا”.

وأكّد البيان أنّ “المقاومة أحرص الناس على أهلها وعدم تعريضهم لأي أذى خلال عملها المقاوم”.

ونفت المقاومة الإسلامية كذلك تقارير محلية وعربية أدعت تنفيذ الاحتلال غارات على مناطق لبنانية اليوم. وأكّدت في بيان لها أن الاحتلال لم ينفذ أي غارة ولم يطلق أي قذيفة تجاه الأماكن التي انطلقت منها صواريخ المقاومة.

وكان مراسل الميادين قد أفاد في وقت سابق من اليوم بدوي صفارات الإنذار في الجولان المحتل وفي الجليل الأعلى قرب الحدود اللبنانية السورية.

ونقلت وكالة “رويترز” عن مصدر أمني لبناني قوله إن الصواريخ أطلقت باتجاه الأراضي المحتلة من منطقة العرقوب في جنوب لبنان.

وتحدثت وسائل إعلام إسرائيلية عن إطلاق صلية من 20 صاروخاً من لبنان تم اعتراض 10 منها، مشيرةً إلى أن مدفعية “الجيش الإسرائيلي أطلقت قذائفها باتجاه مزارع شبعا في المكان الذي يشتبه أن تكون أطلقت منه الصواريخ”.

يذكر أنّ سلاح الجو الإسرائيلي هاجم، مساء الأربعاء، أهدافاً في جنوب لبنان وفق ما ذكر الإعلام الإسرائيلي، “رداً على إطلاق 4 صواريخ من لبنان” باتجاه “إسرائيل”.