Amint már az utóbbi két hétben foglalkoztunk a kérdéssel, nagy fejlemények vannak Irakban a közelgő választások kapcsán és Szíria körül is. Ezekre az eseményekre a térség nagyarányú átalakulása közepette kerül most sor. Számos spekuláció látott napvilágot, hogy a Biden kormány kész-e az Afganisztánban megkezdett politikát folytatni és Irakot és Szíriát is elhagyja, vagy engedve a növekvő nyomásnak elhalasztja ezeket a lépéseket.
A tárgyalások Irán és az USA között Biden hivatalba lépése után szinte azonnal megkezdődtek az atom-megállapodásról, ám egyelőre kevés sikerre vezettek. Amióta a megbeszélések megkezdődtek, új kormány van Teheránban, ami alkalmasint másképpen kezeli a helyzetet, mint elődje.
Azonban függetlenül e tárgyalások amúgy pozitív kilátásaitól heves titkos háború zajlik Teherán és Washington között, amiben az irániak megmutatták, hogy nem felfedték azokat a merényleteket, amik megrázták az iszlám köztársaságot és keményen visszacsaptak. Még ha nem is keltve nagy nyilvánosságot.
Ez pedig nehéz helyzetbe hozza a jelenlegi amerikai kormányt. A Fehér Ház számos alkalommal adta már jelét, hogy szándéka szerint folytatja az Afganisztán kapcsán megkezdett politikát és véget vet a térségben folytatott hosszú és céltalan háborúinak. Láthattuk, hogy kiterjedt tárgyalások zajlanak egy esetleges teljes kivonulásról Irakból, ahogy arra is vannak utalások, hogy Szíria esetén is hasonló várható. Eközben azonban egy fedett háború zajlik Teherán és Washington között, ami megnehezíti Washingtonnak ezt a politikai irányt. Nem engedheti ugyanis meg azt a látszatot, hogy meghajol a nyomás előtt. Ezt a látszatot az új iráni kormány nyilván szívesen venné, de könnyen elérheti, hogy minden ráutaló jel ellenére Biden egyelőre elhalassza következő kivonulást.
De vajon mennyire kiterjedt ez a titkos háború? Irán tényleg képes keményen visszacsapni, nem feledve a bosszúra tett ígéreteit, vagy mindez csupán spekuláció és nyilatkozatháború?
Soleymānī és Fahrīzāde árnyéka
Viszonylag széles körben ismert, hogy Irán számos ponton folytat fedett akciókat a térségben az amerikai pozíciók ellen akár közvetlenül, akár szövetségei útján, akiket Nyugaton “proxi”, azaz közvetítő címkével illetnek. Voltak azonban esetek, főként Trump alatt, amikor ez a háború elszabadult és fájdalmas csapásokat okozott Teheránnak. Olyan csapásokat, amelyek gúnyt űztek az iráni biztonsági képességekből és válaszlépéseket sürgettek. E válaszok egy része kétes eredményeik ellenére nagy nyilvánosságot kapott, míg mások, még ha nem is fújták fel őket ennyire, már fájdalmasabbak voltak. De Teherán számára hol szabadult el ez a háború?
Az első nagy katasztrófa Irán számára a Qāsem Soleymānī iráni tábornok és Abū Mahdī al-Muhandis iraki parancsnok ellen 2020 január 3-án elkövetett amerikai merénylet volt. Soleymānī számos háborúban kiemelkedő teljesítményt nyújtó tábornok volt, aki aztán legendás hírnevét a nyugati “proxik” ellen Szíriában és Irakban folytatott titkos háború folyamán ért el. Az ő elvesztése, aki maga volt az iráni katonai erő szimbóluma, sokk volt Teheránnak, az iráni vezetés pedig fájdalmas bosszút esküdött. 2020 január 8-án Irán kéményen vissza is ütött Irakban. A Mártír Soleymānī Hadműveletben számos cirkálórakétával bombázták Irak al-Anbār tartományában az ‘Ayn al-Asad támaszpontot, illetve az erbili repteret Iraki-Kurdisztánban. Mind a két támaszponton amerikai csapatok vannak jelen, ezek voltak a fő célpontok. Az eredményt mindkét fél erősen vitatta. Irán számos alkalommal azt állította, hogy komoly veszteségeket okozott az amerikaiaknak. Washington tagadta ezt, de több beszámolóban is elismerte, hogy az ‘Ayn al-Asad támaszpontot erős csapás érte.
Teherán a Mártír Soleymānī Hadműveletet nagy sikernek értékelte, s valóban nem igen történt meg a II. világháború óta, hogy egy állam nyíltan katonai hadműveletet mert indítani amerikai katonai célpontok ellen. Ugyanakkor több oka is volt annak, hogy a térségben ezt egy teátrális és sikertelen akciónak értékelték. Nem voltak amerikai veszteségek, legalábbis hivatalosan ilyenről nem érkezett elismerés. A Soleymānī tábornok elleni merénylet fő kitervelőire nem derült fény és nem érte őket támadás. Egy sor későbbi nyugati beszámoló arra utalt, hogy ‘Ādil ‘Abd al-Mahdī akkori iraki miniszterelnököt órákkal a támadás előtt Teherán értesítette, ami lehetőséget adott az amerikaiaknak a felkészülésre. Ezt a verziót aztán Ẓarīf korábbi iráni külügyminiszter egy amúgy botrányos interjúban el is ismerte.
Bármi is volt a válaszcsapás valódi eredménye, nyilvánvalóan nem hatott elrettentő erővel, ugyanis 2020 november 27-én újabb merényletre került sor, ezúttal már mélyen Iránon belül, a főváros közelében. Egy kifinomult műveletben Moḥsen Fahrīzāhe iráni atom- és rakétatudóst ölték meg, ami hatalmas csapás volt az iráni katonai és biztonsági szolgálatoknak. Függetlenül a részletektől, Iránt nagy megaláztatás érte és sebezhetőnek tűnt. Teherán azonnal az Amerikát és Izraelt vádolta, amit azok tagadtak, ám nagyon is valószínűnek tűnt, hiszen Izrael korábban számos merényletet követett el egyedül, vagy amerikai segítséggel iráni atomtudósok ellen. Fahrīzāhe esete azonban egy másik szint volt. Teherán hamar sokkoló egyben kissé kitaláltnak ható magyarázatokkal állt elő, melyek szerint a támadást hosszas tervezés előzte meg, amit műhold irányítás segítségével kifinomult messzehordó gépágyúval hajtottak végre. Vagyis messze meghaladta a “szokásos” merényletek módszereit és sokkal inkább állami szintű katonai akció jeleit mutatta. Akkoriban kevés figyelmet kaptak ezek a részletek, amiket a tömegmédia alaptalan iráni vádaskodásnak jellemzett, amik célja csakis a biztonsági rendszer baklövésének kimagyarázása.
Irán végül keményebb álláspontot vett fel, főként Tel-Avivvel szemben, ami a “hajóháborúhoz” vezetett. Mind a két fél titkos akciókat hajtott végre a másik hajói ellen a Perzsa-öbölben és a Vörös-tengeren. Ez a háború végül izraeli visszakozással ért véget, mivel Tel-Aviv egyre inkább vesztésre állt az összecsapásban.
Bár a Fahrīzāde elleni merénylet részletei hetekkel a támadás után ismertek voltak, nemrég a tömegmédiát elárasztották az iráni verziót megerősítő beszámolók. Még magyarul is. Ezzel egyidőben Amīr Mūsāvī korábbi iráni diplomata, ami mellesleg rendszeres szakértője számos arab nyelvű csatorna vitaműsorának felfedte, hogy a merényletre használt gépezetet kurdok segítségével Irakból csempészték be. Ez kétségtelenül kapcsolódik ahhoz a nemrég történt akcióhoz, amikor egy hasonló kísérletet hiúsított meg az iráni belbiztonság.
Mindezek ellenére azonban nem volt kemény válaszlépés Irán részéről. Legalábbis nem úgy, amiről a közvélemény is tudhatott volna.
Vajon Irán valóban büntetlenül hagyta ezeket a veszteségeket? Válaszlépését valóban egy nem meggyőző katonai csapásra korlátozta volna? Amint nemrég egyre több részletre derült fény, a válasz határozott nem. Két fontos részletre érdemes itt utalni. Mindkét támadás erősen kötődik Irakhoz, ami amúgy is műveleti terület Tel-Aviv, Washington és Teherán háborújában, illetve már az első pillanatban Irán az erbili reptérre is visszacsapott. Arra a támaszpontra, amit folyamatosan hasonló támadások értek még nemrég is, amikor kiderült, hogy a fő célpont a támaszponton működő Moszad központ. A másik fontos dolog, hogy mindaz, amit a tömegmédia feltárt, az ennek a titkos háborúnak a nagy mozzanatai voltak. Keveset lehetett azonban megtudni azokról az műveletről, amiket a két említett merénylet fő kitervelői ellen indítottak.
Vadászat a tervezőkre
Irán sokkal találékonyabbnak bizonyult, mint az előzetesen várták. Soleymānī halála után azonban elindult egy titkosszolgálati háború, ami komoly eredményeket hozott. S amint látni fogjuk, ez a háború még ma is tart.
Az első csapásra már 2020 januárjában sor került. Beszámolók szerint január 27-én Micheal D’Andrea CIA területi vezetőt megölték, amikor az őt szállító gépet lelőtték Afganisztán fölött. Ő volt a Soleymānī elleni és számos egyéb Libanonban és Szíriában végrehajtott merénylet fő tervezője. Ez ugyan hihetetlen hírnek hathat, de gép lezuhanását Washington is elismerte, se nem tagadva, se meg nem erősítve, hogy D’Andrea is valóban meghalt. Bár a Fehér Házhoz kötődő csatornák hamar gúnyt űztek az iráni állításból és úgy állították be, hogy mindez csak egy olcsó trükk az irániak részéről, hogy erőt mutassanak, később soha többé nem történt említés D’Andrearól. Holott korábban, főleg a Trump kormányzat alatt emlegetett figura volt.
Nemrég azonban új részletek derültek ki egyéb visszacsapásokról is. 2021 szeptember 20-án, vagyis alig egy nappal azután, hogy a tömegmédiát elárasztották a Fahrīzāde elleni merénylet “új” részletei megerősítve az eredeti iráni állításokat, a The Cradle, egy Nyugat-Ázsiával foglalkozó újság egy cikket jelentett meg. Eszerint az Iráni Forradalmi Gárda (Pāsdārān) sikeresen végzett egy amerikai és egy izraeli parancsnokkal, akik a korábban említett két merényletért közvetlenül felelősek.
A beszámoló az Ellenállás Tengelye egy vezető tisztségviselőjét idézi, akinek állítása szerint megerősítést nyert, a Pāsdārān Erbilben ölte meg a két ellenséges tisztet, akik közvetlenül kötődnek a Soleymānī és a Fahrīzāde elleni merényletekhez. Az egyikük James C. Willis, amerikai alezredes, a Red Horse Unit parancsnoka, másikuk pedig Sharon Asman izraeli ezredes, a Nahal dandár parancsnoka. A forrás nemcsak névtelen, de az is figyelemre méltó, hogy nem nyilvánvaló Pāsdārān parancsnokról, vagy akár tagról van-e szó, sőt még az sem, hogy egyáltalán iráni-e az illető. Az Ellenállás Tengelye kitétel ugyanis iraki – ez a valószínűbb -, szír, jemeni, libanoni, vagy akár palesztin személyre is utalhatna, bár ez utóbbiak sokkal valószínűtlenebbek.
A The Cradle szerint mind a két tiszt olyan egységeknél szolgált, amelyek alapvető logisztikai és taktikai támogatást nyújtanak a térségben fedett akciókhoz, főként Irán ellen, s mind a kettőjük ék kiemelt szerepe volt a két korábban említett irániak elleni merénylethez. E verzió szerint mind a kettőjüket egy az erbili reptéren lévő támaszpont elleni művelet során ölték meg, amit Soleymānī tábornok halála óta valóban számos alkalommal ért támadás. A legfontosabb egyből a Mártír Soleymānī Hadművelet volt, majd ez ismétlődött 2021 februárjában, 2021 áprilisában, 2021 júliusában és végül az utolsó 2021 szeptember 11-én. Vagyis ezt a támaszpontot viszonylag gyakran éri támadás rakétákkal, vagy robbanószerekkel töltött drónokkal. Az utolsó támadás után több forrás is utalt rá, hogy ez azért is kiemelt célpont, mert a támaszponton egy Moszad műveleti központi is van.
Fontos utalni rá, hogy mind a két halálesetet saját parancsnokságuk is megerősítette. Igaz, teljesen más megvilágításban. Willis halálát az amerikai hadsereg július 26-ra datálta. Az általuk közölt részletek eltérnek a The Cradle által közöltektől, ugyanis hivatalosan egy még mindig vizsgálat alatt álló “nem-harci összefüggésű incidens (noncombat-related incident) áldozata lett a Katarban található al-‘Udayd támaszponton. A The Cradle ugyanakkor rámutat, hogy Willis egysége, az 557. Expeditionary Red Horse Squadron nem állomásozott Katarban és ez a verzió nem vág egybe az egység rendeltetésével. Ami az ügy elfedésére utal. Az amerikai hadsereg szerint az egység “polgári mérnöki feladatokat lát el gyorsreagálású képességekkel, hogy műveletek hajtson végre távoli, nagy veszélyességű környezetekben”. Márpedig ez nem egyezik össze az al-‘Udayd támaszponttal. A kimagyarázást csak erősítik a “hivatalos” verzió gyanús és homályos részletei.
Sharon Asman izraeli ezredest Bennett miniszterelnök mint “egyik legjobbunk” jellemzett. Halálát 2021 július 1-én erősítette meg az izraeli média, alig pár nappal azután, hogy június 28-án átvette új parancsnoki megbízatását. Izraeli források szerint Asman, aki korábban Libanonban és Gázában is harcolt, a 933. Nahal dandár újonnan kinevezett parancsnoka volt. Ez az egység az izraeli szárazföldi erők egyik különleges egysége. Ugyanazon forrás szerint Asman ezredes egyszerűen összeesett egy szokványos erőnléti futás közben és Izraelben érte a hirtelen halál. Ugyankkor a hosszas búcsúztatások az izraeli politikai és katonai vezetés részéről mindezt több mint gyanús megvilágításba helyezik.
Azt valóban nehéz tudni, melyik verzió igaz és mennyire, miközben mind a két “hivatalos” magyarázat a saját vezetőségüktől homályos és gyanús. Ugyanakkor, ellentétben D’Andrea esetével, itt mint a két haláleset megerősítést nyert és időben még a “hivatalos verzió” szerint is viszonylag közel voltak egymáshoz. Mindketten egy olyan időszakban haltak meg, amikor az erbili támaszpontot viszonylag sűrűn érték támadások, és mind a ketten parancsnoki posztot láttak el különleges egységeket kiszolgáló alakulatoknál.
Alakuló új doktrína
A The Cradle egy olyan forgatókönyvet vázol fel Soleymānī tábornok halála óta, ami több részletében is független forrásokból megerősíthető. Ugyan ez a beszámoló nem említi a D’Andrea elleni állítólagos műveletet, azt mutatja be, hogy a felállás Soleymānī tábornok halála óta gyökeresen átalakult. Célzott ellenhadjárat indult, amiben a Mártír Soleymānī Hadművelet csak a nyilvános erődemonstráció volt. Ám az igazi válasz nem sokkal később elindult. A D’Andrea elleni akció lehetett az első siker.
Egyre szaporodtak aztán Izrael és Irán között az egymás hajói elleni támadások a Perzsa-öbölben és Vörös-tengeren. 2021 április elején a Moszad sikeres támadást hajtott végre az iráni Sarvīz nevű hajó ellen. Ez a polgári jelzésű hajó hivatalosan a kalózkodás elleni műveletekhez nyújt támogatást, de feltételezik, hogy egy a Szana’a részére nyújtott támogató művelet eszköze. Ez komoly csapást jelentett. Irán júniusban csapott vissza keményen egy izraeli tulajdonú szállítóhajó ellen Omán közelében. Ebben a “hajóháborúban” 12 iráni és 5 izraeli hajót ért támadás és mind a két fél csapást tudott mérni a másik igen érzékeny célpontjaira. Bár a Fahrīzade elleni merénylet is ennek a háborúnak a keretében értelmezhető az izraeli akciók közt, végül még saját szakértőik is csillapodásra ösztönöztek. Az izraeli kereskedelem közel 80%-a ugyanis tengeren keresztül zajlik, így a háború akár odáig is fajulhat, amikor már nagyon nehezen tudná viselni a veszteségeket.
2021 áprilisában kibernetikai támadás érte az iráni Natanẓ atomlétesítményét, az iráni atomprogram egyik legfontosabb telephelyét. Akkor az irániak a támadást közvetlenül a Moszadhoz kötötték, amit az izraeli média hamar el is ismert. Az erbili akció – ha tényleg megtörtént – erre érkezhetett közvetlen válaszként.
Lehet amellett érvelni, hogy az iráni veszteségek magasabbak, a “hajóháború” pedig úgy tűnik nyugvópontra jutott, vagyis Irán nem tudott “lépést tartani”. Azonban több mozzanat is figyelemreméltó. Először a részletek alapján nagyon valószínű, hogy Irán képes volt keményen visszavágni, mégpedig nemcsak izraeli, de amerikai célpontok ellen is. Feltéve, hogy ez igaz, ez nemcsak elszántságot és katonai képességeket mutat, hanem nagyon kifinomult hírszerzési képességeket is, hiszen a legutóbbi akciók nem véletlenszerű célpontok ellen mentek, hanem közvetlenül Soleymānī tábornok halálához kötődnek. Azt is meg kell jegyezni, hogy ezek a híradások nem – vagy legalábbis nem közvetlenül – iráni forrásokból származnak, ám szeptember 21-én az iráni állami tulajdonú Press Tv is lehozta. Amit félhivatalos beismerésnek is értékelhetünk.
Az időzítés nagyon beszédes. Ezek az információk, bár valamikor június-július táján történhettek, alig pár nappal azelőtt a masszív médiahadjárat után jöttek ki, ami “új részleteket” fedett fel a Fahrīzāde elleni merényletről. Semmi új nem volt ezekben a híradásokban az egy évvel korábbiakhoz képest, ami egy médiakampányra utal, még mielőtt az iráni válaszcsapásnak különösebb híre menne. Máskülönben miért lenne fontos pont most, egy év után felmelegíteni a hírt? S miért beszél pont ekkor egy vezető iráni elemző a kurd részvételről pont ugyanebben a Fahrīzāde elleni merényletben? Erbil Kurdisztánban van, s egyáltalán nem lehet véletlen, hogy 2021 szeptemberében a Pāsdārān négy kurd katonai támaszpontot rombolt földig.
Tekintettel arra, hogy Irán immár két olajszállítót is el tudott juttatni Szíriába, hogy Libanont segítse, hogy ezeknek a hajóknak külön nyomatékot adtak az Izrael és az Ellenállás Tengelye közti küzdelemben és ennek ellenére a hajókat semmilyen kár sem érte, azt láthatjuk, hogy Teherán legalábbis egyenlő fel. Egyáltalán nem játszik alárendelt szerepet.
A feszültség egyre nő a közelgő iraki választások körül, aminek nagy hatása lesz az ország jövőjére és az amerikai jelenlétre Irakban és Szíriában. Ez a titkos háború szorosan kötődik ehhez kérdéshez, de nem szorítkozik kizárólag erre. Nagy valószínűséggel új fejezetei nyíltan majd az iraki választások és a közelgő szír-orosz hadművelet után Idlibben.