Török drónháború bontakozik ki a “Qasad” ellen. Mi történik Észak-Szíriában?

https://www.alalam.ir/news/5991143/حرب-المسيّرات-التركية-تستعر-ضد-قسد–ماذا-يحدث-في-الشمال-السوري؟

2022 január 11, kedd, 09:06 greenwichi idő

Nemrégiben török drónháború bontakozott ki a Washingtonhoz hű “Szíriai Demokratikus Erők – Qasad” milícia állásai és vezetői ellen az Eufrátesztől keletre eső területeken, melyek a milícia ellenőrzése alatt állnak, ám eközben amerikai szövetségeseik hallgatnak mindarról, ami történik.

Al-‘Ālam – Szíria

A szíriai “al-Waṭan [Haza]” újságnak nyilatkozó egyik katonai forrás a “Qasadon” belül beszámolt azokról a támadásokról “amik előkészítő csapásokat is jelenthetnek akár, mielőtt a török rezsim végrehajtja terveit a milíciák által uralt területek megszállására. Főként, minthogy azok a katonai állásokat és a katonai vezetőket célozzák”.

A forrás nem zárta ki “Washington hanyagságát a művelettel kapcsolatban, tekintettel annak bűnös hallgatására és arra, hogy nem ítéli azt el, sőt még csak nem is kommentálja a török megszálló hadsereg csapásait annak keretében, ami immár dronháborúként vált ismertté”.

Az “al-Waṭan” szerint “tegnap folytatódtak a török hadsereghez tartozó drónok légicsapásai immár a második héten a “Qasad” célpontjai ellen ‘Ayn al-‘Arab vidékein Aleppó északkeleti részén, azután, hogy nagyjából két hete lecsillapodott a bombázási hullám azon fenyegetések nyomán, amit Recep Tayyip Erdoğan rendszere intézett a “Qasad befolyása alatt álló területek megszállására az Eufrátesztől keletre és nyugatra. Ezek élén pedig ‘Ayn al-‘Arab megszállására, mely összeköti a területeket egymással”.

A szír újság helyi forrásokat idézett ‘Ayn al-‘Arabból, melyek szerint “egy török drón tegnap bombázta a “Szíriai Demokratikus Erők” egyik pozícióját Tarmīk falu körül a város keleti részén. Nem volt azonban információ a bombázás eredményeiről”. A támadással egyidőben ‘Ayn al-‘Arab városában gyűltek össze a milíciák vezetői”.

Eközben a “Qasad” elfedte az intenzív török bombázás eredményeit, azt közölve, hogy egy robbanás rázta meg ‘Ayn al-‘Arabot, amiről úgy vélte, hogy az egy török drón bombázásából fakadt, mely a város légterén repült át. A források felfedtek “egy csapásmérést a milíciák egyik főhadiszállása ellen a város szívében található al-Hāl piac közepében, miközben magasrangú vezetők tartottak találkozót, melyek közül egyesek a Qandīl-hegységből érkeztek a városba, hogy tanácsadókat adjanak a török megszálló hadsereggel folytatott folyamatos küzdelmek kapcsán. Nem nyert megerősítést a vezetők halála a komoly biztonsági zárlat miatt, amit a milíciák vontak a robbanás helye köré, ám rámutattak, hogy mentőautók sebesülteket szállítottak a robbanás helyszínéről a közeli kórházakba”.

Az “al-Waṭan” helyi forrásai szerint ‘Ayn al-‘Arabból mindez egy olyan időben történik most, amikor “tegnap a török hadsereg folytatta immár a harmadik egymást követő napon ‘Ayn al-‘Arab keleti határszéle bombázását, miután az első két napon tüzérségi- és rakétatűz zúdult a város keleti részére. Ennek eredményeként a helyi lakosság a vidékről biztonságosabb területek felé menekült. Főleg arra tekintettel, hogy csapásmérések nem kevesebb, mint 17 lakott falut és települést értek”.

 

 


‘حرب المسيّرات’ التركية تستعر ضد ‘قسد’.. ماذا يحدث في الشمال السوري؟ 

الثلاثاء ١١ يناير ٢٠٢٢ – ٠٩:٠٦ بتوقيت غرينتش

استعرت في الآونة الأخيرة حرب الطائرات المسيرة التركية ضد أهداف ومتزعمي ميليشيات “قوات سورية الديمقراطية- قسد” الموالية لواشنطن في مناطق شرق نهر الفرات الواقعة تحت سيطرتها في ظل صمت حليفها الأمريكي حول ما يحدث.

العالمسوريا

وعدّ مصدر عسكري في “قسد“، في تصريح لصحيفة “الوطن” السورية، الهجمات “بمثابة ضربات استباقية قبل تنفيذ النظام التركي مخططه لاحتلال مناطق هيمنة الميليشيات، وخصوصاً أنها تستهدف نقاطا عسكرية ومتزعمين عسكريين”.

ولم يستبعد المصدر “تواطؤ واشنطن في العملية في ظل صمتها المريب وتجنبها إدانة، أو حتى التعليق على الضربات الجوية لجيش الاحتلال التركي ضمن ما بات يعرف بحرب المسيّرات”.

و”تواصلت أمس الضربات الجوية بالطائرات المسيّرة التابعة للجيش التركي، وللأسبوع الثاني على التوالي، ضد أهداف لـ”قسد” في منطقة عين العرب بريف حلب الشمالي الشرقي، بعد أن هدأت حملة القصف منذ نحو شهر إثر التهديدات التي أطلقها نظام رجب طيب أردوغان بغزو مناطق نفوذ “قسد” شرق نهر الفرات وغربه، وفي مقدمتها عين العرب التي تربط المناطق ببعضها بعضاً”، بحسب “الوطن”.

ونقلت الصحية السورية عن مصادر محلية في عين العرب، أن “طائرة مسيّرة تركية قصفت أمس موقعاً لـ«قوات سورية الديمقراطية» في محيط بلدة ترميك بريف المدينة الشرقي من دون معرفة نتائج القصف، بالتوازي مع استهداف تجمع لمتزعمي الميليشيات داخل مدينة عين العرب”.

وبينما أخفت «قسد» نتائج القصف التركي مكتفية بالقول إن انفجاراً هز عين العرب يعتقد بأنه ناجم عن قصف بمسيّرة تركية كانت تحلق في سماء المدينة، كشفت المصادر بأنه “استهدف أحد مقرات الميليشيات قرب سوق الهال في مركز المدينة خلال اجتماع لكبار متزعميها، بعضهم قدم إلى المدينة من جبال قنديل لتقديم الاستشارة بخصوص المعارك الدائرة مع جيش الاحتلال التركي، من دون التأكد من مصرع المتزعمين بسبب الطوق الأمني الكثيف الذي فرضته الميليشيات حول مكان التفجير لكنها لفتت إلى إلى أن سيارات الإسعاف أقلت مصابين من موقع الانفجار إلى المشافي القريبة”.

يأتي ذلك في وقت “واصل الجيش التركي أمس، ولليوم الثالث على التوالي، قصف ريف عين العرب الشرقي، بعد أن طال القصف المدفعي والصاروخي الجزء الشرقي للمدينة في أول يومين، ما تسبب بحركة نزوح للسكان من الريف باتجاه مناطق أكثر أمناً، وخصوصاً أنه استهدف ما لا يقل عن ١٧ قرية وبلدة مأهولة”، وفق قول مصادر أهلية في عين العرب لـ”الوطن”.