The Ḥūtīs broke through

Szana’a ismét áttörte a frontot és megint nagy győzelmet aratott a szaúdi támogatású erők fölött november 14-én és 15-én.

 

Szana’a a háború őszi újabb kitörése óta az, hogy ugyan folyamatos bejelentéseket test, de csakis a a politikai és nemzetközi kihatással bíró műveletekről. Ugyanakkor a szinte soha nem beszél az érzékenyebb, Jemenen belüli műveletekről. Ezzel rejti el valódi szándékait, hogy ellenfelei csak találgassanak. Így tehát csak azért, mert keveset lehet hallani egye-egy adott frontszakaszról Szana’a részéről, ez még nem jelent vereséget, vagy visszaszorulást. Azt jelenti, hogy Szana’a valami jelentősön dolgozik.

Ellentétben Rijád és az őt támogató média felületekkel, ami Szana’a katonai műveleteit illeti, az eredmények beszélnek, nem bejenetések és a napi fejleményeket szinte soha nem kommentálják a Jemenen belüli frontokról. Most pedig, nagyjából két hónapi folyamatos harcok után a délnyugati tengerparton november 14. és 15. eseményei olyan áttörést hoztak, ami a szeptemberihez fogható, vagy akár annál is fontosabb, amikor felszabadult a teljes nyugati partvidék és a Bāb al-Mandab-szoros.

 

A front helyzete

Mi is történt most? Meg szeptemberben al-Mahā városának felszabadítása szeptember 7-én a nyugati tengerparton áttörést nagy jelentett a szaúdi támogatású erők ellen a tengerparti sáv, illetve Ta‘izz tartomány számára. Ezt követően szeptember 11-ére Szana’a erői elérték a Bāb al-Mandab-szorost és ellenőrzés alá vették az összes jemeni vörös-tengeri szigetet. A hadművelet szeptember 16-án állt le, az új front pedig a délnyugati partvidékét többé-kevésbé megszilárdul a szoros, illetve a Ra’s al-‘Āra reptér és katonai támaszpont között. Minthogy a harcok súlypontja a délnyugati partvidékre került át és a szaúdi támogatású erők a Bāb al-Mandab visszafoglalására összpontosítottak – ami Rijád legfontosabb politikai célja volt -, a Ta’izz városa körüli gyűrű október 4. táján bezárult. Azóta a város körül az előretörés nagyon lelassult, mivel Szana’a nem akarja a város lerohanását és elhúzódó utcai harcokat. Sokkal inkább a politikailag kedvezőbb eredményt. A győzedelmes bevonulást és ünneplő lakosságot.

Mivel Riájd a Bāb al-Mandab visszafoglalására összpontosított, több ezer főnyi friss csapatokat vitt át légi hídon és minden mozgósítható zsoldost, főként szövetséges külföldi tanácsadókat és radikális csoportokat Szíriából. Szintén ide mozgósított a Jemenen belül elérhető legütőképesebb – főként al-Qā‘ida kötődésű- zsoldosokat ugyanerre a célra. Szana’a sorozatos precíziós csapásai ellenére, melyek sok áldozatot szedtek, jelentős erőt sikerült összpontosítani. Október 21-én kiterjedt légi támogatással indult meg a fő ellentámadás. Bár már előtte is több sikertelen akció indult, ezek legtöbbször pár óra alatt összeomlottak. A stratégiai cél Dū Bāb városának az elfoglalása volt a Vörös-tenger partján, ezzel elvágva Szana’a erőit a Bāb al-Mandab mellett, majd tovább törni al-Mahā felé északra. A sorozatos állítások ellenére, és bár időként sikerült elvágni a tengerparti autópályát, a szaúdi támogatású erők sosem tudták elfoglalni Dū Bāb-ot. A harcok különösen kemények voltak a város délkelet felé eső reptere körül, ahol a környező vidék az utóbbi két hónap során sokszor cserélt gazdát.

 

Ugyanakkor Szana’a erői nem erre a frontszakaszra összpontosítottak és meghagyták Rijádot abban a hitben, hogy erői kimerültek, visszaszorulnak. Mostanra világos, hogy egy nagyszabású bekerítő műveletben dolgoztak, ami most hozta meg az eredményét. November 14-én és 15-én a Hazar-hegység stabilan Szana’a erői kezére került. Ez a hegyvidék északkeletre fekszik Ra’s al-‘Āra-tól, a szaúdi erők kulcsfontosságú logisztikai támaszpontjától ezen a fronton. November 15-én pedig az Anṣār Allah erői áttörtek a délnyugati partvidék felé és elérték a tengert, a bekerítés teljessé vált. Az első megerősítését elemzőktől és kevésbé megbízható felületektől érkeztek, a későesti órákra a nyugati média is elkezdte megerősíteni: “A jemeni kormányerők visszavonulnak a Bab al-Madeb-szorostól, a Houtik irányítanak”. Ez a valós helyzet csendes beismerése. A nagyjából egy hónapon keresztül felhalmozott szaúdi támogatású erők összeomlottak, rendezetlenül vonulnak vissza, hogy elkerüljék a fogságba esést.

 

Hogyan történt ez?

Az áttörést “titka” egyszerűségében rejlik. A nyugati és délnyugati tengerpart a Bāb al-Mandabtól északra és keletre lapos, nyílt terepet jelentenek. Szana’a erői számára előnytelen kiterjedt műveleteket folytatni itt, mivel a a harcoló erők és az utánpótlás is könnyű célpont lenne a szaúdi légicsapások számára. Márpedig Rijád éppen erre építi műveleteit, mivel ez az egyetlen terület, ahol abszolút fölényben van. Még ha ez nagyon kevés kézzel fogható eredményt is hoz Rijádnak.

Ugyanakkor, pontosan ezek a terepadottságok megkönnyítik Szana’a számára, hogy megfigyeljék a szaúdi támogatású erők előretörését és precíziós drón- és rakétacsapásokat mérjenek az előretörő konvojokra és a beérkező utánpótlásra. Amikben az Anṣār Allah láthatóan kiválóan teljesít. A kiterjedt aknamezőkkel és a rakétacsapásokkal beszűkített a szaúdi támadásokkal Szana’a ellenfeleit kisebb gócpontokba terelte, főként Dū Bāb reptere körül, kimerítve ezeket az erőket. Eközben pedig a saját műveleteit készítette elő.

Az utóbbi két hónap során Szana’a ezen a bekerítő műveleten dolgozott, folyamatosan haladva a hegyi terepen, mivel erői sokkal jobban boldogulnak ezen a terepen és ezzel a szaúdi légicsapásoknak kevésbé vannak kitéve. Ugyankkor kihasználták a kisebb drónokkal végrehajtott akciók adta előnyt és az ellenséges mozgások pontos megfigyelése adta adatokat, amiket vélhetően szövetségeseiktől kaptak. A fő cél nem a szaúdi támogató erők fő bázisának elérése volt Ra’s al-‘Āra mellett, hogy aztán nyílt terepen legyenek lekötve, hanem hogy bekerítsék azokat és visszavonulásra kényszerítsék. Pontosan ez történt. Ezzel Rijád számára a legnagyobb baj nem a terület elvesztése, még a felhalmozott erők és katonai eszközök elvesztésével sem, nem is az önmagában nem jelentős Ra’s al-‘Āra elvesztése, hanem hogy egészen Ádenig a tengerparton nincs több kiépített védelmi vonal. Áden felé megnyílt az út. Az azonban valószínűtlen, pont a város mérete miatt, hogy az Anṣār Allah megpróbálna gyorsan előretörni a város felé. Mindez sokkal inkább politikai jellegű kudarc Rijádnak. Két hónap alatt immár a második.

 

A kihatás

Szana’a folyamatos csapásokat mér a szaúdi gazdaságra és Szaúd-Arábia reputációjára, mint egy stabil megbízható állam, egy regionális nagyhatalom. Folyamatos megaláztatás éri egy gazdaságilag összehasonlíthatatlanul gyengébb, nemzetközileg jóval elszigeteltebb ellenféltől. Ez sorozatos átgondolatlan válaszokat szül, ami pedig újabb kudarcokat.

Az utóbbi két hónap során Rijád igyekezett mindenhol szívességet kérni és minden elérhető szövetségesét felvonultatni, hogy vívják meg neki azt a háborút, amit önmaga nem tud kezelni. Ennek lett az eredménye a Mekka Védelmi Egyezmény Pakisztánnal és Törökországgal, a kölcsönös védelmi egyezmény Egyiptommal, nemrég pedig egy hasonló megállapodás az al-Qā‘ida vezetésű Ğūlānī kormánnyal Szíriában. Bár Pakisztán és Egyiptom küldött csapatokat a szaúdi lég- és határvédelem megerősítésére, meg nem erősített források szerint pedig egyiptomi csapatokat már be is vetettek Jemenben – egyiptomi jelentések már szóltak Jemenben elesett egyiptomi katonákról -, és annak ellenére, hogy több ezer szélsőségest szállítottak át Szíriából a jemeni frontokra, Rijád nagyon kevés eredményt ért el ezzel. Merthogy Pakisztán és Törökország, számos okból, nem akar komoly erőkkel beragadni Jemenben, míg Egyiptom és a Ğūlānī kormányzat nem igen tud többet tenni.

 

Nemrég Szaúd-Arábiának még azt a megaláztatást is kell kellett viselnie, hogy pakisztáni és török szövetségese elvitte Hālid ibn Salmān szaúdi védelmi minisztert Teheránba, hogy megpróbálja ám elérni egy megegyezést. Iszlámábád és Ankara gyakorlatilag egy akut próbált kierőszakolni Rijád és Teherán között, vagy legalábbis egy megítélést javító tűzszünetet. A találkozóról aztán Teherán szűkszavú hivatalos nyilatkozata után nem volt további hír, amely arról szólt, hogy Rijádnak Szana’ával kell tárgyalni. Irán ugyanis nem tárgyal szövetségesei helyet, vagy azok kárára. Ez tehát egy udvarias, de nagyobb határozott elutasítás.

Ezeknek a sikertelen diplomáciai lépéseknek, most pedig az áttörésnek Dél-Jemenben az az eredménye, hogy Szaúd-Arábia egyre elkeseredettebbnek és egyre képtelenebbnek tűnik. Ami meg inkább arról fogja meggyőzni szövetségeseit, hogy ne avatkozzanak bele ebbe a háborúba, sokkal inkább kényszerítsék rá Rijádot egy megállapodásra, bármi is legyen annak az ára. Ugyanakkor arról fogja meggyőzni a Jemenen belül még meglévő szövetségeseit és a zsoldosokat, hogy adják fel a küzdelmet és a kiegyezést keressék Szana’ával. Ami egyre sürgetőbb lesz most azzal a félelemmel, hogy megnyílt az út Áden felé. A közvetlen kihatása az áttörésnek viszont, hogy felgyorsul Ta‘izz felszabadítása.