Tabbūn: Várható Szíria részvétele a következő arab csúcson.

https://www.almayadeen.net/news/politics/تبون:-من-المفترض-مشاركة-سوريا-في-القمة-العربية-المقبلة

Forrás: Ügynökségek               2021 november 24 23:52

‘Abd al-Mağīd Tabbūn algír elnök rámutatott Szíria részvételének lehetőségére a következő arab csúcson, egyben sajnálja, hogy Marokkó biztonsági együttműködést kötött “Izraellel”.

‘Abd al-Mağīd Tabbūn algír elnök ma, pénteken azt mondta, hogy várható, hogy Szíria részt vesz majd a következő arab csúcson Algériában, rámutatva, hogy országa arra törekszik, a csúcs “az arab egység ligájáé” legyen.

Ramṭān La‘māmara algériai külügyminiszter korábban már bejelentette, hogy országa, mely a következő Arab Liga csúcsot fogja vendégül látni keresi “az arab egyetértést Szíria visszatérésére a Ligában”.

La‘māmara kiemelte, hogy országa “korábban már megerősítette, hogy itt a legfőbb ideje Szíria visszaszerezze székét az Arab Ligában, ám belügyeibe való beleavatkozás nélkül”.

Fayṣal al-Miqdād szír külügyminiszter kifejezte, hogy Damaszkusz készen áll fejleszteni kapcsolatait szomszédaival a térségben, dacára azok korábbi álláspontjainak a Szíria elleni háborúban.

A maga részéről Tabbūn sajnálta, hogy Marokkó egyezményt kötött “Izraellel”, megerősítve, hogy “Algéria fenyegetése Marokkó részéről szégyen és gyalázat, amilyen 1948 óta nem történt”.

Marokkó és “Izrael” aláírt szerdán egy egyezményt “a biztonsági együttműködésről” azon látogatás alatt, mely a maga nemében az első volt az izraeli megszállás biztonsági minisztere, Benny Gantz részéről a királyságba.

 

 


تبون: من المفترض مشاركة سوريا في القمة العربية المقبلة

          المصدر: وكالات                    26 تشرين ثاني 23:52       

الرئيس الجزائري عبد المجيد تبون يشير إلى احتمال مشاركة سوريا في القمة العربية المقبلة في الجزائر، ويأسف لتوقيع المغرب اتفاقاً أمنياً مع “إسرائيل

قال الرئيس الجزائري عبد المجيد تبون، اليوم الجمعة، إنّ من المفترض أن تشارك سوريا في القمة العربية المقبلة في الجزائر، مشيراً إلى أنّ بلاده تسعى لأن تكون القمة “جامعة للصف العربي”.

وأعلن وزير الخارجية الجزائري رمطان لعمامرة، في وقت سابق، أنّ بلاده التي ستحتضن قمة جامعة الدول العربية المقبلة، تبحث عن “توافق عربي لضمان عودة سوريا إلى الجامعة”.

وشدّد لعمامرة على أنّ بلاده “سبق أن أكدت  أنّه حان الوقت لاستعادة سوريا مقعدها في الجامعة العربية، لكن من دون التدخل في شؤونها الداخلية”.

وكان وزير الخارجية السوري فيصل المقداد أعرب عن استعداد دمشق لتطوير علاقاتها مع جيرانها في المنطقة، على الرغم من مواقفهم السابقة إزاء الحرب في سوريا.

من جهة أخرى، أسف تبون لتوقيع  المغرب اتفاقاً مع “إسرائيل”، مؤكداً أنّ “تهديد الجزائر من المغرب خِزيٌّ وعار ولم يحدث منذ 1948”.

ووقّع المغرب و”إسرائيل”، يوم الأربعاء الماضي، اتفاقاً “للتعاون الأمني”، خلال زيارة هي الأولى من نوعها لوزير أمن الاحتلال الإسرائيلي بيني غانتس للمملكة