Szíria: Nemzeti Hatóságot állítanak fel a korábbi kormány bűneinek feltárására és az azokért felelősök elszámoltatására.

https://www.almayadeen.net/news/politics/سوريا–تشكيل-هيئة-وطنية-لكشف-انتهاكات-النظام-السابق-ومحاسبة

Az átmeneti szíriai hatóságok bejelentik egy Nemzeti Hatóság az Átmeneti Igazságszolgáltatásra felállítását, amely az igazság megállapításáért felel azon kihágások kapcsán, amiket az előző kormányzat okozott, valamint, hogy kikérdezze és elszámoltassa az azért felelősöket az érintett felekkel együttműködve.

Május 18

A szíriai átmeneti hatóságok szombaton bejelentették a Nemzeti Hatóság az Átmeneti Igazságszolgáltatásra megalapítását, több mint öt hónappal a korábbi kormány bukása után.

Egy az ideiglenes elnök, Aḥmad aš-Šar‘a által aláírt rendeletben az állt, hogy az új hatóság “feladta az igazság feltárása azon visszataszító kihágások kapcsán, amelyeket a megdöntött kormányzat okozott, valamint az ezekért felelősök kikérdezése és elszámoltatása az illetékes felekkel együttműködve, az áldozatok számára esett károk megtérítése, továbbá ezek megismétlődésének elkerülése és a nemzeti érdek alapelveinek megerősítése”.

A rendelet arra is rámutatott, hogy a hatóság elnökének ‘Abd al-Bāsiṭ ‘Abd al-Laṭīf lett kinevezve és megbízást kapott, hogy állítson össze egy munkacsoportot és fektesse le a belső munkarendet a bejelentéstől számított 30 napon belül.

Rámutatott, hogy a hatóság “személyi elbírálással, valamint pénzügyi és igazgatási önállósággal bír, feladatait pedig a szír területek egészén ellátja”.

A hatalom 10 napos határidőt szab a kisebb csoportoknak a védelmi minisztériumhoz való csatlakozásra

Ennek nyomán a hatóságok 10 napos határidőt adtak a “kisebb csoportoknak” a védelmi minisztériumhoz való csatlakozásra annak erőfeszítése kapcsán, hogy annak irányítása alatt egyesítsék a fegyveres csoportokat.

Az ideiglenes védelmi miniszter, Marhaf Abū Qaṣra azt közölte, hogy “azonnal megkezdtük a munkát a katonai egységek beillesztésére az egységes szervezeti kereten belül”, megerősítve, hogy “minden egységet beolvasztottak a védelmi minisztériumba”.

Abū Qaṣra kiemelte “a megmaradt kisebb katonai csoportok beillesztését a minisztériumba egy 10 napot meg nem haladó időszakon belül jelen bejelentéstől számítva, mégpedig a szervezeti munka fontosságából kiindulva”.

Ugyankkor megerősítette, hogy mindez “az egyesítési és rendszeresítési erőfeszítések befejezése érdekében történik”, figyelmeztetve, hogy “bármilyen késlekedés ennek kapcsán a megfelelő lépések megtételét fogja kikényszeríteni a bevett törvények szerint”.

Abū Qaṣra nem határozta meg azokat a csoportokat, amelyek eddig nem csatlakoztak a minisztériumhoz, vagy hogy mik lennének a várható lépése, amennyiben a meghatározott időszakig nem engedelmeskednek.

Nagyjából két hónappal a korábbi kormányzat december 8-i bukása után az új hatóságok aš-Šar‘a vezetésével feloszlatták a hadsereget és a biztonsági intézményeket, amelyeken a korábbi időszak nyugodott, illetve feloszlatták az összes fegyveres csoportot is, beleértve a Hay’at Taḥrīr aš-Šāmot is.

Mindez azon közben történik, hogy az átmeneti hatalom komoly biztonsági kihívásokkal találja szemben magát úgy alakulva át, hogy nem terjesztette ki befolyását minden szíriai területre, tekintettel arra, hogy számos alakulatot felölelő fegyveres csoportok vannak és olyan területek, ahol nincs támogatottsága.

 

 

Kép: Az elnöki rendelet rámutatott, hogy a hatóság személyi elbírálással és pénzügyi, valamint igazgatási függetlenséggel bír

 


سوريا: تشكيل هيئة وطنية لكشف انتهاكات النظام السابق ومحاسبة المسؤولين عنها

السلطات الانتقالية في سوريا تعلن تشكيل هيئة وطنية للعدالة الانتقالية، تُعنى بكشف. الحقيقة حول الانتهاكات التي تسبب فيها النظام السابق، ومساءلة ومحاسبة المسؤولين عنها بالتنسيق مع الجهات المعنية

18 ايار

أعلنت السلطات الانتقالية في سوريا، السبت، تشكيل الهيئة الوطنية للعدالة الانتقالية، بعد. أكثر من خمسة أشهر على سقوط النظام السابق.

وجاء في مرسوم وقّعه الرئيس الانتقالي أحمد الشرع، أنّ الهيئة الجديدة “تُعنى بكشف الحقيقة. حول الانتهاكات الجسيمة التي تسبب فيها النظام البائد، ومساءلة ومحاسبة المسؤولين عنها بالتنسيق مع الجهات. المعنية، وجبر الضرر الواقع على الضحايا، وترسيخ مبادئ عدم التكرار والمصالحة الوطنية

كما أشار المرسوم إلى تعيين عبد الباسط عبد اللطيف رئيساً للهيئة، بحيث يُكلّف بتشكيل. فريق العمل ووضع النظام الداخلي خلال مدة لا تتجاوز 30 يوماً من تاريخ الإعلان.

وأشار إلى أنّ الهيئة “تتمتع بالشخصية الاعتبارية والاستقلال المالي والإداري، وتمارس. مهامها في جميع أنحاء الأراضي السورية”.

السلطة تمهل المجموعات الصغيرة 10 أيام للالتحاق بوزارة الدفاع

في غضون ذلك، أمهلت السلطات الانتقالية “المجموعات الصغيرة” 10 أيام للالتحاق بوزارة الدفاع، في. سياق سعيها لتوحيد الجماعات المسلحة تحت إمرتها.

وقال وزير الدفاع، مرهف أبو قصرة: “بدأنا فوراً بالعمل على دمج الوحدات العسكرية ضمن إطار. مؤسساتي موحد”، مؤكداً أنه تمّ “دمج كافة الوحدات ضمن وزارة الدفاع”.

وشدد على “ضرورة التحاق ما تبقى من المجموعات العسكرية الصغيرة بالوزارة بمدة أقصاها 10 أيام. من تاريخ هذا الإعلان، انطلاقاً من أهمية العمل المؤسساتي”. 

وبينما أكّد أنّ ذلك يأتي “استكمالاً لجهود التوحيد والتنظيم”، حذّر من أنّ “أي تأخير في هذا الصدد. سيستلزم اتخاذ الإجراءات المناسبة وفق القوانين المعمول بها”.

ولم يحدد أبو قصرة المجموعات التي لم تلتحق بعد بالوزارة، أو الإجراءات المحتملة. في حال لم تلتزم بالمهلة المحددة.

وبعد نحو شهرين من سقوط النظام السابق في الثامن من كانون الأول/ديسمبر، أعلنت السلطة. الجديدة بقيادة الشرع حلّ الجيش والأجهزة الأمنية التي كانت قائمة في العهد السابق، وحلّ  الفصائل المسلحة كافة، بما فيها هيئة تحرير الشام. 

يأتي ذلك بينما تواجه السلطة الانتقالية تحديات أمنية كبيرة تحول دون بسط نفوذها على كامل. الأراضي السورية، بالنظر إلى وجود مجموعات مسلحة متعددة الولاء ومناطق لا تحظى فيها بحاضنة شعبية