Szír forrás: 7 katonai és egy polgári személy lelt mártírhalált a Dayr az-Zūr elleni amerikai támadásban.

https://www.almayadeen.net/news/politics/مصدر-سوري–استشهاد-7-عسكريين-ومدني-في-العدوان-الأميركي-على-د

Egy szír forrás megerősíti, hogy 7 katonai és egy polgári személy mártírhalált halt, 19 katonai és 13 polgári személy pedig megsebesült abban az amerikai aggresszió ban, ami kedden hajnalban Dayr az-Zūrt támadta.

Március 26

Egy szír katonai forrás megerősítette a SANA hírügynökségnek, hogy az agresszió, amit az amerikai megszálló erők kedden hajnalban indítottak, 7 katonai és egy polgári személy halálához, illetve 19 katonai és 13 polgári személy megsebesüléséhez, valamint nagy anyagi károk keletkeztek.

A maga részéről az szír külügyminisztérium elítélte az amerikai agressziót, ami Dayr az-Zūr és vidéke területén számos falut és települést, valamint katonai állásokat támadott, megerősítve Damaszkusz jogát az önvédelemre, illetve hogy az agresszort olyan módokon számoltassa el, amit a nemzetközi jog előír.

A szír külügyminisztérium hozzátette, hogy az Egyesült Államok “kikiáltotta magát a világ rendőrének” a nemzetközi jog és a nemzetközi humanitárius jog védelme ürügyével, kiemelve l hogy Washingtonnak fel kell hagynia törvénytelen jelenlétével és a Dā‘iš és más terrorszervezetek nyílt támogatásával.

Korábban az iráni IRNA hírügynökség az Iráni Forradalmi Gárda közkapcsolati részlegét idézve hozta a hírt, hogy mártírhalált halt a Jeruzsálem Erők egy tanácsadója, Behrūz Vaḥidī a Dayr az-Zūr elleni amerikai agresszió nyomán, ahol egy másik iráni is megsebesült.

A maga részéről az al-Mayadeen egy tudója megerősítette, hogy az amerikai légicsapás aṣ-Ṣāliḥiyya negyedet célozta al-Bū Kamāl városában, a lakónegyedeket al-Mayadeen városában és az al-Quṣūr negyedet Dayr az-Zūrban.

A Pentagon azt állította, hogy az Egyesült Államok nem indított légitámadást Szíriában az elmúlt éjjel.

 

 

Kép: Egy korábbi amerikai agresszió Dayr az-Zūr ellen Szíria keleti részén

 


مصدر سوري: استشهاد 7 عسكريين ومدني في العدوان الأميركي على دير الزور

مصدر عسكري سوري يؤكد استشهاد 7 عسكريين ومدني، وإصابة 19 عسكرياً و13 مدنياً، من جراء العدوان. الأميركي الذي استهدف دير الزور، فجر الثلاثاء

26 آذار

أكد مصدر عسكري سوري لوكالة “سانا” أنّ العدوان الذي شنّته قوات الاحتلال الأميركي، فجر اليوم. الثلاثاء، أدى إلى ارتقاء 7 شهداء عسكريين ومدني واحد، وإصابة 19 عسكرياً و13 مدنياً، إلى جانب وقوع خسائر مادية كبيرة.

بدورها، دانت وزارة الخارجية السورية العدوان الأميركي الذي استهدف عدداً من البلدات والقرى والمواقع. العسكرية في دير الزور وريفها، فجر اليوم، مؤكدةً حق دمشق في الدفاع عن النفس ومحاسبة المعتدي. بالوسائل التي ينصّ عليها القانون الدولي.

وأضافت الخارجية السورية أنّ الولايات المتحدة “نصّبت نفسها شرطياً للعالم”، تحت ذرائع يدينها القانون الدولي. والقانون الإنساني الدولي، مشددةً على ضرورة أن تنهي واشنطن وجودها غير المشروع ودعمها المفتوح لـ”داعش” والتنظيمات الإرهابية الأخرى.

وسبق أن نقلت وکالة “إرنا” الإيرانية عن العلاقات العامة في حرس الثورة في. إيران، خبر استشهاد المستشار من قوة القدس بهروز واحدي من جراء  العدوان على دير الزور، فيما وقع جريح إيراني. 

من جانبه، أكد مراسلنا أنّ العدوان الجوي الأميركي استهدف منطقة الصالحية في البوكمال والأحياء السكنية. في الميادين وحي القصور في دير الزور.

وزعم البنتاغون أنّ الولايات المتحدة لم تشن ضربات جوية على سوريا الليلة الماضية