Most pedig a folytatás az előző hétről.
Iránnal remegnie kellene?
A nemzetközi reakció úgy tűnik biztosra veszi, hogy Irán átlépett egy vonalat az Aramco támadásával. Ezt állították a franciák a németekkel, majd a franciák a britekkel közösen. Ez arra kellene utaljon, hogy így, vagy úgy, de háború felé haladunk, és még az európaiak is, akiket eddig nagyon zavart az amerikai álláspont a JCPOA-t illetően és megpróbálták megmenteni az atomalkút, most készek támogatni az amerikai vádakat. Egy sor újabb amerikai szankció után ez esetleg kiújuló feszültségre is utalhatna, s talán a katonai megoldás is ismét visszakerült a lehetőségek közé. Nyilván ez az az üzenet, amit az amerikaiak el akartak juttatni a Szaúdi-Arábia megsegítésére kiküldött új csapatokkal.
Az már azonban kétséges, hogy kinek is szólt ez az üzenet. Miután Rōḥāni elnök beszélt az ENSZ Közgyűlés előtt, a folyosón belefutott Macron francia elnökbe és Johnson brit miniszterelnökbe – ami aligha lehetett egyszerű véletlen -, ahol is Macron ismét kifejezte tárgyalási hajlandóságát és megpróbálta meggyőzni az iráni elnököt, hogy találkozzon Trumppal. Rōḥāni külön is találkozott és tárgyalt Johnsonnal és Merkellel hivatalos minőségében, a feszültség pedig egyáltalán nem volt látható ezeken a találkozókon. Ez pedig aligha az az eset, amikor az európaiak megpróbálják Iránt sarokba szorítani.
Még maga Trump is visszás. Az első, a szaúdi nagykövettel közösen tartott sajtótájékoztatón, bár utalt arra, hogy pontosan tudják kik állnak ezek mögött a támadások mögött, attól már határozottan elzárkózott, hogy kereken Iránt nevezze meg, majd pedig bizonyítékokat ígért a lehető leghamarabbra. Ám több mint másfél hét után semmit sem látni ebből, ami legalábbis furcsa a sajtóban uralkodó magabiztos hangnemhez képest. Több egyéb mozzanat is igen érdekes. Ugyanazon beszélgetés alatt azt is mondta, hogy: “Történt egy támadás Szaúd-Arábia ellen, de nem történt támadás ellenünk. De minden bizonnyal segítjük őket, ők remek szövetségesek [voltak eddig].” Egy kérdésre válaszolva pedig azt mondta: “Úgy hiszem midnenképpen felelősségük, hogy nagy részt vállaljanak védelmükből. A helyzet az, hogy a szaúdiaknak nagy részük lesz ebben, ha úgy döntünk, hogy teszünk valamit. Nagyon is be lesznek vonva s ez magában foglal pénzkifizetést is. Ők ezt teljességgel értik.”
Igen, igaz, hogy új szanciókat rendelt el az iráni Központi Bankot célozva és új csapatokat küldött Szaúd-Arábiába. Ám ezek a lépések már nem igen fájnak Iránnak. Teherán már biztosította a kereskedelmi lehetőségeit Törökországgal, Indiával és Oroszországgal, vagyis a helyzet ugyan lehet nagyon súlyos, de mindenképpen fenntartható Irán számára. A kiküldött amerikai csapatok száma is inkább szimbólukis, mint igazi fenyegetés, ami valóban tehet sokat Szaúd-Arábia megvédéséért, de érezhetően ez nem egy megszállás első lépése. Itt válnak fontosság Trump kijelentései. Miért volt neki olyan fontos, hogy ez a támadás nem olyasmi, mintha magát Amerikát érte volna, illetve miért kellett további szaúdi vásárlásokról beszélnie? Ezeket a jeleket egybevéve a vélhető út a nyomás fokozása Iránon, egy nagystílű támogatás Szaúd-Arábia felé, de valójában nagy nyomás Rijádon, hogy további fegyvereken vegyen saját védelmére. Vannak, akik még ennél is nyersebb olvasatuk van erről és mindezt “újabb fejési műveletnek” nevezték.
Irán teljességgel tisztában van ezzel. Teherán tökéletesen tudja, hogy az európaiakkal folytatott kereskedelmi lehetőségek megmentése közös érdek, ugyanakkor az EU nem igen tud mit tenni a JCPOA életben tartásáért. Így aztán az Iránnak a stratégiai megfontolások a térségben sokkal fontosabbak, akár ők mértek csapást, akár csak segítettek a jemenieknek, minthogy azokat bármilyen európai megfontolásoktól tegyék függővé. Tudják, hogy végül az európaiak sokkal jobban függnek az olajtól, mint az amerikaiak, és egyben sokkal készebbek is a tárgyalásokra. Teherán azzal is tisztában van, hogy Trump hamarosan választásokkal néz szembe, ahol egyáltalán nem garantált a győzelme. Így aztán nem fog kockáztatni egy kétes kimenetelű háborút. Igen, tehet szimbólikus lépéseket, ahogy utalt is erre, mint például egy nagyobb katonai csapás Irán ellen, de az irániak már teljesen nyilvánvalóvá tették, hogy az regionális háborúhoz vezet először Szaúd-Arábiára mérve csapást. Trump ezt nem kockáztathatja meg, hiszen ezzel bármelyik pillanatban háborúban találhatja magát. Ez a legutolsó amit Trump akar, de némi szaúdi “fejés” még igen jól jöhet a kampány során.
Egy újabb B készül bukni?
Épp itt az igazi gond a szaúdiaknak, kiváltképpen pedig Muḥammad ibn Salmān-nak. Röviden szólva, az eredeti ötlet, hogy bevonulnak Jemenbe, felhúznak egy bábkormányt és elvágnak minden itteni iráni érintettséget, majd akár ki is hasítanak némi területet, egyszerűen megbukott. Ez világos. Jemen mostanra csak szívja a forrásaikat és komoly biztonsági fenyegetés lett. Ígyhát ezt az ügyet le kell zárni, minél előbb, annál jobb, hisz már az emirátusiak is pakolnak, az amerikaiak pedig nem hajlandók nagyobb segítséget adni. Amit csak el tudott érni a szaúdiak vezette koalíció délen, az Ádenben elpárolgott, hiszen a támogatott jemeni kormánynak még a szimbólikus jelenléte is széthullott egy újabb puccs és belháború után. Ezzel pedig az al-Ḥūtīk váltak a legszervezettebb erővé az országban. A szaúdik nem tudják megvédeni magukat a dróntamadásoktól, ami mostmár egyre fontosabb pontokat támad.
Az Aramco-t ért támadás jelentősége nem az ő gazdaságukra mért csapásban van, hanem, hogy pont azok a nyugati érdekeltségek kerültek tűz alá, melyek nyugati támogatóik számára életbevágóak. Azaz, ha ez így megy tovább, akkor nyomást fognak gyakorolni Rijádra, hogy mindenképpen oldja meg a helyzetet, még ha ez a jemeni és öbölbéli érdekeltségeik feladását is jelenti. Időközben pedig az amerikaiak majd arra szorítják őket, hogy további fegyvereket vegyenek, akár még Izraeltől is. Olyanokat, amik pont most szerepeltek le. Ez tehát nem fogja azt jelenteni, hogy ezek a partnerek megoldják majd nekik és helyettük az Iránnal fennálló gondot. Reálisan felmérve pedig még ez a jobb forgatókönyv a Rijádnak, mert ha tényleg kitörne egy háború, akkor az végzetes lenne a szaúdiaknak. Jelenleg az a legnagyobb félelmük, hogy falhoz nyomják őket és háborúba kényszerülnek Iránnal, ahogy az Irakkal is történt a ‘80-as években. Úgy mentek Jemenbe, ami egy sokkal egyszerűbb kaland volt, hogy ott volt a teljes GCC és számos régi hatalom mögöttük, mint Egyiptom, Szudán, vagy Pakisztán. Amióta ez szétesett valójában szinte egyedül vannak Jemenben, ha pedig most Iránnal is szembe kell nézniük, akkor azt jó eséllyel egyedül kell majd megtenniük. Bárhogy is, az igazi gond most Szaúd-Arábiának, hogy vagy iszonyúan megfejik, vagy belekényszerítik egy végüket jelentő háborúba.
Persze meg dönthetnének úgy is, hogy orosz S-400-as rendszert vesznek, ahogy erre Putin röviddel az eset után tett is utalást. Látva azonban, hogy Washington hogyan bánt Törökországgal, egy Szaúd-Arábiánál sokkal erősebb NATO szövetségessel ugyanezért, könnyen belátható, hogy az a szaűdi vezetés, ami a kukába dobná a Patriotot az S-400-ért, sosem élné meg a leszállítása napját. Ezt nyilván Putin is igen tudja, de részben a saját terve is, hogy egyre több közel-keleti államot csaljon ki az amerikaiak szoknyája alól, de egyben Iránt is segíti annak stratégiáját támogatva.
Az egyszerűbb megoldás a háború befejezése lenne, de ehhez valamiféle újraértékelésre lenne szükség. Valamifajta presztízsmentő politikai változásra. Valakinek fel kell vállania a felelősséget a jemeni fiaskóért, a dróntámdások okáért és az újabb amerikai zsarolásokért. Ha pedig igaz, hogy a jemenieket a Szaúd családon belűlről is segítik, akkor ezt az ügyet is meg kell majd valahogyan oldani. Mindezek a kérdések egy és ugyanazon személyre futnak vissza, Muḥammad ibn Salmān-ra, aki mindezek mögött az ötletgazda volt. Leváltása remek megoldás is lenne Rijádnak, rátolva minden felelősséget és egy új fejezetet kezdve egy jemeni békemegállapodással. S, hogy mennyire sürgős ez? Nagyon is, hiszen a jemeniek tovább pusztítják a szaúdi zsoldosokat, s nem igen tördődnek a fenyegetésekkel. Másrészt viszont az amerikai sajtó máris tűzszünetről ír a szaúdiak nevében, amire már jó ideje bujtogattak, holott pont az amerikaiak támogatták a háborút végig. Ám e legutóbbi tűzszüneti meséből semmi sem igaz, hisz maguk a jemeniek, a már említett Anṣār Allah vezetőségébe tartozó Muḥammad al-Buhaytī testvére cáfolta, hogy bármi igazság lenne benne. Vagyis? Vagyis már az amerikaiak döntik
el a szaúdiaknak, hogy mikor háborúzzanak és mikor kössenek békét, miközben épp fejik őket.
Valószínűleg nem véletlen, hogy a koronaherceg egy új interjúban felelősséget vállalt az al-Hašoqğī ügyért és új kezdetet ígért.