Múlt héten láthattuk a B-csapat egyik figurájának bukását, John Boltonét. Azóta Izrael megtartotta második előrehozott választását, ami még rosszabb eredményeket hozott Netanyahunak, mint az első, néhány hónappal ezelőtt. E cikk írásának perceiben Netanyahunak és szövetségeseinek immár két mandátummal kevesebbjük van, mint kihívóiknak, vagyis a második B is jó úton halad a bukás felé. Ám a fejlemények egyik esetben sem olyan borúsak, hiszen Washingtonnak még ott van Pompeo, s egy esetleges új miniszterelnök sem fogja valószínűleg drasztikusan átalakítani Izrael térségbeli szerepét. Igazából egy másik B játékos az, aki bár még mindig áll, rosszabb helyzetben van, mint az összes többi. Ez maga Muḥammad ibn Salmān, hiszen a szaúdi királyság kezd elmerülni egy óriási válságban. 2019 szeptember 13-án a jemeniek tíz drónnal csapást mértek az Aramco két legnagyobb olajlétesítmenyére a Perzsa-öböl mentén, ami az amerikaiaknak is nagy pofon. Bár azóta már Rijád és Washington kétségbe vonja, hogy valóban az al-Ḥūtīk támadtak-e és elkezdték Iránt vádolni, az ügy mind egyre kínosabb, mind egyre közelebb hozza a szaúdi koronaherceg bukását.
Amióta a szaúdi katonai szóvivő megtartotta a nagy előadását az Aramco-t ért támadás iráni vonzatairól, a szaúdi fél annyira dühödt és elkeseredett az ügy magyarázgatásában, már lassan sajnálatra méltóak. Merthogy a vádak igazán azután szabadultak el, miután Pompeo Rijádba látogatott. Mármost az már valóban érdekes, hogy az amerikaiak most csak magyarázkodnak és látszatsegítsegítséget nyújtanak, vagy Pompeo épp Bolton nyomdokán jár és egy olyan úton hajszolja a királyságot, amin az biztosan nem akar járni. A lehetséges következtetések, akár az eredeti verzió igaz a jemeniekről, akár az amerikai-szaúdi magyarázat az irániakról, valójában vízválasztónak is bizonyulhatnak, és mindenképpen nagy győzelemért jelentenek az Ellenállás Tengelye számára. Sokan talán úgy érezhetik, hogy a feszültség ismét fellángol Washington és Teherán között, de Trump kevés teret hagyott a kételkedésre. Hiszen rámutatott, hogy ugyan ők bizton segítik szaúdi szövetségeseiket és az ügy nagyon is komoly, azért ez mégsem olyan, mintha magukat az amerikaiakat érte volna támadás. Vagyis? Vagyis ők szívesen farkast kiáltanak, de semmi szín alatt nem fognak háborúba menni ennyire közel a választásokhoz.
Fontos áttekinteni ezeket a részleteket, hogy láthassuk milyen mély csapást is mért ellenfelére az Ellenállás Tengelye, hogyan szórtak az amerikaiak sebébe sót az oroszok, s hogy vajon mégis mennyire elkeseredett a helyzet most a szaúdik számára. Azonban, látva a döbbenetet és a zavart a szaúdi-támogató táborban, helyénvaló rámutatni a korunkban vívott médiaháború pár remek példájára. A csapás elég mély volt ahhoz, hogy leromboljon jópár mítoszt a nyugati fegyverek legyőzhetetlenségéről, ami most egy hirtelen csapás hatására lett teljesen világos és meg kellett magyarázni. E magyarázgató gyakorlatukban pedig a média harcászat pár igazi szép klasszikus eleme tűnt fel, ismét legjobb fényében.
Mit tudunk és mit állítanak?
Ebben a támadásban valójában két létesítményt ért találat egyazon napon. Baqīq és Hurayṣ olajmezőit, mind ugyanazon olajvezeték mentén, ami a Perzsa-öblöt köti össze a Vörös-tengerrel. Szeptember 14-én a Jemeni Hadsereg és a Népi Bizottságok hivatalos szóvivője felelősséget vállalt a támadásért, azt állítva, hogy azt felderítő munka előzte meg, méghozzá helyiek segítségével. 18-án közvetlenül az amerikai vádakra válaszolva ugyanez a Yaḥyā Sarī‘ ezredes tartott sajtótájékoztatót a támadás részleteit fedve fel. Feltárt bizonyos részleteket, köztük a támadásban használt drónokat, illetve ismét megfenyegette az Emirátusokat is.
Ugyanezen a napon a Koalíció szaúdi szóvivője, Turkī al-Mālikī is tartott egy angol nyelvű tájékoztatót, Iránra terelve minden felelősséget, és olyan képet festve, hogy a kérdés a nemzetközi közösséget illeti. Ezzel igyekezve nagyobb külföldi támogatást szerezni az ügynek. Hamisan azt is állította, hogy a támadások szaúdi civileket vettek célba. Valójában műholdfelvételek igazolták, hogy a támadásokat olyan precizitással hajtották végre, hogy még a telepen dologozó munkások szállásait sem érintette. A szaúdi fél teljes bizonyossággal állította, hogy iráni drónak használtak a támadásban, melyekre bizonyítékként drónok roncsairól is mutatott képeket, ám igen kevés információt tárt fel abból e “bizonyítékok” eredetéről, ahogy semmilyen magyarázattal sem szolgált arra, hogy a szaúdi légvédelem miért szerepelt ilyen gyengén.
A támadás kétségtelenül súlyos volt. Elemzések szerint ez a szaúdi kitermelés felét vágta el, ami a világ kitermelésének 6%-a. Ez a két létesítmény a legnagyobb a királyságban – a harmadik a korábban már támadott aš-Šība mező -, Baqīq napi 7 millió hordót termelve, míg Hurayṣ 1,5 milliót. Az ügyet két továbbbi tény súlyosbítja. A tartalékok ezen a két telepen szinte teljesen nyugati piacokra vannak szánva, illetve a vezeték a szaúdi gazdaság egyetlen ütőere, ha a Hormuzi-szoros le lenne zárva. Azaz ha háború törne ki Iránnal.
Nagyon beszédes, hogy mindeddig nagyon kevés került bizonyításra, dacára a térségben lévő amerikai katonai jelenlétnek és műhold aktivitásnak. Főként ahhoz mérve, hogy a Nyugat milyen magabiztossággal erőlteti most ezt az ügyet. Mégis eddig a legkomolyabb érvük, hogy a jemeniek nem lettek volna erre a csapásra képesek. Ha ez a támadás tényleg Iránból, vagy Irakból érkezett volna, igen különös, hogy az amerikaiaknak nincs erre bizonyítékuk, csak némi roncs.
Az indulatok igazán akkor izzottak fel, amikor szeptember 18-án Pompeo Szaúd-Arábiába érkezett, aki gyakorlatilag átvette az ügy kezelését. Nyilván most bizonyítani próbál, hogy Bolton már távozott, de az már más kérdés, hogy Trump mennyire engedi hosszú gyeplőre. Valóban komolyak a vádak és Trump bevetette a szokásos nyers stílusát, de a média hadjáraton túl igen keveset tudunk és az irániak jogosan vetették fel, hogy példátlan egy országot vádolni és katonai cselekményeket kötni hozzá pusztán gyanú alapján.
Szégyenletes, vagy katasztrófális?
Mindebből annyit láthatunk, hogy két lehetséges magyarázata van annak, hogy ki is az igazi elkövető az Aramco-t ért támadás mögött. Érdemes mindkét eshetőséget figyelembe venni, hiszen bárhogy is legyen, az Ellenállás Tengelye által mért nyílt csapás egyértelmű, s mindkét verzió olyan magas szintű politikai gondolkodásra és stratégia tervezésre utal, ami sokkal inkább érhette meglepetésként a Nyugatot, mint magának a támadásnak a pontos katonai részletei.
Az első lehetőség az, amit az al-Ḥūtīk állítottak. Azaz, hogy ők hajtották végre ezt a támadást tíz drónnal, mégpedig “helyi becsületes emberek” segítségével. Ha ez az eset áll fenn, akkor az a szaúdi hadsereg és hírszerzés teljes kudarcát jelzi. Először is messze nem első alkalommal történt ilyen támadás. Az al-Ḥūtīk eddig már lecsaptak Rijád mellett a Perzsa-öblöt a Vörös-tengerrel összekötő vezetékre, ahogy ezt júniusban részleteztük, amikor még az ilyen akciók főként az Emirátusokra összpontosultak. Egy évvel korábban sikerült csapást mérniük a dubaji reptérre. Ezek után sok szó esett arról, hogy az Emirátusok fokozatosan kivonul Jemenből, az al-Ḥūtīk pedig műveleteiket Szaúdiban az al-Abhā polgári, és egy Ğāzān-ban található katonai reptérre összpontosították, melynek eredményeket ezeket le kellett zárni, mert nem lehetett szavatolni a védelmüket. Minthogy senki nem tagadta, hogy ezeket a jemeniek követtek volna el, ezt el is fogadhatjuk ténynek, mely már önmagában elég bizonyság arra, hogy akár ők is lehettek az Aramco támadói. Valójában az Aramaco-t ért támadás tökéletes összhangban van a korábbi támadásokkal, hiszen amikor legutóljára ilyen történt, az 2019 augusztus közepe volt, amikor az aš-Šība olajmezőt tudták célba venni az emirátusi határ közelében. Abban a támadásban sem kérdőjelezte meg senki a szerepüket. Akkoriban az Anṣār Allah Mozgalom[1] megígérte, hogy a következő célpont sokkal életbevágóbb lesz, hacsak a szaúdiak nem fejezik be a háborút Jemen ellen. Azután a szaúdiak széleskörű bombázásokat folytattak Jemenben, hogy feltárják és elpusztítsák a lehetséges kilövő állomásokat, majd be is jelentették, hogy a művelet teljes siker volt. Ha az Aramco-t ért támadás valóban az a al-Ḥūtīktól jött, akkor az hatalmas szégyen a felderítési képességeikre nézve, hiszen nem tudták felfedni a jemeni ellenállás leghatékonyabb elrettentő eszközét. Ám ha ez a a helyzet, akkor az megmutatja, hogy a szaúdiak a legújabb amerikai haditechnika vásárlásával csak a pénzüket vesztegetik, hiszen azok nem tudják őket megvédeni. Ez a düh hullámait keltette a szaúdi médiában, hiszen most megérezték milyen védtelenek a legújabb amerikai katonai ezközök és a beígért segítség ellenére. Az amerikai érintettség azonban nem ér itt véget. Köztudomású milyen elkötelezettek az amerikai szolgálatok a szaúdi partnercégek megsegítésében, úgy kiváltképp Jemenben, mint általában véve minden más vállalkozásban, ám ezek ellenére sem tudták elhárítani az ismétlődő támadásokat. Itt pedig nem kizárólag szűk értelemben az adott rakéták elhárításáról beszélünk, de annak felderítéséről, hogy egyáltalán az Anṣār Allah hogyan jutott ilyen precíz fegyverekhez. Ha ők gyártják őket, ahogy állítják, hol vannak a létesítmények ehhez? Ha az irániak látják el őket ezekkel, ahogy a szaúdiak állítják, akkor hol van a bizonyíték? Hogyan lenne lehetséges, hogy minden létező szárazföldi és tengeri blokád dacára az irániak be tudtak volna csempészni ilyen fegyvereket, mégpedig látszólag igen komoly mennyiségben?
Az valóban igen valószínű, hogy az irániak nyújtanak bizonyos mértékű technikai segítséget, ám ez semmit nem von le a kérdés súlyosságából. Azaz, hogy a szaúdiak minden elérhető amerikai és nyugati segítség ellenére nem tudják ezt megállítani, ahogy nem tudják bizonyítani sem. Hiszen eddig nem volt egyetlen egy eset sem, amikor csempészeknek, vagy bármi fajta ismeret átadásának a nyomát lelték volna.
Ám ha a jemeni állítás igaz, hogy ők maguk tudták fejleszteni képességeiket erre a szintre, akkor az még megalázóbb. Nemcsak Szaúd-Arábiának, de minden olyan országnak is, ami egyoldalúan a nyugati technológiára hagyatkoznik. Merthogy mindazzal a pénzzel, amit a hadseregre költöttek, a szaúdiak nem tudtak semmi sajátot kifejleszteni, csakis eszközöket vesznek. Ezzel szemben úgy tűnik, hogy a jemeniek legsötétebb óráikban sikeresen meghaladták ezt, méghozzá igen hatékonyan. De még ha a fegyverek valóban Iránból származnak is, ugyanez az értékelés megállja a helyét, hiszen az iráni katonai költségvetés messze elmarad a szaúditól, mégis sokkal hatékonyabban működik, és ez esetben még kölcsönözni is tudnak a tőlük függőknek, a lehető legsúlyosabb szankciók ellenére. Mindez pedig erősen megkérdőjelezi a teljes nyugati függőség életszerűségét és nagyban növeli Irán presztízsét.
Ám mi van akkor, ha a szaúdiaknak és az amerikaiaknak igazuk van és a legutóbbi Aramco-t ért támadások Iránból és Irakban lévő iráni állasokból jöttek? Először is, eleddig semmi erre utaló bizonyítékot nem tártak elénk. Mindeddig a szaúdiak legerősebb érve – ahogy az amerikaiaké is – Irán megvádolasára az volt, hogy az Anṣār Allah nem rendelkezik ehhez kellő képességekkel. Ha ez az őszinte meggyőződésük igen furcsa, hogy miért nem hozakodtak elő ezzel előbb, s a korábbi ügyek vetületében most sem vetik be. Mégis, játszunk el a gondolattal, hogy most igazuk van és az irániak tényleg alaposan meglepték őket! Ebben az esetben ez egy teljes hírszerzési és légvédelmi csőd, mégpedig nemcsak a szaúdiaknak, de legalább annyira a kuvaitiaknak – akik szintén nem vettek észre semmilyen dróntevékenységet -, és még inkább az amerikaiaknak. Végtére is jelen vannak Irakban és ott komoly hírszerzőhálózatuk van. Szintén az ő birtokukban van a legnagyobb műhold állomány a térség felett. Mégis, mindezek ellenére semmilyen bizonyítékot nem tudnak felmutatni sem a támadásról, sem az előkészületekről. Igazán az a megalázó ebben a történetben, hogy miközben az amerikaiak és a szaúdiak mindenáron rá akarnak valamit bizonyítani Iránra, épp ők maguk állítják a legerősebben, hogy az irániak hatékonyan ki tudják őket játszani. Ez pedig minden kiterjedtebb katonai megoldást el kell, hogy vessen, hiszen ha ezt meg tudták csinálni, ki tudja mi lapul még a tarsolyukban. Bár az is igaz, hogy pontosan ez az az üzenet, amit már jó ideje célba akarnak juttatni bizonyos iráni politikai körök.
A hírszerzés csődje azonban egy egészen más szinten is jelentkezik. A jemeniek azt állították, hogy ezt a csapást “helyi becsületes emberek” segítségével érték el. Ez ismét csak nem olyan dolog, amit először állítanak, s eddig a szaúdiaknak szinten semmilyen válaszuk nem volt erre, de most annyira nagy volt a pofon, hogy minden mozzanatát meg kell magyarázni. Annak a lehetősége, hogy a jemeniek Szaúd-Arábián belűlről kaptak segítséget, bár ez lehet csak egy pszichológiai trükk is Rijád megijesztésére, ha igaznak bizonyul, akkor az két dolgot jelenthet. Vagy igazi helyi segítséget, vagy azt, hogy az Ellenállás Tengelyének adott ügynökei, legyenek irániak, vagy arabok, be tudtak szüremkedni a szaúdi államba. Ha az utóbbi az igaz, ahogy az amerikaiak sejtetik, akkor az megintcsak egy óriási szégyen a szaúdiakat segítő amerikai szolgálatokra nézve. Ez a kérdés azonban kevésbé rejtélyes, mert itt legalább van némi támpontunk, amivel dolgozhatunk. 2019 szeptember 14-én, egy az RT Arabic Is’al Aktar! (Kérdezz többet!) című műsorának adott páros interjúban Muḥammad al-Buhaytī, az Anṣār Allah Politikai Bizottságának tagja tisztázta a korábbi állítást, és két fő összetevőre utalt konkrét személyek megnevezése nélkül. “Nağd és al-Ḥiğāz lakóira, akik áldozatává váltak Muḥammad ibn Salmān politikájának”, illetve a szaúd család olyan tagjaira, mint Walīd ibn Ṭalāl[2]. Al-Buhaytī azt állította, hogy ezek a sértett emberek – vagyis nem a határvidék gyakorlatilag jemeninek számító lakossága – azok, akik kapcsolatban állnak az al-Ḥūtīkkal és ők nyújtanak segítséget.
Megintcsak nagyon nehéz eldönteni melyik lehetőség a megszégyenítőbb. Az, hogy a irániak ilyen jól be tudtak férkőzni Szaúd-Arábiába és látszólag minden feltűnés nélkül folyamatosan tudtak dolgozni egész nyáron, vagy hogy a szaúdi család egyes tagjai segítik a jemenieket saját kormányuk ellen.
Nem semmi újságírás!
Kétségtelen, hogy ez az Aramco-t ért támadás világszinten ért ideget és eddig nem tapasztalt média érdeklődést váltott ki. Szomorú dolog, hogy elvétve látszott ilyen érdeklődés háború évei alatt a szaúdi hadigépezet jemeni áldozatai iránt. Hirtelen megugrott a témával foglalkozó cikkek és televíziós programok száma, mint amilyen az RT Arabic említett adása is, melyek másról sem szóltak, mint az eset különböző vetületeiről. S ekkor lépett működésbe a jó öreg média apparátus ismét, főként a megszégyenített amerikaiak és látszólag harcias álláspontjuk védelmében, tucat számra ontva az álnarratívákat és az alaptalan vádakat.
Azonban az egyik oka, amiért fontos arab nyelvű programokat nézni a kérdésről az épp az, hogy az ember lássa, mennyire más vita zajlik erről a Közel-Keleten. Példának okáért, az egyik legkézenfekvőbb ellentmodás, ami sosem kerül elő a nyugati vélemények között pont al-Buhaytī-tól hangzott el ugyanebben a műsorban. Hivatalosan a szaúdiak Jement az általuk törvényesnek tekintett kormány kérésére szállták meg, illetve hogy harcoljanak az itteni iráni jelenlét ellen. Most azt állítják, hogy nem a jemeniek, hanem az irániak támadták meg őket, melynek logikusan azt kellene jelentenie, hogy az előző támadásokért is ők, nem pedig a jemeniek a felelősök. De akkor miért harcolnak Jemenben, ahelyett, hogy megtámadnák Iránt közvetlenül? Erre a felvetésre persze a program során nem érkezett válasz a szaúdi vitapartner részéről.
Amikor a médiaharcászátról beszélünk, akkor természetesen nem kizárólag a fősodratű amerikai orgánumokra gondolunk, bár manapság a hivatalos szakértők egyre nagyobb része hagyatkozik rájuk kizárólagosan és kritikátlanul. Ezekből nyilván rengeteg van, és többszáz cikkükkel komoly munkát végeznek abban, hogy bevéssenek a közbeszédbe bizonyos igazolatlan vádakat tényként, vagy állandósítsanak adott álnarratívákat. Kritikus ügyekben, mint amilyen ez is, ez a folyamat egy jóval szélesebb kört ér el, az amúgy megbecsült lapokra is kiterjed, még olyanokra is, amik – legalábbis látszólag – messze esnek a közvetlen amerikai kormányzati médiahálózattól. Egy remek példa az Asia Times, ami többek között azzal tudott elismerést kivíni magának, hogy nagy számban szólaltat meg korábbi, vagy még aktív ázsiai diplomatákat és szakértőket, főleg Indiából és Pakisztánból, illetve komoly tudással bíró helyi elemzőket. A szerzők nevei és hátterük, még az amúgy jóval ritkább nyugati szerzők esetén is általában világosan ott áll a nevéhez csatolva. Mostani esetünkben azonban ez a lap is egy jól ismert manőver áldozata, vagy kelletlen kiszolgálója lett, amikor közvetlenül amerikai, teljességgel kormányzati felfogás uralja a hangvételt. Egy bizonyos Stephen Bryen kezdte el ontani itt a cikkeket, egyiket a másik után az Aramco-t ért támadásról. Szeptember 15-én vetette fel, hogy a támadás esetleg nem Jemenből, hanem inkább közvetlenül Iránból érkezett. Ám szeptember 18-án már teljesen biztos volt ebben, annyira, hogy rögtön a lehetséges magyarázatokat értékelte ki. A következőkkel kezdi értékelését:
“Iran successfully attacked two oil facilities in Saudi Arabia, not the Houthi rebels who falsely claimed credit. My evaluation is this: The Iranian attack came from two different launch sites and employed two different weapons systems”
“Irán támadott meg sikeresen két olajlétesítményt Szaúd-Arábiában, nem pedig a Houthi lázadók, akik hamisan ezért a dicsőséget követelték. Az iráni támadások két különböző indítási helyről jöttek és két különböző fegyverrendszert alkalmaztak.”
Vagyis egy állítással nyit, mindenfajta bizonyíték nélkül, majd erre építi fel teljes értékelését. Ez meg is állná a helyét egy véleménycikkben, ha egyáltalán kimondatna ez, illetve az, hogy nem tényeket tár az olvasó elé. Hiszen a cikk teljes hosszában Bryen kijelentésekben ír, nem feltételezésekben. Azzal folytatja, hogy az alkalmazott fegyverek az Ābābīl-2 drón[3], illetve a Qods-1 hosszútávú rakéta voltak, amikről ő maga állítja, hogy nem tudnak ilyen pontossággal ilyen nagy távolságban célba találni. Ez természetszerűleg ellentmondáshoz és az állítás újraértekeléséhez kellene vezesse Byrent, ám az ő válasza az, hogy ezek szerint helyi iráni ügynökök irányították célra a rakétákat. Amire nemcsak, hogy semmilyen bizonyíték sincs, de még a szaúdiak sem állítottak ilyesmit. Értekelése még mélyebb ellentmondásba torkollik, amikor azt veti fel, hogy a csapás csak jelzésértékű volt és nem akart komoly kárt okozni, hiszen az olajtartályok nem égtek ki. Ám nemcsak minden elérhető videófelvétel mutat óriási lángokat a helyszínről, de még magának a cikknek a fedőképe is ezt mutatja. Tüzetesen olvasva az egész cikk vélelmezés vélelmezesen, minden bizonyíték nélkül, végkövetkeztetése pedig az, hogy az amerikai és a szaúdi hírszerzés nagyon leszerepelt, mert sem megjósolni, sem megakadályozni nem tudta azt, amit aztán teljes biztonsággal állítottak.
A cikkfüzér igazi célja azonban szeptember 21-én domborodott ki a következő bombasztikus címben: “Izraeli Vaskupola rendszer kell a szaúdi védelemnek”. A szerző teljességgel átlép azon az igen nyilvánvaló gondon, hogy egy ország nem igen tud fegyvereket vásárolni egy olyan államtól, aminek létezését nem is ismeri el. Ez igen beszédes arról az amerikai gondolkodásmódról, mely manapság a szaúdi politikát vezeti. Merthogy ebben a felfogásban az öböl-izraeli együttműködés nemcsak, hogy tény, ami valóban mára igen gyengén leplezett, holott mindig nagyon erősen tagadják a szaúdiak; de minden eddigi határnál messzebb hajszolják bele az öböl államait ebbe a látszólag is teljesen természetellenes szövetségbe. Ez az igazi szaúdi gond, ami olyan nagyon nyilvánvaló ebben a harmadik cikkben. Az amerikaiak cserben hagyták őket úgy a hírszerzés, mint a fegyverzet terén, miközben a minden elképzelhető támogatást megígérték és egyre jobban belehajszolják őket egy Irán elleni háborúba. Most, hogy mindez csődöt mondott és ezt el is ismerik, a felkínált megoldás újabb fegyverek vásárlása, mostmár akár Izraeltől is, melyekről azt állítják, hogy azok tökéletesek. Holott számos alkalommal a Vaskupola is leszerepelt a szírek ellen, amikor azok csapást mértek a megszállt Ğūlānon, vagy a palesztinok ellen Haifánál.
S hogy ki is Stephen Bryen? Ez az a pont, ahol az Asia Times visszanyer valamicskét becsületéből, hiszen ők maguk is kitettek róla egy rövid életrajzi összefoglalót. Csak ezúttal inkább nem kötötték ezt a cikkekhez, valamely furcsa okból. Bryen egy volt amerikai kormányzati tisztviselő, majd később védelmi és technológiai terén lett vállalkozó. Rendszeresen jelentet meg cikkeket hasonló, főként védelem-technikai témákban, általánban izraeli oldalakon, amik egyben a fő forrásai is.
Ez messze nem egy egyedi eset, csak egy nagyon beszédes példa. Sok száz szaklap és szakbulvár lap foglalkozik stratégiai és regonális politikával, ahol hasonló technikákkal operálnak. Ez pedig egy igen aggasztó fejlemény a sajtó szavahihetőségét illetően.
[1] Az al-Ḥūtīk politikai mozgalmának hivatalos neve.
[2] Az egyik legnagyobb és legismertebb szaúdi befektető világszinten. Részben ő a tulajdonosa a Four Season szállodaláncnak. A szaúdi koronaherceg antikorrupciós razziái során letartózatták és fogva tartották egy ideig, ahonnan csak komoly vagyonelkobzás után szabadult, mint a család számos tagja.
[3] Bryen hibásan Abalil-2 drónt ír. Ugyan a többi cikkben, illetve elvétve itt is, helyesen is használja a drón nevét, főként közvetlen idézetekben, azonban a hiba figyelemre méltó, ugyanis az iráni elnevezések mindig beszélő nevek és jól ismert arab, vagy perzsa szavak. Ha valaki aki tud arabul, vagy perzsául, akkor ilyen hibát nem követ el.