Lavrov to La‘amāmara-nak: Nagyra értékeljük algír testvéreink álláspontját a Donbaszban zajló orosz művelettel kapcsolatban.

https://www.almayadeen.net/news/politics/لافروف-للعمامرة:-نثمن-موقف-الأشقاء-الجزائريين-من-العملية-ال

Forrás: al-Mayadeen net + Ügynökségek                     2022 május 10 17:56

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök reméli, személyes találkozót tarthat az algír elnökkel, akit oroszországi látogatásra hívott.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden fedte fel, hogy algériai látogatása során tárgyalt a katonai technológiai együttműködés fejlesztéséről, kifejezve az algériai testvérek álláspontja iránti nagyrabecsülését a Donbaszban zajló orosz katonai művelet kapcsán.

Lavrov azt közölte, hogy “tervek szerint sor került majd egy közös kormány bizottsági találkozóra Oroszország és Algéria között a következő pár hónapon belül Algériában”. Egyben megerősítette, hogy “Oroszország Algériával együtt az államok szuverenitása elve mellett áll, mely elvet az Egyesült Államok és szövetségesei részéről semmibe vesznek”.

Lavrov bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök “reméli, hogy személyes találkozót tarthat az algír elnökkel”, akit meghívott Oroszországba.

Lavrov rávilágított, hogy Oroszország meglátása szerint az európai diplomácia vezetőjének, Josep Borelnek az álláspontja az orosz pénzvagyonok befagyasztása kapcsán valójában “lopás”, kiemelve, hogy “az Európai Unió többé már nem bír valóban független külpolitikával, hanem teljességgel csak az Egyesült Államok politikájának a biztosítója”.

Lavrov megerősítette, hogy “Oroszország azon cél érdekében fog dolgozni, hogy ne álljon fel egypólusú világrend és ne lehessen ledönteni azokat az alapokat, amiken az Egyesült Nemzetek Szervezetét felállították”. Egyben nagyra értékelte “az egyesült arab álláspontot az Arab Liga keretében”, megerősítve, hogy az “kiegyensúlyozott és tárgyilagos az ukrajnai fejleményekkel kapcsolatban”.

A gazdasági vetületet tekintve Lavrov azt közölte, hogy “van itt 3 milliárd dollár, ami a kereskedelmi mérleg (Algériával). Nagy kilátásaink vannak ezzel kapcsolatban, főként azzal, hogy nagy érdeklődés van az orosz cégek részéről (e tekintetben)”. Ezzel utalt arra, hogy megtárgyalta az algírokkal a nemzetközi kérdéseket és az olyan nemzetközi fórumokon zajló egyeztetésekkel kapcsolatos ügyeket, mint amilyen az “OPEC+”, vagy az gázkitermelő országoké.

Hozzátette: “Mi készek vagyunk további ösztöndíjakat adni az algériai diákoknak”.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn érkezett Algériába, ahol Ramṭān La‘amāmara algír külügyminiszter fogadta őt. Lavrov bejelentette, hogy “Oroszország és Algéria tervezik egy egyezmény aláírását, mely tükrözni fogja a két ország közti kétoldalú kapcsolatok új minőségét”.

 

 

Kép: Ramṭān La‘amāmara algír külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval

 


لافروف للعمامرة: نثمّن موقف الأشقاء الجزائريين تجاه العملية الروسية في دونباس

المصدر: الميادين نت + وكالات                            10 أيار 17:56

وزير الخارجية الروسي، سيرغي لافروف، يقول إنّ الرئيس الروسي، فلاديمير بوتين، يأمل عقد لقاء شخصي مع الرئيس الجزائري، ويدعوه إلى زيارة روسيا. 

كشف وزير الخارجية الروسي، سيرغي لافروف، اليوم الثلاثاء، أنّه ناقش خلال زيارته الجزائر، تطوير التعاون العسكري التقني، معبّراً عن تقديره موقف الأشقاء الجزائريين تجاه العملية العسكرية الروسية في دونباس

وقال لافروف إن “من المقرَّر عقد اجتماع للجنة الحكومية المشتركة لروسيا والجزائر بشأن التعاون الاقتصادي في الجزائر، في غضون أشهر قليلة مقبلة”، مؤكداً أنّ “روسيا مع الجزائر لمصلحة مبدأ سيادة الدول، وهو مبدأ يتم تجاهله من جانب الولايات المتحدة وحلفائها”.

وأعلن لافروف أنّ الرئيس الروسي، فلاديمير بوتين، “يأمل عقد لقاء شخصي مع الرئيس الجزائري”، ويدعوه إلى زيارة روسيا.

ولفت لافروف إلى أنّ روسيا ترى أن موقف رئيس الدبلوماسية الأوروبية، جوزيب بوريل، بشأن تجميد الأصول الروسية، هو “سرقة”، مشدداً على أنّ “الاتحاد الأوروبي لم يعد لديه سياسة خارجية مستقلة، وهو متضامن تماماً مع سياسة الولايات المتحدة”.

وأكد لافروف أنّ “روسيا ستعمل بدأب على منع إقامة عالم أحادي القطب، ومنع هدم الأسس التي قامت عليها منظمة الأمم المتحدة”. كما ثمّن “الموقف العربي الموحّد في إطار الجامعة العربية”، مؤكداُ أنه “متّزن وموضوعي تجاه التطورات في أوكرانيا”.

أمّا بشأن الجانب الاقتصادي، فقال لافروف إن “هناك 3 مليارات دولار هي حجم التبادل (مع الجزائر)، ولدينا آفاق اوسع من ذلك، وخصوصاً مع اهتمام كبير من الشركات الروسية (في هذا الخصوص)”، مشيراً إلى أنّه ناقش مع الجزائريين ملفات دولية ومواضيع تتعلق بالتنسيق في المحافل الدولية، وإطار “أوبك بلس” والدول المصدرة للغاز.

وأضاف: “نحن مستعدون لتقديم مزيد من المنح إلى الطلاب الجزائريين”.

ووصل وزير الخارجية الروسي، سيرغي لافروف، أمس الإثنين، إلى الجزائر، حيث كان في استقباله وزىر الخارجية الجزائري رمطان لعمامرة. وأعلن لافروف أنّ “روسيا والجزائر تعتزمان التوقيع على اتفاقية تعكس النوعية الجديدة للعلاقات الثنائية بين الدولتين