Immár közel egy hónapja komoly tárgyalások zajlanak Bécsben Irán, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és több nyugati kormány között a 2015-ben megkötött atomemegállapodás (JCPOA) újraindításáról. E kormányok egy része nyíltan közvetít Teherán és Washington között, amit az irániak el is ismernek, de egyelőre azt jelzik, hogy az idő még nem jött el a közvetlen tárgyalásokra. Legalábbis ez volt a hozzáállás egy hónapja, ám azóta jelei látszanak, hogy van némi enyhülés történt az ügyben.
Amit azt már korábban több alkalommal is jeleztük, amióta Biden hatalomra került, Washington az Iránnal szembeni enyhülés útját válaszotta, illetve, hogy újraépíti az atommegállapodást, még ha bizonyos kiigazításokkal is. Ez a hozzáállás valójában annyira komoly, hogy a Fehér Ház figyelmen kívül hagyta az olyan elsődleges regionális szövetségesei ellenkezéseit is, mint Izrael, vagy Szaúd-Arábia. Ez az egyik fő oka, hogy Tel-Aviv nemrég fokozta erőfeszítéseit Teherán ellen, ami jelentkezett a Natanẓ elleni informatikai támadásban, a “hajóháborúban” és múlt héten egy esetlegesen Iránhoz is kötődő visszacsapásban Szíria részéről. Tel-Aviv minden erőfeszítése ellenére azonban, hogy viszályt szítson Teherán és a Nyugat közt, a tárgyalások megállíthatatlannak látszanak.
Ennek pedig világos oka van. Érdekes módon ezen a ponton mind a két kormány Washingtonban és Teheránban is azon dolgozik, hogy életben tartsa ezeket a közvetett szálakat. Legalábbis a júniusra kitűzött iráni választásokig. Merthogy mind a Biden, mind a még hivatalban lévő Rōḥānī kormány meg akarja akadályozni, hogy az iráni hadsereg, vagy maga a Forradalmi Gárda vegye át a hatalom legfelső berkeit. Ami nagyon is lehetséges, hiszen egyre több katonai szereplő jelenti be indulását az elnökségért, amit még a mostani iráni kormány is kritizált.
Ha van kormány, ami magát vesztesnek érzi az amerikai politika ilyetén való változásával az akár egy évvel korábbihoz képest is, az minden bizonnyal most a szaúdi. Közvetlenül pedig maga Muḥammad ibn Salmān koronaherceg. Egyrészt a Biden kormány közvetlenül is kritizálta és vannak arra utaló jelzések, hogy a Washington szívesen látná a bukását. Ugyanakkor azoknak a lépéseknek a java, amik az Öböl és az Irán közti közvetlen összetűzések javát jelentették az utóbbi években maguk is közvetlenül kötődnek a koronaherceghez. Ezek pedig kudarcot vallottak. Igaz ez az atomalku elszabotálására, a Libanonban és Irakban felszított viszályokra, és a lista élés a Jemenben dúló háborúra is.
Pontosan ezek közt a körülmények közt ezen a héten nagy változásokat láthattunk Rijád Teheránnal szembeni álláspontjában. Az első jelzés az iraki kormány részéről érkezett, ami hírét adta, hogy szaúdi tisztségviselők elfogadták a megbékélésre való közvetítést a két szomszéd között. Mi több, egy jól beharangozott interjúban a héten maga Muḥammad ibn Salmān jelezte, hogy Szaúd-Arábia – vagyis az ő legbelsőbb körei – készek megbékülni az irániakkal.
De miért van ez a nagy változás? Mik a fő kiváltó okai ennek a váltásnak és mit próbál Rijád elérni? Lehet-e kiegyezés az Öböl két partja között? S vajon létrejöhet-e ez, mielőtt az új kormány hivatalba lép Teheránban? Vajon Irán valóban igényli is ezt?
A változás jelei
Alig több, mint egy hete Irán bagdadi nagykövete, Masğedī közölte, hogy Teherán elfogadja az iraki közvetítést Irán és Szaúd-Arábia között. Mi több, arra is fény derült, hogy a szaúdi delegációt a hírszerzés igazgatója, Hālid ibn ‘Alī al-Ḥamīdān vezeti, ami jelzi, hogy Rijád nagyon is komolyan rendezni akarja a gondokat Iránnal.
Ez önmagában még nem is teljesen új dolog, legalábbis Irán részéről, mivel 2019-ben indította útjára a Hormuz Béke Kezdeményezést a feszültség csökkentésére Teherán és öbölbéli szomszédai között. Akkor Irán akkor még a Trump kormány erőteljes nyomása alatt állt és az Izraellel való normalizálási folyamat is ígéretes volt. Így tehát Rijád nem volt érdekelt a változásban. Azóta azonban a dolgok drasztikusan megváltoztak.
Nem sokkal azután, hogy a bagdadi tárgyalásokra hivatalosan is fény derült, 2021 április 27-én Muḥammad ibn Salmān szaúdi koronaherceg televíziós interjút adott a szaúdi médiának, amit erőteljesen reklámozott is a szaúdi al-Arabiyya csatorna. Számos téma között a királyság de facto ura a következőket mondta: “Irán egy szomszédos ország. Mi azt akarjuk, hogy jó és kitüntetett kapcsolatunk legyen Iránnal”. Igen erős változás ez attól az embertől, aki három éve a következőket mondta ugyanerről az Iránról és a vele való tárgyalásokról:
“Hogyan tudsz értésre jutni valakivel, egy rezsimmel, aminek kimondott meggyőződése, hogy ez egy rezsim, ami egy radikális ideológiára épült, ez le van írva az alkotmányába, Homeīnī hagyatéka lefekteti, hogy ellenőrzése alá kell vonja a muszlimokat és az iszlám világot; a maga saját Ğa‘afarī Tizenkettes [síi] felekezetét el kell terjessze a muszlim világ minden sarkába, amíg meg nem jelenik a várt Mahdī? Hogyan érthetünk egyet? Mik az érdekek közöttünk?”
Most azonban azt mondta, hogy vannak szaúdi érdekek Iránban, és vannak iráni érdekel Szaúd-Arábiában. Mi több, kifejezte, hogy Rijád nemcsak, nem akar rosszat Iránnak, hanem épp ellenkezőleg, az egész térség javára Irán fejlődését kívánja látni. Mindazonáltal a koronaherceg arckifejezései minden szónál beszédesebb írták le valódi vágyát a békülésre. Ezeket minden arab nyelvtudás nélkül is világosan lehet érteni.
Mi okozta ezt az óriási változást? Egyszerre állnak emögött regionális fejlemények, amit változtatást követelnek meg Rijádtól, és nagyon nyomós kérdések, amik azonnali megoldást követelnek.
A sor élén ott áll Jemen
Többször foglalkoztunk már a Jemen elleni háborúval is. Amikor a szaúdi beavatkozás Jemenben megkezdődött egy hivatalosan széles koalíció élén, akkor az a még csak hadügyminiszter és helyettes koronaherceg Muḥammad ibn Salmān egyéni vállalkozásainak része volt. Azóta egy a riválisai ellen folytatott kitartó és brutális kampány eredményeként ellenőrzése alá tudta venni hazáját. A háborús kaland azonban fájdalmasan visszaütött. A koalíció szétesett. A legtöbb résztvevő állam vagy visszalépett, vagy csak papíron van jelen. Még a legközelebbi szövetséges Emirátusok is hivatalosan kivonult a háborúból, Hādī jemeni elnök kormánya pedig teljesen felbomlott. A Szana’aban székelő kormány nemcsak az északi országrész többségét vonta ellenőrzése alá, de amit nem ellenőriz, az is rivális milíciák között oszlik meg, amiknek csak egy része támogatja a szaúdi jelenlétet. Az utolsó kísérlet egy még vállalható kivonulásra a sietve összefércelt “egységkormány” volt Hādī elnöksége alatt, ami szintén széthullott, még mielőtt bármilyen lépés történt is volna a változás érdekében.
Begadt egy háborúba, amiben nincs megoldási terve, miközben folyamatos rakétatámadások érik katonai és legalapvetőbb olajlétesítményeit, néha mélyen a királyságon belül. Amikor az első ilyen támadás érte, akkor azt még nagy nemzetközi felzúdulás követte. Mostanra azonban ezek a támadások folyamatosan ismétlődnek és már be sem kerülnek a szalagcímek közé. Nincs nemzetközi szándék Szaúd-Arábia kimentésére.
Ezzel egyidőben Szana’a erői Ma’ribot, Jemen északi részének utolsó tartományi fővárosát ostromolják, ami egy fontos olajtermelő vidék. Amikor ez az al-Ḥūtī vezette kormány kezére kerül, az a szaúdi katonai jelenlét végét fogja jelenteni az országban, egyben az utolsó pofon is lesz a meggondolatlan katonai hazárdjáték számára. Nagyjából egy hónapja Szaúd-Arábia bejelentette saját béketervét, először ismerve el, hogy az al-Ḥūtī Mozgalom a jemeni politikai paletta része. A szaúdi hangvétel egyszerre gyökeresen megváltozott a korábbi antiterrorista háborús retorikáról egy békefenntartó és közvetítő szerepre, mintha Rijádnak semmi köze sem lenne a konfliktus fellángolasához.
Szana’a nagyrészt figyelmen kívül hagyta az ajánlatot, mondván, hogy csakis egy teljes tűzszünetet, a szaúdi kivonást, illetve az embargó teljes feloldását tudja elfogadni, majd további katonai csapásokkal folytatta a nyomást Rijádon. A Ma’rib körül lassan záruló gyűrű azt jelzi, hogy Szana’a – és a mögötte álló erők – sokkal inkább érdekeltek egy politikai-diplomáciai diadalban, mint magának a városnak az elfoglalásában. Ez a stratégiai pedig működni látszik, ahogy az idő most nagyon szűkös a szaúdi vezetésnek.
Hogyan kötődik ez Iránhoz? Amióta csak a Jemen elleni háború megindult Teheránt rendszeres vádak érték, és nem csak Rijád részéről, hogy támogatja az al-Ḥūtīk katonai erőfeszítéseit. A nagyon is megalapozottnak látszó gyanú ellenére egyértelműen sosem sikerült Iránt azon rajtakapni, hogy közvetlenül fegyvereket, vagy csapatokat szállítana Jemenbe. Azt állította, hogy pusztán diplomáciai és politikai támogatást nyújt. Nemrég azonban az Iráni Forradalomi Gárdán belül működő Jeruzsálem Erők gazdasági ügyekért felelős parancsnokhelyettese, Rostem Qāsemī egy interjúban elismerte, hogy Iránnak katonai tanácsadói vannak Jemenben. Ugyan azt állította, hogy ezek száma alacsony, illetve minden Szana’a által használt fegyver jemeni gyártmány, ez volt az első alkalom, hogy vezető iráni politikus elismerte támogatásukat.
Ez nyilván egy alig leplezett üzenet a szaúdiaknak. De legalább annyira kötődik ez az iráni belpolitikához is, hiszen Rostem Qāsemī nemrég bejelentette, hogy indul az elnökségért. Így hát a bejelentés része a katonai szárny kampányának Iránon belül, amivel katonai és diplomáciai erőt akarnak felmutatni. Lehet azonban úgy is érteni, hogy Teherán részéről sokkal keményebb hozzáállás várható, ha a hadsereg adja majd a következő elnököt.
Növekvő elszigeteltség
Jemen azonban csak az egyik tünete Muḥammad ibn Salmān gondjainak. Bár talán a legszembetűnőbb. Amióta Biden hivatalba került a Fehér Ház nemcsak a közvetlen érintkezést tagadta meg a koronaherceggel, holott Trump alatt az egyik legközelebbi személyes barátként kezelték, hanem közvetlen felelősnek nevezték számos bűncselekményben, köztük a Hāšuqğī gyilkosságban. Washington hivatalosan leállította a szaúdi katonai erőfeszítések támogatását. Ez legalább annyira ironikus politikai váltás volt, mint Muḥammad ibn Salmān legutóbbi interjúja, hiszen ezt pont ugyanaz a Blinken külügyminiszter jelentette be, aki 2015-ben még helyettes külügyminiszterként rendületlenül támogatást ígért Hādī kormányának és a szaúdi katonai fellépésnek az “al-Ḥūtīk vezette katonai agresszió ellen”.
Rijádban komolyan aggódtak, hogy Washington támogatást fog nyújtani a koronaherceg riválisainak és megpróbálja elmozdítani. Így ugyanis viszonylag könnyen le lehetne zárni a jemeni háborút és új fejezetet lehetne nyitni a szaúdi-amerikai kapcsolatokban. Hacsak Ibn Salmān nem talán másik megoldást.
A szaúdi stratégiai lehetőségek az iráni befolyás kiegyenlítésére a térségben egyre szűkülnek. Az Emirátusok, ami mozgatórugója volt az Izraellel való normalizálásnak és Szaúd-Arábia által folytatott politikának a térségben az utóbbi bő öt-hét évben magára hagyta Rijádot a mostani gondjaiban. Izrael sokat igyekezett tenni a most Iránnal folyó atomtárgyalások megzavarására, vagy hogy katonai támadásra provokálja Iránt, de nem járt sikerrel. S minthogy megvan az esélye, hogy hamarosan olyan új izraeli kormány lesz hivatalban, amit már nem Netanyahu vezet, az izraeli támogatásra építő politika egyszerre zárójelbe került.
Érdekes mellékszál, hogy szintén a szaúdi koronaherceg interjújával egyidőben az Asia Times hozott le egy cikket a Moğāhidīn-e Halk-e Īrān (MEK) szervezetről, s hogy az hogyan veszíti el mostanában Washington támogatását, amióta Biden hivatalba került. A Moğāhidīn-e Halk-e Īrān szervezet története még az iráni monarchia idejére nyúlik vissza, mostanra egyszerre egy szekta, egy maffia, egy terrorszervezet és kiterjedt földalatti zsoldos mozgalom. Trump alatt komolyan számításba vették az iráni kormányzat aláásásának hatékony eszközeként, de a Biden kormányzat óta Washington egyre jobban elhatárolódik ettől a ködös szervezettől. Ugyanakkor a MEK kiváló kapcsolatokkal bír Izraellel, aminek már nem egyszer nyújtott segítséget Iránon belüli merényletekhez. Egyben állítólagosan nagylelkű támogatásokat is kap több öbölországtól. Azzal, hogy a MEK kezdi elveszíteni a támogatását és lehet, hogy hamarosan visszakerül a terroristaszervezet listára egyben azt is jelenti, hogy a szaúdiak is elveszítik leghasznosabb ügynökeiket a térségben.
Igen valószínű, hogy ez az újdonsült megértés Teherán felé része Muḥammad ibn Salmān próbálkozásának, hogy mentse a helyzetét. Nem is annyira Teherán, mint Washington felé jelzi, hogy még hasznos eszköz lehet a jövőben. S úgy látszik, a dolog működik is. Pusztán egy nappal az említett interjú után Blinken külügyminiszter azt nyilatkozta: “Muḥammad ibn Salmān hosszú ideig fogja vezetni Szaúd-Arábiát és együtt kell működnünk vele”.
Irán erősödik
Az utóbbi pár hónapban Irán nagyban képes volt javítani regionális helyzetén számos szimbólikus, még ha nem is kiemelkedően nagy győzelemmel. Az említett atomtárgyalások, a meghiúsított izraeli provokációk, vagy Washington erőfeszítései, hogy újraindítsák a Trump alatt megszakadt kapcsolatokat mind ezt mutatja.
A háború Jemenben, vagy az, hogy az ottani elnökválasztás után nagyon hamar megindulhat végre Szíriában a konszolidáció mind azt mutatják, hogy Teherán szövetségesei átvészeltél a legnagyobb nyomást. Teherán számításai tehát helyesnek bizonyultak.
Van azonban egy nagy dipolomáciai fegyvertény Irán részéről, ami mindebből kiemelkedik. Március végén Irán stratégiai partnerségi szerződést kötött Kínával. A lépés megkérdőjelezhető volt, hiszen Teherán hatalmas engedményeket volt kénytelen tenni a kínai gazdasági és politikai érdekek felé. Ám ez a 25 évre szóló partnerség stabil felvevőpiacokat és lehengerlő, összesen 400 milliárd dolláros befektetéseket biztosít Iránnak. Más szavakkal bizonyos biztonsági megfontolások feláldozása árán Kína gazdaságilag és katonailag is komoly szerepet biztosít magának Iránban. Ezzel Teherán olyan támogatóra tesz szert, amivel eddig az öbölállamoknak bírtak Amerika részéről. A megállapodás részleteit és valós súlyát külön érdemes tanulmányozni, de összességében akkora tételt jelent, hogy Irán még az eddig legtöbbet jelentő Indiával kötött megállapodásokat is feláldozta ezért.
Az a tény, hogy Kína a nagyon is belátható közeljövőben katonai erőként megjelenik a Perzsa-öbölben nagy kihívás Washingtonnak. Ez magában is oka annak, hogy a Biden kormányzat miért vált sokkal barátságosabbá most Iránnal.
Az Iranian belpolitika szerepe
Júniusban új elnökválasztás lesz Iránban. Az alkotmány szerint Rōḥānī elnök már nem indulhat egy harmadik egymást követő ciklusban, vagyis mindenképpen új kormányzat következik majd. Eleddig az iráni belpolitikát a “keményvonalas” és a kompromisszumokra fogékonyabb “reform-liberális” szárnyak egymást váltó ciklusai jellemezték. Rōḥānī az utóbbihoz tartozott, ám erőfeszítései nagyrészét a Trump kormányzat keresztülhúzta az JCPOA jelentette kezdeti hatalmas siker után.
Ma még nem áll rendelkezésünkre a jelöltek végső listája, de több katonai, vagy egyenesen a Forradalmi Gárdához tartozó személy is jelezte már indulását. Az eddigi képlet alapján az új kormányt most jó eséllyel a “keményvonalasok” adják majd. Vagyis a katonaságnak jó esélye van a győzelemre, a kínai támogatással a hátuk mögött pedig ez azt jelentheti, hogy Irán a nyár után esetleg nem folytatja majd a Washingtonnal újraindult békülést.
Ugyanakkor ennek kockázatait Teheránban is felmérték. A kilátások ellenére, amit láttuk, Teheránban is komoly hangok kritizálják a hadsereg hatalomra kerülésének lehetőségét. Márpedig a hatalom legfelsőbb berkeiben sokan vannak, akik még az összességében kudarcot jelentő Rōḥānī korszak után is szeretnének esélyt adni a Nyugattal – és az Öböllel – való békülésnek.
Így tehát a kiegyezés nem csupán az amerikaiakkal, de az öbölállamokkal is, meggyőzve őket, hogy ne építsék tovább az izraeli szövetséget, Teherán jól megfontolt érdeke is. Ám a mostani lépések nemcsak a térségbeli és a stratégiai lépésekre épülnek, hanem erősen az Iránon belül egyre élesedő politikai rivlizálás függvényei is.
A kiegyezés esélye
Amint láthattuk, készség mutatkozik Szaúd-Arábia részéről az Iránnal való megegyezése. A legtöbb öbölállam már eleve támogatta ezt az irányvonalat, mint például Katar, ami fel is ajánlotta korábban a közvetítő szerepét. Ezt most Washington is támogatja. S szaúdi koronaherceg kijelentései után pedig Teherán hamar üdvözölte jelzést. Minden késznek mutatkozik a rendezésre, s ha mindez egy évvel korábban történik, akkor biztosan nagyban javította is volna a térség helyzetét.
Kétségtelen, a térség nagyon is igényli a lenyugvást az ún. “Arab Tavasz” utáni tíz év folyamatos válságai, főként az utolsó két-három év háborús feszültsége után. De vajon lehetséges-e ez?
Nagyon sok múlik most a következő iráni választások kimenetelétől. Ha Iránban nagy poltikai elmozdilás lesz, akkor jó eséllyel az utóbbi pár év viszályai folytatódnak majd. De még ha nem is lesz élesváltás és az új kormányzat a Rōḥānī jelezte úton halad tovább, a kívánt általános kiegyezés, az ügyek teljeskörű elrendezése nagyon nehéz.
Először is a belső feltételek jelenleg túl képlékenyek egy tartós megállapodáshoz Iránban és Szaúd-Arábiában is egyszerre. Egyszersmind két teljesen különböző szövetségi táborába tartoznak a világnak, amik között kicsi a mozgástér. A két országnak nemcsak győkeresen eltérő felfogása van a legtöbb régionális és gazdasági kérdésben, de egyben immár négy évtizednyi felhalmozott bizalmatlanság is van közöttük. Mindezek elrendezése hosszú évek fáradtságos ée kitartó bizalomépítő munkáját igényli.
Lehetnek megegyezések kisebb, kifejezetten helyi kérdésekben. A jelek ígéretesek, mégha az általános kibékülés nehezebb feladat is. A lehetséges kiegyezés jövője azonban alapvetően júniusban dől el, amikor Irán megválasztja nyolcadik köztársasági elnökét.