Eddig több mint egy hét telt el azóta, hogy a Fehér Ház gyakorlatilag kihúzta Muḥammad ibn Salmān szaúdi koronaherceg alól a talajt, ám eddig nincs világos reakció Rijád részéről. Egyrészt ez egy nyílt üzenet volt, hogy Washington a királyságot gyakorlatilag irányító vezető bukását akarja, hiszen egyre több üzenetet látunk a médiában, hogy Amerika akár nyilvános elszámoltatást is ki fog kényszeríteni. Ugyanakkor mindezt úgy is fel lehet fogni, hogy ha Muḥammad ibn Salmān távozik a hatalomból most, akkor a történet ennyivel véget is ér, de ha nem, akkor keményebb módszereket is fel lehet használni.
Rijád számára a helyzet több, mint kényes. Egy ennyire központosított és autokratikus államszervezetben ha egyszer már a hatalmi harc eldőlt, akkor a vezető hatalma megkérdőjelezhetetlen. Márpedig Muḥammad ibn Salmān az utóbbi pár belharcaiból egyértelmű győztesként került ki, még ha nem is a leglovagiasabb módszerekkel. Mostanra ő, és az ő környezete irányítják az országot minden vele szemben támasztott ellenérzés dacára. A “főnök” elleni ennyire nyílt botrány minden más körülmények között súlyos politikai összecsapást eredményezne. Csakhogy Szaúd-Arábia nagyon erősen függ Amerikától. Ez igaz általánosságban is, és most a jemeni háború közepette különösen, ami egyre rosszabbra fordul Rijád számára. Ha valamikor, akkor most nagyon rossz időzítés lenne megszakítani a kapcsolatokat Washingtonnal. Ugyanis a jemeni erők lassan már napi szinten mérnek csapást a legfontosabb szaúdi létesítményekre mélyen a királyságon belül.
Mégis a legfontosabb kérdés, hogy a térség országai hogyan fognak reagálni. Rijád és ura mellé állnak, vagy elfordítják a fejüket és ezzel gyakorlatilag megpecsételik a szaúdi koronaherceg jövőjét. Ha pedig elfordulnak Rijádtól, hogy fog ez hatni a kapcsolatokra az egész térségben. Ez nagyon is fontos kérdés, hiszen alig két hónap telt el a szaúdi al-‘Ulā-ban GCC Csúcstalálkozó óta. Azon találkozó óta, ami az Öböl belső kapcsolatainak egy nagyon sötét részét lezárta, de egyben sok új ellenséget is szerzett Rijád urainak.
Pont ebben a feszült helyzetben egy alig leplezett óriási pofon érkezett Szaúd-Arábiából. Egy sor leleplezés, egy üzenet, ami nagyon is fenyegető és nagyon káros kihatásai lehetnek sokak számára. Az azonban már kevésbé világos, hogy a szaúdiak kinek címezték az üzenetet. Bizonyos viszont, hogy az al-‘Ulā Csúcstalálkozón lezárt konfliktus sebein egy új válság formálódik Kairó és Rijád között.
A vád és a reakciók
Szinte azonnal azután, hogy a Biden kormány nyilvánosságra hozta a szaúdi koronaherceget a Hāšuqğī gyilkossággal megvádoló CIA jelentést, ezzel pedig megnyitotta az utat egy nagy nemzetközi jogi provedurához – ami a leváltását jelentheti majd -, a szaúdi külügy február 27-én kiadott egy közleményt. Ebben a szaúdi hatóságok kategórikusan tagadtak minden vádat, utaltak az ügyben lefolytatott tárgyalásokra és ítéletekre, egyben kizárták, hogy bármi alapot adnának a jelentés alapján bármilyen további eljárásnak. A sebesség nem is meglepő, hiszen a jelentés tartalmát pontosan ismerték és számítottak Biden lépésére, meg ha az fájdalmas is volt.
Az sem volt kifejezetten meglepő, hogy Bahrein volt az első, ami Rijád mellé állt és támogatta a szaúdi nyilatkozatot, mondván: “A Bahreini Királyság kifejezi elutasítását mindannak, ami önmagában a testvéri Szaúd-Arábiai Kirlyság szuverenitásának megsértését jelenti”. Nem is lehetett kevesebbet várni egy országtól, ami évek óta gyakorlatilag szaúdi katonai megszállás alatt áll. Ám a reakciók több arab- és iszlámközi szervezettől, még ha Rijád mindenáron nagy támogatást is akart felmutatni, sokkal kevésbé voltak meggyőzőek. Példának okáért az Emirátusok támogatta a szaúdi nyilatkozatot és azt állította, hogy teljes a bizalma a szaúdi igazságszolgáltatásban, miközben Omán csupán annyit közölt: “A Szultanátus szolidáris Szaúd-Arábiával”. Ezeknek a nyilatkozatoknak a többsége halványan utalt a Hāšuqgī ügyre, de pontosan annak fogta fel az amerikai jelentést ami: kihívásnak a királysággal szemben. Eszerint is válaszoltak – még ha igen puhán is -, mind azt húzva alá, hogy Szaúd-Arábia nagyon fontos és – meglátásuk szerint – pozitív szerepet játszik a térségben. Vagyis bármi is történt, és bárki bármit is gondoljon a szaúdi koronahercegről, az Egyesült Államoknak nem szabad játszadoznia Szaúd-Arábiával és nem szabad alapjaiban megrengeti politikai rendszerét. Annak ugyanis beláthatatlan következményei lehetnek az egész térségre.
Nem volt meglepő azt látni, hogy ez a “szolidaritás”, vagy a szaúdi szófordulat szerint “közös arab kiállás” nem nagyon terjed túl az Öböl térségén, s sok olyan állam, mint Katar figyelmen kívül hagyta a botrányt. Az azonban már nagyobb meglepetés volt a szaúdi udvarnak, hogy olyan korábbi stabil szövetségesek is úgy döntöttek, hogy semmit sem reagálnak, mint Egyiptom. Ami korábbi nagyon szoros, gyakorlatilag szövetséget jelentő kapcsolataik fényében valóban meglepetés lehet. Főként, mert számos egyiptomi félállami csatorna is kifejezetten fűtötte a hangulatot, hogy a kapcsolatok megromlottak.
Ekkor érkezett a finom, de nagyon is éles válasz. Amit sokféleképpen lehet értelmezni.
A bombasztikus válasz
2021 március 2-án a szaúdi Halīğiyya csatorna egy több mint két óra hosszú interjút adott le Aḥmad Qaṭṭān-nal, Szaúd-Arábia afrikai ügyekért felelős államminiszterével. Egy olyan interjút, ami kisebb botrányt keltett máris, s aminek idővel nyilván meglesz a komoly válasza Kairó részéről valamilyen úton.
Az interjú egy részében Qaṭṭān, aki akkoriban a szaúdi nagykövet volt Egyiptomban, azt állította, hogy 2012-ben az egyiptomi elnökválasztáson Aḥmad Šafīq, Mubārak utolsó miniszterelnöke nyert, és nem a Muszlim Testvériséget képviselő Muḥammad Mursī. Aki valójában a választások után végül hatalomra került, ám egy évvel később az egyiptomi hadsereg megbuktatta és 2019-ben börtönben halt meg. Qaṭṭān szerint, aki állításai nagyobb részét az egyiptomi újságíró és parlamenti képviselő Muṣṭafā Bakrī-ra alapozta, az egyiptomi hatóságok be is jelentették Aḥmad Šafīq győzelmét, ám a helyzet később megfordult. Ebben pedig az akkori amerikai nagykövetasszony játszott döntő szerepet. Szintén Qaṭṭān szerint röviddel azután, hogy Mursī – és vele a Muszlim Testvériség – hatalomra került, volt egy magasrangú találkozó Rijában, amin részt vett az akkori szaúdi külügyminszter Sa‘ūd al-Fayṣal, ‘Ādil al-Ğubayr washingtoni nagykövet, maga Qaṭṭān és Hillary Clinton amerikai külügyminszter. Ezen megvitatták a térség ügyeit, beleértve Egyiptom helyzetét is. Ezen a találkozón a helyzetet Clintonnak felvázolva Qaṭṭān előre megmondta, hogy az egyiptomi hadsereg nem fogja megengedni a Testvériségnek, hogy uralja Egyiptomot, ám a szervezet legfeljebb egy év alatt teljesen le fogja járatni magát. Pontosan ez is történt.
Talán ez nem tűnik soknak, de valójában tele van botrányos részletekkel – amit a műsorvezető ki is hangsúlyozott -, amik világosan egyfajta fenyegetést jelentettek.
Először is Aḥmad Qaṭṭān neve talán nem túl ismerős Nyugaton, de hosszú diplomáciai karriert futott be a néhai külügyminiszter Sa‘ūd al-Fayṣal egyik kegyetljeként, aki 40 éven át irányította a szaúdi külügyet. Qaṭṭān ismert konfontatív természetéről, hogy kifejezetten megveti a katariakat, de egyben legalább ennyire szívleli Egyiptomot. Egyszersmind nem tartozik a koronaherceg belső köreihez. Ő inkább egyfajta képzett hivatalnok, aki azért maradhatott a helyén, mert senkire nem jelentett veszélyt az utóbbi évek belső küzdelmében.
Az egyiptomi újságíró, akire hivatkozik, Muṣṭafā Bakrī jól ismert személyiség Egyiptomban, aki politikai, illetve politikai újságíró karrierjét még a ‘70-es években kezdte és mindig ügyesen maradt meg az “engedélyezett ellenzék” szerepében, még Mubārak bukása után is. Kiváló kapcsolatai voltak a legmagasabb politikai körökkel, a 2013-as katonai puccs óta pedig három könyvet is írt tele elsőkézbeli beszámolókkal. Ezek a könyvek főként a 2010 és 2014 közötti viszontagságos évek kevésbé feltárt részleteivel foglalkoznak, de sok korábban szinte teljesen ismeretlen részletet is feltártnak a Muszlim Testvériség kapcsolatairól a nyugati kormányokkal, melyek még a 2000-es évek elejére nyúlnak vissza. Vagyis esetében messze nem csak “egy egyszerű újságíróról” van szó. Bakrī egyik könyvét kifejezetten a hadsereg és személyesen as-Sīsī bálványozásának szentelte, de ismert arról is, hogy ahogy Qaṭṭān fogalmazott, “a királyság jóbarátja”. Ami alatt valószínűleg azt értette, amire 2017-ben derített fényt a Wikileaks. Vagyis, hogy Bakrī nem sokkal Mursī hatalomra kerülése után meglátogatta a szaúdi nagykövetet és anyagi támogatást kért a kiralyságtól a média tevékenységéhez, illetve, hogy politikai pártot alapíthasson. Akkoriban pedig a szaúdi nagykövet maga Qaṭṭān volt, ami támogatta is a kérést.
A mostani interjú valóban kisebb bombát robbantott, mert azt sugallja, hogy 2012-ben az amerikaiak támogatták a Muszlim Testvériséget Egyiptomban és egyengették hatalomra kerülésüket még az egyiptomi nép döntése ellenében is. Ennek van is alapja. A Testvériségnek kiterjedt politikai kapcsolatai voltak a nyugati kormányokkal és nagyon jó sajtójuk volt Amerikában hatalomra kerlésük után. Nem árt emlékezni, hogy anno 2013-ban Obama elnök nem akarta elfogadni az as-Sīsī vezette katonai puccsot, és az amerikai-egyiptomi kapcsolatok mélyponton is maradtak egészen Trump érkezéséig. Ez a kérdés Muṣṭafā Bakrī egyik kiemelt témája, amire annak ellenére tényleg képes volt komoly bizonyítékokat mutatni, hogy ő maga nem a legmegbízhatóbb forrás.
Az is egy érdekes felvetés, hogy akkoriban Szaúd-Arábia Mursī és a Testvériség ellen lett volna. Nyilván ma ez a helyzet, és ezt Qaṭṭān ezeket a toposzokat éveken át használta is Katar ellen. De 2012-ben ez messze nem volt ennyire egyértelmű politikai irányvonal, amikor Rijád nagy összességében támogatta az egész “Arab Tavasz” jelenséget számos ország kárára.
Üzenet, vagy fenyegetés?
Egy Qaṭṭān súlyú személyiség nyilván nem véletlenül beszél ilyen ügyekről, főleg nem ilyen érzékeny időkben. Ez világos üzenet volt. A kérdés, hogy kinek.
Tegyük fel, hogy az egyiptomiaknak szólt! Akkor az üzenet lehet az, hogy annó Szaúd-Arábia segítette a hadsereget és végül as-Sīsīt, amit nem kellene elfelejteni. Ahogy azt sem, hogy az amerikaiak elcsalták a 2012-es elnökválasztást, elhozva nekik a ma már betiltott Testvériség kormányát. Ennél fogva Biden támadását a szaúdi koronaherceg ellen is ebben a vetületben illik értelmezni és Kairónak ezért Rijád mellé kellene állnia. Amire a szaúdiak rá is szorulnak, hiszen Egyiptom valóban többet nyom a latba, mint Bahrein.
Ám épp így lehet ez egy üzenet az amerikaiaknak is. Jelezve, hogy ha Washington tényleg tovább erőlteti a Hāšuqğī ügyet, akkor Rijád is feltárhat egy sor kellemetlen emléket. S itt érdemes szem előtt tartani, hogy ha az állítás igaz és Washington segítette hatalomra a Testvériséget 2012-ben, akkor ennek közvetlen hatása van Bidenre. Merthogy akkoriban Biden volt az alelnök és kifejezetten jó kapcsolata volt Hillary Clintonnal is.
Bármi volt is a szándék, Qaṭṭān sikeresen okozott egy kisebb botrányt. Ám ez annak is ékes bizonyítéka, hogy az egyiptomi-szaúdi kapcsolatok nagyon rosszra fordultak.
Megbomlott barátság.
Világosan látszik a nyilatkozatokból és a hivatalos reakciókból, hogy a még akár egy éve is tökéletes szaúdi-egyiptomi kapcsolatok nagyon rosszak. Pedig eddig Egyiptom volt a legkomolyabb arab szövetséges az Emirátusok után. A sértettség pedig ott van mind a két oldalon.
Ami Rijádot illeti, Egyiptom “megtörte az egységes arab álláspontot” azzal, hogy most nem támogatta Szaúd-Arábiát és nem vette ki a részét a közös ügyekből. Az egyiptomi vezetés nem nyilatkozik a kérdésről közvetlenül, de a sértettség itt is érezhető. Két hónapja al-‘Ulā-ban a szaúdiak Kairó ellenkezéseit semmibe véve egyeztek ki Katarral. A végén pedig megalázták az egyiptomiakat azzal, hogy részt sem vehettek a találkozón, csak utólag aláiratták Kairóval a zárónyilatkozatot. Ezzel Egyiptomnak fel kellett adnia az eddig Katar és Törökország ellen viselt küzdelmét, holott ez, és vele a Testvériség ellen képviselt küzdelem volt as-Sīsī elnökségének az egyik alapköve. Mégis a hosszú éveken át folytatott teljesen nyílt küzdelem után el kellett fogadnia a vereséget.
Ebben az összefüggésben érthető, hogy as-Sīsī, akinek magának is van miért tartania Bidentől, nem erőlteti meg magát, hogy Rijádot támogassa. Főként, hogy az egyiptomi-amerikai kapcsolatok sem tökéletesek. Ez pedig nagyon rossz üzenet az egész térségnek.
A Kairó és Rijád között most növekvő szembenállás közepette as-Sīsī egyiptomi elnök március 7-én hivatalos találkozó keretében Szudánba érkezett. Ez az első útja Khartumba, amióta a szudáni hadsereg átvette a hatalmat 2019 áprilisában. Hivatalosan a két vezetést az etiópiai Nagy Reneszánsz-gát ügye hozta össze, hiszen az mindkét országra súlyosan kihat, de a napirenden egy sor kiemelt katonai, hírszerzési, biztonsági és gazdasági kérdés is szerepelt. Vagyis Egyiptom és Szudán végre elkezdett közeledni egymáshoz, ami Rijádnak nagyon is fontos kérdés. Egyrészt, mert a mostani szaúdi és emirátusi vezetés jelentette a legnagyobb külföldi támogatást a szudáni hadsereg hatalomátvétele számára. Azóta Khartum alapvetően szaúdi-emirátusi befolyási övezetnek számított. Másrészt, épp ebből következőleg, a szudáni hadsereg – de sokkal inkább a kormány paramilitáris alakulatai – nagyban segítik a szaúdi csapatokat a jemeni háborúban. Nélkülük a szaúdi koalíciónak meg lelassítania is nehéz lenne Szana’a erőinek mostani előretörését.
Ennek a megromló kapcsolatnak nagyon negatív hatása van a szaúdi politikára másol is. Azzal, hogy legerősebb arab szövetségesükkel megromlik a viszony, egyre inkább az izraeli-emirátusi szövetség karjai köze szorulnak. Egyre többet lehet azt látni, hogy szaúdi szakértők nyíltan tárgyalják ezt, mondván, hogy őket nem érdekli a “közös arab álláspont”, csakis saját országuk érdeke. Amiért képesek szövetséget kötni “akár magával az ördöggel is”.