https://www.almayadeen.net/news/politics/في-لقاء-بطهران—عراقتشي-وقائد-الجيش-الباكستاني-يبحثان-المبا
Egy a tárgyalócsoporthoz közelálló, rálátással bíró forrás az iráni Fars hírügynökségnek felvázolja azokat az ügyeket, amik alapján a tárgyalásokat folytatni kell.
Május 23
Szombaton egy a tárgyalódelegációhoz közel álló bennfentes forrás azt közölte a Fars hírügynökségnek, hogy “annak ellenére, hogy az amerikaiak ugyan gyakorlatilag visszaléptek kezdeti lépéseiktől és kezdeti felfogásuktól, amely a fenyegetésre és a kényszerítésre alapult, és felfogták, hogy Irán nem fog meghajolni az erő logikájának, még mindig három központi nézeteltérés áll fenn”.
A forrás azt említette, hogy “ha ezeket az ügyeket nem oldják meg, akkor nem lesznek tárgyalások”. A forrás a következők szerint vázolta fel ezeket:
Először: Irán bejelentette, hogy nem fog ebben a fordulóban tárgyalásokba bocsátkozni az atomkérdésről. Csak ha a másik fél végrehajtotta a bizalomépítő feltételeket lesz szó a nukleáris kérdésekről a következő fordulóban.
Másodszor: a második és alapvető feltétel ahhoz, hogy Irán tárgyalásokba bocsátkozzon az az, hogy először a befagyasztott iráni pénzforrásokat feloldják és átutalják. Anélkül, hogy ez megtörténne, egyáltalán nem fog tárgyalásokba bocsátkozni.
Harmadszor: a többi nézetkülönbség a hajóknak a Hormuzi-szoroson való áthaladása körüli mechanizmusra összpontosulnak, mivel az Egyesült Államok azt szabta feltételül, hogy a szorosnak teljességgel vissza kell állnia a korábbi helyzetbe, ám Irán azt mondja, hogy csakis ahhoz járul hozzá, hogy a hajók száma visszaálljon a korábbi szintre, ám Irán saját rendszere szerint. Ennek keretében ő határozná meg azon hajók számát, amelyeknek az áthaladás engedélyezett és csakis azoknak a hajóknak ad engedélyt, amelyek ezt elfogadják. Ez azt jelenti, hogy a hajóknak Irán irányítása alatt kell áthaladniuk azon az útvonalon, amelyet az megszab.
A forrás kifejtette, hogy “annak ellenére, hogy az Egyesült Államok korábban már számos alkalommal elfogadta Irán álláspontjait, ez a három fő akadály továbbra is fennáll és komoly”, kiemelve, hogy “Irán felkészült minden lehetőségre”.
A Fars hírügynökség tudósítóját idézve azt közölte, hogy egyes közvetítők az Irán és az Egyesült Államok közti közvetett tárgyalásokban érintett amerikai tisztségviselők mellett üzeneteket küldtek az iráni félnek a közvetítők útján tartott szövegtervezetek cseréje folyamán, amiben az állt: “Ne üljetek fel Trump provokációinak”.
A források szerint ezek a tisztségviselők kiemelték, hogy Donald Trump amerikai elnök nyilatkozatai a médiában “belső és média fogyasztásra” történnek, megerősítve, hogy valódi álláspontja a tárgyalóasztalnál eltér a nyilvános beszédeitől.
Ennek keretében a Fars hírügynökség egy bennfentes forrást idézett, mely szerint Trump előzetes álláspontja, amely “15 pontként” lett ismert egy messzemenő amerikai a követelések jelentő megegyezést jelentett volna, csakhogy ezeket még a háború melletti döntéssel sem tudta elérni.
A forrás hozzátette, hogy jelenleg amit jelenleg a tárgyalóasztalnál felvetnek, az egyértelműen eltér ezektől a kezdeti álláspontoktól, rámutatva, hogy Trump “mostmár tosztában van azzal, hogy Irán nem olyan fél, amely bedől a provokációknak”. Mostmár a közvetítőkön keresztül olyan üzeneteket küld, amelyek azt mondják, hogy a médiában tett nyilatkozatai csakis belső fogyasztásra szólnak és nem szabad úgy magyarázni őket, hogy azok végső tárgyalási álláspontját jelentenék.
Nincsenek jelenleg tárgyalások az atomkérdésről
Mindezek közben a Tasnīm hírügynökség egy rálátással bíró forrást idézve tagadta, hogy bármi igazsága lenne azoknak a szállingózó híreknek, hogy Irán egy javaslatot tett, mely szerint 10 évre befagyasztaná 10 évre a 3,6%-ot meghaladó urándúsítást.
A forrás megerősítette, hogy ezek a híradások “minden igazságtartalomtól mentesek”, rámutatva, hogy az üzenetek és a tárgyalások a jelenlegi szakaszban kizárólag a háború lezárását illető kérdésekre összpontosulnak.
A forrás kiemelte, hogy jelenleg egyáltalán nem zajlanak tárgyalások semmilyen részletekről az atomkérdést illetően.
Baqā’ī: Az Egyesült Államoknak semmi köze a Hormuzi-szoros ügyéhez
Az iráni televízió korábban az iráni külügyminisztérium hivatalos szóvivőjét, Esmā‘īl Baqā’īt idézte, aki szombaton azt mondta, hogy “nagyon távol vagyunk attól, hogy közel lennének a megállapodáshoz”.
Az iráni külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy a jelen szakaszban a tárgyalások nem érintik az atomkérdést, vagy a szankciók feloldásának részleteit. Rámutatott, hogy Teherán “felelős és bölcs” döntést hozott, hogy a tárgyalások súlypontja a háború lezárása legyen minden fronton, beleértve Libanont is.
A Hormuzi-szorost illetően az iráni külügyminisztérium szóvivője megerősítette, hogy az Egyesült Államoknak semmi köze ehhez a kérdéshez, hozzátéve, hogy a kérdés kizárólag Iránt és a partmenti államokat illeti.
Azt említette, hogy “természetesen fel lesz vetve a befagyasztott iráni források Felszabadításának a kérdése, mint azon témák egyike, amelyeket figyelembe kell venni a kezdetektől fogva és minket terhet, hogy megoldjuk ezt a kérdést.
Pic: Iráni forrás: 3 központi nézetkülönbség áll fenn
إذا لم تُحل لن تجري المفاوضات”.. مصدر إيراني يكشف 3 قضايا خلافية مع واشنطن
مصدر مطلع مقرّب من الفريق المفاوض يحدّد لوكالة “فارس” الإيرانية القضايا التي يجب أن تجري على أساسها أيّ مفاوضات
23 ايار
قال مصدر مطلع مقرّب من الفريق المفاوض لوكالة “فارس” الإيرانية، السبت، إنه “على الرغم من أنّ الأميركيين قد تراجعوا عملياً عن خطواتهم الأولى وعن نهجهم الأوّلي القائم على التهديد والإغراء وأدركوا أنّ إيران لن تخضع لمنطق القوة إلا أنه لا تزال هناك ثلاث قضايا خلافية جوهرية قائمة”.
وذكر المصدر أنه “إذا لم تحلّ هذه القضايا فلن تجري المفاوضات”. وحدّد المصدر القضايا وفق الآتي:
أولاً: إيران أعلنت أنها لن تدخل في هذه الجولة في مفاوضات بشأن الملف النووي، وفقط في حال قام الطرف الآخر بتنفيذ شروط بناء الثقة سيتمّ الحديث عن المسائل النووية في الجولة المقبلة.
ثانياً: الشرط الثاني والأساسي لدخول إيران في المفاوضات هو أن يتمّ تحويل وإطلاق الأموال الإيرانية المجمّدة أولاً، ومن دون حدوث ذلك لن ندخل في المفاوضات أساساً.
ثالثاً: الخلاف الآخر يتمحور حول آلية عبور السفن في مضيق هرمز حيث تشترط الولايات المتحدة ضرورة عودة المضيق بالكامل إلى الأوضاع السابقة، لكنّ إيران تقول إنها تلتزم فقط بإعادة عدد السفن إلى المستوى السابق لكن وفق النموذج الإيراني الخاص بها بحيث تحدّد هي عدد السفن المسموح لها بالعبور وتمنح الإذن فقط لمن توافق عليه، وهذا يعني أنّ السفن يجب أن تمرّ تحت إدارة إيران ومن خلال المسار الذي تحدّده هي.
وأوضح المصدر أنه “على الرغم من أنّ الولايات المتحدة قبلت بمواقف إيران في الكثير من الحالات إلا أنّ هذه العقبات الثلاث الكبرى لا تزال قائمة وبجدّية”، مشدّداً على أنّ “إيران قد أعدّت نفسها للخيارات كافة
ونقلت وكالة “فارس” عن مراسلها أنّ بعض الوسطاء، إلى جانب مسؤولين أميركيين مرتبطين بالمفاوضات غير المباشرة بين إيران والولايات المتحدة، بعثوا برسائل إلى الجانب الإيراني خلال عملية تبادل النصوص عبر الوسيط، مفادها: “لا تكترثوا لتغريدات ترامب”.
وبحسب المصادر، شدّد هؤلاء المسؤولون على أنّ تصريحات الرئيس الأميركي دونالد ترامب في وسائل الإعلام تأتي في إطار “الاستهلاك الإعلامي والداخلي”، مؤكّدين أنّ موقفه الحقيقي على طاولة المفاوضات يختلف عن خطابه العلني
وفي السياق ذاته، نقلت “فارس” عن مصدر مطلع أنّ موقف ترامب الأوّلي، الذي عُرف بـ”النقاط الـ15″، كان يمثّل سقفاً مرتفعاً للمطالب الأميركية، لكنه لم يتمكّن من تحقيقه، حتى عبر خيار الحرب.
وأضاف المصدر أنّ ما يُطرح حالياً على طاولة المفاوضات يختلف بشكل واضح عن تلك المواقف الأولية، مشيراً إلى أنّ ترامب “أدرك أنّ إيران ليست طرفاً يمكن إخضاعه بالابتزاز”، وأنه بات يرسل عبر الوسطاء رسائل تفيد بأنّ تصريحاته الإعلامية موجّهة للاستهلاك الداخلي فقط، ولا ينبغي تفسيرها باعتبارها موقفاً تفاوضياً نهائياً.
لا مباحثات حالية بالملف النووي
يأتي ذلك بينما نقلت وكالة “تسنيم” عن مصدر مطّلع نفيه صحة الأخبار المتداولة بشأن تقديم إيران مقترحاً يقضي بتجميد تخصيب اليورانيوم فوق نسبة 3.6% لمدة 10 سنوات.
وأكّد المصدر أنّ هذه الأنباء “عارية من الصحة”، مشيراً إلى أنّ تركيز الرسائل والمحادثات في المرحلة الراهنة ينصبّ حصراً على مسألة إنهاء الحرب.
وشدّد المصدر على أنّه لا تجري، في الوقت الحالي، مناقشة أيّ تفاصيل تتعلّق بالملف النووي على الإطلاق
بقائي: الولايات المتحدة لا علاقة لها بملف مضيق هرمز
وكان قد نقل التلفزيون الإيراني عن المتحدّث باسم الخارجية الإيرانية إسماعيل بقائي، قوله يوم السبت، إنّه “نحن بعيدون جداً وقريبون جداً من الاتفاق”.
وأكّد المتحدّث باسم الخارجية الإيرانية أنّ المفاوضات في هذه المرحلة لا تبحث الموضوع النووي ولا تفاصيل رفع العقوبات، مشيراً إلى أنّ طهران اتخذت قراراً “مسؤولاً وحكيماً” بأن يكون محور التفاوض هو إنهاء الحرب على جميع الجبهات، بما في ذلك لبنان
وفي ما يتعلّق بمضيق هرمز، أكّد المتحدّث باسم الخارجية الإيرانية أنّ الولايات المتحدة لا علاقة لها بهذا الملف، مضيفاً أنّه موضوع يخصّ إيران والدول الساحلية.
وذكر أنه “سيُطرح بالطبع موضوع تحرير الموارد الإيرانية المجمّدة وهذا أحد المواضيع التي يجب أخذها بعين الاعتبار منذ البداية ويتعيّن علينا معالجة هذا الأمر
