Gyanús autók mászkálnak líbiai területről Tunéziába… a hadsereg pedig útjukat állta.

http://www.assabahnews.tn/article/245142/توغل-سيارات-مشبوهة-من-التراب-الليبي-نحو-تونس-والجيش-يتصدّى?fbclid=IwAR0f3Xiy7QBlj8nyAmi0fZ8TYZrEfhpCid31L0q5B-UefUTnncIw3cQRoy4

2020 július 8, szerda, 12:22

A hadsereg általános egységei “al-Manzala” térségében a tegnapi keddi este folyamán (nagyjából este 10 óra körül) négy gyanús autó mozgását észlelték, melyek líbiai területről szivárogtak be a földsánccal elválasztott határterületre.

A 2013. évi 230-as köztársasági rendelet alapján a hadsereg egységei fokozatosan használtak erőszakot. Figyelmeztető lövéseket adtak le a levegőben, mellyel megállásra kényszérítették őket. Ezután második fokozatban tüzet nyitottak rájuk, de azok elmenekültek.

Az elsődleges katonai bíróság Ṣifāqs-ban vizsgálatot indított az ügyben.

A minisztérium emlékeztetett rá, hogy a nemzeti hadsereg minden törvényi felhatalmazással készenlétben áll minden olyan kísérlet feltartóztatására, mely sérti az ország terület egységét és a nép biztonságát és elejét veszi minden törvénytelen tevékenységnek, mint a csempészet, a terrorista tevékenység, a szervezett bűnözés. Egyben arra hívja fel az állampolgárokat, hogy működjenek együtt a hadsereg és a biztonsági szervek egységeivel, hogy meg lehessen őrizni biztonságukat.

 

 


توغل سيارات مشبوهة من التراب الليبي نحو تونس.. والجيش يتصدّى

 

الأربعاء 8 جويلية 2020 12:22

رصدت التشكيلات العسكرية العاملة بمنطقة “المنزلة” برمادة ليلة البارحة الثلاثاء  ( حوالي العاشرة ليلا) تحرّكات مشبوهة لأربع سيارات قادمة من التراب الليبي وتوغلت داخل المنطقة الحدوديّة العازلة على مستوى الساتر الترابي

وتولّت الوحدات العسكرية عملا بأحكام القرار الجمهوري عدد 230 لسنة 2013، القاضي بالتدرّج في استعمال القوّة، إطلاق أعيرة ناريّة تحذيريّة في الفضاء لإجبارها على التوقّف لكنّها لم تمتثل لإشارات التوقّف فتمّ في مرحلة ثانية الرمي على مستوى العجلات إلّا أنّها لاذت بالفرار

وقد تولت المحكمة العسكرية الابتدائية بصفاقس فتح بحث تحقيقي في الغرض

وتذكّر الوزارة أنّ وحدات الجيش الوطني ستبقى جاهزة بكل الوسائل القانونية المتاحة للتصدّي لكلّ محاولات المسّ من سلامة تراب بلادنا وأمنها القومي عبر التّصدي للأعمال غير المشروعة كالتهريب والأنشطة الإرهابيّة والجريمة المنظمة وتدعو كافة المواطنين للتعاون مع الوحدات العسكرية والأمنية، بغاية الحفاظ على سلامتهم