Az iráni hadsereg parancsnokhelyettese, ‘Alī Reẓā Šayh dandártábornok megerősíti az iráni hadsereg készségét választ adni bármilyen fenyegetésre modern felszerelésével, kiemelve a nép elszántságát és egységét az ellenség szándékaival szemben.
Október 17
Az iráni hadsereg végrehajtási ügyekért felelős parancsnokhelyettese, ‘Alī Reẓā Šayh dandártábornok megerősítette, hogy az iráni nép egysége és összetartása útján választ fog adni az ellenségek szándékaira.
Šayh dandártábornok kifejtette, hogy az ellenség oda jutott, hogy propaganda módszerekkel él, hogy rábírja a népet, lépjen vissza álláspontjától, kiemelve, hogy az irániak erővel és elszántsággal folytatják útjukat.
Ennek kapcsán Šayh dandártábornok rámutatott, hogy hadsereg modern eszközökkel rendelkezik, újjá pedig a ravaszon, kész választ adni bármilyen fenyegetésre. Megerősítette, hogy nincs ok semmilyen aggodalomra ezen a téren.
Korábban a szombati napon Mağīd Ebn ar-Reẓā ügyvezető iráni védelmi miniszter az Egyesült Államoknak címezve azt közölte: “Bombáik nevének és méretének nincs jelentősége”.
Kiemelte, hogy az iráni rakéta erő “az, ami megváltoztatta az egyensúlyt és abba a helyzetbe juttatta magukat, amiben most vannak, hogy mostantól azt mondják: “Parancs, Uram!”.
Kép: Az iráni hadsereg parancsnokhelyettese megerősíti, hogy az irániak erővel és elszántsággal folytatják útjukat (archív)
مساعد قائد الجيش الإيراني: أيدينا على الزناد ومستعدون للرد على أي تهديد
مساعد قائد الجيش الإيراني العميد علي رضا شيخ يؤكد استعداد الجيش للرد على أي تهديد بمعدات حديثة، مشدداً على ثبات الشعب ووحدته في مواجهة أطماع العدو
17 تشرين اول
أكّد مساعد قائد الجيش الإيراني للشؤون التنفيذية، العميد علي رضا شيخ، أن الشعب الإيراني سيردّ بوحدته وتماسكه على أطماع الأعداء.
وأوضح العميد شيخ أن العدو يلجأ إلى الأدوات الدعائية لإجبار الشعب على التراجع عن مواقفه، مشدداً على أن الإيرانيين يواصلون مسيرتهم بقوة وثبات
وفي السياق، أشار العميد شيخ إلى أن الجيش، بما يمتلكه من معدات حديثة، يضع إصبعه على الزناد ومستعد للرد على أي تهديد، مؤكداً أنه لا يوجد أي داعٍ للقلق في هذا الشأن
وفي وقتٍ سابق السبت، توجّه القائم بأعمال وزارة الدفاع الإيرانية، العميد مجيد ابن الرضى، إلى الولايات المتحدة بالقول: “لا أهمية لأسماء قنابلكم وأحجامها“.
وشدّد على أنّ القوة الصاروخية الإيرانية “هي التي غيّرت المعادلات، وأوصلتكم إلى مرحلة بات عليكم فيها أن تقولوا منذ الآن: “أمرك سيدي!
