Az an-Nuṣra egyik vezető tagja, ‘Abd Allah al-Muḥaysanī az “al-Ḥamzāt” csoport fogságában.

https://www.alalamtv.net/news/5310101/قيادي-النصرة-عبد-الله-المحيسني-بقبضة-فصيل-الحمزات

2020 december 02, 02:07 greenwichi idő

A fegyveresek ellenőrzése alatt álló területeken források azt állítják, hogy a Törökország által támogatott “al-Ḥamzāt” csoport letartóztatta az “an-Nuṣra Front” egyik vezetőségi tagját, a szaúdi “ ‘Abd Allah al-Muḥaysanīt” ‘Ifrīnben, Aleppótól északra

Al-‘Ālam – Szíria

Külön források alapján a “Szíriai Dokumentációs Központ” szerint az “al-Ḥamzāt” csoport egyik vezetője, egy bizonyos “Abū Aḥmad Kafarsağanī”, aki a csoportot “al-Bāsūṭa” faluban ‘Ifrīntől délre irányítja elfogása műveletet hajtott végre, ami elfogott további négy személyt is, akik “al-Muḥaysanī” társaságában voltak.

A források hozzátették, hogy “al-Muḥaysanī” közel két hetes látogatáson volt ‘Ifrīnben és úton volt, hogy visszatérjen Idlibbe, amikor letartóztatták “al-Bāsūṭa” faluban az “al-Ḥamzāt” csoport egyik ellenörzőpontjánál, mert látogatását arra használta fel, hogy találkozzon a török csapatok vezetőségével azzal a céllal, hogy megalakítsák az ún. “ ‘Ifrīn közös műveleti parancsnokságot”.

“Al-Muḥaysanī” próbálkozása annak keretében történt, hogy az “an-Nuṣra Front” próbálja kiterjeszteni befolyási övezetét Aleppó északi része felé azzal, hogy közös műveleti parancsnokságot hoz létre a többi fegyveres csoporttal, de megőrizve benne katonai képességeinek fölényét és uralmát a többi csoport fölött, ahogyan azt Idlibben is tette.

Ki kell emelni, hogy “al-Muḥaysanī” az egyik legkiemelkedőbb külföldi dzsihadista vezető az “an-Nuṣra” kötelékében. Szaúdi állampolgár és fontos szerepet játszott az “an-Nuṣra” sorai közé csatlakozásra és a mellette való harcra való felhívásban. Az “an-Nuṣra” nem adott ki nyilatkozatot letartóztatása kapcsán.

 

 


قيادي النصرة عبد الله المحيسني بقبضة فصيل ‘الحمزات’

الأربعاء ٠٢ ديسمبر ٢٠٢٠ – ٠٢:٠٧ بتوقيت غرينتش

قالت مصادر في مناطق المسلحين إن مسلحي فصيل “الحمزات” المدعوم تركياً، اعتقلوا القيادي في “جبهة النصرة”، السعودي “عبد الله المحيسني” في عفرين شمال حلب

العالم سوريا

وبحسب “مركز سورية للتوثيق” نقلا عن مصادر خاصة فإن القيادي في فصيل “الحمزات” الملقب بـ ” أبو أحمد كفرسجني” وهو متزعم الفصيل في قرية “الباسوطة” جنوبي “عفرين“، نفذ عملية الاعتقال التي طالت أيضاً /4/ أشخاص آخرين كانوا برفقة “المحيسني

وأضافت المصادر أن “المحسيني” كان في زيارة إلى عفرين استمرت قرابة أسبوعين، وأنه كان في طريقه للعودة إلى إدلب، حين تم اعتقاله في قرية “الباسوطة” عند حاجز “الحمزات”، بعد أن استغل زيارته للاجتماع مع قياديين من القوات التركية، بهدف بحث إمكانية تشكيل ما يسمى “غرفة عمليات عفرين“.

مساعي “المحيسني” جاءت في إطار محاولات “النصرة” توسيع نفوذها للوصول نحو ريف حلب الشمالي، عبر تشكيل غرفة عمليات مشتركة تجمعها مع بقية الفصائل المسلحة لكنها تتيح لها التفوق بالقدرات العسكرية والتحكم ببقية الفصائل على غرار ما تفعله في إدلب

وتجدر الإشارة إلى أن “المحيسني” يعد من أبرز القادة الجهاديين الأجانب لدى “النصرة”، وهو سعودي الجنسية ولعب دوراً هاماً في الدعوة للانضمام إلى صفوف “النصرة” والقتال إلى جانبها، فيما لم يصدر أي تصريح من جانب “النصرة” حول عملية اعتقاله