Az amerikai álcázott “F-35”-ös repülők felfedésének rejtélye az iráni határnál.

https://www.alalamtv.net/news/4690606/لغز-رصد-الطائرات-الأمريكية-اف-35-الخفية-عند-الحدود-الإيرانية

 

2020 január 21, kedd, 07:21 greenwichi idő

Feltételetzik, hogy az amerikai “B-2”-es, “F-22”-es és “F-35”-ös repülők elbújnak a radar készülékek elől és nem jelennek meg a radar képernyőn.

Al-‘Ālam – Európa

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter meglepetést keltett, amikor 6 “F-35”-ös típusú repülő bemérését jelentette be Irán határainál órákkal azután, hogy Irán rakétákkal bombázta az amerikai ‘Ayn al-Asad támaszpontot.

Lavrov azt mondta január 17-én: “ebben az időben legalább hat F-ös volt ott a levegőben”.

Lavrov nem mondta meg, hogy ki mérte be az álcázott gépeket, ám katonai szakértők rámutattak, hogy ezt a területet az orosz “Container” radar figyeli, mely egy hosszútávú radar, ami belát a horizont mögé. Ez képes bemérni a repülőt 2000 kilométeres távolságból. Oroszoroszág tavaly fejezte be a “Container” radar értékelését, és nemrég megkezdte a tesztüzemet.

Oroszországban létezik egy másik radar is, ami képes felfedni az amerikai álcázott repülőket a “National Interest” szerint. Ez a radar “Strona 1” néven lett ismert, mely 1999-ben jelent meg. Azután nagymértékben fejlesztették és javították eszközeit.

A “Strona 1” radar abban különbözik a többi radartól, hogy a vevő és a jelkibocsátó egységek két külön helyen vannak. Míg a normál radaroknál a radarhullám erősen meggyengülve tér vissza ha álcázott gépbe ütközik és így az nem felfogható, a “Strona 1” radar vevő és jelkibocsátó eszközei közti kommunikációs kapcsolat felerősíti a visszaérkező hullámot. Ennek eredményeként az elektrospin rezonancia [EPR/ESP] háromszorosára erősödik és felfedi az álcázott gépek jelenlétét.

 


إعلان مهم للجيش العراقي حول خروج القوات الأمريكية

 

الثلاثاء ٢١ يناير ٢٠٢٠ – ٠٧:٢١ بتوقيت غرينتش

يفترض أن الطائرات الخفية الأمريكية “بي-2″ و”إف-22″ و”إف-35” تتوارى عن أجهزة الرادار ولا يمكن أن تظهر على شاشة الرادار

العالم أوروبا

وفجّر وزير الخارجية الروسي، سيرغي لافروف، مفاجأة عندما أعلن عن رصد 6 طائرات من طراز “إف-35” عند حدود إيران بعد ساعات من قصف ايران لقاعدة عين الاسد العسكرية الأمريكية في العراق بالصواريخ

وقال لافروف في مؤتمر صحفي في 17 يناير/كانون الثاني: “كانت هناك في هذا الوقت في الجو ست طائرات إف 35 على الأقل

ولم يقل لافروف مَن رصد تلك الطائرات الخفية، ولكن الخبراء أشاروا إلى أن هذه المنطقة يراقبها رادار “كونتينير” الروسي، وهو رادار بعيد المدى يرى ما وراء الأفق، ويستطيع أن يرصد الطائرة على بعد 2000 كيلومتر. وانتهت روسيا من اختبار رادار “كونتينير” في العام الماضي، وبدأت مؤخرا بتشغيله على سبيل التجربة

ويوجد في روسيا رادار آخر بإمكانه أن يكشف الطائرات الخفية الأمريكية وفقا لـ”ناشيونال إنترست”. وخرج هذا الرادار المعروف باسم “سترونا 1” إلى حيز الوجود في عام 1999. ثم تم تطويره. وتحسن أداؤه إلى حد كبير

ويختلف رادار “سترونا 1” عن الرادارات الأخرى بتواجد جهازي الاستقبال والإرسال في مكانين مختلفين. وبينما تعود الأشعة الرادارية إلى الرادار العادي ضعيفة إلى درجة قد يتعذر معها التقاطها بعد أن تمتصها الطائرة الخفية، يعمل خط الاتصال بين جهازي الاستقبال والإرسال المتباعدين لرادار “سترونا 1” على تقوية الأشعة العائدة. وتكون النتيجة أن الرنين البارامغناطيسي الإلكتروني يتقوى ثلاث مرات ويكشف عن وجود الطائرة الخفية