Amīr ‘Abdollahiyān Bejrútból: Az Gáza elleni agresszió folytatása más frontokat is megnyithat “Izrael” ellen.

https://www.almayadeen.net/news/politics/أمير-عبد-اللهيان-من-لبنان–استمرار-العدوان-على-غزة-قد-يفتح-ج

Ḥosseyn Amīr Abdollahiyān iráni külügyminiszter Bejrútba érkezik egy a térségbe tett váratlan látogatáson és megerősítette a palesztin nép elleni folyamatos kihágásokat 

Október 12      23:50

Ḥosseyn Amīr ‘Abdollahiyān iráni külügyminiszter Libanonba érkezve az al-Mayadeen riporterének csütörtökön este azt mondta, hogy “Irán továbbra is erősen támogatja a palesztin ellenállást politikailag és hírközlésileg”, megerősítve, hogy “a Gáza elleni folyamatos agresszió, háborús bűnök és blokád fényében új frontok nyílhatnak Izrael ellen. Ez a lehetőség fennáll”.

Amīr ‘Abdollahiyān az al-Mayadeen számára adott nyilatkozatában megerősítette, hogy “Irán tárgyalásaira Szaúd-Arábiával a palesztin nép támogatását célzó stratégiánk részeként került sor”.

Hozzátette, hogy “a Ṭūfān al-Aqṣā [Az al-Aqsa Özönvize] hadművelet válasz volt a Cionista Entitás bűneire”, megerősítve “a palesztin nép elleni folyamatos kihágások” elutasítását.

Kiemelte, hogy “a víz és az áram elvágása és a Gáza civil lakosságának célzott támadása háborús bűnök, amiket a Megszálló Cionista Entitás követ el”, utalva arra, hogy “a Cionista Entitás és támogatói lesznek a felelősek a palesztin nép elleni agresszió folytatásának következményeiért”.

Amīr ‘Abdollahiyān csütörtökön este érkezett Beirútba egy meglepetés látogatásra a térségbe és Ḥizb Allah, illetve az Amal Mozgalom libanoni parlamenti képviselőinek delegációja, továbbá a Ḥamās és az Iszlám Dzsihád mozgalmak libanoni képviselői fogadták.

A Ḥamās Mozgalom libanoni képviselője, Aḥmad ‘Abd al-Hādī az al-Mayadeennak azt mondta: “azért jöttünk ide, a bejrúti reptérre, hogy üdvözöljük az iráni külügyminisztert”, kifejezve neki köszönetét Irán szolidaritásáért Palesztinával.

‘Abd al-Hādī hozzátette, hogy “népünk és libanoni menekülttáborunk nevében köszönjük az Iráni Iszlám Köztársaságnak támogató kiállását”, rámutatva, hogy “azért jött ide ‘Abdollahiyān miniszter úr, hogy kiálljon a palesztin nép mellett és támogassa ügyét”.

Az Libanonba akkreditált iráni nagykövet, Moğtabā Amānī körqbban csütörtökön azt mondta, hogy “az iráni külügyminiszter látogatására a térségbe a jelenleg Palesztinában történt fejlemények tükrében került sor, illetve azon bűnök miatt, amiket Gáza ellen elkövetnek és ezek veszélyes kihatásai miatt”.

Korábban az iráni külügyminisztérium szóvivője, Nāṣer Kan‘ānī megerősítette, hogy minden “ostoba” izraeli tettre Irán ellen országa válasza “pusztító” lesz, tagadva ugyanakkor az állításokat, hogy Irán részese lenne a Ṭūfān al-Aqṣā küzdelmének”.

Ebrāhīm Ra’īsī iráni elnök telefonbeszélgetést folytatott a Ḥamās és az Iszlám Dzsihádon belüli palesztin ellenállási frakciók vezetőivel a Ṭūfān al-Aqṣā hadművelet után”.

 

 

Kép: Ḥosseyn Amīr ‘Abdollahiyān iráni külügyminisztérium Libanonban

 


أمير عبد اللهيان من لبنان: استمرار العدوان على غزة قد يفتح جبهات أخرى ضد “إسرائيل”

وزير الخارجية الإيراني، حسين أمير عبد اللهيان، يصل إلى بيروت في مستهل زيارة له للمنطقة، ويؤكد رفض الانتهاكات المستمرة بحق الشعب الفلسطيني

12 تشرين اول           23:5

أفادت مراسلة الميادين في دمشق، بأنّ الدفاعات الجوية السورية، تصدّت اليوم الخميس، لعدوان إسرائيلي على مطاري دمشق وحلب، وسط  أنباء عن تضرر مدارجهما.

ونشر ناشطون على مواقع التواصل الاجتماعي صور ومشاهد من استهداف المطارين.

وفي إثر العدوان، أعلنت وزارة النقل السـورية تحويل الرحلات الجوية المبرمجة عبر مطارَي دمشق وحلب، لتصبح عبر مطار اللاذقية الدولي، مضيفةً أنّ كوادرها بدأت الكشف عن الأضرار في مدرجات المطارين، وإزالة آثار العدوان الإسرائيلي تمهيداً لإصلاحهما.

وقالت وزارة الدفاع السورية، في بيان، عقب العدوان، إنّ “العدو الإسرائيلي نفذ بالتزامن عدواناً جوياً برشقات من الصواريخ على مطاري حلب ودمشق الدوليين”.

وأشارت الوزارة إلى أنّ “العدوان الإسرائيلي أدّى إلى تضرر مهابط مطاري دمشق وحلب وخروجهما عن الخدمة”.

واعتبرت أنّ هذا العدوان هو “محاولة يائسة من العدو الإسرائيلي المجرم لتحويل الأنظار عن جرائمه في غزة”.

ورأت الدفاع السورية، أنّ العدوان هو “جزء من النهج المستمر بدعم الجماعات الإرهابية التي نحاربها، والتي تشكل ذراعاً مسلحاً للكيان الإسرائيلي”.

وقبل يومين، قالت مصادر سورية مُطّلعة إنّ “الاحتلال قصف بالمدفعية منطقة وادي جملة في ريف درعا الغربي القريب من الجزء الجنوبي من الجولان المحتل”، مشيرةً إلى أنّ المنطقة المستهدفة بالقصف الإسرائيلي عبارة عن أودية تقابل مستوطنة “رمات مغشيميم” بالجزء الجنوبي من الجولان المحتل.

وكانت سوريا قد دانت في بيان، “ممارسات الاحتلال الإسرائيلي الوحشية بحق الشعب الفلسطيني”، مشددةً على أنّ “ردّ المقاومة يثبت حق الشعب الفلسطيني في إقامة دولته المستقلة في أرضه”.

وتخشى “إسرائيل” دخول حزب الله وسوريا معركة “طوفان الأقصى” من الجهة الشمالية للكيان، من أجل مساندة فصائل المقاومة في قطاع غزّة، الأمر الذي يؤدي إلى زيادة الضغط على “جيش” الاحتلال، الذي يُعاني ضعفاً وتشتتاً داخلياً.

وتتكرر الاعتداءات الإسرائيلية على سوريا وعلى مطاراتها، وخرج مطار حلب عن الخدمة، في نهاية آب/أغسطس الماضي. وكان مراسل الميادين قد أفاد في أواخر أيلول/سبتمبر الماضي، باعتداء دبابة إسرائيلية على محيط بلدة عين التينة مقابل مجدل شمس المحتلة بثلاث قذائف، مضيفاً أنّ الأضرار اقتصرت على الماديات. وسبق ذلك استشهاد وجرح عدد من العسكريين السوريين جرّاء عدوان إسرائيلي على محافظة طرطوس