Ha a közel két hónapja a szaúdi al-‘Ulā városában tartott GCC csúcs volt Katar visszatérésének a kezdete ahhoz, hogy a térségnek ismét fő játékosa legyen, akkor a mögöttünk hagyott hét volt az első – és szinte biztosan nem utolsó – áttörés korábbi ereje visszaszerzésében. Ezen a héten Oroszország, Törökország és Katar külügyminiszterei útnak indítottak egy új politikai folyamatot a szíriai válság megoldására, ennek pedig Doha adott otthont. Ezzel Katar domináns szerepet szerzett a mostani közel-keleti kapcsolatok talán legfontosabb és leginkább központi kérdésében. Merthogy a szíriai válság sorsa számos függőben lévő kérdést fog meghatározni Libanonban és Irakban, de óriási kihatással lesz az egész térségre. Azzal pedig, hogy most ebben a folyamatban döntő szerepet játszik, gyakorlatilag Irán helyére lépett, hiszen eddig Moszkva mindenek feletti elsőbbséget biztosított az Asztana folyamatnak.
Nagy fejlemények vannak az egész térségben. Törökország éppen bélkül Egyiptommal és kapcsolataik minden eltelt nappal egyre jobbak. Miközben Jemenben Ma’rib városának a felszabadulása és az ottani szaúdi védencek összeomlása már nagyon közel van, Törökország diplomáciailag Rijád mellé állt, majd drónokat adott át és elkezdte Szíriában bevetett zsoldosai áttelepítését. Hirtelen az Emirátusok újra elővette Szíria visszatérésének az ügyét az Arab Ligába, ami most teljes szaúdi támogatási is kapott. S hirtelen mindazon öbölállamok, amik korábban Damaszkuszt ostrom alatt tartották és igyekeztek segíteni megdönteni az ottani kormányt nemcsak egyetértésüket fejezték ki, de jelezték fenntartasaikat is a szír gazdaságot fojtogató amerikai Cézár törvénnyel szemben. Érezhető az amerikai visszafogottság is és a jóval nyugodtabb hangnem Iránnal szemben. Jelei mutatkoznak a szaúdi-iráni kiegyezésnek, ami egyelőre még nagyon távol van attól, hogy jótékonyan megmutatkozzék Jemenben. Itt ugyanis Teherán és Rijád ellentétes oldalakat támogat. E megannyi fejleménynek egyetlen közös jellemzője van: a katari közvetítés.
A közveítő misszióknak ez a láncolata azonban messze túlmegy egyes ügyek kezelésén. Úgy tűnik Katar a térség minden fontosabb fejleményében közvetlenül érintett. Ami meglepő eredmény egy látszólag igen kicsiny országtól. Ugyanakkor olyan előnyei vannak, amiket korábban szintén senki sem hitt volna. Valóban, négy évvel azután, hogy egy a létét fenyegető blokád indult ellene, ma Katar erősebbnek tűnik mint valaha. De vajon mennyivel erősebb ma Katar ezzel a legújabb győzelemmel?
A tárgyalások központja.
Figyelembe véve minden ügyet a térségben – itt a szót a lehető legtágabb értelemben használva -, amiben ma Katar érintett, Doha a tárgyalásoknak meglepően stabil menedéke. Meglepő, hiszen máskülönben viszonylag kevesebbet lehet hallani erről a kicsiny országról, mint emirátusi szomszédjáról, és meglepő, mert Katar maga is erősen érintett volt az utóbbi években számos erősen megkérdőjelezhető ügyben. Ez pedig elvileg nem tenné alkalmassá, hogy olyan pártatlan közvetítő legyen, mint Svájc és a skandináv államok Európában, vagy csak a térségben Omán. Mindezek ellenére az egymásba érő tárgyalásoknak ez a kiterjedt halmaza lehengerlő.
Évek óta, és mostmár nagyon ígéretes eredményekkel, Katar ad otthont az afganisztáni Ṭālebān mozgalom és az USA közötti béketárgyalásoknak. Ugyanakkor nemrég jelezte készségét a közvetítésre Washington és Teherán között is. Ezt a közeledést egyelőre még akadályozzák a nemrég történt amerikai támadások Irakban és Szíriában Iránhoz közel álló csoportok ellen, valamint ezeknek sikeres támadásai amerikai katonai célpontok ellen Irakban. Ennek ellenére azonban jóval civilizáltabb légkör uralkodik ma Washington és Teherán között, mint akár öt hónappal ezelőtt. A katari külügyi stáb legutóbbi látogatása Teheránba szinte azonnal al-‘Ulā után pedig mutatta mennyire elkötelezett Doha a folyamat segítésében.
Ezzel egyidőben Katar egy másik közeledést is támogat, mely Irán és az egész Öböl térsége között zajlik. Ez főként Szaúd-Arábia felé irányul, ami akár még egy éve is meg akarta törni Dohát. Eleddig ez rosszabb fogadtatásra talál, mint az amerikaiak felé irányuló közvetítés, de az irány világos és már látható, hogy az Emirátusok máris változtatott Iránnal szembeni politikáján. Bár Rijád egyelőre még nem kész a közvetlen tárgyalásokra Teheránnal, számos okból ez már nem várathat magára sokáig. Az amerikaiak elvágtak minden hivatalos csatornát a szaúdi koronaherceg felé, aki mostanra gyakorlatilag irányítja az országot. Ebből következőleg leállt minden hivatalos államközi érintkezés Washington és Rijád között. Ez önmagában is nagyon káros, de most különösen, amikor a Ma’ribért, az Észak-Jemenben álló utolsó komolyabb szaúdi hídfőállásért folyó csata a végéhez közeledik. A mostani kudarc elkerüléséért Rijád éveken keresztül sikeretelenül próbálta meg közvetlen amerikai beavatkozást elérni. Ha erre volt is bármi valós esély, mostanra teljesen világos, hogy ez reménytelen. Így tehát most csakis két kiút maradt. Vagy egy alkú Iránnal, aminek nyomán Teherán rábírná Szana’át egy fegyverszünetre, vagy új katonai szövetségesek bevonása.
Bár ezt némi egyhe tagadás övezi, minden értékelés szerint jelenleg épp katari közvetítés zajlik Szana’a és Rijád között. Ezt a szerepet korábban Omán töltötte be. Ez a lehetőség valószínűnek is látszik, hiszen a Katar elleni egyik vád még 2017-ben pont az volt, hogy aláássa jemeni háborús erőfeszítéseket. Ha ez a feltételezés igaz, akkor ez nyilván együtt halad a Rijád és Teherán közti közvetítéssel. Ugyanakkor nemrég a szaúdi-török békülés is eredményeket hozott és Ankara Rijád pártjára állt a stratégiai szaúdi létesítmények elleni legutóbbi sikeres jemeni támadások után. Mi több, Ankara máris szállított fejlett Bayraktar típusú drónokat a szaúdiaknak Jemenbe, mely típus annyira sikeresnek bizonyult pár hónapja Azerbajdzsánban. Emellett helyszíni jelentések Szíriában arról szólnak, hogy megkezdődött az itt bevetett zsoldosok áthelyezése Jemenbe. Nem lehet kétséges, hogy mindezt Katar hozta tető alá, vagy legalábbis teljes beegyezésével zajlik.
Nagyon hasonló képlet rajzolódik ki Egyiptom körül is, aminek egyfelől megromlott a viszonya Szaúd-Arábiával, de ugyanakkor javul Törökországgal. Mindkét ügyben Katar érintett oldva a feszültségek az egyik oldalon, míg olajozva gépezetet a másikon.
Ha figyelembe vesszük milyen elszigetelt volt Katar négy, de akár még egy éve is és milyen értékessé vált most korábbi ellenségei számára is, akkor talán meg lehet érteni milyen értéke van a kozveítéseknek. Miközben maga Katar egyáltalán nem ártatlan a térséget súlytó legtöbb válságban.
Miért számít Szíria?
A héten volt betervezve a nagyszabású találkozó Törökország, Oroszország és Katar között Dohában Szíria ügyében, amivel útjára indítottak egy újabb mechanizmust a helyzet politikai megoldására. Pedig Doha még ma is nagyon rossz viszonyban van Damaszkusszal. Jól mutatja milyen fontos is volt ez már a megkezdése előtt, hogy ‘Abd Allah ibn Zāyid emirátusi külügyminiszter hiretelen látogatást tett Moszkvában, ahol amúgy érdektelen tárgyalásokat folytatott Lavrov orosz kollégájával. A találkozó után az emirátusi miniszter nemcsak annak adott hangot Szíriának ideje visszatérnie az Arab Ligába – amivel teljessé válna győzelme az elpusztítására szőtt kísérletek felett -, de finoman kritizálta az amerikai szankciókat is, amik ellenetetlenítik az újjáépítés segítését. Ezt pedig most hirtelen teljesen azonos nyilatkozat követte Rijádból március 10-én, amikor Lavrov Katar felé megállt Szaúd-Arábiában.
Érdemes megjegyezni, hogy 2018 decemberében az Emirátusok újranyitotta damaszkuszi nagykövetségét – mely lépést Rijád és Doha azóta sem követett – és nagyjából egy éve az Emirátusok segítséget ígért Szíriának. Így tehát ez a lépés most nem teljesen új. Csakhogy akkoriban ezt nem követte szaúdi jóváhagyás és végül semmi sem lett belőle. Most viszont azt láthatjuk, hogy Rijád és Abū Zabī is teljesen tisztában volt annak jelentőségével, ami Dohában készül, és nem nem akarták, hogy úgy tűnjön, csak követik a katari példát. Ezért aztán “megelőző diplomáciai csapást” mértek, tudván, hogy úgysem lesz más választásuk, mint elfogadni ezt az irányt.
Végül a 2021 március 12-én záródó találkozón a három résztvevő ország megegyezett, hogy egy új politikai keretrendszert indítanak útnak a szíriai válság politikai rendszésére. Ennek keretében megerősítették, hogy garantálják Szíria szuverenitasát, függetlenségét és területi egységét, érdekes módon a Szíria egysegét fenyegető szeparatista kísérletek ellenében is. Ez egyértelmű utalás az amerikai-izraeli támogatást élvező “Qasad” fegyveres szervezetre Északkelet-Szíriában. Ez a mechanizmus bizonyos mértékig kiváltja majd az Asztana folyamtot, vagy azzal azonos szinten halad együtt. Vagyis Katar a Szíria körüli tárgyalásokon Irán helyére, de legalábbis szintjére emelkedett egy külön fórumon. Ez önmagában is figyelemreméltó teljesítmény. Főként mert míg az Asztana folyamatban Szíria két szövetségese állt Törökországgal szemben, most ebben a keretrendszerben csak Oroszország áll Szíria mellett. De hogyan lehetséges ez?
Valószínűleg látszik, hogy a részletek most Ma’rib körül forognak. Hetek óta egyre nő a feszültség Észak-Szíriában. Törökország átrendezte erőit a megfigyelő pontok körül egyeseket kiürítése, míg közben újabb friss erőket küldött be. Ezzel egyidőben egyre több találgatás utalt arra, hogy hamarosan a szír hadsereg új hadműveletet indít Idlibben. Az orosz-szír légicsapások valóban megszaporodtak a terrorista csoportok ellen és nemrég Szíria bombázta az olajfinomítókat Észak-Aleppóban, ahol a szír olajat Törökországba csempészték. Érdekes módon ezt szinte semmilyen válsz sem követte török részről. Ehhez a kérdéshez erősen kötődik, hogy Törökország egyik legnagyobb gondja az általa Szíriában felállított és képzett zsoldos erők jelenléte, hiszen fennáll a kérdés, hogy mit kellene tenni velük, ha egyszer Szíria visszaállítja ellenőrzését Idlib és Észak-Aleppó fölött.
Az egyik útja annak, hogy megszabaduljanak tőlük az, ha a menekültek hullámaival Európába küldik őket. Ez az útvonal már korábban is erősen akadozott, a koronajárvány óta pedig gyakorlatilag teljesen leállt. Bevetésük Líbiában és Azerbajdzsánban leapasztotta a számukat, de nem elég jelentős mértékben és a két háború lezárulta végül a visszatérésüket jelentette.
Itt került képbe Jemen. Ellentétben Líbiával és Azerbajdzsánnnal, a Jemenben folyó háborút csak kevés figyelem kíséri Nyugaton, így tehát sokkal kevesebb érdekellentétet okoz. Épp ellenkezőleg, ha most bevetik őket a szaúdi erők megsegítésére, az javítja Ankara helyzetét és a korábbiakkal ellentétben nem a problémákat sokasítja. Szintén fontos, hogy míg Líbia és Azerbajdzsán esetében ezeket a zsoldosokat egy nyitott, sőt nyerésre álló katonai vállalkozásban vetették be, addig most Ma’rib esetében egy már lényegében eldőlt ügybe küldik be őket. Vagyis várhatóan nem lesz sok túlélő. A zsoldos probléma komoly része így “levezethető” Jemenbe, ahol megszabadulnak tőlük, vagy kisebb csoportok végül Szaúd-Arábiába kerülnek.
Ez nyereség Szaúd-Arábiának, ami támogatáshoz, később pedig zsoldosokhoz jut, nyereség Törökországnak, ami csökkenti ezeknek a problémás elemeknek a számát és nyereség Oroszországnak is, ami szívességét tesz Damaszkusznak. Ezen közben pedig javítja kapcsolatait az összes említett országgal. Ugyanakkor nem rontja súlyosan a kapcsolatokat Iránnal sem, hiszen Ma’rib sorsa már gyakorlatilag eldőlt.
A Szíria körüli megállapodás számos fél érdekeinek tesz eleget. A közvetett, de világos kitétel a Qasad elleni küzdelemre a török álláspontot támogatja, de segít Damaszkusznak is. Egyben üzent Szaúd-Arábiának és az Emirátusoknak is, hogy ideje befejezni a Qasad támogatását, ami részben máris megtörtént, de az időzítés most nagyon kedvező Rijádnak. Katonai és pénzügyi támogatását a Qasad irányába ugyanis elsősorban amerikai nyomásra biztosította. Ám most Washington nincs abban a helyzetben, hogy nagyon szívességeket kérjen Rijádtól.
Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban egy újabb rendezési folyamat, amiben mostmár az öbölállamok is kritizálják az előző amerikai vezetés által indított Szíria elleni szankciókat teret ad Washingtonnak a menőverezésre. Így ugyanis jóval könnyebb megindokolni katonai jelenléte csökkentését Szírában.
A közvetítés ára.
Midezen felsorolt igényeket egyszerre való kielégítése óriási előnyöket biztosított Katarnak. Nem kis részben az afganisztáni közvetítés miatt Washington sosem támogatta a Doha elleni blokádot. Ami akár könnyedén meg is történhetett volna Trump alatt. A Törökország iránit rendíthetetlen támogatás megvédte attól, hogy szomszédai megszállják, most pedig erre építve Doha új előnyöket biztosít a törököknek. Ami tovább szilárdítja szövetségüket.
Az Ankarával ápolt remek viszonyra építve Doha most javítja viszonyát Rijáddal és az egész térségben gyorsan szerzi vissza 2017-ben elveszített pozícióit. Ez hamarosan majd ki is fog ütközni elsősorban Szudánban és Tunéziában, de szerte az egész térségben.
Azzal pedig, hogy nem csatlakozott az Izraellel való normalizáláshoz egy sokkal jobb megítélést biztosított magának az arab térfélen, amivel van esélye a maga javára belenyúlni egy másik kiemelt arab kérdésbe: Palesztinába. Ahol eddig a születő izraeli-emirátusi szövetség óriási előnyben volt. Az egész térségben mindenhol látható, hogy Katar gyorsan javítja helyzetét, s szinte mindenhol fő ellensége, az Emirátusok kárára.
Volna mit tanulni
Ha összehasonlítjuk ezeket az eredményeket a szaúdi koronahercegéivel, akkor a különbség szembeötlő. Bár Katar mögött jóval kisebb anyagi tartalék, emberi és fegyveres erő, vagy akár arab szövetséges áll, mint Szaúd-Arábia és az Emirátusok mögött, mégis túl tudott élni a legnagyobb nyomás közepette is. Miközben az elmúlt négy évben szinte semmilyen támogatást nem élvezett Washingtontól.
Ugyanezen időszak alatt Rijád egyre mélyebbre ásta magát a jemeni háborúba, amit mostmár nem tud a maga javára fordítani. Puccsokat és puccskísérleteket támogatott Katarban, Szudánban, Tunéziában és még megannyi helyen, amiknek most nincsen semmi kézzel fogható haszna. Elveszítette fő szövetségesei, Kairó és Abū Zabī bizalmát, végül pedig sikerült magára vonnia Washington haragját. Ahhoz pedig, hogy még manőverezni tudjon kénytelen volt segítséget elfogadni eddigi ellenségeitől, Katartól és Törökországtól.
A különbség sokkoló. Nyilván a stabil anyagi háttér és a stratégiailag jó elhelyezkedés is fomtos szerepet játszik, de Katar esetéből bőven van mit tanulni. Mert pont ezek a kiterjedt és befolyásos kapcsolatok tették lehetővé, hogy túléljen ott, ahol a nagyobb regionális játékosok elbuktak. Miközben pedig maga is igen aktív külpolitikát folytat.