https://www.almayadeen.net/news/politics/-المونيتور—لماذا-يلمح-الشرع-إلى-علاقات-مع–إسرائيل
Az “Al-Monitor” weboldal megerősíti, hogy bármely lépést is tesz aš-Šar‘a a Megszállással való foglalkozásra “széleskörű vitát szül Szíriában”, akkor pedig miért is “lebegteti a kapcsolatokat Izraellel”?
Április 25
Az “Al-Monitor” weboldal megerősíti, hogy bármely lépést is tesz aš-Šar‘a az Izraeli Megszállással való foglalkozásra “széleskörű vitát szül Szíriában”.
At oldal rámutatott arra, amit Marlin Stutzman amerikai képviselő mondott, aki nemrég Damaszkuszban találkozott aš-Šar‘a-val és azt közölte, hogy a szír elnök arról tájékoztatta, hogy “teljességgel nyitott lesz” a normalizálásra az Izraeli Megszállással, “amennyiben a feltételek meglesznek”.
A weboldal egyben azt, hogy a jelenlegi szír hatóságok letartóztatták a Sarāyā al-Quds, vagyis a palesztin Iszlám Dzsihád katonai szárnyának vezetőit, úgy jellemezte, hogy “a jószándék kezdeményezése”.
Ennek kapcsán az al-Monitor kifejtette, hogy a Palesztina aktivistákkal való leszámolás “az egyik olyan feltétel, amit az amerikai kormányzat a Szíria elleni szankciók feloldásaként szabott”, miközben “nem szabta feltétlenül a párbeszéd, vagy a kapcsolatfelvétel követelményét Izraellel”.
A weboldal idézte a Közel-Kelet Intézet egyik vezető kollégájának és a Szíria Kezdeményezésnek az igazgatója, Charles Leister szavait, aki szerint aš-Šar‘a és külügyminisztere, As‘ad aš-Šaybānī “egy kis játékot játszanak itt, mivel a legmesszebbmenőket nyújtják, hogy elégedetté tegyék a közönségüket anélkül, hogy túl messzire mennének a nyilatkozatokban, de fenntartsák, hogy olyasminek a küszöbén állnak, amit nem tettek meg”.
Leister úgy látta, hogy “aš-Šar‘a érdeke, hogy úgy tűnjön, hogy legalábbis nyitott a párbeszédre, amíg a feltételek elérhetővé nem vállnak a normalizáláshoz”. Hozzátéve, hogy “a fő kihívás, amivel minden átmeneti szír kormánynak szembe kell néznie, az az egyensúly a szuverenitás megvédése között legális csatornák útján, illetve, hogy elkerülje, hogy beleessen Izrael csapdájában azzal, hogy válaszol annak bármilyen ellenséges cselekményére”.
“A lehetséges normalizálás lebegtetése vonzza Trump figyelmét”
Az Al-Monitor arra is rámutatott, hogy Donald Trump amerikai elnök a normalizálási egyezmények kibővítését tervezi, amelyek “első elnöksége idejének legmeghatározóbb külpolitikai eredményei közt voltak”, rámutatva, hogy Trump csütörtökön újságíróknak azt mondta, hogy “dolgozunk az Ábrahám Egyezmények folytatásán”.
Ugyankkor Szaúd-Arábia részvétele ebben lenne a “fődíj”, amit az oldal úgy írt le, hogy “előkészítené az utat a többi országnak is, a Trump kormányzat pedig más országokra is úgy tekint az arab és iszlám világban, mint lehetséges célpontjai a normalizálásnak”.
Ennek kapcsán az amerikai “Atlantic Council” központ nem-állandó tagja, Tom Warrick úgy látta, hogy “aš-Šar‘a tisztában kell legyen azzal, hogy az esetleges normalizálás lebegtetése Izraellel az egyik olyan út, amelyen keresztül felkeltheti Trump érdeklődését”.
Ezt követően “aš-Šar‘a gazdasági eredményeket kell elérjen a szír nép számára, mert ha erre nem képes, akkor nagyon sok szír pár hónap múlva felteszi majd a kérdést Warrick szerint: “Vajon aš-Šar‘a a legmegfelelőbb személy, hogy kivezessen minket a szakadékból?”
Kép: Aḥmad aš-Šar‘a szíriai átmeneti elnök (archív – AFP)
المونيتور”: لماذا يلمّح الشرع إلى علاقات مع “إسرائيل”؟
“المونيتر” يؤكد أنّ أيّ خطوة يتّخذها الشرع نحو التعامل مع الاحتلال “ستثير جدلاً واسعاً في. سوريا”، فلماذا “يلمّح إلى علاقات مع إسرائيل”؟
25 نيسان
أكد موقع “المونيتر” أنّ أي خطوة يتّخذها رئيس المرحلة الانتقالية في سوريا، أحمد الشرع، نحو التعامل. مع الاحتلال الإسرائيلي “ستثير جدلاً واسعاً في سوريا”.
وأشار الموقع إلى ما قاله عضو الكونغرس الأميركي، مارلين ستوتزمان، الذي التقى الشرع مؤخراً في. دمشق، ومفاده أنّ الرئيس السوري أخبره أنّه “سيكون منفتحاً تماماً” على التطبيع مع. الاحتلال الإسرائيلي، “إذا توفّرت الشروط”.
كما وصف الموقع قيام السلطات السورية الحالية باعتقال قياديين في سرايا القدس، الجناح. العسكري لحركة الجهاد الإسلامي الفلسطينية، بأنّه “بادرة حسن نيّة”.
وفي هذا السياق، أوضح “المونيتور” أنّ قمع النشطاء الفلسطينين هو “من الشروط التي. وضعتها الإدارة الأميركية لرفع العقوبات” عن سوريا، في حين “لا تشترط الالتزام بالحوار أو إقامة علاقات مع إسرائيل”.
ونقل الموقع عن الزميل البارز ورئيس مبادرة سوريا في معهد الشرق الأوسط، تشارلز ليستر، أنّ. الشرع ووزير خارجيته، أسعد الشيباني، “يلعبان لعبةً هنا قليلاً، حيث يقدّمان أقصى ما في. وسعهما ليرضيا جمهورهما، من دون المبالغة في التصريحات والإيحاء بأنّهما على وشك القيام بشيء لم يفعلاه”.
ورأى ليستر أنّه “من مصلحة الشرع أن يُظهر على الأقل استعداده للحوار، إلى حين توفّر الشروط الملائمة. للتطبيع”، مضيفاً أنّ “التحدّي الرئيس الذي ستواجهه أي حكومة سورية انتقالية هو التوفيق بين الدفاع عن. سيادتها، عبر القنوات الشرعية، وتجنّب الوقوع في فخ إسرائيل، وهو الردّ على أيّ من أعمالها العدوانية”.
“الترويج لتطبيع محتمل يجذب انتباه ترامب“
المونيتور” أشار أيضاً إلى تطلّع الرئيس الأميركي، دونالد ترامب، إلى توسيع نطاق اتفاقيات. التطبيع، التي تمثّل “الإنجاز الأبرز في السياسة الخارجية، خلال ولايته الأولى”، لافتاً إلى أنّ ترامب قال. للصحافيين الخميس “إنّنا سنعمل على استكمال اتفاقيات أبراهام”.
وفي حين أنّ إشراك السعودية في ذلك هو “الجائزة الكبرى”، كما وصفه الموقع، وهو “ما يمهّد. الطريق أمام دول أخرى لتحذو حذوها، فإنّ إدارة ترامب تنظر أيضاً إلى دول أخرى في. العالم العربي والإسلامي، بوصفها أهدافاً محتملةً للتطبيع”.
في هذا الإطار، رأى. الزميل الأول غير المقيم في مركز الفكر الأميركي “Atlantic Council”، توم واريك، أنّ “على الشرع أن يدرك أنّ الترويج لتطبيع محتمل مع. إسرائيل هو إحدى الطرق لجذب انتباه ترامب”.
وفي غضون ذلك، “يحتاج الشرع إلى أن تتدفّق المنافع الاقتصادية على الشعب. السوري، لأنّه إذا لم يتمكّن من ذلك، فسيبدأ العديد من السوريين بعد أشهر من الآن بالتساؤل: هل الشرع هو الشخص. المناسب لإخراجنا من الهاوية؟”، بحسب توم واريك